Ráhel sírja

Ráhel sírja Betlehemben található, Jeruzsálemtől délre. Évszázadokon át egy elhagyatott út szélén aludta ősanyánk örök álmát és leszármazottai eljártak hozzá, hogy kiöntsék neki a lelküket. Ráhel magányos sírja már régóta jelent vigasztalást Izrael gyermekeinek, s ősanyánk imádkozik gyermekeiért, s biztosítja, hogy azok végleg visszatérhessenek majd az Ígéret Földjére.

Története

i.e. 1553-ban Jákob Hebronba vitte családját, miután befejezte 20 évig tartó munkáját apósánál Haranban (ma a szír-török határnál található ez a város). Útközben Ráhel életet adott második fiának, Benjáminnak és belehalt a szülésbe. Ahelyett, hogy Makpelá barlangjába temette volna őt Jákob, a Betlehembe vezető úton helyezte őt örök nyugalomra Efratnál.

Jákob és fiai emlékművet emeltek Ráhel sírja fölé. Az újszülött Benjámint kivéve mindannyian egy követ helyeztek a sír fölé. A Midrás szerint Ráhel legidősebb fia, József volt az első, aki imádkozott anyja sírjánál. Ráhel halálakor ő mindössze 7 éves volt. 10 évvel később bátyjai eladták őt rabszolgának, s úton Egyiptom felé kitört fogvatartói karmai közül hogy elrohanjon anyja sírjához. Ott azt kiáltotta, „Anyám, ki szültél engem, ébredj fel és lásd szenvedésem.” Ezután pedig Ráhel hangját lehetett hallani „Ne félj fiam, menj velük és Isten veled lesz”.

Az i.sz. V. századtól kezdve egészen az 1800-as évek végéig Ráhel sírja fölött egy négy oszlopon álló kis kupola magasodott. 1841-ben azonban Sir Moses Montefiore és felesége falakkal toldotta meg az építményt és hozzáépített egy hosszú termet, ahol a látogatók nem voltak kitéve az időjárás viszontagságainak és ahol pihenni és/vagy enni tudtak egy kicsit. Ezt az 1841-ben befejezett komplexumot ábrázolja az összes festmény és fénykép, amit ma ismerünk.

1948-ban a jordánok átvették a terület feletti hatalmat és megtiltották a zsidóknak, hogy Ráhel sírjánál imádkozzanak. Egész eddig Ráhel sírja az út szélén feküdt egy félreeső helyen, ám ebben az évben az arabok köréépítették a saját temetőjüket és Betlehemet is kibővítették, ezért a sír hirtelen a város központjába került.

1967-ben a Hatnapos Háborút követően a zsidók ismét látogathatták Ráhel sírját. Az ezt követő 30 évben nagyon sokan vezettek Jeruzsálemből Betlehembe, hogy itt imádkozzanak. Még öröménekek is születtek arról, hogy végre visszatérhetnek Ráhelhez gyermekei és most már sosem kell elhagyniuk anyjukat.

A helyzet azonban megváltozott az I. Intifádát követően. Betlehemet palesztin fennhatóság alá helyezték, de magának a sírhelynek a kontrollja továbbra is Izrael kezében maradt. 1996-ban a sorozatos arab támadások következtében Izrael Vallási Minisztériuma egy erődöt emelt a sír köré, 2 őrtoronnyal, 1 méter vastag betonfallal és szögesdróttal. Ez ellenállt az arabok támadásainak.

Spirituális jelentősége

Ráhel halálakor Jákob családja csak egy kőhajításnyira volt Betlehemtől. Mégsem itt temette el legkedvesebb feleségét, sőt még csak nem is Hebronban, hanem ott az út szélén, egy félreeső helyen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért. Azért, mert Jákob a jövőbe látott. Látta, hogy i.e. 423-ban, az I. Szentély pusztulását követően a zsidókat Babilonba száműzik majd az Ígéret Földjéről, s hogy a száműzöttek ezen az úton fognak majd elhaladni. Látta, hogy a száműzötteknek szükségük lesz majd Ráhel bátorítására és arra, hogy imádkozzon értük Istenhez.

Jeremiás próféta a következőképpen dokumentálta az eseményeket:

„Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait, nem akart megvígasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek.”*

És Isten így válaszolt:

„Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen az ellenség földéből térnek vissza. Jövendődnek is jó reménysége lészen, azt mondja az Úr, mert fiaid visszajőnek az ő határaikra.”*

A Midrás szerint akkoriban mindhárom ősapánk, a többi ősanyánk és még Mózes is megváltásért könyörgött Istenhez, aki hajthatatlan maradt. Csak akkor válaszolt, amikor Ráhel kezdett könyörögni hozzá.

Így imádkozott: „Világ Királya, kérlek vedd számításba, mit tettem a nővéremért, Leáért. Férjem, Jákob azért dolgozott hosszú éveket apámnak, hogy engem elvehessen, ám amikor eljött a frigy ideje, akkor a nővérem állt mellette a hüpe alatt. Nemcsak csendben viseltem, hanem még a titkos jelszót is megadtam neki, amit Jákobbal kifejezetten azért beszéltünk meg, hogy nehogy más arát vegyen el. Kérlek, hogy ha gyermekeid, az én esetemhez hasonlóan, riválisodat hozzák házadba, te is viseld csendben, ahogy én tettem.”

És Isten erre azt válaszolta, hogy Ráhel kedvéért vissza fogja vezetni gyermekeit az Ígéret Földjére.

Ráhel másodszorra is feladta az őt megillető helyet akkor, amikor elfogadta, hogy az út szélére temessék őt ahelyett, hogy Jákob mellé temették volna Makpelá barlangjába. Azért tette mindezt, hogy gyermekei segítségére lehessen századokkal később.

Ráhel testesíti meg a tökéletes zsidó anyát, aki feláldozza magát leszármazottai jólétéért és biztonságáért. Ez a határtalan szeretet és anyai gondoskodás vonzza a mai napig is a sírjához leszármazottait.

Ráadásul Ráhel nagyon sokáig volt meddő, mielőtt Isten gyermekekkel áldotta meg őt. Így mind a mai napig nagyon sok meddő nő keresi fel sírját, hogy itt imádkozzon és kérjen Isteni segítséget.

Érdekes tények

Amikor Ráhel meghalt, Jákob összes fia helyezett a sírjára egy kavicsot, a sok kis kavics tetejére pedig Jákob egy nagyobb követ tett. Ez volt az első zsidó síremlék, és ez az egyik oka annak, hogy manapság a zsidó temetőkben kavicsot teszünk az elhunytak sírjára.

Miután Sir Moses Montefiore átépítette a sírt, az ajtón található vaslakathoz egyedi kulcsokat készített. Úgy tartották, hogy ha ezeket a kulcsokat zsidó és arab nők a párnájuk alá teték, akkor ez átsegítette őket a nehéz szüléseken, hosszadalmas vajúdásokon. 1967-ben a síremlék felszabadítása után Izrael főrabbija, Rabbi Goren elment oda, s egy arab átadta neki a lakat egyik kulcsát. Ez a kulcs a mai napig a Goren család tulajdonában van.

Yitzhak Rabin második miniszterelnöksége alatt Ráhel sírja majdnem arab fennhatóság alá került, ugyanis azon a területen feküdt, ami teljes arab kontrollt kapott Rabintól az I. Intifádát követően. Chanan Porat, a Kneszet (izraeli parlament) egyik tagja azonban úgy döntött, hogy muszáj beszélnie a miniszterelnökkel ezügyben. Vele tartott a megbeszélésre egy másik Kneszet tag, Rabbi Menachem Porush is. Porat elmagyarázta a miniszterelnöknek, hogy hogyan biztosítanák a sírt és sok más racionális érvet is felsorakoztatott, de ez mind nem érdekelte Rabint. Ekkor azonban a miniszterelnök látta, hogy Rabbi Porushnak könnyben úsznak a szemei, és csak annyit motyogott, hogy „De hát Yitzhak, itt Ráhel anyánkról van szó, Ráhel anyánkról”. És ez hatott rá annyira, hogy magát a sírt zsidó fennhatóság alá helyezze.

Amikor Sir Moses Montefiore felesége, Judit meghalt, Montefiore a Ráhel-mauzóleum pontos mását készíttette el neki nyughelyül a dél-angliai Ramsgate városában, ahol éltek. Később magát Moses Montefiore-t is ide temették.

A jelen

Ráhel sírja csak egy rövid autóútra van Jeruzsálemtől. Teljes egészében betonfallal van körülvéve és csak golyóálló üveggel ellátott buszok és kisbuszok mehetnek be a 4,5 méter magas falak mögé. Pár óránként egy menetrend szerinti golyóálló üveggel ellátott busz érkezik Betlehembe az ellenőrző állomásra, ahol kap egy fegyveres kísérőt a hadseregtől, s 2 perccel ezután megérkezik a sírhoz a busz, ahol a betonkerítés biztonságában kiszállnak az utasok.

Az erőd belsejében az ősrégi, kupolás helység gondoskodó, családias hangulatot áraszt. Az emlékművet pedig szövetanyag takarja. Férfiak és nők a helység két átellenes oldalán, elkülönítve imádkoznak, suttogják legbensőbb fájdalmaikat Ráhel anyánknak.

Megjegyzendő, hogy a Halacha szerint a koheneknek tilos belépniük a komplexumba, ahol Ráhel sírja áll.

*Forrás: biblia.hu