A temetés

A test előkészítése

A zsidó törvények szerint a testet teljes egészében vissza kell szolgáltatni a földnek, melyből vétetett, méghozzá olyan formában, hogy a természetes lebomlási folyamatot követni tudja. A Tóra előírja, hogy a halál és temetés közti időszakban is a legnagyobb tisztelet illeti meg a testet, ezért tilos bebalzsamozni (ezáltal a belső szerveket eltávolítják és “újrakészítik” a külsőt), tilos a holttestet közszemlére tenni (ez súlyosan sérti az elhunyt méltóságát), s tilos elhamvasztani (mert ez elpusztítja a testet, s emiatt nem teszi lehetővé a természetes lebomlást). A boncolás is tilos, mert nemcsak, hogy az elhunyt méltóságát sérti, de szinte biztos, hogy lesznek olyan szervei, amik boncolás után nem lesznek rendesen eltemethetőek. Eztrém esetekben szabad csak boncolást végezni, a legjobb rabbival konzultálni ezekről az esetekről.

A Chevra Kadisha

Minden zsidó közösségben működik Chevra Kadisha. Szó szerint “Szent Egyletet” jelent. Azok egylete, akik elkötelezettek az iránt, hogy minden egyes zsidó ember, aki elhalálozik, méltó temetésben részesüljön. A test előkészítését legjobb a Chevra Kadishára bízni. Ők megtisztítják a testet, felöltöztetik a tachrichim-be (zseb nélküli, fehér halotti ruha) és biztosítják, hogy minden a zsidó szokásoknak megfelelően bonyolódjon le.

A test felöltöztetése

A zsidó hagyományok szerint minden ember egyenlő halálában. Ez az oka annak, hogy minden egyes személyt ugyanolyan ruhában temetnek el. Az, hogy gazdag vagy szegény volt-e életében, nem számít, Isten előtt mindenki egyenlő. S a mennyben kapott jutalmat Isten nem anyagi helyzet szerint osztogatja, hanem véghezvitt tettek szerint. A viselt ruhának megfelelőnek kell lennie egy olyasvalaki számára, aki Isten ítélőszéke elé kerül nemsokára egy rövid időre. Egyszerűnek, kézzel készítettnek, makulátlanul tisztának és fehérnek kell lennie. Ezek a tulajdonságok jelképezik a tisztaságot, egyszerűséget, méltóságot. Nem szabad zsebet varrni rá, hogy ne tudjon a halott evilági javakat vinni magával a másvilágra. Nem a javak számítanak a másvilágon, hanem az elhunyt lelke. Ez a ruha beszerezhető a Chevra Kadishától.

Az elhunytra eztán fel kell adni a taleszát, tekintet nélkül arra, hogy mennyire volt drága, vagy mennyire volt új. Az egyik rojtot azonban el kell vágni rajta. Az, aki nem volt vallásos és nem viselt életében rendszeresen taleszt, azt egy speciálisan erre a célra vásárolt taleszben is el lehet temetni, ha a család úgy kívánja.

A koporsó

A koporsónak fából kell készülnie. Fém fogantyúk lehetnek rajta, de csak fából készült szögekkel lehet a koporsóra erősíteni. A belsejét nem szabad kibélelni, ez idegen a zsidó szokásoktól. Szokás azonban egy kis üvegcse Szent Földről származó földet a halottal eltemetni.

A temetés

Egy zsidó embert más zsidók által körülvéve kell eltemetni, zsidó temetőben. Hagyományaink nagy fontosságot tulajdonítanak annak is, hogy csak zsidók gondoskodjanak a testről, cipeljék a koporsót, helyezzék a sírba a koporsót és fedjék be földdel a sírt. Mindent meg kell tenni ami lehetséges azért, hogy ez így legyen.

A ruhák megszaggatása (Keriah)

A közvetlen hozzátartozóknak (gyerekek, testvérek, házastársak, szülők) gyászuk jeleként meg kell szaggatniuk ruhájukat a szívük fölött. Ezt általában a temetés kezdetén végzik el. Vannak olyan közösségek is azonban, ahol az a szokás, hogy közvetlen a halált követően szaggatják meg a ruhát, s olyan is, ahol közvetlen a koporsó sírba helyezése után.

A gyászbeszéd (Hesped)

Ebben meg kell emlékezni az elhunyt minden jó tulajdonságáról és tettéről, s el kell mondani benne azt is, hogy az elhunyt életéből mit tanulhattunk és tudunk alkalmazni mindennapi életünkben. Ezt a beszédet mondhatja a rabbi is, vagy bárki, aki ismerte az elhunytat.

A halott kísérése (Lavayah)

Hagyományosan a koporsót vállon vitték a temetőig, a család és a közösség pedig követték a koporsót, hogy megtiszteljék és vígasztalják az elhunytat. Manapság a nagy távolság általában nem teszi ezt lehetővé, de még most is nagyon fontos, hogy a gyászolók kövessék a koporsót, ahogy a ravataltól a sírhoz viszik.

A temetés maga (Kevurah)

Visszaszolgáltatjuk a testet a földnek, melyből vétetett. Ez a legutolsó cselekedetünk, melyben ki tudjuk nyilvánítani, mennyire törődünk/törődtünk az elhunyttal, s nagy jótéteménynek számít, ha részt vehetünk a koporó elásásában. Ideális esetben az egész sírt a zsidó közösség tölti fel. Ekkor hangzik el a Tzidduk Hadin is, ami egy olyan hálabeszéd-szerűség, amiben Isten igazságosságát méltatjuk, aki még gyász idején is vígasztal minket. Eztán el kell mondani a Kaddish-t és az El Malei Rachamim imát.

A gyászolók vígasztalása

A koporsó földbe helyezését követően veszi kezdetét a gyászidőszak, s a közösség ekkor kezdi el részvétét kifejezni és vígasztalni a családot. Azok, akik részt vettek a temetésen, két párhuzamos sort formálnak és a gyászolók, akik mostanra már levették bőrcipőiket, elhaladnak közöttük, a közösség ölelésében. Azok, akik a sorban állnak, a vígasztalás hagyományos szavait mondják “Vígasztaljon a mindenható téged Cion és Jeruzsálem minden gyászolója közt leginkább” S eztán mindenki oda megy, ahol a hétnapos süve-ülést tartják.

Nincsenek megjegyzések: