A kapedli

Vagy kipa, ha úgy jobban tetszik :) Minden vallásos zsidó férfi fején ott van egész nap, a zsinagógába még a kevésbé vallásosak se léphetnek be nélküle, s most veszem észre, hogy még nem is foglalkoztam vele.

A kipa szó szerint kupolát jelent. A kis kerek fejfedő héber neve. Jiddisül a yarmulke szót is használják rá, s ritkábban bár, de a koppel szót is alkalmazzák. A zsidó előírások szerint a férfiaknak be kell fedniük a fejüket Isten iránti tiszteletük és odaadásuk jelképeként. Viselniük kell amikor imádkoznak, amikor Istenről beszélnek, hordaniuk kell mikor áldást mondanak vagy tanulnak, s akkor is, amikor a zsinagógában vagy a Jesivában vannak. Ez a szokás azokra a bibliai időkre nyúlik vissza, amikor a Szentélyben a papoknak be kellett fedniük a fejüket.

A kisgyerekeknek is minél hamarabb meg kell tanítani ezt a szokást. Hagyományosan a zsidó férfiak és fiúk mindig hordják, hogy jelezzék, tudatában vannak annak, hogy létezik egy “felsőbb” entitás és alávetik magukat akaratának. Nincs leírva se a Bibliában, sem a talmudban, hogy ezt a gyakorlatot követni kell, ez utóbbi azonban tesz említést erről a szokásról. Az évek során mégis bevett szokássá és gyakorlatilag kötelezővé vált a zsidó férfiak számára. Még sétálni vagy üldögélni sem szabad fedetlen fővel, s a legkisebb fiúkat is meg kell tanítani erre.

Még azok is, akik általában nem viselnek kipát, felveszik, ha vallási eseményre mennek. Esküvőre, temetésre, esetleg süve-ülésre.

Sokan még akkor is viselnek kipát, amikor afelett kalap vagy sapka van. Ennek az a logikája, hogy ha udvariasságból vagy kényelmi szempontokból a kalapot/sapkát le kell venni, akkor sem marad fedetlen a fejük.

S bár a legtöbb haszid zsidó a hagyományos fekete kapedlit viseli, nagyon sokan különféle színű és díszítésű kipákat hordanak. A fő ünnepek (Rosh Hasana, Yom Kippur, Szukot és Szimhat Tóra) alatt a legtöbben fehér kipát viselnek.

Vannak olyan közösségek is, ahol a kapedlik mintázatát művészi szintre emelték és olyan neves grúziai és jemeni zsidó művészek tervezték, akik közül ma legtöbben Izraelben élnek.

kipát szokás hordani.

Nézzünk egy kis történelmet :)

Már ha a Biblia történéseit történelemnek minősítjük. A teremtés történetét és a kiűzetést a Paradicsomból mindenki ismeri. Én most Ádám és Éva gyerekeiről szeretnék írni egy kicsit.

Az első két ember, akik születtek, nem pedig a teremtés során jöttek létre, az Káin és Ábel. Ők ketten Ádám és Éva gyermekei voltak. Káin, az elsőszülött, földműves lett, Ábel pásztorkodott. Káin nagyon elfoglalt ember volt. Szántott-vetett, aratott, próbálta megművelni a földet és termést kicsikarni az elvetett magokból, hiszen szülei bűnbeesése óta nem nőttek maguktól a növények, mint a Paradicsomban. Ez alatt az idő alatt Ábel inkább a szülei vétkén gondolkodott, s mindig megpróbált valami módot kieszelni, amivel jóvátehetné azt. Bűnbánatként a legszebb bárányait mutatta be áldozatként. Káin látta ezt és ő is fel akart ajánlani valamit Istennek. A legszebb, legritkább gyümölcsöket válogatta össze minden évben az első termésből és azt mutatta be áldozatként. Isten azonban nem fogadta el az ő áldozatát, mert nem tiszta szívből adta, nem a saját akaratából, nem úgy, mint Ábel. Amikor Káin rájött, hogy az ő áldozata nem kell, nagyon mérges lett a testvérére és elhatározta, hogy megöli.

Isten, aki mindent lát és tud, megfeddte. Megkérdezte, miért mérges ennyire. Ha az áldozatát nem fogadja el, akkor nyilvánvalóan ő csinál valamit rosszul. Még az előtt kellene jobb útra térnie, mielőtt túl késő. Káin megvitatta Istennel folytatott beszélgetését Ábellel. S miközben arról beszélgettek, mi a jó és mi a rossz, Káin egyszercsak megölte Ábelt. S amikor Isten megkérdezte, hol van Ábel, csak annyit válaszolt: “Nem tudom. Nem vagyok az öcsém őre.” Isten azt mondta erre: “Mit tettél, Káin? Az öcséd vére kiált hozzám a földről. S te most átkozottabb vagy, mint a föld, mely elnyelte testvéred vérét, s lemosta azt kezeidről. Amikor szántasz, a föld nem lesz hozzád olyan kegyes, mint eddig volt, kitaszított vendor, száműzött leszel a földön.”

Káin megbánta gonosz tettét, s imádkozni kezdett Istenhez. Kérte, hogy enyhítse büntetését. “Nézz rám, a mai napon eltöröltél engem a föld színéről. Rejtőzködnöm kell előled, kiatszított, száműzött leszek, s bárki megtalál engem, meg fog ölni.” Káin imája meghallgatásra talált, Isten biztosította őt arról, hogy akárki megtalálja őt, nem fogja megölni, csak a hetedik leszármazott generáció után. S megjelent a homlokán egy jel, hogy figyelmeztetésként szolgáljon az embereknek, hogy ne öljék őt meg.

Káin sokáig vándorolt, mire letelepedett “Nod”-ban, “Álomországban”, Édentől keletre. Sok gyermeke született, s erős klánt alapított. Az egyik utolsó leszármazottja Yabal volt, az első ember, aki sátorban lakott és szarvasmarhát tenyésztett. Szintén leszármazottja volt neki Yubal, az első ember, aki lanton és fuvolán játszott. Tubal-Káin nevű utódja szerszámokat készített fémből. Az ő nővérét Naamah-nak hívták.

Tubal-Káin apja, Lemeh volt a Káintól számított hatodik generáció. Lemeh öregkorára megvakult. Egy napon legkisebb fia, Tubal-Káin elvitte őt magával a mezőre, amíg vadászott. Tubal-Káin látott a távolban valamit, amit nagyvadnak vélt, s azt mondta vak apjának, hogy feszítse meg íját és lőjön. Csak akkor látták meg, hogy nem vad volt, amit lőttek, hanem Káin maga, amikor közelebb mentek.

Ádámnak volt egy harmadik fia is, Seth. Ő vált az emberiség ősapjává. Ádám 930 évesen halt meg. Minden ember meggyászolta őt. Egy Hebronhoz közeli barlangban temették el őt is és Évát is.

Seth gyermekének, Enosh-nak az élete alatt az emberek elkezdtek képeket festeni és szobrokat alkotni, hogy ez emlékeztesse őket Istenre. Később azonban az emberek a saját maguk által készített bálványokat kezdték imádni. Elfordultak Istentől és feladták azokat az Isteni útmutatásokat, melyek szerint Ádám élt. Isten látta az emberek gonosz cselekedeteit, s időről időre büntetések formájában figyelmeztette őket, hogy rossz az, amit tesznek. Olyan árvizeket támasztott, amik elpusztították az emberiség egyharmadát, éhséget vagy járványokat okozott. De még ezek sem térítették észhez az embereket.

Csak Enoh idejében, aki az Ádámtól számított hetedik generáció volt, kezdtek az emberek jobb belátásra térni. Enoh egész életét Isten szolgálatának szentelte. Hosszú élete során sok évet töltött a többiektől elszigetelve, Istent szolgálva, és imádkozott, amikor csak tehette. Amikor visszatért az emberek közé, azok felismerték hatalmas bölcsességét és igazságosságát, s vezetőjüknek választották. Uralkodása alatt béke honolt az egész világon. Visszavezette az embereket Istenhez, s így senki nem lopott a szomszédjától vagy rabolt ki utazókat. Ez a rend egészen Ádám haláláig tartott. Ekkor Enoh ismét remeteként elvonult, s csak néha jelent meg ismét, hogy tanácsokat adjon s kérdésekre válaszoljon. Enoh halála nem olyan volt, mint akármely más emberé. Ő azon kevesek egyike volt, akiket Isten élve vett magához.

Enoh fia volt Matuzsálem. Ő 969 évet élt, s ezzel a legnagyobb életkort megélt emberként vonult be a történelembe. Az ő élete során az emberek elfordultak Istentől, korruptak lettek, anarhiát támasztottak. Ez pedig a világot is romlásnak indította. S ez vezetett Noé bárkájának történetéhez.

Tu B’Shevat

Azaz a fák újéve. Shevat hónap 15-e idén február 9-re esik. A Bibliai törvények szerint van egy 7 éves mezőgazdasági ciklus. Amíg még állt a Szentély Jeruzsálemben ennek a ciklusnak az első, második, negyedik és ötödik évében a farmereknek félre kellett tenniük termésük tizedét, s azt Jeruzsálemben elfogyasztaniuk. Ezt hívjuk Maaser Sheni-nek. Ez persze azon fölül értendő, amit a Koheneknek (2%) és Levitáknak (10%) kellett adni. A 7 éves periódus harmadik és hatodik évében ezt a tizedet nem Jeruzsálemben fogyasztották, hanem a szegényeknek adták, akik ott fogyaszthatták el, ahol csak akarták.

Az esőnek nagyjából 4 hónapra van szüksége ahhoz, hogy termékennyé tegye a földet s a fákat, hogy azok termést hozzanak. Emiatt fontos volt, hogy meghatározzák, mikor is kezdődik a termelés az évben. A rabbik a hosszú évek során arra a megállapításra jutottak, hogy azok a fák, amelyek még Shevat 15. előtt borultak virágba, azok az előző év termését hozzák, amik utána, azok az új év terméseit.

A mediterrán területeken az esős évszak Szukottal kezdődik. S kb. négy hónapig tart, azaz pont akkor kezdenek virágozni a fák, amikor Tu B’Shevat van.

Ennek az ünnepnek azért is van nagy jelentősége, mert a Biblia az embert egy fához hasonlítja, mert az embrió is kifejlődik, megszületik, s nevelni kell, hogy “gyümölcsöt” hozzon. S az embernek is erős gyökerekre van szüksége.

Ezen a napon szokásos egy olyan gyümölcsöt fogyasztani, ami a Szentföldet dicséri. Olajbogyó, datolya, szőlő, füge vagy gránátalma a megfelelő ilyenkor. S amikor először eszünk bele ezekbe, ne felejtsük el elmondani a Scehecheyanu áldást, amit minden örömünnep első aktusán elmondunk, hogy megköszönjük Istennek, hogy megérhettük ezt a napot. S persze mindenképpen fogyasztanunk kell egy olyan gyümölcsöt, amit még nem ettünk a szezonban.

Tevet 10

Jól elmaradtam az ünnepekkel, de Magyarországon még éppen Január 6-a lesz, amikor megjelenik a bejegyzés.

Tehát Tevet 10. Időszámításunk előtt 425-ben, a teremtést követő 3336-dik évben Nabuccodonozor babiloni uralkodó bekerítette Jeruzsálemet. Harminc hónappal később, Tammuz 9-én ledöntötték a várost védő falakat és ugyanebben az évben Av 9-én lerombolták a Szentélyt. 70 évre száműzöttek lettek a zsidók Babilóniából.

Tevet 10, ami idén Január 6-ra esik, böjttel, gyászolással és bűnbánattal telik. Napkeltétől napnyugtáig nem eszünk, nem iszunk, s az erre a napra vonatkozó speciális imákat is hozzáadjuk a szokásos imádságokhoz. Az elmúlt időszakban ezt a napot nyilvánították a “Kaddish (gyászima) Napjává”, hogy ekkor emlékezzünk a Holokauszt áldozataira is, mert sajnos a legtöbbek úgy vesztek oda, hogy nem maradt, aki Kaddish-t mondott volna értük.