Gyász

A zsidó hagyományok bátorítják, támogatják a halott tisztes meggyászolását, s előírják, hogy a halált követő időszakban miket és hogyan kell tenni ahhoz, hogy a bánatunkat s gyászunkat a lehető legjobban fel tudjuk dolgozni. Ugyanakkor a gyász intenzitásától függően teszi sorrendbe a teendőket. Gyászunk közvetlen a halált követőeen a legintenzívebb, a temetést követi a 7 napos Süve ülés, ezt a 30 napos Shloshim időszak s végül a gyászév.

A gyász az elhunyt iránt érzett tisztelet kimutatásának egy formája, s annak, hogy milyen helyet foglalt el az eltávozott az életünkben. Másszóval kötelességünk gyászolni, de csak bizonyos keretek között. Nem elfogadható, ha valaki egyáltalán nem gyászol, de az sem, ha valaki a depresszió legmélyebb bugyraiba süllyed gyászától. Mindkettő káros az elhunyt lelkére nézve is és az élő gyászolóra is. A gyász az elhunyt elvesztése iránt érzett fájdalmat is hivatott gyógyítani. De azt mindvégig szem előtt kell tartani, hogy az elhunyt lelkének nincs szüksége arra, hogy az evilágon maradottak a gyász és bánat fogságában maradjanak. Épp ellenkezőleg, a lélek abból profitál a legtöbbet, ha családtagjai boldogok, mert ez arra sarkallja az ittmaradottakat, hogy az eltávozott lelkét jótéteményekkel tiszteljék meg, s ezáltal a lélek hatása sokáig köztünk marad.

A gyász öt fázisa kapcsolódik a lélek felemelkedésének öt fázisához. Ezen öt fázis során a lélek fokozatosan eltávolodik ettől a világtól, s fokozatosan egyre kevésbé nyilvánvalóan lesz jelen életünkben, de persze továbbra is hatással lesz ránk.