Királyok Anyja

Ruth könyvét Sámuel próféta jegyezte le. Illik ezt a könyvet Shavuotkor felolvasni. Ennek két oka is van. Az egyik az hogy Shavuot az aratófesztivál is és Ruth könyvében nagyon jól le van írva, hogyan is zajlik az aratás és hogy milyen szeretettel és megértéssel vették körül a szegényeket ebben az időszakban. A másik oka az, hogy Shavuot Dávid király halálának is évfordulója, aki dédunokája volt Ruthnak és Boaznak.

De a legfőbb oka talán az, hogy hű képet kapunk egy igaz betértről (ger tzedek). Shavuot a Tóraadás ideje, s mikor megkaptuk, mi is betérteknek számítottunk és a 613 parancsolat szerint akartunk élni.

A zsidók mindig is büszkék voltak arra, hogy mindenféle hezitálás nélkül rögtön elfogadták a Tórát és annak tanításait. Minden parancsolat, tiltás és felelősség ellenére egy zsidó büszke arra, hogy a Tóra szerint élhet és ennek a népnek a tagja lehet.

A zsidó nem térítő vallás, tehát nem igyekszik senkit megtéríteni. A Tórában le van írva, hogy ha valaki be szeretne térni a zsidó vallásba, akkor a mi feladatunk felhívni a figyelmét minden nehézségre, ami ezzel jár, s a felelősségre, ami a Tóra előírásaival jár. Meg kell mutatnunk, hogy nehéz utat választ, egy olyan életformát, ami nem túlzottan népszerű mások szemében.

Ha mindezeket alaposan megfontolta a betérni vágyó, s még mindig zsidóvá szeretne válni, akkor büszkén fogadjuk őt be, mert akkor elkötelezett, igaz zsidó lesz belőle. Onkelos, aki a Bibliát arámi nyelvre fordította, s Ruth is ilyen zsidó volt.

Ruth egy moabita hercegnő volt, akinek magasztos ideáljai voltak. Nem elégítette ki saját népének bálványimádata, s amikor lehetősége adódott rá, boldogan feladta királyi életét és elfogadta a szegénységet, hogy azon emberek közt élhessen, akiket csodált.

Ez abban az időben történt, amikor a bírák uralták Izraelt. Izrael gyermekei elhanyagolták a Tórát és ezzel kivívták Isten haragját. Egy borzalmas éhínség söpört végig Izraelen. De volt egy Elimelech nevű ember Júdeában, aki egy gazdag kereskedő volt, s nem szokott hozzá sem az éhséghez, sem a szegénységhez. Így tehát elhatározta, hogy máshová költözik, s feleségével, Naomival, s két fiával Moábba költözött. Ruth rögtön megbarátkozott velük és elkezdte összehasonlítani az ő életvitelüket a sajátjával. Ahogy egyre jobban csodálta a zsidó hagyományokat és szokásokat, úgy vált egyre elégedetlenebbé saját népének értelmetlen bálványimádatával. Amikor Naomi egyik fia megkérte a kezét, ő boldogan igent mondott. Egyáltalán nem bánta, hogy fel kellett adnia ezért mindazt a luxust, ami addig körülvette, le kellett mondania nemesi címéről és a rá váró hatalmas gazdagságról. Ő csak azt látta, hogy saját népe önző és kegyetlen volt, míg az általa csodált zsidók, akikhez immár tartozott, mennyire mások.

Az idő múlásával Elimelech is és a két fiú is meghalt, s Naomi szegény özvegy lett. Nem tudta, kihez fordulhatna segítségért, így Ruth-hoz és másik menyéhez, a szintén moábita Orpah-hoz fordult. Azt mondta nekik: “Lányaim, el kell mennem. Úgy döntöttem, hazamegyek Betlehembe. Szegény nő vagyok, aki nem tud támogatni titeket. Nincs értelme annak, hogy ti is szenvedjetek. Fogadjátok meg a tanácsomat, s menjetek vissza a szülői házba. A férjeitek eltávoztak, s ha a saját országotokban maradtok, biztos találtok új férjet magatoknak. Én már örökre elvesztettem a fiaimat, de ti még fiatalok vagytok, találhattok új férjet magatoknak.”

Orpah bánatosan megcsókolta anyósát és elbúcsúzott tőle. Ruth azonban könnyek közt kérlelte Naomit, hadd menjen vele. A következőket mondta neki:

“Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tõled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tõled.”

Ruth nagyon is jól tudta, mit csinál. Naomi figyelmeztette őt a negézségekre, amikkel a zsidóknak mindig is meg kellett küzdeniük, de Ruth elhatározása megmásíthatatlan maradt. Anyósával akart menni és új hite szerint akart élni, ami oly kedvessé vált számára.

A jövő Ruht-t igazolta, elnyerte jutalmát azért, amiért nehéz időkben is kitartott hite mellett.

Naomi és Ruth épp aratásra értek Júdeába. Mindketten fáradtak voltak, s bár Naomi nem akart lepihenni, Ruth megkérte rá, s Naomi pihent, míg Ruth bejárta Betlehemet élelem után kutatva.

Eljutott egy mezőre, ahol férfiak arattak, báláztak s vitték el a gabonát. Bár voltak kételyei, de éhes volt és az járt a fejében, hogy anyósának is kell valami ennivalót szereznie. Leült hát a mezőn, hogy kicsit pihenjen és remélte, hogy egy kis szerncsével gabonát is szerezhet. Egyszercsak valaki ráköszönt: “Isten hozott, idegen”. Ruth viszonozta a köszönést. Boldog volt, amikor az illető folytatta mondandóját: “Nyugodtan szedj magadnak egy kis gabonát, hogy csillapítsd éhséged”. Ez a férfi Boaz volt, a mező tulajdonosa, s a zsidók bírája akkoriban.

Ruth megköszönte, és szedett némi gabonát. Amikor távozóban volt, Boaz marasztalta még, hogy szedjen a peah-ból. Mikor Ruth megkérdezte, mi az a peah, Boaz elmagyarázta, hogy a Tóra előírja, hogy minden aratáskor a mező sarkában lévő gabonát meg kell hagyni a rászorulóknak, hogy leszedhessék, ha szükségük van rá, s ez a peah. Ruth csodálatosnak tartotta ezt a szokást, s Boaz segített neki levágni a gabonát. Mikor végeztek, Ruth ismét el akart menni, de Boaz tovább marasztalta. “Miért nem gyűjtöd össze a leket-et?” “Mi az a leket?”- kérdezte Ruth. “A leket az a gabona, amit elfelejtették learatni. A Tóra szerint ezt is meg kell hagyni a rászorulóknak” – magyarázta türelmesen Boaz.

Ruth nem szólt semmit, de örömmel látta hasznát annak a Tórának, ami szívének oly kedves volt. Amikor egy teljes kosárnyi gabonát összegyűjtött, megköszönte Boaznak a kedvességét, s indult is volna anyósához. Boaz azonban azt mondta neki: “Ne menj még. A shikchah-t még összegyűjtheted.”

Ruth azt válaszolta: “A Tóra kétségtelenül határtalanul gondoskodik a kevésbé szerencsésekről. Kérlek mondd el, mi az a shikchah.”

“Amikor a mező tulajdonosa a tárolóba szállítja a gabonát, előfordulhat, hogy elhullajt néhány köteget. Ezekért a kötegekért a Tóra szerint nem mehet vissza, hanem meg kell hagynia a rászorulóknak.”

Ruth örült, hogy ekkora szerencséje van. Majdhogynem több gabonát gyűjtött össze, mint amennyit elbírt. Naomi és ő most már biztosan jól tudnak lakni. Még egyszer megköszönte Boaznak nagylelkűségét, s Boaz megígértette vele, hogy még ellátogat hozzá.

Ruth izgatottan ment vissza anyósához, és elmondott neki mindent, ami Boaz mezőin történt. Naomi nagyon boldog volt, hogy Ruth sikerrel járt és Boaz megkedvelte. Elmondta Ruthnak azt is, hogy Boaz Elimelech rokona.

Boaz mindeközben pedig elkezdett kérdezősködni az ismeretlen nő után, aki szerénységével és jámborságával rabul ejtette szívét. Meg is tudta, hogy Naomi megözvegyült menye az. Amikor Boaz megkérte Ruth kezét, Naomi bátorította, hogy menjen hozzá.

S Ruth íly módon gazdagságra és boldogságra lelt. Ruth és Boaz fiát Oved-nek hívták, aki Jisáj (Yishai) apja lett. Jisáj legfiatalabb fia Dávid volt, aki hatalmas zsidó király lett.