Judit

Nem tudjuk, hogy pontosan mikor történt a következő történet, de Judit emlékére eszünk minél több tejterméket Hanukakor. Először egy nagyon régi könyvben jelent meg, ami a hősnőjével azonos címet viselte: Yehudit (Judit), s héber nyelven íródott. Az eredeti szöveg azonban elveszett, s csak egy görög fordítás maradt ránk. A történetet azóta különböző verziókban mesélték el. Az egyik szerint az alatt az idő alatt történt, amíg a Makkabeusok harcoltak a Szír elnyomás ellen, a Yehudit a főpap, Yochanan lánya volt. Akárhogyan is, Yehudit hőstette sokak szívét tette bátrabbá, Istenfélőbbé a hosszú évek során.

A Júdeai Bethulia városa Holofernész fennhatósága alá került. Holofernész hírhedt volt kegyetlenségéről, amellyel a lázadásokat leverte. Ha elfogott egy lázadót, nem kegyelmezett neki, akár férfi, akár nő, akár gyermek volt az illető. Most épp Bethulia városában készült rendet teremteni, ahol nem akarták elismerni a szír fennhatóságot.
A városka lakói bátran és elkeseredetten küzdöttek, hogy visszaverjék az ellenség támadásait. Látva, hogy erővel nem tudja bevenni a városkát, Holofernész úgy döntött, kiéhezteti az ott élőket, hogy ezzel kényszerítse őket behódolásra. Elvágta az élelmiszer-és víz utánpótlást, s a megadás szélére kényszerítette őket. Éhesen, szomjasan és elkeseredve a városlakók összegyűltek a főtéren, tanácsot tartottak, s arra jutottak, hogy inkább meg kellene adniuk magukat, semmit éhen- vagy szomjan halni.

A védelem vezetője, Uzzia, s a város idősei megpróbálták megnyugtatni a tömeget, vajmi kevés sikerrel. Végül azt kérték a többiektől, hogy csak 5 további napot adjanak, s ha ez alatt az idő alatt nem jön a megváltás, akkor megadhatják magukat. Lemondóan beleegyeztek az öt napba az emberek, s lassan elszállingóztak. Csak egyvalaki, egy nő maradt a helyén, mintha odaragasztották volna, s megszólítótta Uzziát és az időseket, akik már szintén elmenőben voltak. Tiszta és kemény volt a hangja.

“Miért teszitek próbára Istent, hogy csak 5 napot adtok neki arra, hogy segítsen? Ha igazából hinnétek benne, akkor sosem szabadna feladnotok a hitetek. S mindemellett tudnotok kell, hogy megadni magunkat Holofernésznek rosszabb a halálnál.”

Így beszélt Judit, Yochanan főpap lánya. Fiatal özvegyasszony volt. Már jópár éve elvesztette szeretett férjét, Menashe-t, s azóta minden idejét az imádságnak és a jótékonykodásnak szentelte azóta. Kiemelkedően elbűvölő, udvarias és szép volt, de leginkább elkötelezettsége, visszafogottsága és szerető odaadása miatt tisztelték és csodálták. Szavai mély hatást gyakoroltak Uzziára és az idősekre.

“Nagyon is igazad van lányom” mondták “de mit tehetnénk? Csak egy kiadós eső töltené fel vízkészleteinket, hogy megmentsen bennünket a szomjhaláltól, de most nem az esős évszakban vagyunk. Mindannyian szenvedünk az éhségtől és szomjúságtól. Imádkozz értünk Judit, s talán Isten meghallgatja imáidat…”

Erre Judit így válaszolt:

“Mindannyiunknak imádkoznunk kell, és sohasem szabad okot adnunk Istennek, hogy csalódjon bennünk. De van egy tervem is. Engedélyeteket kérem, hogy a szolgálómmal ma este elmehessek Holofernészhez”

Uzzia és az idősek megdöbbentek és kissé csalódottak voltak.

“Tudod, mit beszélsz, Judit? Feláldoznád az életed és a tisztességet egy nagyon csekély esélyért, hogy talán meglágyítod Holofernész szívét? Nem engedhetjük, hogy ekkora áldozatot hozz értünk”

De Judit kitartó volt.

“Már megtörtént egyszer, hogy Isten egy nő által küldött üdvösséget. Heber felesége, Yael az, akiről beszélek. Az ő keze által a gonosz Sissera…”

Uzzia és az idősek igyekeztek eltántorítani Juditot a szándékától, de ő hajthatatlan volt, s végül beleegyeztek a küldetésbe.

Judit felöltözött legszebb ruháiba, amiket azóta nem viselt, hogy elveszítette férjét, s elhagyta Bethuliát. Egy vékony fátyol mögé rejtette gyönyörű arcát. Hűséges szolgálója is elkísérte, aki egy kosarat cipelt a fején, amiben kenyér, sajt és néhány üveg bor volt.

A nap már lebukóban volt a zöld hegyek mögött, amikor Judit és szolgálója ráléptek az ellenség táborához vezető útra. Istenhez imádkoztak. S ebben a pillanatban őrszemek állították meg őket, s tudakolták, kik ők és ki küldte őket.

“Fontos üzenetet hozunk a parancsnokotoknak, a bátor Holofernésznek, vezessetek hozzá” – Válaszolta Judit a kérdezősködésre.

Holofernész, miközben a szemét legeltette váratlan, ám gyönyörű vendégén, megkérdezte, ki ő és mi célból jött hozzá.

“Én egy egyszerű özvegyasszony vagyok Bethuliából, Juditnak hívnak. Azért jöttem, hogy elmondjam, miként foglalhatod el a várost, annak reményében, hogy kegyes leszel a város lakóihoz…”

S Judit elmesélte, hogy mennyire elviselhetetlenné vált élete a körülvett városban, s hogy megvesztegette az őröket, hogy engedjék ki őt és szolgálóját a városból. S még azt is hozzátette, hogy hallott Holofernész bátorságáról és hősiességéről, s szeretne a társa lenni. S végül azt is elmondta Holofernésznek, amit ő már enélkül is tudott, hogy a városban az emberek nagyon kétségbeesettek, kevés az élelmük s vizük is alig maradt. Ám azt is megemlítette, hogy Istenbe vetett hitük erős maradt, s amíg hisznek, addig nem fogják megadni magukat. Másfelől azonban nagyon hamar el fog fogyni minden kóser étel, s kétségbeesésükben el kell majd kezdeniük tisztátalan állatok húsát enni. Ekkor Isten haragja ellenük fog fordulni, s a város el fog esni.

“De honnan fogom tudni, hogy mikor kezdenek a várost védők nem kóser ételeket enni, hogy el tudjam foglalni a várost?” kérdezte Holofernész.

Judit magabiztosan válaszolta:

“Erre is gondoltam. Az őrszemekkel tartanám a kapcsolatot. Minden este elmennék a városkapuhoz, elmondanám, mi történik a városban, s ők elmondanák nekem, mi történik a városfalon kívül.”

Holofernészt csapdába ejtette az elbűvölő zsidó nő, aki oly hirtelen toppant életébe és most a kulcsot ajánlja neki a városhoz. Meg is ígérte neki, hogy ha sikerül a terv és a város elesik, akkor feleségül veszi. A katonáival pedig közölte, hogy Judit és a szolgálója szabadon közlekedhetnek a tábor területén, s aki bármilyen formában molesztálni meri őket, az halál fia. A két nő számára Holofernész előkészíttetett egy kényelmes sátrat a sajátja mellett.

A két lefátyolozott nő ettől a pillanattól kezdve szabadon járhatott-kelhetett az ellenség táborában. A katonák, mivel rettegteg parancsnokuk szigorú utasításaitól, szabad teret engedtek nekik, s egy idő után már alig figyelt rájuk valaki. Ekkor Judit végre elmehetett a városkapuhoz sötétedés után, ahol találkozott egy őrszemmel. Azt mondta neki:

“Mondd meg Uzziának, hogy Istennek hála, minden a terv szerint halad. Isten segítségével le fogjuk győzni ellenségünket. Higgyetek Istenben jobban, mint eddig bármikor, s egy percre se veszítsétek el a reményt.”

S amíg az őrszem megvitte a hírt a várost védők parancsnokának, Judit olyan csednben távozott el, mint ahogy jött.

A következő este ugyanezt a hírt hozta, s hozzátette, hogy Holofernész teljes bizalmát bírja.

Időközben Holofernész legtöbb idejét itókázással töltötte, mivel nem nagyon volt mit csinálnia. Amikor nem volt teljesen részeg, elküldetett Juditért, aki mindig szolgálója társaságában jelent meg nála. A harmadik napon elkezdett türelmetlenné válni. Nagyon mozgosítani akarta már a seregét. Ekkor azt mondta neki Judit:

“Nagyon jó híreim vannak. Egy falat kóser étel nem maradt már a városban. Egy vagy két napon belül az éhség rá fogja kényszeríteni őket arra, hogy a kutyáikat, macskáikat, szamaraikat egyék meg. Ekkor Isten a kezedre fogja játszani a várost.”

Ennek a fantasztikus hírnek a hallatán Holofernész úgy döntött, hogy mulatságot rendez Judit tiszteletére, csak a kettőjük számára.

Amikor Judit belépett Holofernész sátrába azon az éjjelen, az asztal bőségesen meg volt terítve mindenféle finomságokkal. A parancsnok nagyon boldog volt, hogy vendégül láthatja Juditot, elkezdett falatozni. Judit azonban nem evett. Azt mondta, hogy külön erre az alkalomra hozott magával speciálisan elkészített ételt és bort. Elmondta, hogy az ő kecskesajtja Bethulia-szerte nagy hírnévnek örvend, s megkínálta vele a parancsnokot. Holofernész elfogadta, s a borból is ivott. Falatonként megetette vele a sajtot, s ő leöblítette a borral. Nem telt el sok idő, s Holofernész elterült a padlón, halálosan ittasan. Ekkor Judit egy párnát tett a feje alá és a hasára fordította. Elmondott egy csendes imát.

“Kérlek Istenem, válaszolj nekem, ahogy válaszoltál Heber feleségének, Yaelnek is, amikor a gonosz parancsnokot, Sisserát a kezére játszottad. Kérlek adj erőt nekem. Mutasd meg, hogy nem tagadtál meg minket, akiket ez a gonosz férfi el akar pusztítani.”

Ezt követően kihúzta Holofernész nehéz kardját a hüvelyéből, s teljes erejéből lesújtott vele Holofernész nyakára. Egy pillanatra leült, hogy össze tudja szedni magát, majd becsomagolta Holofernész fejét rongyokba, ezt a kendője alá rejtette, s nyugodtan átsétált a saját sátrába.

Szólt a szolgálójának, hogy siessen, de ne csináljon semmi gyanúsat. A két lefátyolozott nő teljes természetességgel sétált, mint ahogyan addig is szoktak, amíg el nem értek a városkapuhoz. Szólt az őrszemnek, hogy vezesse őt Uzziához. Uzzia alig akart hinni a szemének, amikor meglátta Holofernész fejét. Judit pedig azt mondta, nincs vesztegetni való idejük, fel kell készülniük egy váratlan hajnali támadásra. Az ellenség tábora erre nincs felkészülve. Amikor majd berohannak a parancsnokuk táborába, s megtalálják a fej nélküli testét, akkor majd menekülni kezdenek, s próbálják majd menteni saját életüket.

S pontosan ez is történt. Az elleség összezavarodva megfutamodott, s rengeteg hadizsákmányt maguk mögött hagytak.

Dicsőséges győzelem volt ez. Egy bátor, Istenfélő lány mentette meg Bethulia városát és összes lakóját.