Ráhel sírja

Ráhel sírja Betlehemben található, Jeruzsálemtől délre. Évszázadokon át egy elhagyatott út szélén aludta ősanyánk örök álmát és leszármazottai eljártak hozzá, hogy kiöntsék neki a lelküket. Ráhel magányos sírja már régóta jelent vigasztalást Izrael gyermekeinek, s ősanyánk imádkozik gyermekeiért, s biztosítja, hogy azok végleg visszatérhessenek majd az Ígéret Földjére.

Története

i.e. 1553-ban Jákob Hebronba vitte családját, miután befejezte 20 évig tartó munkáját apósánál Haranban (ma a szír-török határnál található ez a város). Útközben Ráhel életet adott második fiának, Benjáminnak és belehalt a szülésbe. Ahelyett, hogy Makpelá barlangjába temette volna őt Jákob, a Betlehembe vezető úton helyezte őt örök nyugalomra Efratnál.

Jákob és fiai emlékművet emeltek Ráhel sírja fölé. Az újszülött Benjámint kivéve mindannyian egy követ helyeztek a sír fölé. A Midrás szerint Ráhel legidősebb fia, József volt az első, aki imádkozott anyja sírjánál. Ráhel halálakor ő mindössze 7 éves volt. 10 évvel később bátyjai eladták őt rabszolgának, s úton Egyiptom felé kitört fogvatartói karmai közül hogy elrohanjon anyja sírjához. Ott azt kiáltotta, „Anyám, ki szültél engem, ébredj fel és lásd szenvedésem.” Ezután pedig Ráhel hangját lehetett hallani „Ne félj fiam, menj velük és Isten veled lesz”.

Az i.sz. V. századtól kezdve egészen az 1800-as évek végéig Ráhel sírja fölött egy négy oszlopon álló kis kupola magasodott. 1841-ben azonban Sir Moses Montefiore és felesége falakkal toldotta meg az építményt és hozzáépített egy hosszú termet, ahol a látogatók nem voltak kitéve az időjárás viszontagságainak és ahol pihenni és/vagy enni tudtak egy kicsit. Ezt az 1841-ben befejezett komplexumot ábrázolja az összes festmény és fénykép, amit ma ismerünk.

1948-ban a jordánok átvették a terület feletti hatalmat és megtiltották a zsidóknak, hogy Ráhel sírjánál imádkozzanak. Egész eddig Ráhel sírja az út szélén feküdt egy félreeső helyen, ám ebben az évben az arabok köréépítették a saját temetőjüket és Betlehemet is kibővítették, ezért a sír hirtelen a város központjába került.

1967-ben a Hatnapos Háborút követően a zsidók ismét látogathatták Ráhel sírját. Az ezt követő 30 évben nagyon sokan vezettek Jeruzsálemből Betlehembe, hogy itt imádkozzanak. Még öröménekek is születtek arról, hogy végre visszatérhetnek Ráhelhez gyermekei és most már sosem kell elhagyniuk anyjukat.

A helyzet azonban megváltozott az I. Intifádát követően. Betlehemet palesztin fennhatóság alá helyezték, de magának a sírhelynek a kontrollja továbbra is Izrael kezében maradt. 1996-ban a sorozatos arab támadások következtében Izrael Vallási Minisztériuma egy erődöt emelt a sír köré, 2 őrtoronnyal, 1 méter vastag betonfallal és szögesdróttal. Ez ellenállt az arabok támadásainak.

Spirituális jelentősége

Ráhel halálakor Jákob családja csak egy kőhajításnyira volt Betlehemtől. Mégsem itt temette el legkedvesebb feleségét, sőt még csak nem is Hebronban, hanem ott az út szélén, egy félreeső helyen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért. Azért, mert Jákob a jövőbe látott. Látta, hogy i.e. 423-ban, az I. Szentély pusztulását követően a zsidókat Babilonba száműzik majd az Ígéret Földjéről, s hogy a száműzöttek ezen az úton fognak majd elhaladni. Látta, hogy a száműzötteknek szükségük lesz majd Ráhel bátorítására és arra, hogy imádkozzon értük Istenhez.

Jeremiás próféta a következőképpen dokumentálta az eseményeket:

„Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait, nem akart megvígasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek.”*

És Isten így válaszolt:

„Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen az ellenség földéből térnek vissza. Jövendődnek is jó reménysége lészen, azt mondja az Úr, mert fiaid visszajőnek az ő határaikra.”*

A Midrás szerint akkoriban mindhárom ősapánk, a többi ősanyánk és még Mózes is megváltásért könyörgött Istenhez, aki hajthatatlan maradt. Csak akkor válaszolt, amikor Ráhel kezdett könyörögni hozzá.

Így imádkozott: „Világ Királya, kérlek vedd számításba, mit tettem a nővéremért, Leáért. Férjem, Jákob azért dolgozott hosszú éveket apámnak, hogy engem elvehessen, ám amikor eljött a frigy ideje, akkor a nővérem állt mellette a hüpe alatt. Nemcsak csendben viseltem, hanem még a titkos jelszót is megadtam neki, amit Jákobbal kifejezetten azért beszéltünk meg, hogy nehogy más arát vegyen el. Kérlek, hogy ha gyermekeid, az én esetemhez hasonlóan, riválisodat hozzák házadba, te is viseld csendben, ahogy én tettem.”

És Isten erre azt válaszolta, hogy Ráhel kedvéért vissza fogja vezetni gyermekeit az Ígéret Földjére.

Ráhel másodszorra is feladta az őt megillető helyet akkor, amikor elfogadta, hogy az út szélére temessék őt ahelyett, hogy Jákob mellé temették volna Makpelá barlangjába. Azért tette mindezt, hogy gyermekei segítségére lehessen századokkal később.

Ráhel testesíti meg a tökéletes zsidó anyát, aki feláldozza magát leszármazottai jólétéért és biztonságáért. Ez a határtalan szeretet és anyai gondoskodás vonzza a mai napig is a sírjához leszármazottait.

Ráadásul Ráhel nagyon sokáig volt meddő, mielőtt Isten gyermekekkel áldotta meg őt. Így mind a mai napig nagyon sok meddő nő keresi fel sírját, hogy itt imádkozzon és kérjen Isteni segítséget.

Érdekes tények

Amikor Ráhel meghalt, Jákob összes fia helyezett a sírjára egy kavicsot, a sok kis kavics tetejére pedig Jákob egy nagyobb követ tett. Ez volt az első zsidó síremlék, és ez az egyik oka annak, hogy manapság a zsidó temetőkben kavicsot teszünk az elhunytak sírjára.

Miután Sir Moses Montefiore átépítette a sírt, az ajtón található vaslakathoz egyedi kulcsokat készített. Úgy tartották, hogy ha ezeket a kulcsokat zsidó és arab nők a párnájuk alá teték, akkor ez átsegítette őket a nehéz szüléseken, hosszadalmas vajúdásokon. 1967-ben a síremlék felszabadítása után Izrael főrabbija, Rabbi Goren elment oda, s egy arab átadta neki a lakat egyik kulcsát. Ez a kulcs a mai napig a Goren család tulajdonában van.

Yitzhak Rabin második miniszterelnöksége alatt Ráhel sírja majdnem arab fennhatóság alá került, ugyanis azon a területen feküdt, ami teljes arab kontrollt kapott Rabintól az I. Intifádát követően. Chanan Porat, a Kneszet (izraeli parlament) egyik tagja azonban úgy döntött, hogy muszáj beszélnie a miniszterelnökkel ezügyben. Vele tartott a megbeszélésre egy másik Kneszet tag, Rabbi Menachem Porush is. Porat elmagyarázta a miniszterelnöknek, hogy hogyan biztosítanák a sírt és sok más racionális érvet is felsorakoztatott, de ez mind nem érdekelte Rabint. Ekkor azonban a miniszterelnök látta, hogy Rabbi Porushnak könnyben úsznak a szemei, és csak annyit motyogott, hogy „De hát Yitzhak, itt Ráhel anyánkról van szó, Ráhel anyánkról”. És ez hatott rá annyira, hogy magát a sírt zsidó fennhatóság alá helyezze.

Amikor Sir Moses Montefiore felesége, Judit meghalt, Montefiore a Ráhel-mauzóleum pontos mását készíttette el neki nyughelyül a dél-angliai Ramsgate városában, ahol éltek. Később magát Moses Montefiore-t is ide temették.

A jelen

Ráhel sírja csak egy rövid autóútra van Jeruzsálemtől. Teljes egészében betonfallal van körülvéve és csak golyóálló üveggel ellátott buszok és kisbuszok mehetnek be a 4,5 méter magas falak mögé. Pár óránként egy menetrend szerinti golyóálló üveggel ellátott busz érkezik Betlehembe az ellenőrző állomásra, ahol kap egy fegyveres kísérőt a hadseregtől, s 2 perccel ezután megérkezik a sírhoz a busz, ahol a betonkerítés biztonságában kiszállnak az utasok.

Az erőd belsejében az ősrégi, kupolás helység gondoskodó, családias hangulatot áraszt. Az emlékművet pedig szövetanyag takarja. Férfiak és nők a helység két átellenes oldalán, elkülönítve imádkoznak, suttogják legbensőbb fájdalmaikat Ráhel anyánknak.

Megjegyzendő, hogy a Halacha szerint a koheneknek tilos belépniük a komplexumba, ahol Ráhel sírja áll.

*Forrás: biblia.hu

Makpelá barlangja

Ez a barlang az, ahol Ádám és Éva, valamint mind a 3 ősapánk, 4-ből 3 ősanyánk és Ézsau feje nyugszik. Ősapáink Barlangjának is nevezik.

Ez a barlang a dél-izraeli Hebronban található, neve azt jelenti, „megduplázott”. Egyik oka annak, hogy így nevezték el, az, hogy 4 köztiszteletben álló pár alussza itt örök álmát: Ádám és Éva, Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka valamint Jákob és Lea. Ráhelt, Izsák legkedvesebb feleségét máshol temették el.

A barlang története

Mint ahogy a Teremtés Könyvéből tudhatjuk, Ábrahám időszámításunk előtt 1677-ben megvásárolta ezt a barlangot és az azt körülvevő mezőt, hogy feleségét, Sárát oda temethesse. Ez volt a Szentföld első darabja, ami hivatalosan is a zsidó népé lett.

Mikor Ábrahám meghalt, őt is ide temették. Később pedig fiát, Izsákot és menyét, Rebekát is. Unokája, Jákob pedig megígértette dédunokájával, Józseffel, hogy őt is ide temeti majd. Második felesége, Lea már örök nyugalomra lett itt helyezve Jákob i.e. 1523-ban bekövetkezett halála előtt.

194 évvel később, a kivonulás után egy évvel Káleb volt az első, aki elment a barlanghoz, hogy imádkozzon ott. Azóta nagyon sokan zarándokoltak már el Makpelá barlangjához ugyanezért.

Az i.e. I. században Heródes egy hatalmas és impozáns kőépületet emeltetett a barlang fölé. (Ez az egyetlen Heródes-korabeli épület, ami majdnem 2 méter vastag falaival tökéletes épségben maradt meg az utókornak) Ez alatt az épület alatt nyugszanak Ősapáink és Ősanyáink. i.sz. 1490. körül magát a barlangot lezárták, és a mai napig nem engednek be senkit, csak a fölé emelt épületbe.

Ábrahám másik fiának, Ishmaelnek a leszármazottai, az arabok is szent helyként tartják számon e barlangot. Pontosan nem tudni, hogy mikor, de emeltek a heródesi falak közé egy mecsetet. Ezt a keresztesek 1100-ban elfoglalták, de 100 év sem telt el, és visszaalakították mecsetté.

A XIV. század vége felé a muszlim uralkodók megtiltották a zsidóknak, hogy belépjenek az épületkomplexumba. Mindössze az ötödik lépcsőig mehettek a délkeleti oldalon. Később pedig már csak a hetedikig.

Évszázadokon át volt zsidó közösség Hebronban. Minden generáció tagjai eljártak a barlanghoz imádkozni, még ha csak a hetedik lépcsőig mehettek is. Ezt a közösséget 1929-ben irtották ki az arabok, amikor berontottak a zsidó negyedbe, a maroknyi túlélőt pedig az angol kormány arra kényszerítette, hogy elhagyja a várost.

A hatnapos háború után a barlang ismét izraeli fennhatóság alá került, és eltörölték a korlátozást, miszerint zsidók csak a hetedik lépcsőig mehettek. A zsidók visszaköltöztek Hebron városába és újraépítették a barlangnál található zsinagógát.

Spirituális Jelentősége

A zsidó nép hosszú és fájdalmas történelme során őseink sírjai spirituális oázisként szolgáltak. Ősapáink és Ősanyáink nyughelye ezen legkorábbi időktől kezdve szolgált szent imahelyként.

A Tóra Kálebet említi, aki legkorábban itt imádkozott. Ő annak a 12 felderítőnek az egyike volt, akiket Mózes küldött, hogy nézzenek szét Kánaánban, és vigyenek neki hírt arról, hogy az milyen. Káleb azért akart itt imádkozni, hogy Isten mentse meg a lelkét és ne hagyja, hogy felderítőtársai gonosz cselszövéseinek részesévé váljon ő is.

A mai napig is azért mennek a zsidók szent életű felmenőik sírjához imádkozni, hogy gond, baj esetén Isten segítségét kérjék.

A Zohár szerint Makpelá barlangja nem azért különleges, mert ilyen kaliberű emberek temetkezési helye, hanem azért, mert ez az Édenkert kapuja. Az első ember, Ádám fedezte fel a hely jelentőségét, amikor látta, hogy egy fénysugár árad a helyből. Ezért hát itt ásta meg a barlangot, hogy magának és feleségének, Évának a temetkezési helyéül szolgáljon. S miután Ádámot és Évát eltemették ide, a fényt Isten elrejtette.

Évekkel később Ábrahám megtudta a titkot, amikor véletlen rátalált a barlangra. Úgy döntött, hogy ő is ide akar majd temetkezni, az Édenkert kapujába.

Imáink, főleg ezen a szent helyen, a lelkek kapujában, felébreszthetik apáinkat és anyáinkat, hogy mégegyszer imádkozzanak értünk.

Érdekes Tények

1.

A midrás szerint Ábrahám, aki Hebronban lakott, átélt itt egy természetfeletti csodát. Közvetlen a körülmetélése után három angyalt látott vendégül, akik embernek álcázták magukat. A bárány, amit le akar vágni a tiszteletükre, elrohant előle. Véletlenül talált rá a barlangra amikor üldözőbe vette az állatot. Azonnal ráismert Ádám és Éva sírjára. Gyertyák égtek benne és különleges illat áradt. Ábrahám ekkor látta az Édenkert kapuját.

2.

Magába a barlangba, ami mélyen a föld alatt fekszik, soha senki nem ment be. A legenda úgy tartja, hogy bárki, aki megpróbált lemenni oda, soha nem tért vissza. Az egyetlen ember, akiről tudjuk, hogy járt a barlangban és élve jött ki onnét, az Rabbi Ábrahám Azulai volt, akit „Chesed l’Avraham” néven ismerünk. Nagyjából 300 évvel ezelőtt a török szultán véletlen a barlangba ejtette a kardját. Több katonáját is utánaküldte, hogy felhozzák neki, de egyikük sem tért vissza. Ekkor a szultán felszólította a zsidó lakosságot, hogy jelöljenek ki egy önkéntest, aki lemegy a kardért, mert ha nem, akkor halomra öli őket. Rabbi Azulai felajánlotta, hogy lemegy a barlangba. Amikor visszatért a karddal, a zsidók ünneplésbe kezdtek. Azt ezt követő 7 napon és éjszakán Rabbi Azulai pedig a kabbalát tanította tanítványainak. A hét elteltével pedig meghalt, s a hebroni zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra.

3.

A midrás szerint, amikor Jákob meghalt, Ézsau megpróbálta megakadályozni Jákob fiait abban, hogy Makpelá barlangjába temessék apjukat. Amíg Naftali visszarohant Egyiptomba, hogy elhozza a szerződést ami bizonyította, hogy Jákobé a terület, addig Hushim, Jákob süketnéma unokája levágta Ézsau fejét, ami begurult a barlangba és apja, Izsák mellkasán állapodott meg. A mai napig is ide van temetve Ézsau feje.

Manapság

A Wye River Memorandum 1998-ban a palesztinoknak adta a barlang kontrollját, beleértve a délkeleti részét is, ahol Izsák és Rebeka emlékműve található (Ohel Yitzchak). Ez az a terület, ami a barlanghoz vezető egyetlen ismert bejáratot is tartalmazza. Valószínűleg pontosan felette fekszik. Az év legnagyobb részében az épület más részeiben imádkoznak a zsidók, erre a területre csak az év 10, előre meghatározott napján léphetnek. Az egyik ilyen nap az a szombat, amikor az a hetiszakasz van soron, amelyik elmeséli, hogyan vette meg Ábrahám ezt a barlangot. Ezen a szombaton zsidók tízezrei zarándokolnak Hebronba, hogy együtt éjék meg azt.

Turisták számára nyitva áll a barlang egész évben. Izrael nagyobb városaiból menetrendszerű buszjáratok indulnak Kiryat Arbába, a közelben lévő zsidó közösségbe. A buszok ablakai golyóállóak. Sok busz innen továbbviszi az utasait Hebronba és a barlanghoz. Aki gyalog szeretné megtenni az utat Kiryat Arbából Hebronba, annak ajálatos fegyveres kísérőt fogadnia.

Igazán felemelő élmény Hebronban vagy Kiryat Arbában tölteni egy szombatot. A Makpelá barlangjánál tartott pénteki Istentiszteletek hátborzongatóan gyönyörűek. Igazán spirituális élmény a zsidóság legszentebb helyén imádkozni. Akinek szállással kapcsolatos, vagy bármilyen más segítségre lenne szüksége, mert Hebronba akar látogatni, az nyugodtan vegye fel a kapcsolatot az ezen a linkentalálható emberekkel.

Mikva

A zsidó vallás tán legfontosabb alappillére a Mikva. Ez egy rituális fürdő, ami fontos szerepet játszik a mindennapi életben.






A medencének az épület szerves részét kell képeznie, fürdőkád pl. nem megfelelő erre a célra. A víznek nem szimpla csapvíznek kell lennie, hanem valamilyen természetes víznek, amit az előírt módon kell a medencébe vezetni. A medencét magát megmerülésre tervezik, a zsidó előírásoknak megfelelően építik meg és nagyjából 760 liter vizet tartalmaz.

A víz azért játszik különleges szerepet egy zsidó életében, mert az minden élet forrása. A víznek hatalmában áll megtisztítani, megújítani és újraindítani az életet. A Mikva medencéjét természetes folyóvízzel kell feltölteni, olyannal, ami annakelőtte sosem volt állóvíz, mint mondjuk a friss forrásvíz, az esővíz, de még az olvasztott hó is megfelelő erre a célra. A vizet szigorúan tisztítják és fertőtlenítik minden nap.

Házaspárok esetében a szeretkezés, de bármi féle testi érintkezés tilos a feleség menstruációjának első napjától egész addig, míg meg nem merítkezik a Mikva vizében a menstruációja utolsó napját követő hetedik napon. Ilyenkor csak a kapcsolat lelki oldalára fókuszál a házaspár, olyannyira, hogy külön ágyban alszanak s még egymás kezét sem fogják meg. Amikor eljön a hetedik nap a menstruáció vége után, a feleség először alaposan megmosakszik, s aztán merül a Mikvában.

De nem csak erre a célra használják a Mikvát. Mivel a vizében megmerülni újjászületést jelent, s egy magasztosabb lelki állapotba kerülést is, ezért a zsidó hitre térés utolsó fázisaként meg kell merülni benne.

A menyasszonyok is merülnek az esküvő előtt.

Férfiak is használják a nagyobb ünnepek, mint pl. Yom Kippur előtti nap, hogy magasztosabb lelki állapotba kerüljenek. Nagyon vallásos férfiak Shabbat előtt is megmerítkeznek, a még vallásosabbak pedig minden nap merülnek napi imájuk előtt.

Még az új evőeszközöket, edényeket, tányérokat is szokás megmeríteni első használat előtt. A kóserítésnek is módja ez, ugyanis a nem zsidók által készített fém és üveg edények, evőeszközök nem minősülnek kósernek, csak aztán lesznek azok, ha megmerítették őket a Mikva vizében.