Sosán Purim

Purimot követő szokásokat is szeretnék bemutatni. Az első ilyen tulajdonképpen még Purimhoz tartozik, de mégis utána van. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, de mégis így van.

Bizonyos városokban, amiket az ókorban fal vett körül (Jeruzsálem a legjobb példa rá), nem Ádár 14-én, hanem 15-én ünnepelnek. Ez annak az emlékére történik így, hogy Sosán fallal körülvett városában egy nappal tovább tartott a küzdelem, s ott nem 14-én ünnepeltek akkortájt, hanem 15-én. Ezt a napot Sosán Purimnak hívják, s ott is az önfeledt ünneplésé a főszerep, ahol nem ezt a napot ünneplik Purimként.

Kockavetés

Sok tényező szükségeltetett ahhoz, hogy a zsidók túléljék Hámán rendeletét. Nem utolsó sorban közrejátszott az is, hogy Mordecháj böjtre hívta fel a zsidókat és hogy Eszter minden erőfeszítést megtett, hogy megmeneküljenek. S mégis, az ünnep nevéül (ami ugye a lényegét fejezi ki az ünnepnek) egy jelentéktelennek tűnő mozzanatot választottak. Azt a tényt, hogy Hámán sorshúzással döntötte el, hogy melyik napon semmisítsék meg a zsidókat. (A perzsa pur szó sorshúzást jelent) De tulajdonképpen a sorshúzás a leglényegibb eleme a Purimi eseményeknek.

Miért tartott sorshúzást Hámán? Mert meg akarta törni azt az “önindukciós folyamatot”, ami őt és a hozzá hasonlókat sulytotta, mióta a zsidók 1000 évvel azelőtt megjelentek a történelem színpadán. Sok nagy és erős uralkodó próbálta már elpusztítani őket, a fáraótól kezdve Nabuccodonozorig, hogy Hámán saját felmenőjét, Amaleket már ne is említsük. Hámán tudta, hogy a zsidóknak nagy és erős Istenük van, de azt is tudta, hogy van egy olyan kis lüke szokásuk, hogy időről időre megszegik törvényeit. Úgy tűnhetett, hogy csak ki kell várni egy ilyen pillanatot. Ám az utolsó pillanatban a zsidók mindig bűnbánatot gyakoroltak és az Istenük megbocsátott nekik és megmentette őket. Hámán tudta, hogy a zsidók ismét vétkeztek, mert Nabuccodonozor bálványát imádták és mert részt vettek Achasvéros lakomáján. De ki tudja, hogy ez alkalommal mennyi ideig maradnak Istenüktől eltávolodva? Hámán úgy gondolkodzott, hogy ha terveit a zsidók eltévelyedésére alapozza, akkor csak a régi forgatókönyv ismétlődik meg. Egy sokkal egyszerűbb megközelítésben kell vizsgálni a dolgot. Istennek tényleg fontosabb lenne egyik nép a másiknál? Lehetséges, hogy valóban örömmel tölti el a jó cselekedet és haraggal a rossz? Istennek ennél magasabb szinten kell állnia. Lehet, hogy van a valóságnak egy olyan szintje, ahol a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig megkapja méltó büntetését, de egy magasabb síkon ezek nyilvánvalóan értelmetlen dolgok. Azon a szinten egy mindenható Isten nem foglalkozik az anyagi világgal, s a világ legnagyobb birodalmának miniszterelnöke azt tehet a földön egy kis, szétszórt kisebbséggel, amit csak jónak lát. Így tehát Hámán sorsot vet, remélve, hogy “csatlakozni” tud a valóság azon szintjéhez, ahol a jó és a gonosz törvényei megváltoznak, ahhoz a szinthez, amiről úgy gondolta, hogy ott bármi lehetséges, ami annyira mentes minden morális szabálytól, mint egy kocka elvetése.

Amit Hámán nem vett figyelembe, az az, hogy Izrael népe az Isten választott népe. Hogy még az “isteni választás” szintjén is (ami minden logikus követelményen felül áll) meg akarja védeni őket. Isten valójában felül áll az anyagi világ apró-cseprő problémáin, de ő választotta Izraelt saját népévé, és semmi másért, csak azért, mert őket akarta választani.

Egy zsidó tisztában van ezzel lelke legmélyén, még akkor is, ha viselkedése sokszor mást sugall. Emiatt találunk mindig vissza Istenhez, s emiatt bocsát meg Ő nekünk minden esetben.

S ez a lényege Purim csodájának, s annak a csodának is, amit Izrael népének nevezünk.

Fallal körülvett városok

Avagy miért is ünnepel Jeruzsálem egy nappal később.

A zsidók és ellenségeik csatája Perzsia-szerte Ádár hónap 13-án zajlott, s az azt követő napon, Ádár 14-én ünnepeltek a zsidók. A fővárosban, Sosánban azonban sokkal több antiszemita volt, mint másutt, ezért a harcok két napon át tartottak, 13-án és 14-én. Emiatt a győzelmi örömünnepet Sosánban Ádár hónap 15-én ülték.

Amikor eldőlt, hogy Purim ünnepe Ádár 14-én lehet, bölcseink úgy vélték, az a leghelyesebb, ha a sosániak 15-én ünnepelnek, akkor, amikor az eredeti eseményekkor is ünnepeltek a sosáni zsidók. Ezért Ádár 15-ét úgy is emlegetik, hogy Sosán Purim. Sosán városa a mai Irán dél-nyugati részén helyezkedik el.

Azok a városok is 15-én ünnepelnek, melyek fallal voltak körülvéve akkor, amikor a Joshua-vezette izraeliek beléptek Kánaánba. Manapság az egyetlen város, amiről biztosan tudjuk, hogy Joshua idejében fal vette körül, az Jeruzsálem. S a Szent Városban tényleg egy nappal később ünnepelnek. Van jónéhány olyan ősi város Izraelben (pl. Jaffa vagy Tiberias), amelyek esetében nem tudjuk biztosan eldönteni, hogy fal vette-e körül őket Joshua idejében. Ezek a városok két napon át ünnepelnek.

Háromnapos Purim

A “normál” Purim, Ádár 14., sosem eshet Shabbatra. Ádár 15 azonban eshet. Jeruzsálem lakói számára ez egyedülálló jelenséget eredményez. Tripla, avagy háromnapos Purimi ünnepségsorozatot. Sok Purimi mitzvah ugyanis nem teljesíthető Shabbatkor, s ezért három napra osztják el ezeket a mitzvákat. Pénteken reggel és este felolvassák a Megilát, napközben pedig adakoznak a szegényeknek. Szombaton a nap összes Istentiszteletét és étkezés utáni imáját kiegészítik a Purimi V’al Hanissimmel, s a hetiszakasz pedig a Purimról szóló rész a Tórában. Haftóraként pedig elismételjük Saul és Amalek történetét (Ami előző héten elhangzott a Zachor-kor) Vasárnap pedig elküldjük étel ajándékainkat (mishloach manot) és ünnepli lakomát tartunk napközben.

Szolidaritás Jeruzsálemmel

Amikor Jeruzsálemben 3 napos a Purim, igyekezzünk örömteli cselekedetekkel dúsítani a vasárnapunkat. Vidítsuk fel a többi zsidót a Tóra szavaival, a szeretet érzésével, vagy akár étel ajándékkal, szegényeknek való adakozással.

Purim történetének főbb pontjai

Egy sorsdöntő parti

Minden az ősi Perzsiában kezdődött az i.e. IV. században. A Szentélyt, amely valaha Jeruzsálemben állt, több, mint 50 évvel ezt megelőzően pusztították el, s a zsidók ki voltak szolgáltatva a Perzsa birodalomnak, ami 127 országot foglalt magában.

Achasvéros egy 180 napig tartó ünnepségsorozatot szervezett trónra lépésének harmadik évében. Uralkodását ünnepelte. Ezt követően pedig egy egyhetes partinak volt a házigazdája, amit a fővárosban, Sosánban élőknek szervezett. A nőknek pedig Vásti királyné tartott mulatságot a kastély női szárnyában. A parti hetedik napján Achasvéros már mámoros volt a bortól, s arra utasította Vástit, hogy jelenjen meg ruha nélkül az ünneplő férfiak előtt, hogy mindenki láthassa, milyen szép is ő. Vásti azonban nem tett eleget az utasításnak, ezért Achasvéros tanácsosa, Memuchan, azt a tanácsot adta a királynak, hogy végeztesse ki Vástit, s ő ki is végeztette.

A szépségverseny

Amikor Achavéros haragja alábbhagyott, vágyott egy feleség után. Szolgái azt tanácsolták neki, hogy rendezzen egy szépségversenyt. Hivatalnokok körbejárnák az országot, s a szép hölgyeket mind meghívnák, s aki elnyeri a király tetszését, az lenne az új királyné.

A zsidók vezetője akkortájt egy sosáni férfi, Mordecháj volt. Volt egy unokatestvére, Eszter, aki még fiatalon árva lett. Mordecháj saját lányaként nevelte fel. S habár Eszternek semmi kedve nem volt ahhoz, hogy királyné legyen, erővel a király háremébe vitték, hogy részt vegyen a versenyben. Míg mindenki más igyekezett minél szebbé és kívánatosabbá varázsolni magát parfümökkel és krémekkel, Eszter semmit nem csinált. Istennek azonban más tervei voltak. Amikor Eszter megjelent a király előtt, azonmód megtetszett Achasvérosnak, s ő lett Perzsia új királynéja. Mordecháj utasítására azonban nem mondta el, hogy ő zsidó. Még a királynak sem.

Mordecháj életet ment

Nem sokkal azután, hogy Eszterből királyné lett, Mordecháj meghallotta, ahogy a király két kincstárnoka azt tervezgette, hogyan követnek majd el merényletet a király ellen. Mordecháj feljelentette őket, a két árulót pedig felakasztották.

Az antiszemita miniszterelnök

Mindeközben Achasvéros előléptette Hámán nevű miniszterét miniszterelnökké. Hámán gyűlölte a zsidókat. Mondhatni a génjeiben volt a zsidógyűlölet, hiszen Amalek nemzetségéből származott.

Közvetlen az előléptetése után a király kiadott egy rendeletet, miszerint mindenkinek le kellett borulnia Hámán előtt. Hámán pedig egy nagy bálványt viselt a nyakában. Amikor Mordecháj, a büszke zsidó nem volt hajlandó leborulni előtte, Hámán éktelen haragra gerjedt. Megfogadta, hogy az összes zsidón bosszút áll és kisorsolta, melyik napra is essen tervének kivitelezése. Ez a bizonyos nap a héber naptár szerind Ádár hónap 13-a lett.

Hámán ezt követően felkereste a királyt, és felajánlott neki 10.000 ezüstöt cserébe kiirthassa a zsidó népet. Achasvéros, aki szintén nem szívelhette a zsidókat, azt felelte neki, hogy megtarthatja a pénzt, s azt tehet a zsidókkal, amihez csak kedve van.

Hámán azonmód szét is küldte királyi pecséttel eláttot rendeletét minden provinciába, hogy Ádár hónap 13-án mindenki támadja és ölje meg a zsidókat.

Mordecháj kérése

Mordechájnak tudomására jutott ez a rendelet. Megszaggatta ruháit és zsákruhát öltött. Ezt követően pedig üzenetet küldött Eszternek, hogy próbálja meg elérni a királynál, hogy kegyelmezzen meg népüknek. Eszter azt válaszolta, hogy aki hívatlanul jelenik meg a király színe előtt, annak halálbüntetés jár, kivéve, ha a király kinyújtja felé jogarját. S hogy a király nem kívánta látni őt már 30 napja.

Erre Mordecháj azt válaszolta neki, hogy ne higgye, hogy csak azért, mert a palotában él, elkerülheti a sorsát. Mert ha most csöndben marad, akkor a megváltás máshonnan fog jönni, s ő és nemzetsége oda fog veszni. És ki tudja, hogy nem pont azért lett-e királyné, hogy ebben a helyzetben meg tudja menteni a zsidóságot.

Eszter beleegyezett, hogy találkozzon a királlyal, de arra kérte Mordechájt, hogy gyűjtse egybe a sosáni zsidókat, s böjtöljenek három nap és három éjjel. Ez után a böjt után pedig megkísérti a sorsot, és megpróbál beszélni a királlyal.

Mordecháj eleget tett Eszter kérésének. Összegyűjtötte a sosáni zsidókat (köztük 22000 gyermeket) és három napon át böjtöltek, bánták bűneiket és imádkoztak Istenhez.

Az első lakoma

Eszter, miután három napot böjtölt, királyi ruhát öltött és megjelent Achasvéros előtt. A király azonnal kinyújtotta jogarját felé. Megkérdezte, mi a kívánsága. Eszter azt felelte, hogy szeretné egy kisebb ünnepségre meghívni őt és Hámánt.

A király és Hámán el is mentek a borozgatásra, s Achasvéros ismét megkérdezte, van-e valami kívánsága. Eszter erre azt felelte, hogy igen hálás lenne, ha másnap ismét megjelenne nála a király és Hámán egy újabb kis ünnepségre, s akkor el is mondaná majd, hogy mit szeretne kérni a királytól.

Hámán büszkén és boldogan távozott az őt ért megtiszteltetésnek köszönhetően. Ám a palota bejáratánál összetalálkozott Mordechájjal, aki még mindig nem borult le előtte. Amikor hazaérkezett, felesége és emberei azt tanácsolták neki, hogy állíttasson fel egy bitófát és kérjen engedélyt a királytól, hogy Mordechájt még Ádár 13-a előtt felakasztathassa. Hámán izgatottan fel is állíttatta a bitófát.

A vég kezdete

A álom elkerülte Achasvérost azon az éjjelen. Megkérte hát szolgáit, hogy olvassanak neki a Királyi Krónikákból. Az első történet, ami felolvasásra került, arról szólt, hogy miként mentette meg Mordecháj a király életét, amikor két kincstárnok merényletet tervezett ellene. Achasvéros ekkor megkérdezte, mivel jutalmazták meg Mordechájt e nemes tettéért. Mikor azt a választ kapta, hogy semmivel, akkor lépett be Hámán. Nyomban meg is kérdezte tőle, hogy szerinte mivel kellene megjutalmaznia valakit nemes cselekedetéért. Hámán, mivel biztos volt benne, hogy róla van szó, azt felelte, hogy egy királyi nemesnek királyi ruhába kellene öltöztetnie az illetőt, s egy királyi lovon körbevezetni a városon, miközben valaki a ló előtt haladva hangosan hirdeti, hogy így jutalmazza meg a király az arra érdemeseket.

Achasvérosnak tetszett az ötlet, ki is adta hát az utasítást Hámánnak, hogy öltöztesse fel Mordechájt és vezesse körbe a városon.

Hámánnak nem volt más választása, engedelmeskedett a parancsnak. Miután pedig eleget tett neki, sietett, hogy csatlakozhasson a királyhoz és Eszterhez a második lakomán.

A második lakoma

A kíváncsi Achasvéros megkérdezte Esztert, hogy mi a kívánsága. A következő választ kapta: “Ha elnyertem tetszésedet, s ha elégedettséggel tölt el, akkor hadd legyen életem a jutalmam kérésemért, s a népem összes tagjának is. Mivel halálra és pusztulásra lettem ítélve én és a népem is.” Eztán Eszter megnevezte Hámánt, mint a terv kiagyalóját. A király éktelen haragra gerjedt. S amikor megtudta, hogy Hámán bitófát ácsoltatott, hogy arra akasszák Mordechájt, megparancsolta, hogy arra a bitófára akasszák fel Hámánt.

Fordul a kocka

Azon a napon Hámán minden vagyonát Eszter kapta, Mordechájt pedig kinevezték miniszterelnöknek. Eszter azonban még nem volt elégedett. Bár Hámán halott volt, rendelete meg élt. A perzsa törvények szerint ugyanis ha a király kiadott egy rendeletet, akkor azt nem vonhatta vissza. Ezért hát a király engedélyt adott, hogy megváltoztassák Hámán rendeletét. Az új rendelet megengedte, hogy a zsidók megvédjék magukat elleenségeik ellen. És most, hogy már mindenki tisztában volt azzal, hogy a királyné és a miniszterelnök is zsidó, senki nem akadályozta meg, hogy a zsidók védekezzenek. S a sosáni zsidók nagyon boldogok voltak, és rengeteg ünnepség kezdődött.

A harc

Abban az évben Ádár 13-án a zsidók Perzsiaszerte megvédték magukat azokkal szemben, akik meg akarták ölni őket. Sosánban az áldozatok között volt Hámán 10 fia is. Eszter pedig megkérte Achasvérost, hogy Sosánban egy nappal tovább védekezhessenek, mert még mindig túl sokan vannak, akik meg akarják ölni a zsidókat. A király beleegyezett, és Sosánban egy nappal később, Ádár 15-én ünnepelték győzelmüket.

Megemlékezés

Mordecháj és Eszter létrehoztak egy ünnepet, hogy megemlékezzenek ezekről a csodálatos eseményekről. A zsidók világszerte Ádár 14-én ünneplik Purimot, míg a fallal körülvett városok lakói 15-én. Ez a legvidámabb ünnep a zsidó naptárban.

Eszter böjtje

Haman “Végső Megoldása” Ádár hónap 13-ára lett tervezve. Ehelyett azonban Hamant akasztották fel és királyi rendelet értelmében a zsidók megvédhették és meg is védték magukat az ellenük irányuló támadások ellen. A következő napon, Ádár 14-én a zsidók megpihentek, kiélvezték csodálatos megváltásukat és létrehozták Purim ünnepét.

Akármikor kerültünk is életveszélyes helyzetbe, mindig is annak a parancsolatnak kellett engedelmeskednünk, hogy tartsunk böjtnapot, hogy megbánjuk bűneinket, imádkozzunk és kérjük Isten kegyelmét. Ezért Ádár 13-a, a csata napja, böjtnap volt. A Purimi események sorában Eszter kockára tette az életét, amikor megjelent a király előtt engedély nélkül. Mielőtt azonban ezt tette volna, arra kérte a zsidókat, hogy böjtöljenek 3 napot, akárcsak ő.

Úgy emlékezünk erre a három napra, hogy a Purim előtti napon böjtölünk. Ezt a böjtöt Ta’anit Eszter-nek hívják (Eszter böjtje). Ha Purim vasárnapra esik, akkor a böjtöt az azt megelőző csütörtökön tartjuk.

Ennek a böjtnek igazán egyszerű szabályai vannak. Azok a zsidók, akik már elmúltak Bar/Bat Mitzvah korúak, nem esznek és nem isznak hajnaltól egészen az esti Megilah-olvasás utánig. Ez a bejegyzés pedig hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál böjt idejére.

Zachor

Purimot megelőző Shabbaton a hetiszakasz kiegészül a Zachor (Emlékezz!) szakasszal (Deuteronómium 25:17-19), amiben az a parancsolat szerepel, hogy emlékezzünk Amalek gonoszságára és hogy tüntessük azt el a föld színéről. Haman, aki ki akarta irtani a zsidó népet a Purimi eseményekkor, Amalek leszármazottja volt.

Amikor az izraeliek kivonultak Egyiptomból, egyetlen nép sem mert harcot kezdeményezni ellenük. Nem merték vállalni a kockázatot egy olyan néppel szemben, aminek az Istene 10 csapással súlytotta a hatalmas egyiptomi birodalmat, a népét üldöző egyiptomiakat pedig a Vörös tengerbe fojtotta. Egyedül Amalek indított támadást elvakult gyűlöletétől vezetve.

A Halachikus hatóságok szerint bibliai parancsolat, hogy minden férfi meghallgassa ezt a speciális Zachor felolvasást.

Ez a második speciális ima, ami elhangzik a Purim előtti hetekben. (Az első a Shekalim, a másik kettő pedig a Parah és a Hachodes)

Shekalim

Ebben az évben Purim február 27 – március 1-ig tart. Nagyon vidám ünnep ez, itt elolvashatja mindenki, amit tavaly írtam róla. Idén szeretnék bemutatni néhány szokást, amit illendő betartani Purim előtt. Az első ilyen a Shekalim.

Amikor még állt a Szentély, minden zsidó adományozott évente egy fél sékelt a Templom javára. A befolyt összeget elsősorban arra használták, hogy szarvasmarhákat vásároljanak a bemutatandó áldozatokhoz. A megmaradt összeget pedig közérdekű célokra költötték, többek között ebből kapták a bírák a fizetésüket s a Szentély és a városfal karbantartását is ebből az összegből finanszírozták

Machatzit hashekel-nek hívták ezt az évente befizetendő adót, s minden évben Nisszán hónap elsején volt esedékes. Egy hónappal ezt megelőzően, Ádár elsején, a bíróságok elkezdtek emlékeztetőket küldeni erről a bibliai kötelezettségről. Ennek emlékére azon a Shabbaton, ami közvetlen Ádár hónapot előzi meg, vagy Ádár hónap első napjára esik, a Tóraolvasást kiegészítik a Tóra azon részeivel, melyben Isten először parancsolja Mózesnek a fél sékel befizetését.

A Shekalim haftorah folytatja ezt a témát, leírja, hogy miként igyekezett az i.e. IX. században élt Jehoash Király az I. Szentély fenntartására félretenni ezt az összeget. (Eszter böjtjén mi is adakozunk erre a szokásra emlékezve. Fejenként három érmét szokás adományozni egy jótékonysági szervezetnek “feles” címletekben. Ha még lenne fillér, akkor az 50 filléres kiválóan megfelelne erre a célra. Milyen szerencséjük van az amerikaiaknak a fél dollárosukkal… Még az esti Mincha előtt kell adományozni, s azért három érmét, mert három hozzájárulást tettek a zsidók a Templom megépítéséhez. Ha nem sikerül a mincháig adakoznunk, akkor még utána is megtehetjük, vagy pedig a Megilah-olvasás előtt Purim estéjén vagy reggelén.)

Az Ádárt közvetlenül megelőző, vagy Ádár alatti Szombatokon a Parshat Shekalim az első, amit felolvasnak a négy speciális ima közül. (A másik három a Zachor, a Parah és a Hachodes)

A Shekalim azért kapcsolódik a Purimhoz, mert a Talmud szerint a machatzit hashekel szokásának érdeme, hogy Haman rendelete megváltozott és visszafele sült el. Azt mondják, hogy ez ellensúlyozta azt a 10000 ezüstöt, amit Haman fizetett Achasvérosnak azért, hogy meghozza a rendeletet, miszerint ki kell irtani a zsidókat.

A szabad akarat paradoxona

A lélek egyetemes célját a fizikai világban éri el, mégpedig azáltal, hogy a mitzvák teljesítésével Isten földi lakhelyévé változtatja a világot.

De cselekedeteinket szabad akaratunkból kell tennünk, hogy igazi jelentőségük legyen. Ha mindig megtapasztalnánk az Isteni jelenlét erejét és szépségét, amit mitzváinkkal hozunk a világba, akkor mindig a jót választanánk, s megszűnnénk autonómnak lenni. A nyilvánvaló robotikussá válna. Elért eredményeink nem lennének jelentősek, épp csak annyira, amennyire azt eredménynek hívjuk, hogy egy nap háromszor eszünk és nem ugrunk a kútba.

Épp ezért életünknek ezen nélkülözhetetlen szakasza majdhogynem teljes spirituális sötétségben telik. Egy olyan világban élünk, ahogy az Isteni valóság rejtve van, ahol életünk célja nem nyilvánvaló. Olyan világban, ahol minden cselekedetet átitat a rossz, és ahol a gonoszság mindennapos. Egy ilyen világban minden pozitív és Isteni cselekedetünk nyilvánvalóan saját választásunk és érdemünk.

Másfelől viszont hogyan lehetséges, hogy ilyen feltételek mellett jól és igaz emberként tudjunk dönteni? Ha a lélek egy ilyen Istentelen világba ragadt, ahol minden Istenitől meg van fosztva, akor hogyan is találhatná meg az igaz utat?

Ezért létezik a lélek már azelőtt is, hogy leszállna ebbe a világba. Élet-előtti létformájában a lelket megerősíti az Isteni bölcsesség, tudás és küldetéstudat, ami majd segíteni fogja küzdelmeit a fizikai valóságban.

A Talmud szerint a magzat az anyja méhében elsajátítja a teljes Tórát, de amikor megszületik, egy angyal a szájára ver, hogy elfelejtsen mindent.

Jogos a kérdés, hogy ha mindezt elfelejtjük, akkor miért tanítják egyáltalán meg nekünk? De épp ez a kulcskérdése a tudás és választás paradoxonának. Nem láthatjuk az igazságot, fizikailag nem tapasztalhatjuk meg, de ugyanakkor mélyen magunkban tudjuk azt. Elég mélyen van ahhoz, hogy választhatjuk azt, hogy nem veszünk róla tudomást, de ahhoz is elég mélyen, hogy bárhol is legyünk, bármivé is váljunk, mindig választhatjuk azt, hogy előássuk magunkból. Ez a végső következtetés, a választás lehetősége. Hogy kiválasszuk, melyik utat akarjuk járni. Hogy ki akarjuk-e aknázni a lelkünkben lévő tudást, vagy el akarjuk nyomni azt.

Ebben a világban túl sok értelmét nem látjuk az életnek, épp a fentebb említettek miatt. Olyan, mintha egy évszázadon át néznénk egy zenekart, amint épp előadnak egy szimfóniát a tévében, csak épp némítással. Látjuk a karmester és a zenekar kézmozdulatait, s néha feltesszük a kérdést, miért is tesznek látszólag minden ok nélkül ilyen furcsa mozdulatokat. Olykor azonban megértjük, hogy egy gyönyörű dallamot játszanak, de nem hallunk belőle semmit. S miután száz évig néztük ezt csendben, ismét megnézzük, de ezúttal felhangosítva. A zenekar vagyunk mi magunk, a zene pedig – akár jól, akár rosszul játszva – életünk cselekedetei.

A lélek útja

Ez a bejegyzés egy nagyon rövid összefoglaló a teremtés-élet-halál témaköréről.

A judaizmus egyik alaptétele, hogy az élet nem a születéssel kezdődik és nem ér véget a halállal. A Prédikátor Könyvében is olvashatjuk (12:9) “És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.” A Lubavicsi Rebbe gyakran utal rá, hogy a fizika egyik alaptörvénye (a termodinamika első törvénye), miszerint az energia soha nem vész vagy pusztul el, csak átalakul, szintén ezt mondja, csak más szavakkal. S ha ez így van a fizikai energia esetében, akkor a spirituális energia esetében még inkább érvényesül a törvény, hiszen a lélek létezése nem korlátolt térben és időben, vagy a fizikai lét bármely jellemzőjében. Természetesen a az a spirituális energia, ami a fizikai lét során a látásként, hallásként, érzelemként, intellektusként, akaratként vagy öntudatként nyilvánul meg, nem szűnik meg létezni csak azért, mert a fizikai test már nem létezik. Inkább csak átalakul egy magasabb szintű, spirituális létformává.

S bár rengeteg állomása van a lélek útjának, általánosan négy csoportba oszthatjuk a fejlődési szakaszait:

1. A teljesen spirituális lét, mielőtt a lélek a testbe lép.
2. Fizikai értelemben vett élet.
3. A Gan Eden-beli élet, ami a fizikai életet követi (Édenkertként, Mennyként és Paradicsomként is szokták emlegetni)
4. Az Eljövendő Világ (Olam HaBa), ami a halottak feltámadását követi.

Reinkarnáció és az eljövendő világ

Reinkarnáció

Minden egyes ember egy saját, személyre szabott küldetéssel érkezik a fizikai világba. Nekünk zsidóknak adva van a Tóra és a benne lévő 613 parancsolat, de mindannyiunknak megvan a személyre szabott küldetésünk, kihívásaink, lehetőségeink, s egy különleges mitzvah, aminek a teljesítése köré fonódik küldetésünk. Olykor azonban előfordul, hogy a lélek egy élet alatt nem tudja beteljesíteni a küldetését. Ilyenkor visszatér egy “második körre”, hogy befejezhesse a munkáját. A Kabbalah mélységében tárgyalja a gilgul neshamot témakörét, amit köznapi nyelven reinkarnációnak hívunk. Emiatt van az, hogy megmagyarázhatatlanul erősen kötődünk egy adott mitzvához, hogy szinte túl sok időt és energiát ölünk ennek teljesítésébe. Azért történik mindez, mert a lélek igyekszik összeszedni a hiányzó láncszemeket ahhoz, hogy kiteljesedhessen Isten által rendelt küldetése.

Az eljövendő világ

A teremtés egészének három fázisa van. Az első az több “spirituális világ” láncolata, hogy feltöltsön az Isteniséggel, ezt követi a fizikai lét (Olam HaZeh – Evilág), ahol a teremtés célja megvalósul, s legvégül következik az eljövendő világ (Olam HaBa). Akkor jön el ez a világ, amikor az emberiség teljesítette azon feladatát, hogy a fizikai világot Isten földi lakhelyévé változtatta.

Nagy különbség van azonban az Édenkerti (vagy mennybéli, ahogy sokan hívják) jutalom és az eljövendő világ között. Míg Gan Eden (Édenkert) egy spirituális világ, amit test nélküli lelkek népesítenek be, addig az eljövendő világ az egy fizikai világ, ahol testet öltött lelkek laknak.

Ebben az eljövendő világban a test és a lélek újra fog egyesülni, s együtt élvezik majd munkájuk gyümölcsét. A jóság és Isteniség pedig nem olyasmi lesz, amit teszünk vagy elérünk, mert mi magunk leszünk ezen fogalmak. S az ílymódon újraegyesült lélek és test mindaz a jóság lesz, amit szabad akaratából tett a fizikai világban.