Sínai hegye

Az előkészületek

Siván hónap Rosh Codesh-én (az új hónap elejét jelző egy vagy kettő félünnepnap, a hold állásától függően), az exodust követő harmadik hónap első napján Izrael gyermekei elérték a Sínai sivatagot és az ott lévő hegy mellett táboroztak le. A csodákkal övezett pár hét alatt, amíg Isteni védelem alatt utaztak, és manna hullott az égből, s a víz is édesebb lett, s Amaleket is sikerült legyőzniük, a zsidók egyre közelebb kerültek Istenhez és léte egyre nyilvánvalóbbá vált számukra. Hitük napról napra mélyült, mígnem elérték az összetartás, egység és szentség azt a fokát, amit sem azelőtt, sem azóta nem sikerült egyetlen más népnek sem.

Mózes felment a hegyre, és Isten így szólt hozzá:

“Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izráel fiainak. Ti láttátok, a mit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (Exodus 19:3-6)

Mózes visszatért a hegyről és összehívta az időseket, hogy elmondja nekik mindazt, amit Isten parancsolt neki. S ők erre azt válaszolták: Naaseh Venishma (Mindent megteszünk, amit Isten mondott.) S így látatlanban elfogadták a Tórát is, anélkül, hogy kértek volna bárminemű részletet a tartalmáról. S miután Izrael népe kifejezte, mennyire szeretné megkapni a Tórát, Isten újból szólt Mózeshez:

“Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat;
És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, a mi a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre.” (Exodus 19:9-13)

Megnyilatkozás a Sínaj hegyen

A harmadik nap hajnalán dörgés és villámlás töltötte meg a levegőt. Sűrű felhőtakaró lepte be a hegyet, és egyre hangosabban hallatszott a sófár hangja. Az emberek remegtek félelmükben. Mózes a hegy lábához vezette Izrael gyermekeit, ami rengett és füstölt, mert Isten tűz képében leereszkedett rá.

A sófár hangja egyre hangosabb lett, majd hirtelen minden elnémult és teljes csend vette át a hangzavart. S ekkor Isten kinyilatkoztatta a 10 parancsolatot:

1. Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.

2. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

3. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

4. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.

6. Ne ölj.

7. Ne paráználkodjál.

8. Ne lopj.

9. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

10. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

A teljes nép hallotta Isten szavait, és megrémültek. Könyörögtek Mózesnek, hogy lépjen fel közvetítőként köztük és Isten között, mert ha Isten mondaná el nekik a teljes Tórát, abba belehalnának. Mózes mondta nekik, hogy ne legyenek megijedve, mert Isten azért mutatta meg magát, hogy féljék őt és ne vétkezzenek.

Isten pedig megkérte Mózest, hogy menjen fel a hegyre, mert ő volt az egyetlen, aki képes volt Isten jelenlétét elviselni. Mózesnek pedig a hegyen kellett átvennie a 2 kőtáblába vésett 10 parancsolatot és a teljes Tórát, hogy megtanítsa ezeket Izrael gyermekeinek. Mózes felment hát a hegyre és le sem jött onnét 40 napig és 40 éjszakáig. Étel és alvás nélkül, mert olyanná vált, mint egy angyal. Ez alatt az idő alatt Isten kinyilatkoztatta a Tórát az összes törvénnyel és magyarázataival. S legvégül átadta Mózesnek a 2 kőtáblát, amibe Isten maga véste a parancsolatokat.

Jethro látogatása és tanácsa

Amikor Mózes apósa, Jethro hallotta, hogy Isten milyen csodákat tett Izrael gyermekeiért, akkor úgy döntött, hogy meglátogatja Mózest a sivatagban. Vele tartott lánya, Mózes felesége, Czippora is, és annak két fia, Gershom és Eliezer. Amikor Mózes meghallotta, hogy apósa, felesége és gyermekei útban vannak hozzá, akkor Izrael teljes népével ment köszönteni őket. A nagy tudással és élettapasztalattal rendelkező Jethrot lenyűgözte Mózes elbeszélése az Izrael gyermekeivel történt történelmi jelentőségű eseményekről. S ugyanígy lenyűgözte őt a rend és fegyelem, ami Izrael népének táborában uralkodott. Viszont kritikával illette azt a tényt, hogy Mózes volt az egyetlen bíró, aki minden egyes vitát, összezördülést rendezett. Azt tanácsolta, hogy hozzon létre egy jogi rendszert, ahol kisebb és nagyobb bíróságok is helyet kapnak. S legyenek kinevezett bírók és különféle tisztviselők, akik majd segítenek rendezni minden vitás ügyletet. Csak a legfontosabb ügyek kerülnének így Mózes elé. Mózes megfogadta Jethro tanácsát és létrehozta az igazságügyi szervezetet.

Jethro nem marad sokáig a sivatagban Mózessel és Izrael gyermekeivel. Visszatért Midianba ahol Izrael Istenéről szónokolt, arról, hogy milyen dicső, nagy és hatalmas is Ő. Leszármazottai, a Kainiták több évszázadon át viselkedtek barátságosan a zsidókkal.

Szünet

Most egy kicsit megszakítom a Mózes-sorozatot Pészachra való tekintettel, április 28-án folytatom, amikor már befejeztünk minden pészachi ünneplést.

Amalek támadása

Amíg a zsidók még Rephidimben voltak, az Amalekiták megtámadták őket. Ők Ézsau harcos és vad, fegyverekkel jól felszerelt leszármazottai voltak. Jól kitanulták a háború mesterségét. Ezt a támadást nem provokálták ki a zsidók, az Amalekiták gyáva mód rátámadtak egy fáradt népcsoportra, akik frissen szabadulva szolgaságukból éppen hazájukba igyekeztek.

Mózes egyik tanítványát, Joshuát bízta meg seregének vezetésével, ő maga pedig testvérével, Áronnal és unokaöccsével, Huttal felment egy hegy tetejére és imádkozott, hogy Isten segítse meg őket a küzdelemben. Egy teljes napig tartott a küzdelem, aminek a végén a zsidók legyőzték és mefutamodásra kényszerítették az Amalekitákat.

Isten a győzelem után utasította Mózest, hogy jegyezze le ezt a dicstelen támadást és őrizze meg az örök emlékezetnek. S mivel Amalek minden gonosz megtestesítője, ezért soha nem lehet béke Izrael és Amalek között.

Víz fakad a sziklából

Zin sivatagából a zsidók Rephidimbe érkeztek, ahol szintén nem találtak vizet. Ismét elkezdtek zúgolódni, hogy vezetőik direkt olyan utakon vezetik őket, hogy biztosan szomjan haljanak ők is és állataik is. Isten utasította Mózest, hogy az idősekkel együtt menjen el egy sziklához, és suhintsa azt meg vesszőjével. A száraz sziklából kút emelkedett ki, és bőséges vizet adott ahhoz, hogy Izrael gyermekei és állataik csillapítani tudják szomjukat. A helyet, ahol ez történt később “Massa”-nak (próbatétel) és “Meriva”-nak (viszály) is nevezték, azért, mert ezen a helyen Izrael gyermekei majdnem elvesztették hitüket Istenben és Mózesben.

Hús és kenyér a sivatagban

Fáradtan és éhesen ért Izrael népe Zin sivatagába. Ismét elkezdtek az emberek zúgolódni Mózes és Áron ellen, mondván, hogy olyan helyre vezetik őket, ahol nincs se hús, se kenyér, ahol éhezniük kell. Azt kívánták, bárcsak ott haltak volna meg Egyiptomban, ahol volt mit enniük, ahelyett, hogy itt a sivatagban kelljen éhenhalniuk.

Isten azt mondta Mózesnek, hogy el fogja látni a népet élelemmel, ami majd az égből fog aláhullani. Ebből majd minden reggel annyit kell gyűjtenie mindenkinek, amennyi elegendő arra a napra. Csak pénteken kell majd dupla adagot gyűjteniük, hogy Shabbatkor ne kelljen dolgozniuk vele. És este húst ettek, reggel pedig kenyeret.

Este madarak érkeztek, és így annyi húsuk lett az izraelitáknak, hogy el sem tudták fogyasztani az összeset. Reggelre pedig harmatszerű gabona lepte be a földet. Mikor a nép megkérdezte Mózest, hogy ez mi, Mózes azt válaszolta, hogy ez mennyei kenyér, amit Isten adott nekik. Mindenkinek annyit kellett gyűjtenie belőle, amennyi elég volt arra a napra, s nem többet. Semmi nem maradhat másnapra, mert minden reggel hullani fog az égből. Ezt a mennyei kenyeret mannának nevezték el Izrael gyermekei. Hófehér étel volt, és az elképzelhető legfinomabb ízű étel, amit valaha is kóstoltak. Mindig olyan íze volt a mannának, amilyen ízt éppen akkor kívántak azok, akik fogyasztották. Ki többet, ki kevesebbet gyűjtött a mannából, de senki nem gyűjtött se többet, se kevesebbet annál, mint amennyire szüksége volt.

Természetesen voltak olyanok, akik nem engedelmeskedtek Mózesnek, és félretettek másnapra a mannából. Ám ez a manna másnapra megrohadt és ehetetlenné vált. Csak a pénteken gyűjtött dupla manna nem romlott meg másnapra.

S persze akadtak olyanok is, akik ellenszegülve Mózesnek, szombaton is kimentek mannát szedni, de nem találtak semmit.

Mózes nagyon megharagudott az engedetlenekre. Kérdezte tőlük, hogy mégis meddig akarják elutasítani tanításait, amikor látják, hogy Isten adta nekik a Shabbatot, amikor márpedig pihenni kell. Ezt követően a zsidók pihentek a hetedik nap.

Negyven éven át etette Isten mannával a zsidókat. Isten parancsára Áron megtöltött egy üveget mannával, amit az imasátorban kellett tartania, hogy a következő generációk mind láthassák majd saját szemükkel, hogy mit adott Isten Izrael gyermekeinek, miután kihozta őket Egyiptomból.

Mózes megédesíti a vizet

Maguk mögött hagyva a Vörös tenger partját, Izrael gyermekei Shur vadonjába értek. Úttalan utakon vándoroltak, és sehol nem volt egyetlen forrás vagy kút sem. Szomjúság kezdte gyötörni őket. Egyszer végre forráshoz érkeztek. De mivel a Nílus messzeföldön híres, kiváló minőségű vizéhez voltak szokva, ihatatlannak találták ennek a forrásnak a vizét. Nagyon keserű és zavaros volt ez a víz, s emiatt elnevezték Marah-nak (keserűség) a helyet. A szomjúságtól kiszáradt emberek ismét zúgolódni kezdtek Mózes ellen. Ő pedig imádkozni kezdett Istenhez, aki válaszul egy fát mutatott neki. Mondta, hogy néhány ágát hajítsa a vízbe. Amint ezt megcselekedte, a víz rögtön édessé vált, és az izraeliták megmenekültek a szomjhaláltól.

Itt Marah-ban adott Isten a zsidóknak néhány parancsolatot és betartandó törvényt. Azt mondta, hogy ha ezeknek engedelmeskednek, akkor soha nem fog az történni velük, ami az egyiptomiakkal történt. Mert Isten vigyázni fog rájuk, és begyógyítja sebeiket.

Izrael Hálaéneke

Mózes és Izrael összes gyermeke elénekelte a következő hálaéneket miután biztonságba jutottak (Exodus 15:1-18):

1.
Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.

2.
Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom.

3.
Vitéz harczos az Úr; az ő neve Jehova.

4.
A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.

5.
Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe.

6.
Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.

7.
Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket mint tarlót.

8.
Orrod lehelletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.

9.
Az ellenség monda: Űzöm, utólérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.

10.
Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be őket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

11.
Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?

12.
Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé őket a föld.

13.
Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.

14.
Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.

15.
Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.

16.
Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

17.
Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyűl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

18.
Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.

A Vörös tenger megnyílik

Az üldözés

Az Ígéret földje felé a Filiszteusok országán keresztül vezetett a legrövidebb út. Isten azonban azt akarta, hogy az újjászületett zsidóságnak legyen ideje maga mögött hagyni az egyiptomi befolyást, hogy képezhessék magukat az új, szent élet tanai szerint, melynek részleteit majd a Sínai hegyen átadandó Tórában írja le.

Másfelől pedig a legrövidebb út használata a Szentföld felé háborút jelentett volna a filiszteusokkal, s kétséges volt, hogy az izraeliták, akik csak nemrég hagytak maguk mögött több évszázadnyi rabszolgaságot, képesek lettek volna szabad emberként, teljes erejükből küzdeni. Valószínűleg inkább visszatértek volna Egyiptomba ahelyett, hogy véres háborút vívjanak. Ezért Isten úgy határozott, hogy a hosszabbik úton vezeti népét, és a Mediterrán Tenger partvonalának követése helyett a zsidók délnek vették az irányt a sivatagon keresztül.

Három nap múlva fáraó hírét vette, hogy merre tartanak Izrael gyermekei. Nem számított arra, hogy a sivatagon keresztül fognak menni egykori rabszolgái, és azt hitte, eltévedtek. Amúgyis megbánta már, hogy elengedte őket. Azonnal mozgósította a seregét, ő maga vezette őket a legkiválóbb harci öltözetben és a legjobb harcikocsik használatával, s üldözőbe vette a zsidókat. A Vörös tenger partján érte utol őket, s igyekezett a tengerbe szorítani őket, hogy elvágja menekülési útvonalukat.

Félelem lett úrrá az izraelitákon, amikor meglátták egykori rabszolgahajcsáraikat. Voltak, akik készek voltak harcolni, voltak, akik inkább a tengerbe fulladtak volna, semhogy vissza kelljen térniük a rabszolgaságba. Egy harmadik, rémült csoport Mózes ellen fordult, mondván, hogy csak azért vezette ki őket Egyiptom biztonságából, hogy aztán a sivatagban leljék halálukat. Kétségbeesetten kérdezték, hogy azért vezette-e őket a sivatagba meghalni, mert nincsenek sírok Egyiptomban. Mózes azonban azt mondta, hogy biztos benne, hogy Isten most is segíteni fog nekik, s életének egyik, ha nem a legerőtpróbálóbb pillanatában azt mondta népének, hogy többé nem kell az egyiptomiaktól tartaniuk. S tovább vezette népét, egész a tengerpartig, ahol már hullámok mosták a szárazföldet.

Az őket kísérő felhőoszlop ekkor mögéjük került, és sötétséget bocsájtott az üldözőkre és világosságot az üldözöttekre. Viszont az izraeliták csapdában érezték magukat. Előttük a vadul hullámzó tenger, mögöttük pedig a jól felszerelt egyiptomi hadsereg.

A Vörös tenger csodája

Ekkor Isten azt mondta Mózesnek, hogy suhintsa meg vesszejét a Vörös tenger felett, válassza azt ketté, és Izrael gyermekei száraz lábbal kelhetnek majd át rajta. Mózes így is tett. Felemelte vesszejét, és karját kinyújtotta a tenger felé. Erős keleti szél támadt és fújt egész este. A tenger megnyílt, s két fele falként magasodott egy száraz folyosó felett. Az izraeliták átkeltek a két partot összekötő kis folyosón, s mindenki épségben érte el a túlpartot.

Az egyiptomiak azonban gondolkodás nélkül üldözték tovább őket és megindultak a folyosón. Kocsijaik kerekei azonban a tengerfenékbe ragadtak és letörtek. Nem tudtak továbbmenni, és ismét érezték, hogy az Úr ellen küzdenek. Visszafordultak, hogy kimeneküljenek a folyosóból, de már későn. Isten parancsára Mózes ismét megsuhintotta a vesszőt, és a tenger összezárult. A hullámsírban lelte halálát az összes katona, ló, s a harckocsik is a tengerfenéken maradtak. Egyetlen ember sem élte túl.

S miután Isten ismét megmentette őket az egyiptomiaktól, az izraeliták látták, hogy Isten tényleg mindenható, és elkezdtek hinni benne is, és szolgájában, Mózesben is.

Az Exodus

A teremtést követő 2448. évben, Nisszán hónap 15-ik napján felszabadult Izrael népe a szolgaság alól. 600.000 húsz éven felüli férfi hagyta el Egyiptomot ezen a napon, feleségeikkel és nyájaikkal, szabad nemzetként. Sok egyiptomi és más nem-zsidó csatlakozott Izrael győzedelmes gyermekeihez azt remélve, hogy osztozhatnak majd dicső jövőjükben.

Izrael gyermekei nem üres kézzel hagyták el Egyiptomot. Saját ingósáigaik mellé a megfélemlített egyiptomiak adtak nekik aranyat, ezüstöt és ruhaneműket, hogy siettessék távozásukat. Ezzel pedig valóra vált Isten Ábrahámnak tett ígérete, miszerint leszármazottai majd gazdagon hagyják el szolgaságukat.

Nappal egy felhőoszlop, éjjel egy tűzoszlop vezérelte a zsidókat útjukon, amik meg is tisztították az utat előttük, hogy könnyen és biztonságban haladhassanak.

A tíz csapás



1. Vér

Amikor a fáraó nem akarta felszabadítani Izrael gyermekeit, akkor Mózes és Áron figyelmeztették, hogy Isten meg fogja büntetni őt is és népét is. Először Egyiptom földjének vizei fognak vérré válni.

Mózes és Áron elmentek a Nílus partjára, ahol Áron megsuhintotta vesszőjét és vérré változtatta a folyóvizet. Az összes egyiptomi, még a fáraó is tanúja volt ennek a csodának. Látták, ahogy sorra pusztulnak el a halak a partra áramló vérben, és undorodva fordítottak hátat a bűzt árasztó szent folyónak. A kiváló ízű vizéről messzeföldön híres Nílusból nem tudtak inni az egyiptomiak, így hát megpróbáltak kutakat ásni. Balszerencséjükre azonban nem csak a Nílus vize vált vérré, hanem minden ivóvíz, amihez az egyiptomiak hozzá akartak férni. A halak elpusztultak a folyókban és tavakban, és egy teljes hétig szenvedtek elviselhetetlen szomjúságtól az egyiptomiak és háziállataik. Ennek ellenére azonban a fáraó nem akarta elengedni a zsidókat.



2. Békák

Miután időben figyelmeztették a fáraót, jött a második Egyiptomra mért csapás. Áron megsuhintotta vesszőjét a Nílus felett, és békák kezdtek özönleni belőle. Minden kis négyzetcentiméterét elárasztották a földnek. Ellepték az egyiptomiak házait, hálószobáit, bármerre néztek, bármihez nyúltak, mindenhol a békák nyálkás testeit látták és brekegésüket hallották. A fáraó megrémült, és kérte Mózest és Áront, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy elmúljon a csapás, s ha elmúlik, akkor rögtön szabadon engedi a zsidókat. De amint eltűntek a békák, nem tartotta meg a szavát, és nem engedte el a zsidókat.



3. tetvek

Isten utasította Áront, hogy suhintson vesszőjével a földre, s amint vesszeje hozzáért a földhöz, mindenhonnan tetvek kezdtek előmászni Egyiptomszerte. Emberek és állatok egyaránt szenvedtek ettől a csapástól. A fáraót figyelmeztették segédjei, hogy ez Isten büntetése, a fáraó azonban megkeményítette a szívét és nem engedte el a zsidókat.



4. Vadállatok

A negyedik csapás, ami az egyiptomiak bosszantására volt hivatott, abból állt, hogy vadállatok dúlták fel az országot, s mindent elpusztítottak, ami csak az útjukba került. Csak Goshen provincia menekült meg ettől a csapástól (és az összes többitől is), ahol a zsidók éltek. A fáraó ismét ígéretet tett, hogy elengedi a zsidókat, mehetnek a sivatagba, ha akarnak, csak ne túl messzire. És ismételten nem állta a szavát a csapás elmúltával.



5. Dögvész

Ekkor Isten dögvészt küldött Egyiptomra, ami a legtöbb háziállatot elpusztította. Elképzelhetetlen a gyász, amit éreztek akkor, amikor látták méltóságteljes lovaikat, Egyiptom büszkeségeit elsorvadni, amikor barmaik a mezőkön szenvedtek Mózes egyetlen szavától, amikor istenként dicsőített állataik elhulltak. S ezen felül láthatták azt is, hogy az izraelitákat egyáltalán nem érinti a csapás. A fáraó azonban ismét megkeményítette a szívét és nem engedte el Izrael népét.



6. Fekély

Következett a hatodik csapás, ami szörnyen fájdalmas volt. Isten arra utasította Mózest, hogy vegyen a kályhákból némi kormot és szórja az ég felé. Mózes így is cselekedett, és Egyiptomszerte mindenki fekélyes lett.



7. Jégeső

Mózes bejelentette, hogy olyan jégeső fog végigsöpörni Egyiptomon, ami soha nem látott pusztítást visz majd végbe. Se élő, se fa, se virág nem fogja sérülésmentesen megúszni. Az emberek csak saját otthonukban lesznek biztonságban, tehát akik hisznek és félnek, azok otthon maradhatnak és menedékhelyre terelhetik állataikat.

Néhány egyiptomi megfogadta a tanácsot, de a nemtörődömök és a makacsok a mezőn hagyták barmaikat és szolgáikat. Amikor Mózes megsuhintotta vesszőjét, jég kezdett szakadni az égből, fülsüketítő dörgések rázták meg Egyiptomot és villámok szaggatták az eget, amik tűzként csapódtak a földbe. A jégeső megtette a hatását, aki nem volt biztos helyen, ember és állat egyaránt, mind életét vesztette, a növényeket megtépázta a szél, a fák kicsavarva hevertek a földeken. Csak Goshen földjét nem érintette a vihar. De a fáraó a csapás elmúltával megintcsak nem engedte el Mózes népét.



8. Sáskajárás

Amikor Mózes és Áron ismét a fáraónál járt, a fáraó engedékenyebbnek látszott. Megkérdezte, kik vennének részt Izrael Istenének ünneplésén a sivatagban. Ám amikor azt a választ kapta, hogy minden zsidó, idős és fiatal, férfi, nő és gyermek, sőt még az állatok is, akkor már kevésbé tűnt engedékenynek. Azt ajánlotta, hogy elengedi a férfiakat, de a nők, gyerekek és állatok maradjanak. Ezt az ajánlatot azonban nem fogadta el Mózes és Áron, s a fáraó annak ellenére ragaszkodott a zsidók maradásához, hogy Mózes újabb csapásra figyelmeztette őt. Annak ellenére is, hogy összes asztrológusa és tanácsadója azt tanácsolta, hogy engedje el a zsidókat.

Amikor kilépett a palotából, Mózes az ég felé emelte karját és a keleti szél sáskákat hozott Egyiptomba. Eltakarták a napot, felfaltak minden maroknyi zöldet, amit a jégeső és a korábbi csapások meghagytak. Az emberiség történetében soha nem volt még ehhez foghatóan pusztító sáskajárás. Romba döntötte Egyiptomot, ami már amúgyis romokban hevert a korábbi katasztrófák miatt. A fáraó ismét kérte Mózest és Áront, hogy imádkozzanak Istenükhöz, hogy elmúljon a csapás. Isten pedig erős nyugati szelet küldött, ami a tengerbe fújta a sáskákat.

Ám amikor elmúlt a csapás, a fáraó ismételten megtagadta a zsidók felszabadítását.



9. sötétség

Ekkor a kilencedik csapás következett. Több napon át áthatolhatatlan sötétség lepte be Egyiptomot, ami minden meggyújtott fényforrást kioltott. Az egyiptomiakat megbénította a félelem és nem mozdultak egy tapodtat sem onnét, ahol érte őket a sötétség. Csak Goshenben volt világos, ahol a zsidók éltek. Ám nem minden zsidót kímélt meg ez a csapás. Voltak páran, akik egyiptomiak akartak lenni minden tekintetben, s nem akartak a héberekhez tartozni. Ő úgy viselkedtek, mint az egyiptomiak, ugyanazokat a szokásokat követték, mint az egyiptomiak, ugyanúgy étkeztek, mint az egyiptomiak. Ezen zsidók nem akarták elhagyni Egyiptomot. Ők életüket vesztették a sötétség napjai alatt.

A fáraó ismét megpróbált egyezkedni Mózessel és Áronnal. Azt ajánlotta, menjen minden ember, de az állataikat hagyják Egyiptomban. Azonban Mózes és Áron azt a választ adta, hogy minden férfit, nőt, gyermeket, állatot és összes ingóságukat vinni akarják, és nem érik be kevesebbel. Erre a fáraó éktelen haragra gerjedt. Kiparancsolta őket a palotából, és közölte, vissza ne merjenek térni. Megfenyegette őket, hogy ha még egyszer visszamennek a palotába, akkor megöleti őket.

Mózes azt mondta, hogy nincs szükség arra, hogy mégegyszer meglátogassák őt, mert Isten még egy csapást fog küldeni Egyiptomra, ami után a fáraó feltétel nélkül el fogja engedni a zsidókat. Pontosan éjfélkor ugyanis Isten át fog vonulni Egyiptom felett és lesújt minde egyiptomi elsőszülöttre, emberre és állatra egyaránt. Izrael gyermekei közül azonban nem fog senki meghalni. Keserű fájdalom fog végigsöpörni Egyiptomon, s minden egyiptomit meg fog bénítani a félelem. S maga a fáraó fog könyörögni az izraeliták vezetőinek, hogy hagyják el Egyiptomot késedelem nélkül.

S ezekkel a szavakkal Mózes és Áron magára hagyta a dühöngő fáraót.



A pészachi áldozat

Nisszán hónap első napján, két héttel a kivonulást megelőzően, Isten azt mondta Mózesnek és Áronnak: “Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyűlekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt… És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig… És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az. … És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét. És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret; még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból… Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta.” (Exodus 12:2-31)

Mózes elmondta mindezt Izrael gyermekeinek. Nagy bátorság kellett ennek a parancsnak a teljesítéséhez, mert a bárány szent állat volt az akkori Egyiptomban. Izrael gyermekei azonban nagyon bátran és elszántan teljesítették Isten minden parancsát.



10. Az elsőszülöttek halála

Eljött a Nisszán hónap 14-éről 15-ére forduló éjfél. És Isten lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban, a fáraó elsőszülöttjétől kezdve a fogva tartott rabok elsőszülöttjéig, s minden állat elsőszülöttje is elhunyt. Pontosan úgy, ahogy Mózes mondta a fáraónak. Hangos és keserű jajgatást lehetett hallani minden házban, amit érintett a csapás. S ezen a napon a következőket mondta a fáraó Mózesnek és Áronnak: “Keljetek fel, menjetek ki az én népem közűl, mind ti, mind Izráel fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, a mint mondátok. Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, a mint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is.” Végre megtört a makacs uralkodó büszkesége.

Az izraeliták pedig készülődni kezdtek távozásukra. Gyorsan dobogó szívvel csoportokra oszlottak, hogy még éjfél előtt megehessék az áldozati bárányt, úgy előkészítve, ahogy parancsolva volt. A nők pedig kivették sütőikből a keletlen kenyereket, hogy azt egyék a báránnyal. Miután mindennel elkészültek, parancsszóra Izrael teljes nemzetsége elindult a hűs, csendes keleti reggelben. Viszont még a sietség és veszedelem közepette sem feledték el őseik Józsefnek tett ígéretét, s magukkal vitték József tetemét, hogy az Ígéret Földjén temessék majd el.

Mózes visszatér Egyiptomba

Mózes vezér lesz

Mózes visszatért apósa házába, és kérte, hogy engedje őt vissza testvéreihez Egyiptomba. Jethro áldását adta, és Mózes elindult Egyiptom felé. Isten eztán megparancsolta Áronnak, hogy találkozzon Mózessel. A Horeb hegynél volt ez a találkozó, ahol Mózes elmondta a bátyjának a rájuk váró feladatot.

Goshenbe visszatérve meglátogatták a bölcseket és Izrael gyermekeinek vezetőit. Miután Mózes Isten utasításának eleget téve kivitelezte a csodákat, a vezetők elmondták a jó hírt a népnek. Izrael gyermekei hittek abban az Isteni küldetésben, amire Amram fiai voltak hivatottak, s új remény és hit töltötte meg lelküket.

Mózes és Áron meglátogatja a fáraót

Mózes 80, Áron pedig 83 éves volt, amikor beléptek a palotába. Félelem nélkül mentek át az ajtónállók és vadállatok félelmetes őrségén, akik azért vették körül a fáraó legbelsőbb termeit, hogy kívül tartsák a nemkívánatos látogatókat. Senki nem láthatta a fáraót vagy beszélhetett vele asztrológusain és tanácsadóin kívül.

A fáraót meglepte és megfélemlítette ez a hirtelen látogatás. Meg is kérdezte a testvéreket, hogy mit akarnak. Az üzenet parancsnak hangzott: “Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában.”

A fáraó fensőbbségesen visszautasította a kérést, mondván, hogy soha nem hallott Izrael Istenéről, és neve sehol nem fordul elő Isteneinek listájában. Eztán pedig megvádolta Mózest és Áront egy kormányellenes összeesküvéssel és a héber rabszolgák munkájának befolyásolásával. Az előtte kivitelezett csodák nem igazán nyűgözték le, azt mondta, ilyesmit a saját varázslói is tudnak.

Ezen a napon a fáraó utasítást adott, hogy növeljék Izrael gyermekeinek terheit. Úgy gondolta ugyanis, hogy ha van idejük szabadságról álmodozni, és rabszolgáktól igencsak nemkívánatos módon Istent imádni, akkor nyilván túl jól érzik magukat a bőrükben. Míg eddig a betontömböket és téglákat készen kapták, s csak építeniük kellett, ettől a naptól kezdve a betontömböket/téglákat is maguknak kellett előállítaniuk. Ez teljesítehetlen feladatot rótt rájuk és sokkal jobban szenvedtek, mint azelőtt bármikor. Kétségbeesésükben keserűen támadtak Mózesre és Áronra, hogy ahelyett, hogy könnyítenének terheiken, csak még többet raknak rájuk. Mélyen megbántva és csalódottan imádkozott Mózes Istenhez, aki vígasztalta őt és biztosította róla, hogy a küldetése sikeres lesz, de csak azután, hogy az egyiptomiak elszenvednek néhány borzalmas csapást büntetésül azért, hogy elnyomták Izrael gyermekeit. S ekkor majd Izrael gyermekei is elfogadják igaz Istenüket.

Az Isteni Nagykövet



Isten megerősíti a szövetséget

Izrael gyermekei nem bírták tovább elviselni borzalmas szenvedéseiket, kegyetlen uraik általi sorozatos megaláztatásukat. Segélykiáltásaik, esdeklésük, szívük legmélyéről jövő imáik felhangzottak az égig. Isten pedig ekkor az egykor Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségre gondolt és úgy döntött, kiszabadítja leszármazottaikat rabságukból.



Isten felfedi magát

Mózes felügyelte apósa, Jethro nyáját. Egyik alkalommal, amikor messzire vitte a sivatagban a nyájat, egy kisbárány eltévedt. Miután mindent tűvé tett érte Mózes, a Horeb hegy közelében találta meg. Karjába vette a kimerült kisbárányt, és épp visszaindulni készült nyájához, amikor egy szokatlan látványra lett figyelmes.

Látott egy égő csipkebokrot, ami azonban nem hamvadt el. Kíváncsi lett, és közelebb ment a bokorhoz, ahonnan hallotta, hogy Isten szólítja őt a nevén: “Mózes, Mózes”. És ő válaszolt: “Ímhol vagyok”. (Exodus 3:4)

Isten pedig folytatta:

“Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.”

Isten eztán elmondta Mózesnek, hogy hallotta Izrael gyermekeinek segélykiáltását, és neki, Mózesnek lesz a feladata, hogy kivezesse őket Egyiptomból és elvezesse őket az Ígéret Földjére, a tejjel-mézzel folyó kánaánba.

Mózes vonakodva fogadta csak el küldetését. Félt, hogy nem érdemes ő ekkora feladatra, s attól még jobban, hogy nem fogja tudni teljesíteni. Isten azonban biztosította őt, hogy végig vele lesz. Mózes azonban tovább kérlelte Istent, hogy találjon valaki mást a feladatra. Félt, hogy Izrael gyermekeitől nem fog felhatalmazást kapni, hogy nevükben vezetőjükként beszéljen. Ha azt mondaná nekik, hogy Isten küldte őt, akkor követelni fogják, hogy mondja el, ki is az az Isten.

Isten erre azt felelte neki, hogy mondja azt népének, hogy ő atyáik, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, aki megváltja őket szolgaságukból és hazaviszi őket arra a földre, amit őseiknek ígért.



Csodás jelek

Hogy méginkább lenyűgözze Izrael gyermekeit, Mózesnek csodákat kellett végrehajtania előttük azzal a vesszővel, amit Ádám hozott ki az édenkertből, ami szolgálta Noét, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot is, amibe bele volt vésve Isten Szent Neve. József halála után Jethro tulajdonába került ez a vessző, s ő elültette ezt a kertjében, amit azóta sem sikerült senkinek kihúznia a földből. Mózes azonban könnyedén kiemelte, bizonyítva ezzel, hogy most már ő a jogos tulajdonosa ennek a vesszőnek.

Isten azt mondta Mózesnek, hogy dobja vesszőjét a földre, s ő így is cselekedett. Amikor a vessző kígyóvá vált, Mózes riadtan elmenekült, de Isten ráparancsolt, hogy ragadja meg a kígyót a farkánál fogva. S amint így tett, a kígyó visszaváltozott vesszővé.

Eztán azt mondta Isten Mózesnek, hogy tegye keblére kezét. Amikor levette kezét, az leprával volt fertőzött. Ismét keblére tette a kezét, s amikor levette, gyógyult volt, nyoma sem volt a leprának.

Végül pedig azt monta Isten Mózesnek, hogy ha száraz földre önt vizet, akkor az vérré fog majd válni.

Isten ezeket a jeleket küldte Mózesnek, hogy meg tudja győzni népét arról, hogy tényleg Isten küldte őt.

Mózes tett még egy utolsó kísérletet, hogy elhárítsa a feladatot. Mondta Istennek, hogy ő beszédhibás. Isten azonban azt válaszolta erre, hogy az, aki képessé tette az embert a hallásra, látásra és beszédre, az nyilván tudja orvosolni ezt a kis hátrányt. S elmondta, hogy testvére, Áron fog majd beszélni helyette. Eztán pedig visszaküldte Mózest Egyiptomba, mivel már nem leselkedett rá veszély ott.

Mózes Midianban

Midian papja, Jethro a fáraó legfőbb tanácsadója volt egykor, de túlzottan barátságos volt a héber rabszolgákkal, ezért el kellett hagynia a palotát. Mikor ez bekövetkezett, Midianban telepedett le, és a város főpapjává vált. Azonban intelligenciájának köszönhetően Jethro hamar rájött, hogy a bálványimádás nem ér semmit, és feladta papságát. Emiatt Midian népe meggyűlölte őt, és üldözni kezdték. Az is sokszor megesett, hogy Jethro lányait elkergették a közösségi kúttól, amikor meg akarták itatni apjuk nyáját, s ki kellett várniuk, míg az összes többi pásztor végzett, hogy itathassanak.

Azon a napon, amikor Mózes Midianba érkezett, látta, hogyan üldözik el a durva pásztorok Jethro lányait a kúttól. Védelmébe vette őket és segített nekik megitatni a bárányokat. Ezen a napon meglepően hamar értek haza a lányok, és elmondták apjuknak, hogy milyen váratlan segítséget kaptak. Jethro azonnal meghívta magához Mózest és nem sokkal később hozzáadta legidősebb lányát, Czipporát. Czipporának és Mózesnek két gyermeke született, Gershom és Eliezer. A Geshom név azt jelenti, hogy idegen. Azért kapta ezt a nevet, mert száműzetésben, idegenként élt Midianban. Az Eliezer név azt jelenti, hogy “Isten az én segítőm”. Azért kapta ezt a nevet, hogy hálát adjanak vele Istennek azért, amiért védelmébe vette őket.

Hol volt Mózes?

Az írás azt mondja, hogy Mózes fiatal emberként hagyta el Egyiptomot, viszont amikor visszatért oda, akkor már a nyolcvanas éveiben járt.

Arra, hogy hol volt ezidő alatt, a Midrás a következő, roppant érdekfeszítő történetet meséli el:

Akkoriban, amikor Mózes elhagyta Egyiptomot, egy hatalmas háború tört ki Kush (Etiópia) és hűbéres államai között, akik fellázadtak Etiópia ellen és függetlenségükért küzdöttek. Kinkos, aki Kush királya volt, háborúra készült és Bálámra hagyta a kormányzást, amíg seregével az államokat járta. Sikeresen le is győzte a király a lázadó kolóniákat. Ezalatt Bálám, aki nagyon élvezte uralmát Kush felett, összehívta a város vezetőit és azt mondta: “A város a mienk, most könnyen meg tudunk szabadulni Kinkos királytól. Egyesítsük erőinket és amikor visszatér, ne enegdjük be a városba.”

A városvezetők egyet is értettek a tervvel és hűséget esküdtek Bálámnak, a vezérüknek. Bálám aprólékosan megtervezte a visszatérő király elleni védekezést. A város két oldalán erős falakat emelt, a harmadik oldalán egy széles és mély vizesárkot ásatott, negyedik oldalán pedig egy mérgeskígyókkal teli árkot. Senki nem tudott hát belépni a városba.

A király győzedelmesen tért vissza, s győzelmét meg akarta ünnepelni a fővárosban. Ám amikor visszatért, a kapuk zárva voltak és nem engedték őt be. Kinkos ekkor megpróbálta a falakat támadni, de ennek a kísérletnek 50 embere esett áldozatul. A következő napon megpróbáltak a vizesárkon keresztül bejutni, de sokakat nyeltek el a veszélyes áramlatok. Ekkor a király megpróbálta a város negyedik oldalát megtámadni. Ahogy a seregek elkeztek leereszkedni az árokba, mérgeskígyók támadtak rájuk, ezért aztán vissza kellett vonulniuk. Kinkos feladta a reményt, hogy bevegye a várost, ezért egy 9-éves háborút indított ellene. Ennek a háborúnak az első évében hagyta el Mózes Egyiptomot.

Erős, 20 év körüli fiatalemberként Kushba ment és csatlakozott Kinkos seregéhez, és nagy népszerűségre tett szert katonatársai körében azzal, hogy a fáraónál nevelkedett. Mózes egyszercsak azt vette észre, hogy egyiptomi harctechnikákat tanít a seregnek, s ez csak tovább növelte tekintélyét. Kinkos pedig, látván, hogy milyen bölcs és népszerű Mózes, őt választotta meg legközelebbi tanácsadójának.

Kilenc évvel a háború kitörése után Kinkos meghalt. Nem sokkal a temetése után hivatalnokai összeültek, hogy új királyt nevezzenek ki, mert Kinkos fia még túl fiatal volt ahhoz, hogy trónra léphetett volna. Teljes egyetértésben választották meg Mózest a posztra. A fanfárok megszólaltak és mindenki azt kiáltozta, hogy éljen a király. Ez 157 évvel azután történt, hogy az Izraeliek Egyiptomba kerültek. Mózes 27 éves volt ekkor.

Uralkodásának hetedik napján a sereg megkérte őt, hogy segítsen nekik visszajutni városukba. Mózes azt mondta, hogy van egy terve, de kérdés nélkül kell követniük. S ezt még azelőtt megígértette velük, hogy feltárta volna tervét előttük.

A terv szerint a sereg minden egyes tagjának szereznie kellett magának egy gólyát az erdőben, és be kellett idomítaniuk ezt a gólyát úgy, hogy minden parancsukat teljesítse. Miután mindenkinek sikerült megfelelően beidomítani a gólyáját, Mózes azt mondta, hogy készüljenek támadásra, de ne adjanak enni a gólyáknak 3 napon át. A harmadik napon a kígyóktól hemzsegő gödörhöz vezette a sereget, és minden katonának arra kellett utasítania a gólyáját, hogy támadja meg a kígyókat. Az éhes gólyák csak úgy falták a kígyókat, s hosszú csőrüknek köszönhetően nem kellett tartaniuk attól, hogy a kígyók beléjük marnak. Hamar megették az összes kígyót, s ezt követően sikerült visszafoglalni a várost. Bálám 1100 emberét végezték ki, de magának Bálámnak és családjának sikerült elmenekülnie. Egyiptomba ment és a fáraó egyik fő tanácsadója lett. Kush lakosságának legnagyobb részének azonban egyáltalán nem esett bántódása. Mózest megválasztották Kush királyának és Kinkos király ifjú özvegyét adták hozzá feleségül. Azonban nem házasodhattak össze, mert Canaan leszármazottainak, akik közé az ifjú ara is tartozott, tilos volt házasságra lépniük Ábrahám leszármazottaival, akik közé Mózes is tartozott. Ezért tehát Mózes sosem hálta el ezt a házasságot.

Mózes teljes 40 évig uralkodott, s Kush virágzott ez idő alatt. De a királyné nem volt boldog. Beszélt a tanáccsal, ahol elmondta, hogy bár ő a királyné, a király még csak hozzá sem nyúl, sőt mitöbb, a király még csak nem is hisz Kush isteneiben. A királyné szerint egy uralkodónak ugyanazokban az istenekben kell hinnie, mint az alattvalóknak, s Kinkos fia most már épp elég érett ahhoz, hogy átvegye a hatalmat. A tanács egyetértett vele, másnap megválasztották Kinkos fiát királyuknak, s elmagyarázták Mózesnek a helyzetet. Ajándékokkal és uralkodónak kijáró méltósággal bocsátották útjára, s Mózes Midianban telepedett le.

Mózes korai kalandjai

Mózes elhagyja Egyiptomot

Ahogy Mózes egyre idősebb lett, úgy érdeklődött egyre inkább testvérei, Izrael gyermekeinek szenvedése iránt. Személyes ügyének tekintette, hogy kijárjon Goshenbe, hogy beszéljen a zsidó rabszolgákkal és amennyire lehet, könnyítsen szenvedéseiken. Sokszor saját maga végzett kétkezi munkát, hogy könnyítsen egy-egy idős héber rabszolga terhén. S bár Mózesnek nagy befolyása volt a fáraónál, aki adott Mózes véleményére, vigyáznia kellett, hogy csak nagyon apránként segítsen a rabszolgákon, nehogy gyanússá váljon a fáraónak ez a sok könnyítés. Az első lépés az volt, hogy Mózes bevezetett heti egy pihenőnapot a rabszolgáknak, és ügyelt rá, hogy ez a Shabbat legyen.

Egy nap Mózes ismét ellátogatott Goshenbe, hogy reményt és bátorságot öntsön testvéreibe, akik között hamar népszerű lett. Nagyra tartották barátságosságát, és azt, hogy tényleg mindenben segített nekik, amiben csak tudott. S egyenesen lenyűgözte őket az, hogy mennyire mohón falta a Leviták szent tanait.

Ezen a napon olyan jelenetnek volt szemtanúja, ami egyáltalán nem volt ritkaság Goshenben. Egy egyiptomi rabszolgahajcsár, aki tíz zsidóra felügyelt, agyonütött egy zsidót. Látván, hogy az egyiptomi minden ok nélkül ölte meg testvérét, Mózes megölte a rabszolgahajcsárt. Ügyelve, hogy ne legyen szemtanúja, eltemette a testet és visszatért a palotába.

Nem sokkal később visszalátogatott Goshenbe, amikoris azt látta, hogy két zsidó vitatkozott. Próbálta meggyőzni egyiküket, hogy ne emljen kezet saját testvérére, de a következő választ kapta: “Mégis ki tett meg téged vezérünkké és bíránkká? Tán engem is meg akarsz ölni, mint az egyiptomit?” Mózes nagyon elszomorodott, hogy ennyire gonosz és felelőtlen emberek is vannak a zsidók között, s arra is rádöbbent, hogy veszélyben az élete. És valóban, az egyik zsidó értesítette a fáraót, aki halálra ítélte Mózest a rabszolgahajcsár meggyilkolásáért. Viszont amikor lecsapott a hóhér bárdja, csoda történt. Mózes nyaka kővé vált, és a bárd visszapattant róla. Az ezt követő zavart kihasználva Mózes elszökött és Kush-ba menekült.

Mózes születése és gyerekkora

Mózes szülei

Lévi unokája, Amram, akinek apja Kehot volt, feleségül vette Jochebedet, aki 3 gyermeket szült neki. Első gyermekük Miriam volt, aki később hires zsidó prófétanő lett. Második gyermekük Áron volt, Isten legfőbb papja, aki kivételes szeretetéről és békéjéről volt híres. Öccse, Mózes mellett ő volt akkoriban a második legnagyobb vezér. Amram legifjabb fia, Mózes jött világra azzal a küldetéssel, hogy kivezesse Izrael gyermekeit Egyiptomból és átvegye a Tórát Sínai hegyén.

Mózes születése

Eljött a nap, amikor az egyiptomi asztrológusok szerint világra kellett jönnie a zsidó nép felszabadítójának. Mivel nem tudták, hogy zsidó vagy egyiptomi-e a szóban forgó gyermek, ezért minden aznap született fiú csecsemőt vízbe kellett vetni a fáraó parancsának értelmében. Ezen a napon, Ádár hónap 7-én született meg Amram és Jochebed harmadik gyermeke, egy kisfiú. Születésétől kezdve nyilvánvaló volt, hogy kivételes gyermek, mert amikor világra jött, a ház megtelt ragyogó fénnyel. Minden lehetőt megtettek, hogy elrejtsék a gyermeket a fáraó emberei elől, akik egyfolytában újszülött zsidó csecsemők után kutattak. 3 hónap elteltével Jochebed látta, hogy tovább nem lehetséges rejtegetni a gyermeket. Ezért hát készített egy kicsi, vízálló kosarat, belefektette gyermekét, és a papirusznádak között a Nílus vizére eresztette a kosarat. S míg könnyes szemmel hazasétált, lánya, Miriam Mózes közelében maradt és vigyázott rá a távolból.

Mózes megmentése

Ez egy forró nap volt, és a fáraó lánya, Bithya szolgálólányaival együtt kivonult a Nílusra hűsítő fürdőt venni. Hirtelen egy csecsemő sírására lett figyelmes. Megtalálta a kosarat és benne a gyermeket, akinek szépsége rabul ejtette. Bithya megpróbált kitalálni valamit, hogy megtarthassa a gyermeket, hisz tudta, hogy ez a kisfiú csakis egy zsidó család gyermeke lehet, s mint ilyen, halálra volt ítélve.

A kisfiú azonban nem nyugodott meg egyetlen egyiptomi karjában sem. Ekkor Miriam odasétált a hercegnőhöz, és felajánlotta, hogy szerez egy zsidó dajkát, aki addig gondozná a gyermeket, amíg a hercegnő szükségesnek látja. Bithya megörült e lehetőségnek, és Miriam saját anyját mutatta be a fáraó lányának, mint tapasztalt dajkát.

Két évig dajkálta Mózest a saját anyja. Ezalatt pedig Bithya elmondta a fáraónak, hogy talált és örökbefogadott egy kisfiút. A fáraó nem tiltakozott, annak ellenére sem, hogy zsidó származású volt a gyermek. Asztrológusai ugyanis azt mondták neki, hogy a csillagok állása szerint az, aki a zsidó nép felszabadítására rendeltetett és a fáraó életét veszélyeztette volna, már a víz kegyeire lett bízva. Sőt mi több, az volt ennek a fiúnak a sorsa, hogy vízben lelje halálát. A fáraó emiatt meg volt hát győződve arról, hogy a veszély elmúlt, s Mózes egyiptomi hercegként nőtt fel a fáraó udvarában.

Mózes beszédhibás lesz

Egyszer az történt, hogy Mózes a fáraó ölében játszva észrevette a csillogó koronát, és levette a fáraó fejéről. Mivel a fáraó, csakúgy, mint az összes egyiptomi, nagyon babonás volt, és mindig is félt trónja elvesztésétől, konzultált asztrológusaival, hogy mit is jelenthet ez a cselekedet. A legtöbb asztrológusa azt tanácsolta neki, hogy ölje meg a gyermeket, mert az veszélyt jelent a fáraói trónra. Egy azonban azt mondta, hogy először meg kellene bizonyosodni arról, hogy tudatosan tette-e ezt a gyermek, vagy csak meg akarta kaparintani a csillogó tárgyat, mint bármely más gyermek. A fáraó beleegyezett ebbe, és az ifjú Mózes elé két tálat helyeztek. Az egyikben arany és ékszerek voltak, a másikban pedig izzó parázs. Mózes az arany után nyúlt, de egy angyal a parázs felé irányította a kezét. Felkapott egy darabot és a szájához emelte. S bár megégette a kezét és a nyelvét, megmenekült a haláltól. Ezt követően Mózes egynye beszédhibával küzdött. Nem válhatott szónokká, de szavai ettől függetlenül nyomatékosak voltak, mert ajkain keresztül Isten szólalt meg.