Gondolatok Hanuka napjaira

Image Hosted by ImageShack.us


“És Isten szóla, legyen világosság”

avagy Hanuka első napjára egy kis szívmelengető gondolat.

A Hanuka, mint tudjuk a fény ünnepe. Nem csak a lángot magát ünnepeljük ilyenkor, hanem a világ születését is. A teremtés egyetemes célja az, hogy az Örökkévaló Fénye ragyogjon világszerte. A fény, ami megváltoztat mindent, még magát a sötétséget is, hogy az is ragyoghasson.

Image Hosted by ImageShack.us


Nap és Hold, a két “nagy” fény

Hanuka második napjára

A nap fénye állandó, minden nap ugyanaz a fényes golyóbis jelenik meg az égbolton. A hold azonban örökösen változik. Életében vannak hullámhegyek, hullámvölgyek, egyik nap telihold van, máskor félhold, néha még annál is kisebb. De még azután is újra előbukkan, miután úgy tűnik, hogy teljesen elfogyott. Megújítja saját magát és újból nőni kezd.
Még akkor is, amikor növünk és változunk, következetesnek kell lennünk.

Image Hosted by ImageShack.us


A lámpás

Gondolat Hanuka harmadik napjára

A Szíriai Görögök el akarták pusztítani az egy, mindenható Istenbe vetett hitet, hogy az több, emberformájú istenséggel helyettesítsék. A Tóra azt mondja, hogy az ember lelke Isten lámpása. Mint ahogy az olajat elönti az olajbogyó tartalma, úgy árad szét bennünk az örökkévaló lélek. S mint ahogy a Menórában égő olaj árasztja a fényt, a zsidó lélek úgy teszi jobbá a világot jótettek által. Az olaj megszentségtelenítésével a görögök ezt a zsidó lelket akarták elpusztítani. De a lélek kiolthatatlan. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a görögök minden igyekezete ellenére egy kis kannányi olaj kóser maradt, s ez a kis mennyiségű olaj elegendő ideig égett ahhoz, hogy az új olaj elkészülhessen. S ez a kis kanna olaj elég volt arra, hogy újjászülethetett általa a Szentély, s a zsidók tovább terjeszthették a fényességet a világban.

Image Hosted by ImageShack.us


Változtassuk fénnyé a sötétséget

Hanuka negyedik napjára

A szombati gyertyákat még sötétedés előtt gyújtjuk, otthonunkon belül. Ezzel ellentétben a Hanukai gyertyákat alkonyathoz olyan közel gyújtjuk, amennyire csak lehet, hogy világítson a sötétben, s mindezt ablakhoz közel tesszük, hogy az utcát is érje a fénye. A szombati gyertyák a lelkünkben gyújtanak világot, míg a Hanuka gyertyák ezen túlmenően a külső sötétséget is fénnyé változtatja.

Image Hosted by ImageShack.us


Növeljük a fényt

Hanuka ötödik napján

Egy micva olyan, mint a gyertya, s a Tóra a lángja. Mindig azon kell lennünk, hogy minél magasabb szintre jussunk a Tóra tanulmányozásában, s hogy minél több micvát teljesítsünk. Ha jót tettünk az elmúlt nap, akkor próbáljunk meg a mai napon még nagyobb jót tenni. Csakúgy, mint a Hanuka gyertyák esetében, napról napra növelnünk kell jótéteményeink számát.

Image Hosted by ImageShack.us


Csodák Hanuka hatodik napjára

A Hanukagyertyák fénye sokkal több, mint szimpla emlékezés elmúlt idők csodáira. Azért vannak, hogy inspiráljanak és megvilágosítsák hétköznapjainkat. A múlt csodáit a jelenben sokkal jobban lehet értékelni, megérteni és átérezni.

Image Hosted by ImageShack.us


Terjesszük a fényt

Hanuka hetedik estéjén

Van egy talmudi kijelentés: “Nappali munkások vagyunk”. A nappal világosságot jelent. Az a feladatunk, hogy terjesszük a fényt, hogy megvilágístuk a világot a Tóra lángjával. A gonosz és a sötétség nem takaríthatók el egy szimpla takarítással, de minél több fényességet terjesztünk, annál inkább eltűnik a sötétség, s vele együtt a gonoszság is.

Image Hosted by ImageShack.us


Fényesség határok nélkül

Hanuka nyolcadik éjszakája

Habár egy hétágú gyertyatartó volt a Szentélyben és annak állítunk emléket, a Hanukkia nyolcágú. A nyolcas szám nem csak a hetet követő számot jelenti itt. Hagyományosan a hetes a fizikai világot szimbolizálja, amit hat nap alatt teremtett Isten, s művét megkoronázta a hetedik nappal, amin megpihent. A nyolcas szám az evilágon túli, Isteni, emberfeletti világot szimbolizálja. A hétágú Menóra a fizikai világot töltötte be fényével, de Hanuka ünnepe túlmutat a fizikai valóságon. A messiás eljövetelének érzését vetíti előre, s ez túlmutat az általunk tapasztalható világon.

Egy hosszú, sötét éjszaka után, közvetlen a hajnal előtt nagyon vonz a lehetőség, hogy elaludjunk. Hanuka erőt ad nekünk ahhoz, hogy megláthassuk a napfényt a sötétség után.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us

Készítsünk Hanuka-gyertyát

Igen, még mindig Hanuka :) Úgy érzem, kimeríthetetlen a téma. Íme egy egyszerű módja a gyerekek bevonásának, amit nagyon élvezhetnek.

Méhviasz gyertya

Ami kell hozzá

sniccer
vonalzó
méhviasz-lapok (2x11,5 cm-s táglalapokra vágva)
kanóc (14 cm-s hosszúságú darabokra vágva)
valami, amivel melegíteni lehet a méhviaszt

Ahogy elkészül

Vágjuk méretre a sniccerrel a méhviasz lapokat.
Vágjuk a kanócot is méretre és az egyik végére kössünk csomót.
Melegítsük fel formázható állagúvá a viaszt, ez kb 10-15 másodperc.
Fektessük a kanócot a felmelegített viaszlap egyik szélére, a csomó alul legyen és a tetején lógjon ki kb. 2 cm.
Szorosan tekerjük fel a viaszt a kanóc körül és zárjuk le.

Ha nem fér a menóránkba, akkor játsszunk az aljával addig, amíg megfelelő méretű nem lesz :)

A Mezüze

Nagymamám mindig azt mondta az őt körülrajongó, ám teljesen hidegen hagyó fiúknak, amikor meg akarták csókolni, hogy csókolgassák inkább a Mezüzét :) Nézzük hát, mi is az a Mezüze.

Free Image Hosting


A Smá Jiszroél egy olyan ima, amit a vallásos zsidók minden reggel és este elmondanak. Első sora így szól: Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy. Ez a mondat foglalja össze legjobban, mit is jelent zsidónak lenni, mivel benne van, hogy Isten csak egy van és mi őt tiszteljük. Nos ez az imádság van egy pergamenre írva, s ez a pergamen kerül egy kisebb dobozkába, amit az ajtófélfára kell szögelni egy zsidó otthon minden szobájában. S mindemellett Isten vigyázó szemét is jelenti a zsidó otthonban. Vigyáz a házra és lakóira.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Mire is van szükség egy kóser Mezüze felszögeléséhez?

Először is kell hozzá egy kóser Mezüze :)
Mérőszalag és ceruza, hogy a pontos helyét be tudjuk jelölni.
Szög, kalapács vagy pillanatragasztó vagy kétoldalú ragasztószalag, hogy rögzíteni tudjuk.
Egy imakönyv vagy egy nyomtatott lap a felszögelés után mondandó áldással.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Szobák, melyek ajtajára kell Mezüze

Minden olyan ajtófélfára kell Mezüze a lakásban vagy az irodában, ami normál szobába nyílik, kivéve a fürdőszobát. Normális szobának számít minden, ami legalább 4 m2. Ha egy gardrób eléri ezt a nagyságot, akkor annak az ajtajára is kell. Ha egy szobába több ajtó is vezet, akkor minden ajtajára kell egy. Ha csak egy boltív ível át két szoba között, és nincs rajta ajtó, akkor is kell a Mezüze.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


A Mezüzék beszerzése

Miután gondosan leellenőriztük, mennyi Mezüzére lesz szükségünk, el kell mennünk megvenni őket. Mivel a Mezüzéket nagyon speciális előírásoknak megfelelően kell elkészíteni, csak egy nagyon tanult ember tudja megállapítani, hogy az adott Mezüze kóser-e. Kézzel írottnak kell lennie, megfelelő tintával, madártollal, megfelelő pergamenen. Vásárláskor figyeljünk arra, hogy megbízható helyte menjünk, mert sokszor csak üres tokot adnak el Mezüzeként. A pergamennek a tokon belül balról jobbra kell feltekerve lennie és jobb oldalával fölfele kell a tokba helyezni.

Free Image Hosting


A Mezüze helyének kijelölése

A Mezüzét a jobb ajtófélfára kell erősíteni, a felső harmad aljára.
A bejárati ajtón a jobb oldalt az utcáról betérő ember szemszögéből kell nézni.
A Mezüze helyét úgy kell kijelölni, hogy megmérjük egy mérőszalaggal az ajtó magasságát, elosztjuk hárommal, lemérjük a harmadot felülről és a Mezüze alját a harmad aljával egy vonalban rögzítjük.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Az áldás

Egyszer kell elmondani, azelőtt, hogy felszögeljük a legelső Mezüzét. A legelső mezüzét a legfontosabb ajtófélfára kell feltenni. Ez általában a bejárati ajtó. Az áldás a következő:







Baruch Atah A-do-nai Elo-heinu Melech haolam asher kideshanu bemitzvotav vetzivanu likboa mezuzah.



Magyarul:








Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a Mezüze elhelyezését.



Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


A Mezüze felrakása

Állandó jelleggel felszereltnek kell lennie. A legjobb kalapácsot és szöget használni hozzá. A kijelölt helyre szögeljük fel átlósan, úgy, hogy az alja kifele, a teteje befele mutasson. Közvetlen azután szereljük fel, hogy elmondtuk az áldást, ne szakítsuk meg a műveletet semmivel, amíg az utolsó Mezüzét is fel nem szögeltük.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


A Mezüzék állapotának rendszeres ellenőrzése

Miután az utolsó Mezüze is a helyére került, az otthonunk teljesen zsidó jelleget ölt. De ezzel még nincs vége a folyamatnak. A Mezüze egy szent tárgy, így hosszútávon is biztosítani kell azt, hogy ennek megfelelő állapotban maradjon.

Legalább kétszer minden hét évben le kell vennünk őket a helyükről és elvinni egy erre képzett emberhez, hogy megnézze, hogy teljesen érintetlen-e még. Aztán megnézi, hogy nem mázolódtak-e el betűk a pergamenen. S ha még mindig kóser, akkor visszahelyezhető az ajtófélfára.


Free Image Hosting by FreeImageHosting.net

Tfilin

Ha már egyszer esett szó róla, akkor nézzük, mi is az a Tfilin, mire való, hogy kell használni.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


A Tfilin viselése az egyik legfontosabb mitzvah amit említ a Tóra. Többezer éven keresztül becsben tartották és viselték őseink, s viselik mind a mai napig.

Két kis bőrdobozkából áll, amik bőrszíjban végződnek. A két dobozka egyenként 4 idézetet tartalmaz a Tórából, amiket pergamenre írtak. Ez a négy idézet a Shema (Deuteronomium 6: 4-9), a Vehayah (Deuteronomium 11:13-21), a Kadesh (Exodus 13: 1-10) és a Vehayah (Exodus 13: 11-16.) A Shema arról szól, hogy csak egy Isten van. A Vehayah a Deuteronomiumból arról, hogy Isten kegyelmében részesít és jót tesz velünk, ha követjük a Tórát. A Kadesh azt mondja, hogy mindig emlékeznünk kell az Egyiptomból való kivonulásra. A Vehayah az Exodusból pedig azt, hogy az előbbi hármat mindenképpen meg kell ismertetnünk gyermekeinkkel.

Free Image Hosting


A kézre helyezendő dobozkáját a Tfilinnek a bal kézre kell tenni, mert a szívünk is bal oldalt van, s a szívünkkel érzünk. A bőrszíjat rá kell tekerni a bal kéz középső ujjára és felfelé a karon. A másik dobozkát a homlokra kell helyezni, mert amögött van az agy azon része, mely gondolatainkért felelős. Ílymódon összeköttetésbe kerül az agy, a szív és a kéz, azt szimbolizálva, hogy gondolatainkkal, érzéseinkkel és cselekedeteinkkel mindig Istent kell szolgálnunk. Azt is megtanítja, hogy ne hagyjuk, hogy pusztán az érzéseink vezessenek bennünket, mert az sokszor téved. Arra is tanít, hogy ne csak az agyunk vezéreljen, mert az durva materializmushoz vezet.

Free Image Hosting


Sok közösségben szokás elmondani Hosea próféta szavait, míg a bőrszíjat feltekerik a karra. Ezek a szavak arról szólnak, hogy mindig szolgálni fogjuk Istent legjobb tudásunk szerint.

Free Image Hosting


Néhány előírás, ami a Tfilinhez kapcsolódik

1. Egy zsidó fiú, amint betölti tizenharmadik életévét, felnőtt zsidó férfinek számít. Ekkor lesz Bar Mitzvah is, ami azt jelenti, hogy meg fogja tartani a zsidó hagyományokat, előírásokat. Az egyik ilyen előírás a Tfilin használata.

Free Image Hosting


2.Szokás bevezetni a fiúkat a Tfilin használatának mikéntjébe 2-3 hónappal a Bar Mitzvah-ja előtt.

3. A Tfilin kiválasztásánál ügyelni kell arra, hogy minden előírásnak megfeleljen.

4. Tfilint csak hétköznapokon szabad használni.

5. Reggeli imádságokhoz kell használni, de ha valami miatt nem használjuk reggel, még mindig fel lehet venni később is, de naplemente után semmiképpen.

Free Image Hosting


6. Felvenni a következő módon kell:
Állni kell hozzá. Először a kézre helyezendő dobozkát kell elővenni és a bal kéz bicepszére, a szívvel egy vonalba kell illeszteni. Figyelni kell, hogy a bőrszíj hurka, ami rögzíti a Tfilint, a dobozka fölé essen. Mielőtt szorosabbra húznánk el kell imádkozni a Lehaniach Tfilin áldást. Ezt követően olyan módon kell megkötni, hogy a szíj az alkaron a shin héber betűt formázza. A szíj megmaradt része a tenyérben nyugszik. Rögtön ez után elő kell venni a fejre helyezendő dobozkát és felerősíteni a homlokra, a bőrszíj csomója pedig épp a nyak fölött kell, hogy elhelyezkedjen. Amint befejeztük ennek a felhelyezését, kitekerjük a tenyerünkben lévő szíjrészt és három hurkot tekerünk belőle a középső ujjra, a tenyérhez közel, az első és a második ujjpercen.

7. A bőrszíjaknak mindig fekete felükkel felfele kell lenniük.

Free Image Hosting


8. A Tfilin felhelyezése közben tilos beszélgetni vagy egyéb módon kommunikálni. Az egyetlen dolog, amivel a procedúrát meg lehet szakítani, az az Ámen mondása, ha halljuk, hogy valaki elmondta az áldását a Tfilinre.

9. A meztelen karra és fejre kell helyezni a Tfilint, nem lehet a bőr és közte semmi.

10. Ha valami miatt nem tudjuk az egyik dobozkát felvenni, a másikat attól még fel kell.

11. Levenni a Tfilint csak a reggeli imádság befejeztével szokás.

Free Image Hosting


12. Levenni a következőképpen kell:
Állni kell hozzá. Először le kell tekerni a középső ujjról a bőrszíjat és a tenyér köré tekerni. Eztán bal kézzel letekerni a fejről a dobozkát, feltekerni a szíjat és eltenni a dobozába. Eztán levesszük a kézről is a Tfilint, feltekerjük a szíját és eltesszük a dobozába. Szokásos a fejre való dobozkát jobbra, a karra valót balra tenni a dobozában.

Free Image Hosting


13. Ha taleszt is visel az illető az imádsághoz, akkor az kell először felvennie, s csak aztán a Tfilint. Az Istentisztelet végeztével viszont először a Tfilint kell levenni, s csak utána a taleszt.

14. A lehető legnagyobb tisztelettel és alázattal kell kezelni a Tfilint. Ha véletlenül leejti valaki a földre, akkor bűnbánatot kell gyakorolnia akár böjt, akár extra adományozás formájában. A legjobb ilyen esetben egy rabbival megbeszélni, mi a teendő.

Free Image Hosting

Amikor a gyerekek összehasonlítják Hanukát Karácsonnyal

Amíg a gyerekek kicsik, s mint ahogy az nagyon sok esetben előfordul, nem csak zsidó barátaik vannak, óhatatlanul is összehasonlítják a Hanukát Karácsonnyal, s felmerül az ajándékozás kérdése.

Nos, az ajándékozás nem bibliai eredetű dolog (a zsidóság csak az Ószövetséget tekinti Bibliának), később alakult ki ez a hagyomány, és sok európai zsidó család befogadta hagyományai közé ezt a szokást. Ez már jóval a második Szentély lerombolása után volt.

Gyermekeink képzése az alapja Hanuka megünneplésének. Viszont az ajándékozás, adakozás fontos szerepet játszik a zsidó hagyományokban, s kötődik Hanukához is. A görögök, ellentétben a perzsákkal, nem az emberek elpusztításával akarták eltörölni a zsidó vallást, hanem az emberek lelkén keresztül. Bele akarták plántálni az emberekbe, hogy a test sokkal fontosabb a léleknél, és el akarták halványítani a hit fontosságát. El akarták érni, hogy a zsidók megtagadják hitüket, miszerint csak egy Isten van, s rá akarták erőltetni a többistenhitet a népre. A Hanukai küzdelem tehát nem csak fizikai, hanem lelki is volt.

Annak érdekében, hogy a görögök ne győzhessenek, az embereknek újra kellett képezniük magukat is a saját vallásukból, de leginkább a gyermekeiket. A tanítás nagyon fontos eleme Hanukának. Maimonides írja, hogy a gyerekeknek motiváció kell arra, hogy tanuljanak, tehát diót, fügét és mézet kaptak, hogy megédesítsék ezzel a tanulást. És itt kapcsolódik az ajándékozás a Hanukához. Jiddisül gelt-nek mondják a pénzt, s Hanukakor a gyerekek Hanuka pénzt (jiddisül Hanuka gelt-et) kapnak. S a pénz ajándékozása ismét jó alkalom arra, hogy tanítsunk valamit a gyerekeinknek, jelesül azt, hogy milyen jó érzés pénzt adni olyanoknak, akik rászorulnak, akiknek sokkal kevesebb van, mint nekünk.

Amikor pénzt adunk, akkor azonban ügyelnünk kell arra, hogy a kapott pénz iránt érzett öröme ne legyen nagyobb a gyereknek annál az örömnél, amit akkor érez, amikor megtanulja a mondandóját ennek a szokásnak. Mindig emeli az ünnep fényét, ha ajándékozunk, közösen eszünk, feldíszítjük a házat, énekelünk. De jusson idő az ünnep mélyebb mondanivalójának megértésére, befogadására is. A palacsinták, fánkok, a trenderli, az ajándékok mind-mind fantasztikus dolgok, emelik az ünnep fényét, de ezek csak extrák.

Lehet azonban úgy is ajándékozni, hogy ezáltal a Hanukai eseményeket jobban megértsék a gyerekek. Kaphatnak mondjuk könyvet, videókat, számítógépes játékokat Hanukáról, hogy megértsék, mit is ünnepelnek. Vagy hogy megértsék, hogy a fény győzelmét ünnepeljük ilyenkor a sötétség felett, játékosan körbejárhatjuk velük a házat, hogy gyújtsanak fényt ott, ahol sötét van. De ugyanezt úgy is lehet, hogy egy idősebb, magányos embernek a házát ajándékozzuk meg fénnyel, vagy egy idősek otthonában vidítjuk fel az ottaniakat. Ajándékozhatunk süteményeket vagy hagyományos Hanukai ételeket hajéktalanoknak, vagy meghívhatunk egy másik zsidót, hogy gyújtson gyertyát velünk és mondja el az áldást a gyertyákra velünk együtt.

S mivel minden nap nő a meggyújtott gyertyák száma, taníthatjuk úgy is gyerekeinket, hogy minden nap adjanak egy kicsivel több ajándékot a rászorulóknak. Gyakorlatilag kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza Hanukakor.

Összességében lehet Hanukakor ajándékozni, de csak akkor, ha az ajándékozás aktusára helyezzük a hangsúlyt, nem pedig az ajándékra magára.

Dolgozni Hanukakor

Dolgozni nem tilos Hanukakor, de böjtölni és halottakat dicsérő beszédeket mondani tilos. Ez alól csak akkor teszünk kivételt, ha egy tudós tanító hal meg, érte lehet dícsérő beszédet mondani.

Amíg a Hanuka gyertyák égnek, addig semmiféle munkát nem végzünk általában. Ez leginkább a Hanuka szó szótövére, a “chanu”-ra vezethető vissza, ami azt jelenti “pihentek”. Vagyis a makkabeusok megpihentek az ellenség kiűzése és a Szentély rendbetétele után.

Szokás, hogy a nők nem dolgoznak, amíg a gyertyák égnek. Sok szefárdi közösségben a nők egész Hanuka alatt nem végeznek munkát. Megint más közösségekben Csak az első és az utolsó napon nem végeznek munkát egyáltalán a nők. Ez a szokás egyfelől azért alakult ki, mert a Hanukai események idején a házasulandó korban lévő lányokat a görög uralkodó elé kellett vinni, másfelől pedig tisztelgés Judit hősiessége előtt, akinek történtetét egy bejegyzéssel lejjebb olvashatjátok.

Judit

Nem tudjuk, hogy pontosan mikor történt a következő történet, de Judit emlékére eszünk minél több tejterméket Hanukakor. Először egy nagyon régi könyvben jelent meg, ami a hősnőjével azonos címet viselte: Yehudit (Judit), s héber nyelven íródott. Az eredeti szöveg azonban elveszett, s csak egy görög fordítás maradt ránk. A történetet azóta különböző verziókban mesélték el. Az egyik szerint az alatt az idő alatt történt, amíg a Makkabeusok harcoltak a Szír elnyomás ellen, a Yehudit a főpap, Yochanan lánya volt. Akárhogyan is, Yehudit hőstette sokak szívét tette bátrabbá, Istenfélőbbé a hosszú évek során.

A Júdeai Bethulia városa Holofernész fennhatósága alá került. Holofernész hírhedt volt kegyetlenségéről, amellyel a lázadásokat leverte. Ha elfogott egy lázadót, nem kegyelmezett neki, akár férfi, akár nő, akár gyermek volt az illető. Most épp Bethulia városában készült rendet teremteni, ahol nem akarták elismerni a szír fennhatóságot.
A városka lakói bátran és elkeseredetten küzdöttek, hogy visszaverjék az ellenség támadásait. Látva, hogy erővel nem tudja bevenni a városkát, Holofernész úgy döntött, kiéhezteti az ott élőket, hogy ezzel kényszerítse őket behódolásra. Elvágta az élelmiszer-és víz utánpótlást, s a megadás szélére kényszerítette őket. Éhesen, szomjasan és elkeseredve a városlakók összegyűltek a főtéren, tanácsot tartottak, s arra jutottak, hogy inkább meg kellene adniuk magukat, semmit éhen- vagy szomjan halni.

A védelem vezetője, Uzzia, s a város idősei megpróbálták megnyugtatni a tömeget, vajmi kevés sikerrel. Végül azt kérték a többiektől, hogy csak 5 további napot adjanak, s ha ez alatt az idő alatt nem jön a megváltás, akkor megadhatják magukat. Lemondóan beleegyeztek az öt napba az emberek, s lassan elszállingóztak. Csak egyvalaki, egy nő maradt a helyén, mintha odaragasztották volna, s megszólítótta Uzziát és az időseket, akik már szintén elmenőben voltak. Tiszta és kemény volt a hangja.

“Miért teszitek próbára Istent, hogy csak 5 napot adtok neki arra, hogy segítsen? Ha igazából hinnétek benne, akkor sosem szabadna feladnotok a hitetek. S mindemellett tudnotok kell, hogy megadni magunkat Holofernésznek rosszabb a halálnál.”

Így beszélt Judit, Yochanan főpap lánya. Fiatal özvegyasszony volt. Már jópár éve elvesztette szeretett férjét, Menashe-t, s azóta minden idejét az imádságnak és a jótékonykodásnak szentelte azóta. Kiemelkedően elbűvölő, udvarias és szép volt, de leginkább elkötelezettsége, visszafogottsága és szerető odaadása miatt tisztelték és csodálták. Szavai mély hatást gyakoroltak Uzziára és az idősekre.

“Nagyon is igazad van lányom” mondták “de mit tehetnénk? Csak egy kiadós eső töltené fel vízkészleteinket, hogy megmentsen bennünket a szomjhaláltól, de most nem az esős évszakban vagyunk. Mindannyian szenvedünk az éhségtől és szomjúságtól. Imádkozz értünk Judit, s talán Isten meghallgatja imáidat…”

Erre Judit így válaszolt:

“Mindannyiunknak imádkoznunk kell, és sohasem szabad okot adnunk Istennek, hogy csalódjon bennünk. De van egy tervem is. Engedélyeteket kérem, hogy a szolgálómmal ma este elmehessek Holofernészhez”

Uzzia és az idősek megdöbbentek és kissé csalódottak voltak.

“Tudod, mit beszélsz, Judit? Feláldoznád az életed és a tisztességet egy nagyon csekély esélyért, hogy talán meglágyítod Holofernész szívét? Nem engedhetjük, hogy ekkora áldozatot hozz értünk”

De Judit kitartó volt.

“Már megtörtént egyszer, hogy Isten egy nő által küldött üdvösséget. Heber felesége, Yael az, akiről beszélek. Az ő keze által a gonosz Sissera…”

Uzzia és az idősek igyekeztek eltántorítani Juditot a szándékától, de ő hajthatatlan volt, s végül beleegyeztek a küldetésbe.

Judit felöltözött legszebb ruháiba, amiket azóta nem viselt, hogy elveszítette férjét, s elhagyta Bethuliát. Egy vékony fátyol mögé rejtette gyönyörű arcát. Hűséges szolgálója is elkísérte, aki egy kosarat cipelt a fején, amiben kenyér, sajt és néhány üveg bor volt.

A nap már lebukóban volt a zöld hegyek mögött, amikor Judit és szolgálója ráléptek az ellenség táborához vezető útra. Istenhez imádkoztak. S ebben a pillanatban őrszemek állították meg őket, s tudakolták, kik ők és ki küldte őket.

“Fontos üzenetet hozunk a parancsnokotoknak, a bátor Holofernésznek, vezessetek hozzá” – Válaszolta Judit a kérdezősködésre.

Holofernész, miközben a szemét legeltette váratlan, ám gyönyörű vendégén, megkérdezte, ki ő és mi célból jött hozzá.

“Én egy egyszerű özvegyasszony vagyok Bethuliából, Juditnak hívnak. Azért jöttem, hogy elmondjam, miként foglalhatod el a várost, annak reményében, hogy kegyes leszel a város lakóihoz…”

S Judit elmesélte, hogy mennyire elviselhetetlenné vált élete a körülvett városban, s hogy megvesztegette az őröket, hogy engedjék ki őt és szolgálóját a városból. S még azt is hozzátette, hogy hallott Holofernész bátorságáról és hősiességéről, s szeretne a társa lenni. S végül azt is elmondta Holofernésznek, amit ő már enélkül is tudott, hogy a városban az emberek nagyon kétségbeesettek, kevés az élelmük s vizük is alig maradt. Ám azt is megemlítette, hogy Istenbe vetett hitük erős maradt, s amíg hisznek, addig nem fogják megadni magukat. Másfelől azonban nagyon hamar el fog fogyni minden kóser étel, s kétségbeesésükben el kell majd kezdeniük tisztátalan állatok húsát enni. Ekkor Isten haragja ellenük fog fordulni, s a város el fog esni.

“De honnan fogom tudni, hogy mikor kezdenek a várost védők nem kóser ételeket enni, hogy el tudjam foglalni a várost?” kérdezte Holofernész.

Judit magabiztosan válaszolta:

“Erre is gondoltam. Az őrszemekkel tartanám a kapcsolatot. Minden este elmennék a városkapuhoz, elmondanám, mi történik a városban, s ők elmondanák nekem, mi történik a városfalon kívül.”

Holofernészt csapdába ejtette az elbűvölő zsidó nő, aki oly hirtelen toppant életébe és most a kulcsot ajánlja neki a városhoz. Meg is ígérte neki, hogy ha sikerül a terv és a város elesik, akkor feleségül veszi. A katonáival pedig közölte, hogy Judit és a szolgálója szabadon közlekedhetnek a tábor területén, s aki bármilyen formában molesztálni meri őket, az halál fia. A két nő számára Holofernész előkészíttetett egy kényelmes sátrat a sajátja mellett.

A két lefátyolozott nő ettől a pillanattól kezdve szabadon járhatott-kelhetett az ellenség táborában. A katonák, mivel rettegteg parancsnokuk szigorú utasításaitól, szabad teret engedtek nekik, s egy idő után már alig figyelt rájuk valaki. Ekkor Judit végre elmehetett a városkapuhoz sötétedés után, ahol találkozott egy őrszemmel. Azt mondta neki:

“Mondd meg Uzziának, hogy Istennek hála, minden a terv szerint halad. Isten segítségével le fogjuk győzni ellenségünket. Higgyetek Istenben jobban, mint eddig bármikor, s egy percre se veszítsétek el a reményt.”

S amíg az őrszem megvitte a hírt a várost védők parancsnokának, Judit olyan csednben távozott el, mint ahogy jött.

A következő este ugyanezt a hírt hozta, s hozzátette, hogy Holofernész teljes bizalmát bírja.

Időközben Holofernész legtöbb idejét itókázással töltötte, mivel nem nagyon volt mit csinálnia. Amikor nem volt teljesen részeg, elküldetett Juditért, aki mindig szolgálója társaságában jelent meg nála. A harmadik napon elkezdett türelmetlenné válni. Nagyon mozgosítani akarta már a seregét. Ekkor azt mondta neki Judit:

“Nagyon jó híreim vannak. Egy falat kóser étel nem maradt már a városban. Egy vagy két napon belül az éhség rá fogja kényszeríteni őket arra, hogy a kutyáikat, macskáikat, szamaraikat egyék meg. Ekkor Isten a kezedre fogja játszani a várost.”

Ennek a fantasztikus hírnek a hallatán Holofernész úgy döntött, hogy mulatságot rendez Judit tiszteletére, csak a kettőjük számára.

Amikor Judit belépett Holofernész sátrába azon az éjjelen, az asztal bőségesen meg volt terítve mindenféle finomságokkal. A parancsnok nagyon boldog volt, hogy vendégül láthatja Juditot, elkezdett falatozni. Judit azonban nem evett. Azt mondta, hogy külön erre az alkalomra hozott magával speciálisan elkészített ételt és bort. Elmondta, hogy az ő kecskesajtja Bethulia-szerte nagy hírnévnek örvend, s megkínálta vele a parancsnokot. Holofernész elfogadta, s a borból is ivott. Falatonként megetette vele a sajtot, s ő leöblítette a borral. Nem telt el sok idő, s Holofernész elterült a padlón, halálosan ittasan. Ekkor Judit egy párnát tett a feje alá és a hasára fordította. Elmondott egy csendes imát.

“Kérlek Istenem, válaszolj nekem, ahogy válaszoltál Heber feleségének, Yaelnek is, amikor a gonosz parancsnokot, Sisserát a kezére játszottad. Kérlek adj erőt nekem. Mutasd meg, hogy nem tagadtál meg minket, akiket ez a gonosz férfi el akar pusztítani.”

Ezt követően kihúzta Holofernész nehéz kardját a hüvelyéből, s teljes erejéből lesújtott vele Holofernész nyakára. Egy pillanatra leült, hogy össze tudja szedni magát, majd becsomagolta Holofernész fejét rongyokba, ezt a kendője alá rejtette, s nyugodtan átsétált a saját sátrába.

Szólt a szolgálójának, hogy siessen, de ne csináljon semmi gyanúsat. A két lefátyolozott nő teljes természetességgel sétált, mint ahogyan addig is szoktak, amíg el nem értek a városkapuhoz. Szólt az őrszemnek, hogy vezesse őt Uzziához. Uzzia alig akart hinni a szemének, amikor meglátta Holofernész fejét. Judit pedig azt mondta, nincs vesztegetni való idejük, fel kell készülniük egy váratlan hajnali támadásra. Az ellenség tábora erre nincs felkészülve. Amikor majd berohannak a parancsnokuk táborába, s megtalálják a fej nélküli testét, akkor majd menekülni kezdenek, s próbálják majd menteni saját életüket.

S pontosan ez is történt. Az elleség összezavarodva megfutamodott, s rengeteg hadizsákmányt maguk mögött hagytak.

Dicsőséges győzelem volt ez. Egy bátor, Istenfélő lány mentette meg Bethulia városát és összes lakóját.

Hagyományos Hanukai ételek

Mivel az olaj fontos szerepet játszott a Hanukai eseményekben, ezért szokás olyan ételeket enni ilyenkor, ami ennek a fontosságát tükrözi. Csakúgy, mint ahogy Pészach-kor maceszt eszünk, vagy Rosh Hasanakor mézbe mártogatott almát, úgy eszünk ilyenkor hagyományosan olajban sült ételeket. A legnépszerűbb a krumplis palacsinta (latkes) és a fánk ilyenkor.

S akkor nézzük a hagyományos krumplis palacsintát

Hozzávalók

5 nagy, hámozott krumpli
1 nagy vöröshagyma
3 tojás
1/3 cup liszt (1 cup=250g)
1 evőkanál só
¼ evőkanál bors
¾ cup olaj

Elkészítése

Reszeljük le a krumplit és a hagymát egy reszelő finomabbik oldalán, vagy egy kis vízzel turmixoljuk össze egy turmixgépben. Csöpögtessük le és nyomjuk ki belőle az összes felesleges vizet. Tegyük egy tálba, s adjuk hozzá a tojást, a lisztet, a fűszereket és keverjük alaposan össze. Melegítsünk ½ cup olajat fel egy serpenyőben, vegyük kisebbre a lángot s tegyünk egy nagyobb evőkanál tésztát a forró olajba. Az alját 5 percig süssük, míg aranybarna nem lesz, majd fodítsuk meg, s a másik felét 2-3 percig süssük. A kisült palacsintákat tegyük papírtörlőre s szárítsuk fel a felesleges olajat. Evőkanalanként készítsük a palacsintákat, s adjunk hozzá még olajat, ha szükséges. Almaszószt kínáljunk hozzá.

Aki variálni szeretné, az tehet bele cukkinit vagy répát a krumpli helyett.

Almaszósz

Bármilyen Hanukai palacsintához kiválóan megy.

Hozzávalók

2 kg alma
1 citrom
2 rúd fahéj
½ cup (1 cup = 250 ml vagy 250 g) almalé, almabor vagy víz
Méz, barna cukor vagy juharszirup ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítése

Negyedeljük fel az almákat és a citromot. Tegyük egy vastag falú tálba a fahéjrudakkal együtt. Adjuk hozzá az almalevet, almabort vagy vizet. Fedjük le és forraljuk fel, vegyük alacsonyra a lángot, s néga megkeverve, hogy az almák ne ragadjanak össze, sűrítsük be. Lehet, hogy kell még folyadékot adni hozzá. Főzzük nagyjából 20 percet, amíg az almák teljesen megpuhulnak. Vegyük ki a fahéjrudakat. Passzírozzuk át, s ha szükséges, javítsuk fel az ízét mézzel, barna cukorral vagy juharsziruppal.

Almás palacsinták

Hozzávalók

2 jól felvert tojás
1 ½ cup narancslé, joghurt vagy tej (1 cup = 250 ml)
2 cup liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
¼-½ cup cukor, attól függően, hogy mennyire édesen szeretjük
3 közepes méretű alma meghámozva és durvára reszelve.
Olaj a sütéshez
Porcukor vagy csokoládéreszelék a díszítéshez

Elkészítése

Keverjük el a tojásokat a narancslével, joghurttal vagy tejjel. Egy másik tálban keverjük össze a lisztet, sütőport, sót és cukrot. A száraz hozzávalókat adjuk a tojásos keverékhez a reszelt almákkal együtt. Egy kevés olajat melegítsünk fel egy serpenyőben. Egy nagyob evőkanálnyit süssünk egyesével, oldalanként kb. 2 percig, amíg aranybarna nem lesz. Egy papírtörlővel itassuk fel a felesleges olajat, szórjuk meg a díszítéssel és tálaljuk.

Túrós palacsinta

Hozzávalók

3 tojás
1 cup tej (1 cup = 250 ml)
1 cup túró
1 ½ cup liszt
1 teáskanál sütőpor
½ evőkanál só
5 evőkanál cukor
1 teáskanál vanília aroma (vaníliás cukor is megteszi)
olaj a sütéshez

Elkészítése

Az olajat kivéve az összes hozzávalót keverjük össze egy tálban, addig keverjük, amíg egy csomómentes masszát nem kapunk. Melegítsük fel az olajat, vegyük le a lángot, s evőkanalanként süssük ki a tésztát. Olalanként 2-3 percig, amíg aranybarna nem lesz. Fogyaszthatjuk tejföllel, almaszósszal vagy juharsziruppal is.

Cukkinis-Krumplis Palacsinta

Hozzávalók

1 kg cukkini
2 nagy krumpli
1 közepes vöröshagyma
3 tojás
1 teáskanál olaj
¾ cup maceszliszt (1 cup = 250 g)
Só, bors

Olaj a sütéshez

Elkészítése

Hámozzuk meg a cukkinit, magozzuk ki és reszeljük le. A levét nyomjuk ki. Hámozzuk meg a krumplit és reszeljük hozzá a cukkinihez. Ismét nyomjuk ki a felesleges levet. Ez nagyon fontos! Reszeljük le a hagymát is és azt is adjuk hozzá a cukkinihez. Adjuk hozzá a tojást, olajat és annyi maceszlisztet, amennyit felvesz. Fűszerezzük ízlés szerint sóval és borssal és turmixoljuk alaposan össze. Egy nagy, vastag falú serpenyőben melegítsünk olajat, s evőkanalanként süssük ki a tésztát, amíg aranybarna nem lesz. Tálaljuk tejföllel vagy almaszósszal.

Aki kedveli az összetettebb ízeket, tegyen hozzá répát, petrezselymet, kaprot is.

Hagyományos fánk

Hozzávalók

20 g friss élesztő
1 ½ cup meleg víz (1 cup = 250 ml)
1 evőkanál cukor
3 tojás
½ cup olaj
½ cup cukor
½ cup tejszín
1 teáskanál vanília aroma (vaníliás cukor is megteszi)
1 teáskanál reszelt citromhéj
3-7 cup liszt
Olaj a sütéshez
Porcukor vagy csokoládéreszelék a díszítéshez

5-6 tucat fánk lesz belőle

Egy nagy tálban keverjük össze a tojást, olajat, tejszínt, vaníliát és a reszelt citromhéjat. Adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt és adjunk hozzá annyi lisztet, amennyit felvesz. Lágy tésztát kell kapnunk. Dagasszuk egy kis ideig, majd fedjük le és kelesszük, amíg duplájára nő. Ez kb. 1 – 1 ½ óra.

A Trenderli

Angolul dreidel. (Lehet, hogy héberül is, de nem mernék rá megesküdni)

Free Image Hosting


Története

Ez a játék még azokra az időkre nyúlik vissza, amikor Antiokhusz uralkodott a Szent Földön és a Makkabeusok még nem üldözték el őt és seregeit. Antiokhusz rezsimje törvényen kívülinek minősítette a Tóra tanulmányozását és a zsidó szertartások megtartását. Ezért aztán a zsidók titokban folytatták tanulmányaikat, hiszen tudták, hogy egy zsidó a Tóra nélkül olyan, mint a partravetett hal. A zsidó gyerekek a városokat körülvevő erdőkbe mentek Tórát tanulni. De mivel az ellenség mindenhol nyílt szemmel őrködött, ezért a gyerekek vittek magukkal egy táblát is, amit rátehettek a jegyzeteikre, s amitől úgy tűnhetett, hogy ők csak társasjátékoznak. A Trenderlizés hagyománya ezek előtt a gyerekek előtt tiszteleg.

Free Image Hosting


Kinézete

Négy oldala van, csúcsos alja, s kisebb “fogantyúja” a tetején, hogy pörgetni lehessen. Fából, műanyagból vagy agyagból készül. A négy oldalán négy héber betű szerepel, a nun (נ), a gimmel (ג), a hey (ה) és a shin (ש). Ez a négy betű a következő mondat négy szavának első betűje: “Nes gadol hayah sham”, vagyis “Nagy csoda történt ott”. Izraelben az utolsó betű a pey (פ), ami a héber “po” szó kezdőbetűje, ami nem azt jelenti, hogy ott, hanem azt, hogy itt.

Free Image Hosting


A játék s annak menete

Hároméves kortól ajánlott :) A piciknek lehet, hogy segítség kell a pörgetéshez. A játékosok egymás után pörgetnek, jobbról balra.

Kell hozzá:

Trenderli (lehet csak egy is, de lehet minden játékosnak sajátja)
Kettő vagy több játékos (minél több, annál jobb :) )
Tét (mogyoró, csokoládétallér, aprópénz vagy bármi más, ami csak eszünkbe jut)
Egy sima felület, ahol pörgetni lehet (padló, asztal stb.)
S egy jó nagy adag Hanuka-hangulat :)

Szabadon választható elemként rakhatunk az asztalra palacsintát és/vagy fánkot :)

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Nun – נ

Nos, ha a nun betűn áll meg a trenderlink, akkor semm, de semmi nem történik. Nem nyerünk, nem vesztünk. A nul jiddis szó, ami szintén nun-nal kezdődik, azt jelenti, nulla. De semmi gond, biztos megáll egyszer a trenderlink a gimmel-en is :)

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Gimmel – ג

Ez a legjobb, ami történhet velünk :) Ha gimmel-en áll meg a trenderlink, akkor mienk az asztal közepén lévő összes tét. Megnyertük a csokikat, aprópénzt stb. Néhányan a játékostársaink közül biztosan irigykedni fognak, de rájuk se rántsunk :) A jiddis gantz szó is gimmellel kezdődik, ami azt jelenti, egész. S ezek után mindenki tesz egy szem valamit tétként középre.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Hey – ה

Ha ezen a betűn áll meg pörgettyűnk, akkor a tétek fele a mienk. Ha páratlan számú valami van középen, akkor azt az egyet hagyjuk a tálban. Mutassuk meg, milyen nemeslelkűek vagyunk, hogy felette állunk az anyagi dolgoknak :)

Hey-jel kezdődik a halb jiddis szó is, ami felet jelent magyarul.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Shin – ש

Nos, a legrosszabb, ami történhet velünk a játék során, az az, ha a shin betűn áll meg ternderlink. Ha ez történik, akkor be kell tennünk középre még egy tétet.

Shin-nel kezdődik a shenk jiddis szó is. Ez azt jelenti, adni.

A játék befejezése

Akkor ér véget a játék, ha:

Elfogy a palacsinta és/vagy fánk
Ha valamelyik gyerek nyűgös lesz
Ha a szülőknek fontosabb dolguk támad
Ha megvirrad

De igazándiból akkor van vége a játéknak, amikor üzenetét megértettük, megtanultuk. Örülünk a Hanuka csodájának, s annak, amir Isten tett őseinkkel, s erről akkor sem feledkezünk meg, amikor játszunk.


A Menóra

Előre szólok, a bejegyzés nem rövid, de szerintem annál érdekesebb :)

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Fény a sötétségben

Úgy 2200 évvel ezelőtt Izrael földjét elfoglalták a szíriai görögök, akiknek Antiochus volt az uralkodójuk. Ő tűzzel-vassal igyekezett minden zsidót hellenizálni. A Tóra tanulmányozását törvénnyel tiltotta, az abban foglaltak szerint élni méginkább tilos volt, s görög istenszobrokkal megszentségtelenítette a Szentélyt.

Egy kisebb zsidó csoport ellenált a hódítóknak, s kiüldözték őket a Szent Földről. Amikor Kiszlév hónap 25-én visszafoglalták a Szentélyt, meg akarták gyújtani a Menóra lángját, de azzal kellett szembesülniük, hogy majdnem az összes olajat megszentsételenítették a görögök. Az egyetlen kanna olaj, amit találtak, csak egyetlen napra volt elegendő, új szent olaj készítéséhez azonban nyolc napra volt szükség. S ekkor történt a csoda, ugyanis az egy napra való olaj kitartott nyolc napig, míg az új olaj elkészült.

Erre az eseményre emlékezünk Hanukakor, s ennek tiszteletére gyújtunk gyertyát a speciális Hanukai Menórában, amit hanukkiának is nevezünk.

Free Image Hosting


Kóser Menóra

A kóser Menóra 8 gyertya vagy olajtartóból áll, s egy különálló gyertyatartóból, ami a szolgagyertyának van fenntartva. A Hanukai fényeket gyertya is és olajmécses is áraszthatja. Mivel a Hanuka csodája olíva olajjal történt, egy olaj-alapú Menóra fényeit ajánlott olíva olajjal gyújtani. Lágy fénye miatt pamutkanócot célszerű használni hozzá.

A gyertyáknak egymás mellett egy egyenes vonalban kell állniuk, nem lehetnek cikk-cakkban, vagy nem lehet az egyik magasabban, mint a másik. A gyertyáknak sötétedés után minimum 30 percig kell égniük, úgyhogy ennek megfelelő nagyságú gyertyákat kell beszerezni, vagy ha olaj alapú a Menóránk, akkor ennek megfelelő mennyiségű olajat. Péntek este, amikor bejön a Szombat, akkor minimum másfél óráig kell kitartania a lángnak, de erről lejjebb még lesz szó. Az elektromos Menórák dísznek nagyon jók, de nem alkalmasak betölteni sem az olaj, sem a gyertya szerepét.

Free Image Hosting


A szolgagyertya

Ez a gyertya szolgál arra, hogy meggyújtsuk vele a többit. Ez az egy gyertya magasabban vagy alacsonyabban ül, mint a többi, jól el kell különülnie a többi gyertyától. Sok családban hagyomány, hogy méhviasz gyertyát használnak erre a célra. S bár a szolgagyertya szerepe befejeződik, amikor meggyújtottuk vele a többi gyertyát, nem fújjuk el, hanem a különálló gyertyatartóra helyezzük, hogy készen álljon “szolgálni” még egyszer, ha az egyik gyertya kialudna. A másik ok, amiért nem távolítjuk el ezt a gyertyát, az az, hogy a szolgagyertyát tilos bármely más célra felhasználni.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Ki gyújtja meg a lángokat?

Férfiak és nők egyaránt részt kell hogy vegyenek a Hanuka gyertyák meggyújtásában. Sok családban a családfő gyújtja meg a gyertyákat, míg a többiek hallgatják az imádságokat. Megint más családokban, s ilyenből van több, az a szokás, hogy minden egyes családtagnak van egy saját Menórája, s mindenki a sajátját gyújtja meg. Bármilyen is legyen a családi hagyomány, fontos, hogy a gyertyagyújtáskor mindenki együtt legyen.

Free Image Hosting


A Menóra elhelyezése

Aki otthon van, az értelemszerűen otthon gyújt gyertyát, aki utazik, az ott, ahol megszáll éjszakára. Ha zsidó családnál száll meg, akkor vagy ad a vendéglátójának egy szimbolikus összeget, hogy a Hanuka gyertyák érte is égjenek, vagy ott is a sajátját gyújtja meg. Akik kollégiumban laknak, azok a saját szobájukban gyújtanak. A Menórát vagy a bejárati ajtó mellé vagy az ablakpárkányra helyezzük.

Free Image Hosting


A gyertyagyújtás időpontja

A Hanuka gyertyákat mindig este gyújtjuk meg. A makkabeusok régen a sötétség erőit kardjaikkal űzték el, mi a jelenben fény segítségével tesszük ugyanezt. Sok helyen az a szokás, hogy a gyertyákat nem sokkal alkonyat után gyújtják meg, megint máshol olyankor, amikor már teljesen besötétedett. Akárhogy is, a gyertyáknak sötétedés után legalább fél óráig még égnie kell. Hanuka azon napján, ami pétekre esik, a gyertyákat még naplemente előtt kell gyújtani. Mindenesetre a legjobb az, ha a lehető legkorábbi időpontban gyújtjuk meg őket. Csak akkor késleltessük a gyertyagyújtás időpontját, ha valaki a családból még nem érkezett meg, de feltétlenül jelen akar lenni. Tulajdonképpen a gyertyákat egészen napfelkelte előtt fél óráig meg lehet gyújtani, de ha már nincs senki az utcán és/vagy rajtunk kívül már senki sincs ébren, akkor nem mondunk áldást a gyertyára, csak meggyújtjuk.

Free Image Hosting


A gyertyagyújtás mikéntje

Rendezzük sorba a gyertyákat a Menórában. Az első nap a szolgagyertyát és az első gyertyát tesszük bele. Ezt a gyertyát a Menóra jobb szélén álló gyertyatartóba. Minden nap eggyel több gyertyát helyezünk el a Menórában, jobbról balra haladva. Miután a gyertyák a helyükön vannak, gyűjtsük a családot magunk köré, s gyújtsuk meg a szolgagyertyát. Mondjuk el a megfelelő áldásokat, majd balról jobbra gyújtsuk meg a szolgagyertyával a többi gyertyát.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Az áldások

Mielőtt gyertyát gyújtunk:







Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-he-nu Me-lech ha-olam a-sher ki-de-sha-nu be-mitz-vo-tav ve-tzi-va-nu le-had-lik ner Chanukah.
Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu Me-lech ha-olam she-a-sa ni-sim la-avo-te-nu ba-ya-mim ha-hem bi-z'man ha-zeh.



Magyarul:







Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél minket törvényeiddel, s megparancsoltad nekünk a Hanukai gyertyák meggyújtását.

Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki csodát tett akkor ősapáinkkal ebben az időben.



A legelső estén még egy áldást elmondunk:







Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-he-nu Me-lech ha-olam she-heche-ya-nu ve-ki-yi-ma-nu ve-higi-a-nu liz-man ha-zeh.



Magyarul:







Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket, életben tartottál bennünket, s megengedted, hogy megérjük ezt az eseményt.



Free Image Hosting


Élvezzük a gyertyafényt

A gyertyagyújtás befejeztével tegyük a szolgagyertyát is a helyére. Ilyenkor szokás elénekelni egy Hanukai himnuszt, mint a Haneirot Halalu és/vagy a Maoz Tzur. Mi a Maoz Tzurt szoktuk, ill. annak az első verszakát.











Ma-oz Tzur Y’shu-a-ti Le-cha Na-eh L’sha-bei-ach
Ti-kon Beit T’fi-la-ti V’sham To-da N’za-bei-ach
L’eit Ta-chin Mat-bei-ach Mi-tzar Ha-mi-ga-bei-ach
Az Eg-mor B’shir Miz-mor Cha-nu-kat Ha-miz-bei-ach



Magyarul:







Oh üdvösségem erősen őrző Mindenható,
Dicsérni Téged öröm
Állítsd helyre imáim házát,
S ott majd hálát adunk Neked.



Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Eztán pedig töltsünk jó fél órát a Menóra körül. Péntek estét kivéve persze, amikor a Shabbatra készülünk utána. Meséljünk Hanukai meséket, játsszunk a trenderlivel, együnk forró krumplis palacsintát vagy fánkot. A Menórát a gyertyagyújtás után fél órán át ne mozdítsuk, ha kialszik valamelyik láng, gyújtsuk újra. Fél óra elteltével már elmozdítható, ezután a kialudt lángot sem kell újra meggyújtani. Sok nő nem végez semmiféle házimunkát ezalatt a fél óra alatt, hogy ezzel is tisztelegjen azok előtt a bátor zsidó nők előtt, akik fontos szerepet játszottak a Hanukai győzelem véghezvitelében.

Free Image Hosting


Hanuka gyertyák gyújtása Shabbatkor

Mivel tilos tüzet gyújtani Shabbatkor, ami péntek naplementétől szombaton a teljes sötétség beálltáig tart, ezért a Menóra gyertyáit a szombati gyertyák előtt kell meggyújtani. A szombati gyertyákat általában 18 perccel naplemente előtt gyújtjuk, ennek megfelelően kell kiszámolnunk, hogy mekkora gyertyára ill. mennyi olajra lesz szükségünk ahhoz, hogy kitartson a Menórában sötétedés után is fél óráig. Ha ekkor alszik ki egy láng, akkor azt ne gyújtsuk újra. Ne mozdítsuk el a Menórát a helyéről míg a Szombat ki nem megy, s ne is készítsük elő a következő estére a gyertyákat. Szombat este csak akkor gyújtsuk meg a Hanuka gyertyákat, amikor már kiment a Szombat. Ezt általában közvetlenül a Havdalah után szokták megcselekedni.

Free Image Hosting


Nyílvános Menórák

Az otthonokban elhelyezett Menórákon túl hagyományaink arra tanítanak, hogy a zsinagógákban is gyújtsunk Hanuka gyertyát, hogy Hanuka csodáját ezzel is hirdessük. A Hanukkiát a zsinagógában a nyugati fal közelében kell elhelyezni, mivel a Szentélyben is ezen fal mentén találták meg a Menórát a Makkabeusok. Ennek a Hanukkiának a gyertyáit közvetlen naplemente előtt kell meggyújtani, rögtön azután, hogy a délutáni Istentisztelet befejeződött. Ám attól, hogy valaki részt vett a zsinagógában a gyertyák meggyújtásán, még nem tett eleget annak a kötelességének, hogy Hanuka gyertyát gyújtson. Még az sem, aki meggyújtotta. Otthon is meg kell gyújtani a gyertyákat, függetlenül ettől a gyertyagyújtástól.

Persze az ideális az lenne, ha a zsinagógában reggel gyújtanák meg a gyertyát, hogy egész nap égjen, hogy minden betérőt égő gyertyák fogadhassanak.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


A múltban a zsinagóga volt a leginkább közösségi hely. Manapság viszont nagyon sokan nem járnak nap mint nap templomba. Ezért egy Lubavicsi Rebbe elkezdte bátorítani a zsidókat, hogy emeljenek köztereken Hanukkiát, hogy a gyertyalángok sugárzása mindenkit elérjen, s így hirdessék mindenkinek a fény győzelmét a sötétség felett.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net


Aki azon gondolkodik, hogy maga is állít köztéren Menórát, az vegye számításba, hogy egy kóser Menóra maximum 11 méter magas. Az emberek általában nem néznek fel ennél magasabbra, úgyhogy az a menóra, ami ennél magasabb, nem tölti be a funkcióját.

Free Image Hosting by FreeImageHosting.net