Pészachi naptár 2012

Purim befejeződött, ezért már el is kezdhetjük a felkészülést Pészechara. Igaz ugyan, hogy az első Széder este még arrébb van egy hónappal, de mire megfelelően kitakarítjuk, a lakást, addigra úgyis eljön a Széder este Idén, 2012-ben április 6-án lesz az első este..

Lássuk hát a szokásos Pészachi “menetrendet”. Amit a gyertyagyújtási időpontokhoz tudnia kell annak, aki nem beszél angolul: a “Select a country” legördülő menüsorban Hungary jelenti Magyarországot. A “Select a city” kifejezés azt jelenti, hogy “válasszon ki egy várost”, ami egyszerű, mert csak Budapest van a menüsorban. Ezt követően a “go” feliratú gombot kell megnyomni. A megjelenő táblázatban pedig a következők találhatók:

Alot Hashachar (dawn) "Firstborn" Fast Begins

Hajnal, az elsőszülöttek böjtje megkezdődik

Earliest Tallit and Tefillin

A talesz és tfilin legkorábbi felöltésének időpontja

Netz Hachamah (sunrise)

Napkelte

Latest Shema

A legutolsó Shema

Zman Tefillah

Finish Eating Chametz before

Ezt az időpontot megelőzően kell befejezni a chametz (kovászos) fogyasztását

Sell and Burn Chametz before

Ezt az időpontot megelőzően kell eladni és elégetni a chametzot (kovászosat)

Chatzot (midday)

Dél

Minchah Gedolah (earliest Minchah)

A legkorábbi mincha

Minchah Ketanah

Plag Haminchah

Candle Lighting

Gyertyagyújtás

Shkiah (sunset)

Napnyugta

Tzeit Hakochovim (nightfall)

Sötétedés

Bedikat Chametz (Search for Chametz)

Chametz (kovász) keresés

Chatzot (midnight)

Éjfél

Sha'ah Zemanit (proportional hour)

Arányos óra

ENNYI BEVEZETŐ UTÁN PEDIG LÁSSUK A NAPTÁRT :)


2012. április 5. csütörtök (5772. Nisszán 13.)

Ez az első Széder estét megelőző nap. Győződjünk meg arról, hogy eladtuk / elégettük az összes kovászos ételünket és italunkat.

Sötétedés után homecoljunk. A kovászkeresés előtt mondjuk el az áldást, utána pedig nyilvánítsuk semmissé az esetleg véletlenül megmaradt kovászt (Kol Chamira). A pontos időpontok itt találhatók.

2012. április 6. péntek (5772. Nisszán 14.)

Ez a Pészachot megelőző nap, s az első Széder este napja.

Ekkor van az elsőszülöttek böjtje. Ahhoz, hogy egy elsőszülöttnek ne kelljen böjtölnie, részt kell vennie egy olyan étkezésen, ami egy parancsolat teljesítéséhez kapcsolódik, mint amilyen mondjuk a reggeli imádságot követő étkezés ezen a napon a zsinagógában.

Ezen a reggelen van az utolsó lehetőség eladni és megsemmisíteni a tulajdonunkban lévő kovászos ételeket/italokat. S ne felejtsük el időben abbahagyni a kovászos ételek fogyasztását. A pontos időpontért kattintsunk ide.

Égessük el a még meglévő, el nem adott kovászosat. A pontos időpontért kattintsunk ide.

A délutáni Mincha imáknál szokás elmondani a Pészachi Áldozat bemutatására kötelező parancsolatot is.

Ezen az estén kell elmondani a Pészachi és shabbati gyertyákra az áldásokat, melyek a következők:



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL SHA-BAT V’SHEL YOM TOV.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a szombati és Yom Tov gyertyák meggyújtását.



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM SHE-HECHE-YA-NU VE-KI-YE-MA-NU VE-HIGI-A-NU LIZ-MAN HA-ZEH.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket, tápláltál minket és megengedted, hogy megérjük ezt a napot.

A gyertyagyújtás időpontjai itt találhatók.

Ezen az estén van az első Széder, amiről összefoglalót itt olvashat róla az érdeklődő, bővebben pedig ezen a linken találhat az érdeklődő. Az első Széder estét egyébként úgy is szokták emlegetni az Exodus alapján, mint az “Őrködés éjjelét” (Leil Shimurim).

2012. április 7. szombat (5772. Nisszán 15.)

A reggeli imádság keretében kivesznek két Tórát is a Tóraszekrényből, s felolvassák belőle az Exodus és a Számok egyes részeit, s a Haftorából is az ide vonatkozó részeket.

Elimádkozzuk az imát a harmatért és elhagyjuk az imát az esőért, s ezt egész Szukkotot követő napig megtesszük.

A rabbi megáldja a gyülekezetet majd egy ünnepi ebéd következik.

Ez az Omer számlálás kezdő napja, azaz Omer első napja. Az Omer időszaka 49 nap, az ötvenedik nap Shavuot, a Tóraadás ünnepe. Omer az az időszak amikor lelkünket “fejlesztjük” és saját “belső” Egyiptomunkból eljutunk a Sínai hegyig, s készek leszünk a Tóra bölcsességének befogadására.

Sötétedés után veszi kezdetét a második Széder este. Egy, még az ünnep előtt meggyújtott láng segítségével gyújtsunk gyertyát, s mondjuk el a következő két áldást:



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor.



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM SHE-HECHE-YA-NU VE-KI-YE-MA-NU VE-HIGI-A-NU LIZ-MAN HA-ZEH.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket, tápláltál minket és megengedted, hogy megérjük ezt a napot.

A gyertyagyújtás időpontjai itt találhatók.

A második Széder este szokásai ugyanazok, mint az elsőé, összefoglalót itt olvashat róla az érdeklődő, bővebben pedig ezen a linken tájékozódhat róla.

2012. április 8. vasárnap (5772. Nisszán 16.)

Ez Pészach második napja. A nap a zsinagógában indul a megfelelő imádságokkal az Istentisztelet keretein belül.

A rabbi megáldja a gyülekezetet, s az áldást egy ünnepi ebéd követi.

Sötétedés után számoljuk Omer második napját, majd végezzük el a Havdalah ceremóniát, de hagyjuk ki belőle a gyertyára és a fűszerekre mondott áldást. A gyertyagyújtás pontos időpontjáért kattintsunk ide.

Pészach közbenső napjait ünnepeljük ezután. Ezt a napot követően egészen az ünnep utolsó előtti napjáig dolgozhatunk (bár nem minden munkát végezhetünk el) és csak Pészachi kóser ételeket fogyaszthatunk. Az ünnep tiszteletére minden nap elfogyasztunk egy pohár bort.

2012. április 9. hétfő (5772. Nisszán 17.)

Pészach harmadik napja, Chol Hamoed első napja. A kifejezés, Chol Hamoed, szó szerint azt jelenti, hogy hétköznap az ünnep alatt. Ezek azok a fél-ünnepi jellegű napok, amik Pészachkor és Szukkotkor vannak az ünnep kezdete és vége között.

Ezeken a közbenső napokon sok közösségben nem viselnek tfilint az Istentiszteleteken.

Ez Omer harmadik napja.

2012. április 10. kedd (5772. Nisszán 18.)

Pészach negyedik, Chol Hamoed második, Omer negyedik napja.

Sok közösségben szokás, hogy a reggeli imádságokkor nem viselnek a férfiak Tfillint ilyenkor.

A munkát illetően a szokásos hétköznapi életet élhetjük némi korlátozással.

2012. április 11. szerda (5772. Nisszán 19.)

Pészach ötödik, Chol Hamoed harmadik, Omer ötödik napja.

A reggeli Istentisztelet a rendes menetrend szerint zajlik.

Az Istentiszteletet ünnepi ebéd követi.

Az esti Amidaht az Atah Chonantanu-val egészítjük ki. Az Amidaht követően Omer ötödik napját számoljuk.

2012. április 12. csütörtök. (5772. Nisszán 20.)

Pészach hatodik, Chol Hamoed negyedik, Omer hatodik napja.

A reggeli imádság alatt továbbra sem viselnek a férfiak Tfillint, hisz még mindig tart Pészach. A Tórát is előveszik a Tóraszekrényből Istentisztelet alatt és olvasnak belőle.

Este pedig gyertyát kell gyújtani Pészach hetedik napjának tiszteletére a következő áldás kíséretében:



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor.

Ide kattintva megtalálhatjuk a pontos időpontot a gyertyagyújtáshoz.

Az esti Istentisztelet során az Amidaht követően Omer hatodik napját számoljuk. Ezt egy ünnepi vacsora követi kiddussal együtt.

Sok közösségben szokás ilyenkor fennmaradni egész éjjel és a Tórát tanulmányozni, ezzel is tisztelegve a Vörös Tenger kettényitásának csodája előtt. Ugyanis Isten Pészach hetedik napján választotta szét a tengert, amikor őseink kivonultak Egyiptomból.

2012. április 13. péntek (5772. Nisszán 21.)

Pészach hetedik, Omer hetedik napja.

Ezt a napot Shevi’i Shel-nek is nevezik. Ennek a napnak az estéjén nyílt szét a Vörös tenger a zsidók előtt és csaptak össze a hullámok az egyiptomi üldözők feje felett.

A reggeli imádságot követően a rabbi megáldja a gyülekezetet, majd egy ünnepi ebédre kerül sor.

Este gyertyát gyújtunk Pészach nyolcadik napjának és Shabbat tiszteletére egy már meglévő láng segítségével, s a következő áldást mondjuk:



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL SHABAT V’SHEL YOM TOV.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a szombati és Yom Tovi gyertyák meggyújtását.

Ide kattintva megtalálhatjuk a pontos időpontot a gyertyagyújtáshoz.

Este ünnepi vacsorát eszünk, amit Kiddush előz meg.

2012. április 14. szombat (5772. Nisszán 22.)

Pészach utolsó, Omer nyolcadik napja. Más néven Acharon Shel Pészach.

A reggeli Tóraolvasást követően Mázkir-ra kerül sor. Ez az az ima, amit elhunyt szüleink lelkéért szokás mondani bizonyos ünnepekkor, s ilyenkor azok nem tartózkodhatnak a teremben, akiknek mind a két szülője él.

A rabbi ezt követően megáldja a gyülekezetet, s az áldást ünnepi ebéd követi.

Ezen az utolsó napon igyekszünk elérni a szabadság legmagasabb fokát, s a végső megváltásra fókuszálunk. Pészachot egy hatalmas ünnepi vacsorával zárjuk, amit a “Messiás Lakomájának” is hívunk. Ez a vacsora napnyugta előtt kezdődik, sötétedés után végződik és megünnepeljük a messiás majdani biztos eljövetelét. A vacsora alatt pedig megiszunk négy pohár bort és természetesen maceszt is eszünk.

A vacsorát követően pedig sort kerítünk a Havdalára, csak kihagyjuk belőle a fűszerekre és a gyertyára mondandó áldást.

Az esti Amidah után Omer nyolcadik napját számoljuk.

A sötétedés beállta a hivatalos vége Pészach ünnepének. Pontos időpontért kattintsunk ide.
Eztán pedig visszavásárolhatunk mindent, ami kovászos.

2012. április 15. vasárnap (5772. Nisszán 23.)

Ez a nap követi Pészachot. Ezt a napot Isru Chag-nak hívjuk. Ezen a napon tilos böjtölni.

Purim 2012


Purim idén március 7-től 9-ig tart. Ezen a linken olvasható minden, amit eddig írtam a témában a blogomon. Sajnos elfogyott az ihletem a Purimi cikkeket illetően, viszont Pészachra igyekszem összeszedni magam, és valami igazán érdekfeszítő cikksorozattal jelentkezni.

Élettartam

Vajon miért volt olyan hosszú elődeink élete? A Teremtés könyve szerint Ádám 930 évesen halt meg, Noé majdnem 500 éves volt, mikor a bárkát kezdte építeni, Matuzsálem pedig “világrekordot döntött” a maga 969 évével. Vajon a mai generáció miért nem él ilyen hosszú életet?

Ősapáink ennyire hosszú élettartama sok kérdést felvet. Milyen érzés lehet 900 évesnek lenni? Mikor volt jelen életükben a kapuzárási pánik? A párszáz éves emberek vajon úgy viselkedtek, mint a lázadó tinik, és a szüleik úgy szóltak rájuk, hogy “ne viselkedj már úgy, mint egy negyvenéves”?

Bármi legyen is a válasz ezekre a kérdésekre, annyi bizonyos, hogy az emberiség első néhány generációja különlegesen hosszú életet élt, Noét követően pedig drámaian esett az átlagéletkor. Ekkor lett az emberek élettartama a maihoz hasonlatos.

Azt tudjuk, hogy minden lélek valamilyen küldetéssel érkezik erre a világra, s általában olyan hosszú földi életet kap, hogy azalatt teljesíteni tudja küldetését / küldetéseit. Az akkori és a mostani generációk között az a különbség, hogy az akkoriaknak hatalmas, mindent magában foglaló lelkük volt. A későbbi generációk szülöttei ezeknek a korai lelkeknek kis darabjait kapták. Az eredeti lélek feldarabolásra került és több ember között lett szétosztva.

A legkorábbi generációknak azért jutott ennyire hosszú élet, mert nagyon sok munkát kellett elvégezniük. A későbbi generációk szülöttei azonban sokkal kisebb lelket kaptak, az eredetinek az ezred vagy milliomod részét, s ezeknek a kisebb lelkeknek értelemszerűen kevesebb a feladatuk is. Ezért rövidebb hát az életük is.

Azonban ha bármilyen okból nem tudja a lélek elvégezni az összes rá kiszabott munkát egy élet alatt, akkor kap több lehetőséget. Egy reinkarnálódott lélek az egy korábbi lélek kis szikrája, ami új testben jön vissza erre a világra, hogy befejezze küldetését.

Egyikünk sem tudja, milyen hosszú élet vár ránk, de abban biztosak lehetünk, hogy nincsenek évszázadaink befejezni a küldetésünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy 500 évet várjunk arra, hogy elkezdjük megépíteni a bárkánkat. A legjobb már most elkezdeni…

Torta

Az idei hanukai torta :)

Készítsünk tüköralapú menórát

Innen vettem az ötletet.

Hozzávaló anyagok

1db 7,5*30,5 cm tükör vagy 2 db 7,5*15,25 cm tükör

20 db lapos dekorkavics

Meleg ragasztópisztoly

9 db 1 cm átmérőjű anyacsavar

Elkészítése

Dugjuk be a ragasztópisztolyt és várjuk meg, hogy felmelegedjen a ragasztó. Mivel nagyon forró, ne hagyjuk, hogy gyerekek felügyelet nélkül használják.

Ha két tükröt használunk, ragasszuk össze őket.

Osszunk el 9 dekorkavicsot egyenletesen a tükrön egy egyenes sorban és ragasszuk őket oda.

Ragasszunk egy újabb sor kavicsot a tetejére, majd a középső 2 kavics tetejére ragasszuk oda a maradék 2 kavicsot. Ez lesz a szolgagyertya helye.

A kavicsok tetejére ragasszuk rá az anyacsavarokat.

Hagyjuk megszáradni.

Átlagos méretű hanukai gyertya illik bele.

Tervezzünk Hanuka partit

Eredeti cikk

Ahogy állandósul a hideg, és egyre korábban sötétedik, úgy húzódunk mi is vissza otthonainkba ill. saját magunkba, s monotonan végezzük mindennapi teendőinket. Szerencsére Hanuka egy várva várt oázis lehet a mindennapok sivatagában. Ekkor hátradőlhetünk, ellazulhatunk és ünnepelhetjük a fény győzelmét a sötétség felett. Tökéletes alkalom ez arra, hogy meghívjuk magunkhoz barátainkat egy laza kis ünneplésre. Idén nem kell irigykedünk barátaink fantasztikus családi Hanuka partijaira, szervezzünk saját magunk is egyet!

Tűzzünk ki egy napot, és készüljünk fel rá jóelőre, hogy mi is élvezni tudjuk a partit. Eztán hívjuk meg a szívünkhöz közel állókat. S hogy miként is készüljünk fel a partira?

Előszöris kérjük meg egy barátunkat, hogy segítsen főzni az estére. Kérjük meg más barátainkat, hogy hozzanak papírtányért, üdítőt, salátákat vagy desszerteket, s eztán tervezzük meg a menüt.

Legegyszerűbb, ha csak úgy teszünk, mintha magunk készítenénk mindent. Pl. nagyon finom fánkokat lehet készíteni fagyasztott barchesz tésztából, ha az utasításoknak megfelelően készítjük el a tésztát, csak barchesz helyett gömböket formázunk belőle és megtöltjük őket.

Latkes (krumplis palacsinta) készítéséhez is használjunk nyugodtan gyorsfagyasztott termékeket. Persze készíthetjük magunk is a tésztáját, csak az hosszadalmasabb és bonyolultabb.

Dekorációra sem kell vagyonokat költenünk, bőven elég egy “Isten hozott” ajtódísz és pár ötletes műanyag pohár vagy tányér.

A parti napján fejezzünk be mindent még azelőtt, hogy megkezdődne az összejövetel. Hagyjuk abba időben a főzést és terítsünk meg. Hagyjunk időt arra, hogy fel tudjuk frissíteni magunkat – zuhany, smink stb. S fogadjuk vendégeinket frissen, üdén és kipihenten. Senkinek sem jó, ha a házigazdának még sürögnie-forognia kell, mikor a vendégei már megérkeztek. A vendégeknek is kevésbé stresszes, ha a házigazda nyugodt és nem idegeskedik az előkészületek miatt.

Mikor már megérkezett mindenki, akkor gyújtsuk meg a menórát. Ha énekelni is akarunk gyertyagyújtás után, akkor készüljünk előre nyomtatott dalszövegekkel azokról a dalokról, amiket énekelni akarunk. Gyönyörködjünk a gyertyákban, míg ki nem alszanak, s eztán meg is vacsorázhatunk.

Vacsora után pedig vegyük elő a trenderliket és játsszunk. Ha érdekesebbé akarjuk tenni a játékot, akkor ajánljunk fel főnyereménynek valami különlegességet, mondjuk egy bekeretezett képet a társaság tagjairól. A háttérben zene is szólhat, ha akarjuk. Igyekezzünk olyan zenéket válogatni, amik kifejezik az ünnep hangulatát.

Egy idő után azonban óhatatlanul alább hagy a jó hangulat, s vendégeink haza fognak menni. A parti után se felejtsük el táplálni a barátság tüzét, úgy, mint ahogy a gyertya lángját tápláljuk. Mindig öntsünk rá egy kis olajat.

Az este végén csomagoljunk mindenkinek egy kis meleg latkest az útra.

Kellemes Hanukát mindenkinek!

Különleges menórák

Aki rendelni akar, itt megteheti: Traditions Jewish Gifts