A Vörös tenger megnyílik

Az üldözés

Az Ígéret földje felé a Filiszteusok országán keresztül vezetett a legrövidebb út. Isten azonban azt akarta, hogy az újjászületett zsidóságnak legyen ideje maga mögött hagyni az egyiptomi befolyást, hogy képezhessék magukat az új, szent élet tanai szerint, melynek részleteit majd a Sínai hegyen átadandó Tórában írja le.

Másfelől pedig a legrövidebb út használata a Szentföld felé háborút jelentett volna a filiszteusokkal, s kétséges volt, hogy az izraeliták, akik csak nemrég hagytak maguk mögött több évszázadnyi rabszolgaságot, képesek lettek volna szabad emberként, teljes erejükből küzdeni. Valószínűleg inkább visszatértek volna Egyiptomba ahelyett, hogy véres háborút vívjanak. Ezért Isten úgy határozott, hogy a hosszabbik úton vezeti népét, és a Mediterrán Tenger partvonalának követése helyett a zsidók délnek vették az irányt a sivatagon keresztül.

Három nap múlva fáraó hírét vette, hogy merre tartanak Izrael gyermekei. Nem számított arra, hogy a sivatagon keresztül fognak menni egykori rabszolgái, és azt hitte, eltévedtek. Amúgyis megbánta már, hogy elengedte őket. Azonnal mozgósította a seregét, ő maga vezette őket a legkiválóbb harci öltözetben és a legjobb harcikocsik használatával, s üldözőbe vette a zsidókat. A Vörös tenger partján érte utol őket, s igyekezett a tengerbe szorítani őket, hogy elvágja menekülési útvonalukat.

Félelem lett úrrá az izraelitákon, amikor meglátták egykori rabszolgahajcsáraikat. Voltak, akik készek voltak harcolni, voltak, akik inkább a tengerbe fulladtak volna, semhogy vissza kelljen térniük a rabszolgaságba. Egy harmadik, rémült csoport Mózes ellen fordult, mondván, hogy csak azért vezette ki őket Egyiptom biztonságából, hogy aztán a sivatagban leljék halálukat. Kétségbeesetten kérdezték, hogy azért vezette-e őket a sivatagba meghalni, mert nincsenek sírok Egyiptomban. Mózes azonban azt mondta, hogy biztos benne, hogy Isten most is segíteni fog nekik, s életének egyik, ha nem a legerőtpróbálóbb pillanatában azt mondta népének, hogy többé nem kell az egyiptomiaktól tartaniuk. S tovább vezette népét, egész a tengerpartig, ahol már hullámok mosták a szárazföldet.

Az őket kísérő felhőoszlop ekkor mögéjük került, és sötétséget bocsájtott az üldözőkre és világosságot az üldözöttekre. Viszont az izraeliták csapdában érezték magukat. Előttük a vadul hullámzó tenger, mögöttük pedig a jól felszerelt egyiptomi hadsereg.

A Vörös tenger csodája

Ekkor Isten azt mondta Mózesnek, hogy suhintsa meg vesszejét a Vörös tenger felett, válassza azt ketté, és Izrael gyermekei száraz lábbal kelhetnek majd át rajta. Mózes így is tett. Felemelte vesszejét, és karját kinyújtotta a tenger felé. Erős keleti szél támadt és fújt egész este. A tenger megnyílt, s két fele falként magasodott egy száraz folyosó felett. Az izraeliták átkeltek a két partot összekötő kis folyosón, s mindenki épségben érte el a túlpartot.

Az egyiptomiak azonban gondolkodás nélkül üldözték tovább őket és megindultak a folyosón. Kocsijaik kerekei azonban a tengerfenékbe ragadtak és letörtek. Nem tudtak továbbmenni, és ismét érezték, hogy az Úr ellen küzdenek. Visszafordultak, hogy kimeneküljenek a folyosóból, de már későn. Isten parancsára Mózes ismét megsuhintotta a vesszőt, és a tenger összezárult. A hullámsírban lelte halálát az összes katona, ló, s a harckocsik is a tengerfenéken maradtak. Egyetlen ember sem élte túl.

S miután Isten ismét megmentette őket az egyiptomiaktól, az izraeliták látták, hogy Isten tényleg mindenható, és elkezdtek hinni benne is, és szolgájában, Mózesben is.