Könnyítsük meg életünket azzal, hogy előre főzünk

Az ünnep maga nagyon összetett, legalább az étkezéssel legyen könnyű dolgunk.

Legelőször is fagyasszunk le egyszerű, ámde laktató ételeket jóval Pészach előtt, hogy amikor a takarításra kerül a sor, akkor ezzel már ne kelljen foglalkozni. Nem csak időt, de pénzt is megtakarítunk ezzel, mert nem kell étterembe menni az ünnep alatt.

Amikor előre főzünk, főzzünk a Pészachot követő Shabbatra is, csakúgy, mint a Pészach utáni első néhány napra. Amikor úgyis több, mint egy hétre főzünk előre, az a pár extra étel még belefér, és jelentősen könnyebbé teszi az életünket. Tekintve, hogy ünnep után nehéz újra visszatérni a hétköznapokba, s a rengeteg Pészachi konyhai előkészülettől és főzéstől úgyis konyhaundoritiszünk lesz az ünnep végére, ezért nem árt, ha az első néhány ünnepet követő ételt csak ki kell olvasztani és meg kell melegíteni.

Ha van egy külön mélyhűtőnk, akkor még könnyebbé tehetjük az életünket, mégpedig úgy, hogy a külön mélyhűtőbe beleteszünk mindent, ami nem Pészachi kóser, a rendes mélyhűtőt pedig megtöltjük Pészach-i étkekkel. Persze mindegyiket tisztítsuk ki, amit Pészachkor használunk, azt tegyük Pészach-i használatra alkalmasra, majd a másikat a kovászos dolgokkal szintén adjuk el Pészach időtartamára.

A legegyszerűbb, ha a Pészach utáni időszakra nagyon egyszerű dolgokat készítünk. Pitát, zsömlét, húspogácsát, fasírtot, főtt zöldséget, tésztaételeket. A lényeg, hogy teljesen el legyen készítve, s felhasználás előtt tényleg csak kiolvasztani és felmelegíteni kelljen.

S persze az ünnep nyolc napjára is nyugodtan főzzünk meg előre mindent, ha már egyszer úgyis benne vagyunk a főzésben :)

Nincsenek megjegyzések: