Ráhel sírja

Ráhel sírja Betlehemben található, Jeruzsálemtől délre. Évszázadokon át egy elhagyatott út szélén aludta ősanyánk örök álmát és leszármazottai eljártak hozzá, hogy kiöntsék neki a lelküket. Ráhel magányos sírja már régóta jelent vigasztalást Izrael gyermekeinek, s ősanyánk imádkozik gyermekeiért, s biztosítja, hogy azok végleg visszatérhessenek majd az Ígéret Földjére.

Története

i.e. 1553-ban Jákob Hebronba vitte családját, miután befejezte 20 évig tartó munkáját apósánál Haranban (ma a szír-török határnál található ez a város). Útközben Ráhel életet adott második fiának, Benjáminnak és belehalt a szülésbe. Ahelyett, hogy Makpelá barlangjába temette volna őt Jákob, a Betlehembe vezető úton helyezte őt örök nyugalomra Efratnál.

Jákob és fiai emlékművet emeltek Ráhel sírja fölé. Az újszülött Benjámint kivéve mindannyian egy követ helyeztek a sír fölé. A Midrás szerint Ráhel legidősebb fia, József volt az első, aki imádkozott anyja sírjánál. Ráhel halálakor ő mindössze 7 éves volt. 10 évvel később bátyjai eladták őt rabszolgának, s úton Egyiptom felé kitört fogvatartói karmai közül hogy elrohanjon anyja sírjához. Ott azt kiáltotta, „Anyám, ki szültél engem, ébredj fel és lásd szenvedésem.” Ezután pedig Ráhel hangját lehetett hallani „Ne félj fiam, menj velük és Isten veled lesz”.

Az i.sz. V. századtól kezdve egészen az 1800-as évek végéig Ráhel sírja fölött egy négy oszlopon álló kis kupola magasodott. 1841-ben azonban Sir Moses Montefiore és felesége falakkal toldotta meg az építményt és hozzáépített egy hosszú termet, ahol a látogatók nem voltak kitéve az időjárás viszontagságainak és ahol pihenni és/vagy enni tudtak egy kicsit. Ezt az 1841-ben befejezett komplexumot ábrázolja az összes festmény és fénykép, amit ma ismerünk.

1948-ban a jordánok átvették a terület feletti hatalmat és megtiltották a zsidóknak, hogy Ráhel sírjánál imádkozzanak. Egész eddig Ráhel sírja az út szélén feküdt egy félreeső helyen, ám ebben az évben az arabok köréépítették a saját temetőjüket és Betlehemet is kibővítették, ezért a sír hirtelen a város központjába került.

1967-ben a Hatnapos Háborút követően a zsidók ismét látogathatták Ráhel sírját. Az ezt követő 30 évben nagyon sokan vezettek Jeruzsálemből Betlehembe, hogy itt imádkozzanak. Még öröménekek is születtek arról, hogy végre visszatérhetnek Ráhelhez gyermekei és most már sosem kell elhagyniuk anyjukat.

A helyzet azonban megváltozott az I. Intifádát követően. Betlehemet palesztin fennhatóság alá helyezték, de magának a sírhelynek a kontrollja továbbra is Izrael kezében maradt. 1996-ban a sorozatos arab támadások következtében Izrael Vallási Minisztériuma egy erődöt emelt a sír köré, 2 őrtoronnyal, 1 méter vastag betonfallal és szögesdróttal. Ez ellenállt az arabok támadásainak.

Spirituális jelentősége

Ráhel halálakor Jákob családja csak egy kőhajításnyira volt Betlehemtől. Mégsem itt temette el legkedvesebb feleségét, sőt még csak nem is Hebronban, hanem ott az út szélén, egy félreeső helyen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért. Azért, mert Jákob a jövőbe látott. Látta, hogy i.e. 423-ban, az I. Szentély pusztulását követően a zsidókat Babilonba száműzik majd az Ígéret Földjéről, s hogy a száműzöttek ezen az úton fognak majd elhaladni. Látta, hogy a száműzötteknek szükségük lesz majd Ráhel bátorítására és arra, hogy imádkozzon értük Istenhez.

Jeremiás próféta a következőképpen dokumentálta az eseményeket:

„Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait, nem akart megvígasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek.”*

És Isten így válaszolt:

„Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen az ellenség földéből térnek vissza. Jövendődnek is jó reménysége lészen, azt mondja az Úr, mert fiaid visszajőnek az ő határaikra.”*

A Midrás szerint akkoriban mindhárom ősapánk, a többi ősanyánk és még Mózes is megváltásért könyörgött Istenhez, aki hajthatatlan maradt. Csak akkor válaszolt, amikor Ráhel kezdett könyörögni hozzá.

Így imádkozott: „Világ Királya, kérlek vedd számításba, mit tettem a nővéremért, Leáért. Férjem, Jákob azért dolgozott hosszú éveket apámnak, hogy engem elvehessen, ám amikor eljött a frigy ideje, akkor a nővérem állt mellette a hüpe alatt. Nemcsak csendben viseltem, hanem még a titkos jelszót is megadtam neki, amit Jákobbal kifejezetten azért beszéltünk meg, hogy nehogy más arát vegyen el. Kérlek, hogy ha gyermekeid, az én esetemhez hasonlóan, riválisodat hozzák házadba, te is viseld csendben, ahogy én tettem.”

És Isten erre azt válaszolta, hogy Ráhel kedvéért vissza fogja vezetni gyermekeit az Ígéret Földjére.

Ráhel másodszorra is feladta az őt megillető helyet akkor, amikor elfogadta, hogy az út szélére temessék őt ahelyett, hogy Jákob mellé temették volna Makpelá barlangjába. Azért tette mindezt, hogy gyermekei segítségére lehessen századokkal később.

Ráhel testesíti meg a tökéletes zsidó anyát, aki feláldozza magát leszármazottai jólétéért és biztonságáért. Ez a határtalan szeretet és anyai gondoskodás vonzza a mai napig is a sírjához leszármazottait.

Ráadásul Ráhel nagyon sokáig volt meddő, mielőtt Isten gyermekekkel áldotta meg őt. Így mind a mai napig nagyon sok meddő nő keresi fel sírját, hogy itt imádkozzon és kérjen Isteni segítséget.

Érdekes tények

Amikor Ráhel meghalt, Jákob összes fia helyezett a sírjára egy kavicsot, a sok kis kavics tetejére pedig Jákob egy nagyobb követ tett. Ez volt az első zsidó síremlék, és ez az egyik oka annak, hogy manapság a zsidó temetőkben kavicsot teszünk az elhunytak sírjára.

Miután Sir Moses Montefiore átépítette a sírt, az ajtón található vaslakathoz egyedi kulcsokat készített. Úgy tartották, hogy ha ezeket a kulcsokat zsidó és arab nők a párnájuk alá teték, akkor ez átsegítette őket a nehéz szüléseken, hosszadalmas vajúdásokon. 1967-ben a síremlék felszabadítása után Izrael főrabbija, Rabbi Goren elment oda, s egy arab átadta neki a lakat egyik kulcsát. Ez a kulcs a mai napig a Goren család tulajdonában van.

Yitzhak Rabin második miniszterelnöksége alatt Ráhel sírja majdnem arab fennhatóság alá került, ugyanis azon a területen feküdt, ami teljes arab kontrollt kapott Rabintól az I. Intifádát követően. Chanan Porat, a Kneszet (izraeli parlament) egyik tagja azonban úgy döntött, hogy muszáj beszélnie a miniszterelnökkel ezügyben. Vele tartott a megbeszélésre egy másik Kneszet tag, Rabbi Menachem Porush is. Porat elmagyarázta a miniszterelnöknek, hogy hogyan biztosítanák a sírt és sok más racionális érvet is felsorakoztatott, de ez mind nem érdekelte Rabint. Ekkor azonban a miniszterelnök látta, hogy Rabbi Porushnak könnyben úsznak a szemei, és csak annyit motyogott, hogy „De hát Yitzhak, itt Ráhel anyánkról van szó, Ráhel anyánkról”. És ez hatott rá annyira, hogy magát a sírt zsidó fennhatóság alá helyezze.

Amikor Sir Moses Montefiore felesége, Judit meghalt, Montefiore a Ráhel-mauzóleum pontos mását készíttette el neki nyughelyül a dél-angliai Ramsgate városában, ahol éltek. Később magát Moses Montefiore-t is ide temették.

A jelen

Ráhel sírja csak egy rövid autóútra van Jeruzsálemtől. Teljes egészében betonfallal van körülvéve és csak golyóálló üveggel ellátott buszok és kisbuszok mehetnek be a 4,5 méter magas falak mögé. Pár óránként egy menetrend szerinti golyóálló üveggel ellátott busz érkezik Betlehembe az ellenőrző állomásra, ahol kap egy fegyveres kísérőt a hadseregtől, s 2 perccel ezután megérkezik a sírhoz a busz, ahol a betonkerítés biztonságában kiszállnak az utasok.

Az erőd belsejében az ősrégi, kupolás helység gondoskodó, családias hangulatot áraszt. Az emlékművet pedig szövetanyag takarja. Férfiak és nők a helység két átellenes oldalán, elkülönítve imádkoznak, suttogják legbensőbb fájdalmaikat Ráhel anyánknak.

Megjegyzendő, hogy a Halacha szerint a koheneknek tilos belépniük a komplexumba, ahol Ráhel sírja áll.

*Forrás: biblia.hu

Jákob és háznépe Kánaánba megy

Amint Lábán elindult hazafelé, fiát, Beort Ézsauhoz küldte. Azt üzente neki, hogy Jákob hatalmas gazdagságra tett szert és most Kánaán felé tart, tehát ez egy kiváló alkalom lenne Ézsau számára, hogy bosszút álljon Jákobon az őt ért sérelmekért és elvegye vagyonát.

Ézsaunak sem kellett ezt kétszer mondani, azonnal feléledt benne a régi gyűlölet, és 400 felfegyverzett és kiképzett katonával megindult Jákob ellen, akinek a tábora akkor érte el a Jabbók folyót.

Jákob tudomást szerzett az ellene vonuló seregről és békeköveteket küldött bátyjához. Arra kérte, hogy borítson fátylat a múltra, hisz Izsák hiába áldotta őt meg, az elmúlt 20 évben csak nehézség jutott neki osztályrészül, míg Ézsauból sikeres hadvezér lett.

A követek azonban csalódottan tértek vissza. Ézsau továbbra is harcolni és ölni akart 400 emberével.

Jákobnak nem maradt más választása, fel kellett készülnie a bátyja ellen vívandó háborúra. Két részre osztotta táborát, hogy ha az egyik fele szerencsétlenül járna, a másik még el tudjon menekülni. Eztán pedig imádkozni kezdett Istenhez, mert tudta, hogy a harc kimenetele az ő kezében van. Kérte, hogy segítse őt ebben az egyenlőtlen küzdelemben Ézsau ellen.

S bár készült a háborúra, azért nem adta fel a reményt Jákob, hogy békés úton rendezzék a viszályt Ézsauval. Szolgáival bőkezű ajándékot küldött bátyjának, hogy megenyhítse, és közben imádkozott Istenhez, hogy ébressze fel Ézsauban a testvéri szeretetet.

Amikor Jákob visszament a folyó túlpartjára, hogy ellenőrizze, nem hagyott-e ott semmit, szemtől szembe találta magát Ézsau őrangyalával, aki elkezdett birkózni vele. De akármennyire is próbálta, nem tudta legyőzni Jákobot. Mindössze Jákob csípőjét sikerült kificamítania. Már hajnalodni kezdett, amikor Jákob még mindig tartotta magát Ézsau őrangyala ellen. Ekkor az angyal kérte, hogy engedje el, hisz hajnalodik. De Jákob addig nem engedte, amíg az angyal meg nem áldotta őt. Ekkor az angyal megkérdezte, mi a neve, s ő azt felelte, Jákob. Az angyal pedig azt válaszolta erre, hogy mostantól kezdve nem Jákob, hanem Izrael lesz a neve, mert Isten angyalával és emberekkel is küzdött, és legyőzte őket. Ezután pedig megáldotta őt.

Hamarosan megérkezett Ézsau is az embereivel. Lenyűgözte őt az ajándékok gazdagsága, amit Jákob ajánlott fel neki. Amikor Jákob bátyja elé ment feleségeivel és gyerekeivel, hogy üdvözölje őt, akkor egymás nyakába borultak. Ézsau először nem akarta elfogadni az ajándékokat, de végül mégiscsak sikerült őt rábeszélni arra, hogy fogadja el. Az ajándékokkal megrakodva visszafordult, és visszatért Széirbe az embereivel.

Ezután Jákob folytatta útját Kánaánba. Betelben felépítette az oltárt ott, ahol annak idején az álmot látta a lajtorjával. Ekkor Isten ismét megjelent neki, megáldotta őt és azt mondta neki: „a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet”

A Betelből Betlehembe tartó úton Ráhel belehalt Benjámin megszülésébe. Jákob magával akarta vinni holttestét, hogy Makpelá barlangjában temethesse el, de Isten azt mondta neki, hogy e betlehemi fennsíkon helyezze feleségét örök nyugalomra. Így sok-sok évvel ezután, amikor a babilóniaiak elűzték Jákob leszármazottait, ezek a gyermekek vigaszra lelhettek ősanyjuk sírjánál, tudván, hogy Ráhel imádkozik értük.

Jákob megnősül és gyermekeket nemz

Jákob egy hónapot töltött Lábánnál a bárányokra vigyázva. Lábán nagyon is elégedett volt Jákob kiváló munkájával és érezte, hogy unokaöccse érkezése áldást hozott házára. Emiatt aztán biztos akart lenni abban, hogy nem veszíti el Jákobot egyhamar. Mondta neki, hogy mivel rokonok, nem kívánja, hogy ingyen szolgálja őt. Kérdezte, hogy mit szeretne fizetségül. Jákob azt felelte, hogy szívesen dolgozna Lábánnak 7 évet fiatalabbik lánya, Ráhel kezéért. Lábán szívesen elfogadta az ajánlatot, hiszen mindig is nővére fiait szánta lányai férjeinek, és Jákobnál jobb vőt nem is találhatott volna.

Jákob becsülettel leszolgálta a 7 évet. Gyakran alvást és pihenést áldozott fel, hogy jó pásztora legyen nagybátyja nyájának. Isten áldása kísérte munkáját.

Amikor eljött a házasság napja, Lábán nem Ráhelt, hanem idősebbik lányát, Leát öltöztette menyasszonyi ruhába. Jákob gondolt arra, hogy esetleg ezt teszi majd nagybátyja, ezért megbeszélt Ráhellel egy titkos jelet, hogy azzal jelezzen neki, hogy valóban ő van a sok fátyol alatt. Ráhel azonban nem akarta megszégyeníteni a nővérét, ezért elárulta neki, mi a titkos jelzés. Jákob nem vette észre a cserét egész addig, amíg már nem volt mit tenni ellene.

Mikor észrevette, hogy nagybátyja rászedte, magyarázatot követelt tőle. Lábán azt felelte, hogy az ő földjén nem szokás a fiatalabbik lányt először férjhez adni, s ha Jákob Ráhelt is szeretné feleségül venni, akkor szolgálnia kell érte még 7 évet. Így hát Jákobnak nem maradt más választása, mint hogy még 7 évig szolgáljon a nagybátyjának.

Jákob végül 4 nőt vett el Lábán házából. Lea 7 gyermeket szült neki: Rubent, Simeont, Lévit, Júdát, Izsakárt, Zebulont és egy lányt, Dinát. Ráhel a házasságuk hetedik esztendejéig gyermektelen volt, s a hetedik évben végre született egy fia, József. Halála előtt nem sokkal pedig egy másik fiúnak, Benjáminnak adott életet. Bilha, Jákob harmadik felesége Dán-t és Naftalit szülte, negyedik felesége, Zilpa pedig Gádnak és Ásernek adott életet.

Jákob 12 fia lett Izrael 12 törzsének ősapja.

József születése után Jákob vissza akart térni Kánaánba. A 14 év alatt, amit Lábánnál töltött, virágzott nagybátyja háztartása és a saját javai is szépen gyarapodtak. Jákob úgy érezte, hogy eljött az ideje, hogy visszatérjen Beer Shebába. Ekkor már 91 éves volt, és még mindig száműzetésben élt szolgaként. Megkérte hát Lábánt, hogy engedje el, de Lábán nem bírta elviselni a gondolatot, hogy elveszítse unokaöccsét, akinek köszönhetően Isten áldása volt a házán. Szolgálataiért cserébe odaígérte hát neki nyája egy részét, hogy Jákob megkereshesse a maga vagyonát. Ezért Jákob maradt még 6 évet. Ezalatt az idő alatt Lábán mindent megtett, hogy a Jákobnak adott nyáj elpusztuljon, de Jákobon továbbra is Isten áldása volt s a nyáj szépen gyarapodott. Jákob nagyon meggazdagodott ennek köszönhetően, és a báránytenyésztők az ország minden részéről vele akartak üzletelni. Akkora vagyona lett, hogy azt is megengedhette magának, hogy nagyon sok szolgát tartson.

Lábán fiai nagyon irigyelték Jákobtól a vagyonát és a szerencséjét. Maga Lábán is ellenséges lett unokaöccsével, amikor látta, hogy minden mesterkedése és áskálódása ellenére Jákob gazdagsága egyre csak növekszik.

Ekkor Isten ismét szólt Jákobhoz, s arra utasította, hogy térjen vissza szülőföldjére. Jákob magához hívatta feleségeit és a következőt mondta nekik: „Tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam apátokat. Ő azonban sokszor becsapott engem és a béremet is tízszer változtatta meg. Ám Isten nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. S most Isten azt parancsolta nekem, hogy térjek vissza szülőföldemre.” Ráhel és Lea pedig azt válaszolta erre, hogy mindenképpen úgy kell cselekedniük, ahogy azt Isten megparancsolta.

Miután feleségei biztosították őt támogatásukról, Jákob elkezdett felkészülni a hosszú és nehéz útra. Lábánnak nem mondta el, mire készül, mert tudta, hogy nem engedné őt elmenni. Egy nap, amikor Lábán nem volt otthon, Jákob elindult Kánaán felé feleségeivel, gyerekeivel és minden vagyonával. Amint Lábán tudomást szerzett erről, embereivel együtt üldözőbe vette Jákobot.

Kánaán határában érte utol, s a következő reggelen akart rátámadni. Viszont aznap este Lábán furcsa álmot látott, amiben Isten figyelmeztette őt, hogy ne tegyen kárt Jákobban. Így hát másnap reggel támadás helyett Lábán csak számon kérte Jákobot, hogy miért anélkül indult útnak, hogy elbúcsúzhatott volna a lányaitól és unokáitól. Jákob erre azt felelte, hogy amilyen cudarul mindig is bántak vele Lábán házában, félt, hogy nem engednék el vele a feleségeit. Eztán a következő szónoklatot idézte Lábánhoz Jákob: „Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. A mit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is. Úgy voltam hogy nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől. Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad. Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, de megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett téged tegnap éjjel.”*

Lábán ekkor végre szövetséget kötött Jákobbal, megcsókolta lányait és unokáit, majd megáldotta őket és hazaindult. Jákob is folytatta útját, s Isten angyalai vigyáztak rá.

*a bibliai idézetek a biblia.hu weboldalról származnak

Jákob lajtorjája

Míg Jákob Ebernél tanult, addig Ézsau lecsillapodott. Azonban amint öccse hazatért Ebertől, ismét fellángolt haragja. Éjt nappallá téve szőtte terveit, hogy hogyan ölhetné meg Jákobot. Viszont nem akart apjának fájdalmat okozni, ezért úgy döntött, hogy vár a tervének kivitelezésével, míg Izsák meg nem hal.

Rebeka azonban résen volt. Egyből átlátta, hogy mire készül Ézsau. Beszélt hát Izsákkal, s arra kérte őt, hogy küldje Jákobot a nagybátyjához, Lábánhoz Haranba, hogy ott találjon feleséget magának Lábán lányai között. Izsák azonnal bele is egyezett, és elküldte Jákobot Lábánhoz a következő áldással: „A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy; És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.”

Apja áldásával Jákob elindult Beer Shebából Lábánhoz Padan Aramba. Amint Ézsau hírét vette, hogy öccse elhagyta otthonát, azonnal utánaküldte legidősebb fiát, Eliphaz-t és 10 emberét felfegyverezve, hogy öljék meg Jákobot. Eliphaz azonban nem ölte meg a nagybátyját, csak elvette a kincseit és hagyta őt továbbmenni.

Az éjszaka még Kánaánban, Lúz városa előtt érte Jákobot egy nyílt mezőn. Fáradtan megpihent. Kövekre hajtotta a fejét, ágya a puszta föld volt. A csillagos ég volt baldachinja. S amint elaludt, csodálatos álmot látott. Egy lajtorja emelkedett mellette, ami felért egészen az égig és angyalok jártak rajta fel és le. Isten hangja hallatszott felülről: „Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.”

Amikor Jákob felébredt, így kiáltott: „Az Úr van e helyen, és én nem tudtam.” S ettől meg is rémült, s így folytatta: „Milyen csodálatos is ez a hely. Nem más, mind Isten háza és a mennyország kapuja.”

Jákob korán kelt másnap reggel. A párnájául szolgáló kőből emlékművet készített szent látomásának emlékére, és Bethelnek nevezte el, ami azt jelenti, Isten háza. Ezt követően pedig megesküdött, hogy ha Isten segedelmével biztonságban visszatér apja házába, akkor építeni fog egy imahelyet Istennek azon a helyen, ahová a követ helyezte, és azt is megfogadta, hogy minden tulajdonának a tized részét Istennek adja majd.

Ezt követően folytatta útját kelet felé. Délutánra elért Haran külvárosába. Pásztorok legeltették ott nyájukat. Jákob köszöntötte őket, majd a városról és nagybátyjáról, Lábánról kérdezett. Épp ekkor érkezett meg Ráhel, apjának, Lábánnak a nyájával.

Jákob látta, hogy a pásztorok nem itatják meg állataikat a tűző napsütésben. Kérdezte ennek az okát, s azt a választ kapta, hogy a kutat fedő kő annyira nehéz, hogy csak az összes pásztor együttes erejével tudják elmozdítani. Ekkor Jákob odament a kőhöz, egymaga eltolta a kút tetejéről és megitatta nagybátyja állatait.

Csakúgy, mint a többi pásztor, Ráhel is csodálattal nézte Jákob erejét. Nagy boldogság töltötte el, amikor megtudta, hogy ez az erős ember nem más, mint az ő unokatestvére, édesapja nővérének a fia. Haza is szaladt, hogy elmesélje Lábánnak, hogy Jákob megérkezett. Lábán pedig odament a kúthoz, üdvözölte az unokaöccsét és házába invitálta.