Kockavetés

Sok tényező szükségeltetett ahhoz, hogy a zsidók túléljék Hámán rendeletét. Nem utolsó sorban közrejátszott az is, hogy Mordecháj böjtre hívta fel a zsidókat és hogy Eszter minden erőfeszítést megtett, hogy megmeneküljenek. S mégis, az ünnep nevéül (ami ugye a lényegét fejezi ki az ünnepnek) egy jelentéktelennek tűnő mozzanatot választottak. Azt a tényt, hogy Hámán sorshúzással döntötte el, hogy melyik napon semmisítsék meg a zsidókat. (A perzsa pur szó sorshúzást jelent) De tulajdonképpen a sorshúzás a leglényegibb eleme a Purimi eseményeknek.

Miért tartott sorshúzást Hámán? Mert meg akarta törni azt az “önindukciós folyamatot”, ami őt és a hozzá hasonlókat sulytotta, mióta a zsidók 1000 évvel azelőtt megjelentek a történelem színpadán. Sok nagy és erős uralkodó próbálta már elpusztítani őket, a fáraótól kezdve Nabuccodonozorig, hogy Hámán saját felmenőjét, Amaleket már ne is említsük. Hámán tudta, hogy a zsidóknak nagy és erős Istenük van, de azt is tudta, hogy van egy olyan kis lüke szokásuk, hogy időről időre megszegik törvényeit. Úgy tűnhetett, hogy csak ki kell várni egy ilyen pillanatot. Ám az utolsó pillanatban a zsidók mindig bűnbánatot gyakoroltak és az Istenük megbocsátott nekik és megmentette őket. Hámán tudta, hogy a zsidók ismét vétkeztek, mert Nabuccodonozor bálványát imádták és mert részt vettek Achasvéros lakomáján. De ki tudja, hogy ez alkalommal mennyi ideig maradnak Istenüktől eltávolodva? Hámán úgy gondolkodzott, hogy ha terveit a zsidók eltévelyedésére alapozza, akkor csak a régi forgatókönyv ismétlődik meg. Egy sokkal egyszerűbb megközelítésben kell vizsgálni a dolgot. Istennek tényleg fontosabb lenne egyik nép a másiknál? Lehetséges, hogy valóban örömmel tölti el a jó cselekedet és haraggal a rossz? Istennek ennél magasabb szinten kell állnia. Lehet, hogy van a valóságnak egy olyan szintje, ahol a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig megkapja méltó büntetését, de egy magasabb síkon ezek nyilvánvalóan értelmetlen dolgok. Azon a szinten egy mindenható Isten nem foglalkozik az anyagi világgal, s a világ legnagyobb birodalmának miniszterelnöke azt tehet a földön egy kis, szétszórt kisebbséggel, amit csak jónak lát. Így tehát Hámán sorsot vet, remélve, hogy “csatlakozni” tud a valóság azon szintjéhez, ahol a jó és a gonosz törvényei megváltoznak, ahhoz a szinthez, amiről úgy gondolta, hogy ott bármi lehetséges, ami annyira mentes minden morális szabálytól, mint egy kocka elvetése.

Amit Hámán nem vett figyelembe, az az, hogy Izrael népe az Isten választott népe. Hogy még az “isteni választás” szintjén is (ami minden logikus követelményen felül áll) meg akarja védeni őket. Isten valójában felül áll az anyagi világ apró-cseprő problémáin, de ő választotta Izraelt saját népévé, és semmi másért, csak azért, mert őket akarta választani.

Egy zsidó tisztában van ezzel lelke legmélyén, még akkor is, ha viselkedése sokszor mást sugall. Emiatt találunk mindig vissza Istenhez, s emiatt bocsát meg Ő nekünk minden esetben.

S ez a lényege Purim csodájának, s annak a csodának is, amit Izrael népének nevezünk.