Miért pont almát mártogatunk mézbe Rosh Hasanakor?

Elsősorban azért, mert édes. Kombinálva a méz édességével kiválóan szimbolizálja azt, hogy mennyire nagyon édes évet is remélünk I-tentől.

Ettől persze a kérdés még marad: miért pont alma, amikor annyi más édes gyümölcs is van? Miért nem mondjuk barackot vagy mangót mártogatunk?

Nos az alma az Édenkertet szimbolizálja, ami a Midrás szerint almaillatú. A Kabbalában "a szent almaliget"-ként utalnak rá. A Teremtés könyvében Izsák így beszélt Jákobról: "Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr." Rási, a leghíresebb Biblia- és Talmud kommentátor úgy magyarázta ezt az idézetet, hogy a mező illata az az Édenkert almaillatát jelenti.

Az Énekek Énekében (8:5) Salamon így írja le I-tennek saját népe iránt érzett szeretetét:

"Kicsoda ez a ki feljő a pusztából,
a ki az ő szerelmeséhez támaszkodik?
Az almafa alatt költöttelek fel téged,
ott szült téged a te anyád,
ott szült téged a te szülőd!"

Azzal, hogy Rosh Hasanakor almát eszünk, megpróbáljuk I-tent emlékeztetni erre az ősidők óta fennálló szeretetre.

Áramszünet Rosh Hasanakor

Chani Benjaminson tollából. Az eredeti cikk itt olvasható.

2003. szeptember 28, 03:15 Róma, Olaszország

Totyogó kisfiam sírva ébred fel. Rosszul érzi magát súlyos megfázása miatt. Amikor álmosan felveszem és próbálom megnyugtatni, akkor elkezd esni az eső és nem sokkal később elalszik az összes lámpa. Nem hallottam kattanást, ami azt jelezte volna, hogy valahol rövidre zárt az áramkör a lakásunkban. Feltételezem hát, hogy az eső miatt ment el az áram (ez gyakran előfordul a ebben a városban), hisz az utcai lámpák fénye sem szűrődik be és a minket körülvevő épületek felől sem jön fény. Bármi is legyen az oka, koromsötét van és nem látok semmit. A karomban tartom a fiamat, de nem látom őt. Kezdem átérezni, mit érezhettek az egyiptomiak, amikor a sötétség csapásával súlytotta őket Isten.

A fiam kéri, hogy csináljak fényt, s a férjem a sötétség ellenére kimerészkedik a konyhába, hogy meggyújtson egy gyertyát a gáztűzhely lángjáról, amit azért tartottunk bekapcsolva, hogy az ünnep alatt is tudjunk főzni. Amikor férjem behozza gyertyát, az hirtelen bevilágítja az egész szobát, s az “És lőn világosság” bibliai idézet teljesen új értelmet nyer.

A fiam megnyugszik és szépen lassan elalszik. Ringatom őt a karomban és csak nézem-nézem a gyertyafényt. Csodálom a fényt, amit létrehoz, és azt, ahogy egy ilyen parányi kis láng is képes ekkora fényt létrehozni. Egy pár perce még a félelem érzése uralkodott, de a gyertya nyugalmat és békét hozott. Fülembe csengenek bölcseink szavai: “Egy kis fény is sok sötétséget űz el”. Bárcsak mindannyian fényt gyújtanánk, amikor jót teszünk. Akkor a világot beborító sötétség nagyrésze eltűnne.

Az utolsó gondolatom, mielőtt visszaaludnék, az, hogy milyen boldog vagyok, hogy az áram Rosh Hasanakor ment el. Úgy érzem, hogy visszatérek abba a korba, amikor létrejött a világ, s nagyon találónak tartom, hogy ez épp ma történt.

09:30

Az áram még mindig nem tért vissza, s elkezdek aggódni, hogy hogyan fogom elkészíteni a gondosan előkészített gefilte fisht. A biztonsági őr közben megérkezik, hogy őrizze a zsinagógát, ami az épületünkben van, s elmondja, hogy Olaszország-szerte nincs áram. Ezt meglepődve hallom, de nem igazán redít meg. Úgy érzem, mintha egy másik dimenzióban mozognék. Hosszú idő óta most először érzem át igazából Rosh Hasanah lényegét. Most, hogy nem számíthatunk a modern techinkára, és csak Isten természetes fénye világítja meg borongós napunkat, sokkal közelebb érzem magam Hozzá, mint ezelőtt bármikor.

Aggódom, hogy senki nem fog eljönni a zsinagógába, de szerencsére félelmem megalapozatlan. 11:30-ra több, mint 50 férfi, nő és gyermek gyűlik össze az élet minden területéről, hogy imádkozzon fiatal gyülekezetünkben Rosh Hasanakor. Érdekes, hogy senki nem beszél az áramszünetről. Senki nem beszél, mindenki a nap parancsaira, rendjére koncentrál. Úgy érzem, mindenki azt érzi, amit én, egy másik dimenzióban van és a nap világi dolgai leperegnek róluk.


11:55

Amikor épp készülünk megfújni a sófárt, visszajön az áram. A sófár-fújás többek közt Isten királyunkká koronázását is szimbolizálja. Rosh Hasanakor Isten újrateremti a világot és megújult életerőt ad neki. Ugyanakkor pedig mi emberek elfogadjuk azt, hogy Isten uralkodik felettünk és ezt a sófár megfújásával jelezzük.

Mikor felgyulladtak a lámpák, az agyam elkezdett járni. Milyen csodálatos, hogy nem egy hónappal ezelőtt volt áramszünet, amikor példátlan hőség súlytotta országunkat. Ha ez akkor történt volna, akkor elképzelhetetlenül nagy károkat okozott volna az emberekben, állatokban, élelmiszerekben… Ehelyett azonban Isten Rosh Hasanakor küldte nekünk az áramszünetet, egy hideg, esős vasárnapon, amikor a legtöbb bolt zárva volt, s így minimális kár mellett emlékeztetett minket arra, hogy mi az igazán fontos.

A Rosh Hasanai imákban kérjük istent, hogy legyünk egészségesek, gazdagok és boldogak, hogy ezek által jobban tudjuk Őt szolgálni. S mit adunk mi cserébe? Ez a Rosh Hasana megtanította nekem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk Neki –és magunknak is – az az a kis tett. Az a kis fény, ami elűzi a sok sötétséget.

A 10 Bűnbánó nap

Ez az a 10 nap, ami Rosh Hasana és Yom Kippur között telik el.

Isten kegyes, szereti népét és szeret jónak lenni hozzá. Várja azok bűnbánatát, akik őszintén bánják bűneiket. Ez a 10 nap hivatott erre a bűnbánatra, ugyanis Isten ekkor van legközelebb hozzánk, s ekkor azonnal fel tud oldozni minket bűneink alól.

Ez alatt az időszak alatt több imádságot mondunk az Istentisztelet alatt és napkelte előtt elmondjuk a Selichot (bűnbánó) imádságot is. Ez alatt a 10 nap alatt fokozottan figyelünk arra, hogy minél több mitzvát betartsunk, minél több időt töltsünk a Tóra tanulmányozásával és minél többet adakozzunk. A legIstenfélőbbek minden földi dologról még Yom Kippur előtt gondoskodnak, hogy teljesen a bűnbánatra tudjanak koncentrálni.

A különösen lelkiismeretes emberek ekkor szereznek be egy nagyon szép etrogot, hogy Szukotra minden készen álljon.

Rosh Hasanai tanmesék

Felzendül a sófár

Összeállította: Eli Friedman

Izrael Baal Shem Tov Rabbi története

Egyszer egy királynak volt egy fia. Egyetlen gyermekként apja szeme fénye volt. A király szerette volna, ha minél szélesebb körű tudásra tenne szert és minél több különböző kultúrát ismerne meg. El is küldte őt egy messzi országba, s bőven adott neki aranyat és ezüstöt is. Távol otthonától a fiú azonban felelőtlenül bánt a pénzzel, s mikor már semmije sem maradt, elhatározta, hogy hazatér apjához. Nagy nehézségek árán sikerült is eljutnia apja palotájának kapujáig, ám mivel hazája nyelvét a hosszú távollét alatt elfelejtette, nem tudta megmondani az őröknek, hogy ki is ő. Végső kétségbeesésében hangosan kiabálni kezdett, s apja, mivel megismerte hangját, kiment érte és bevitte a kastélyba. Megölelte, megcsókolta rég nem látott fiát.

A történet mondanivalója:

A király Istent, a herceg pedig a zsidó népet szimbolizálja a történetben. A zsidó nép a Biblia (Deuteronomium 14:1) szerint Isten gyermeke. A király leküld egy lelket ebbe a világba, hogy betartsa a Tórát és a mitzvákat. A lélek azonban nagyon eltávolodik a királytól és elfelejt mindent, amihez fent hozzászokott, a száműzetésben pedig még "saját nyelvét" is elfelejti. Így tehát Atyjához kiált a mennyekbe. Ez a kiáltás a sófár hangja, ami kifejezi azt, hogy mindent megbántunk, amit a múltban tettünk és elkötelezettek vagyunk egy sokkal szebb jövő iránt. Ez pedig felszabadítja Isten kegyelmét, s Ő megbocsát gyermekének.

Levi Yitzchak Rabbi tanmeséje

Egy király egyszer eltévedt az erdőben, de egy alattvalója, aki felismerte őt, visszavezette a palotájába. A király sok ajándékkal jutalmazta meg őt, s lelkészi tisztre is emelte. Egy idő után azonban az alattvaló olyasmit követett el, ami a király elleni lázadásnak minősült, s emiatt halálra ítélték. Mielőtt azonban kivégezték volna, a király megkérdezte, mi az utolsó kívánsága. Az alattvaló erre azt felelte, szeretné, ha azt a ruhát viselhetné, ami akkor volt rajta, amikor az eltévedt királyt hazavezette az erdőből, s szeretné, ha a király is ugyanazt viselné, amiben akkor volt. A király beleegyezett, s amikor mindketten ugyanabban a ruhában voltak, amit az első találkozásuk alkalmával viseltek, azt mondta alattvalójának: "Életvitelednek köszönhetően megmenekülsz a haláltól." S ezekkel a szavakkal a király leállította a kivégzést és az alattvaló megmenekült a haláltól.

Ennek a tanmesének a következő a mondanivalója:

Isten először több más népnek is felajánlotta a Tórát, de mindegyik visszautasította azt. Izrael népe azoban elfogadta és betartotta a Teremtő parancsolatait. De aztán fellázadt ellene, mint az alattvaló a mesében, s így természetesen fél az Ítélet Napjától. Ezért hát sor kerül a sófár megfújására, hiszen a sófár akkor is szólt, amikor Izrael népe eredetileg megkapta a Tórát, s ez emlékezteti a Teremtőt akkori énünkre, s megbocsátja bűneinket.

Rosh Hasana-i vacsora címszavakban

Kiddus

A vacsora előtt megszenteljük az ünnepet egy pohár bor vagy szőlőlé felett mondott kiddussal.

Új gyümölcs

Rosh Hasana második napján a gyertyagyújtás és a kiddus alatt egy olyan gyümölcsnek is az asztalon kell lennie, amit még nem fogyasztottunk azóta, hogy szezonban van. S erre a gyümölcsre kell gondolnunk, amikor gyertyát gyújtunk és kiddust mondunk. Az előtt esszük meg, hogy kezet mosnánk a barcheszhez, s a következő áldást mondjuk rá:

Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu Me-lech ha-olam bore pri ha-etz. Áldott vagy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremted a fa gyümölcsét.

Mézbe mártott barchesz

Az első este közvetlen a kiddus után, a második este a gyümölcs után kezet mosunk és elmondjuk az áldást a két barcheszre.

Ba-ruch atah A-do-nay, E-lo-hei-nu Melech Ha-Olam, hamotzie le-chem min ha-are-tz. Áldott vagy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremted a kenyeret a földből.

Eztán felvágjuk a barcheszt, mézbe mártjuk (vannak, akiknél az a szokás, hogy sóba is) és mindenki eszik belőle egy falatot.

Szimbolikus ételek

Rosh Hasana első estéjén a barchesz után olyasmiket kell ennünk, amilyen évet szeretnénk magunknak. Először is egy falat édes almát mézbe mártunk és a következő áldást mondjuk rá:

Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu Me-lech ha-olam bore pri ha-etz. Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremted a fa gyümölcsét. Ye-hi ratzon she-ti-cha-desh alei-nu shanah tovah u-m'tu-kah. Legyen az az akaratod, hogy jó és édes évünk legyen.

Egy halfejet, kost vagy más kóser állatot is felszolgálunk. Ez azt szimbolizájla, hogy a legjobbak akarunk lenni az elkövetkezendő évben. (Mivel a fejben dől el minden, ezért a fej.)

A gránátalmát azért esszük, hogy tele legyen az évünk mitzvával és jótettekkel, mint ahogy a gránátalma is tele van finom, édes, lédús magokkal.

Szokás még olyan ételeket enni, amiknek a neve más tájszólásban/nyelvben áldást és gazdagságot, gyarapodást jelent. Pl. vannak, akik készítenek egy olyan fogást, amiben répa van, mert a répa Jiddisül meren, ami azt is jeleti, sokasodni.

Hagyományos Rosh Hasana-i konyha

Rosh Hasanakor hagyomány, hogy nem eszünk keserű vagy savanyú ételeket. Igyekszünk minél több édes ételt enni, azt kifejezendő, hogy szeretnénk, ha az elkövetkezendő év édes lenne.

Ezen felül pedig mogyoróféléket sem eszünk. Héberül egoz-nak hívjuk a mogyoróféléket, s ennek a számértéke megegyezik a chet (bűn) szó számértékével. (Héberben ugyanis minden egyes betűnek van számértéke, s ezeket a számokat ugyebár össze lehet adni.)

Rosh Hasanah 2009. (5770.)

Közel egy év telt el azóta, hogy elindítottam a blogom. Ahogy a zászlókból, térképekből látom, egyre többen találjátok meg az oldalam, aminek nagyon örülök :) Azt jelenti, érdemes csinálnom :) Az első bejegyzéseim egyike volt a Rosh Hasanáról szóló, akkor egy összefoglalót írtam, ami leginkább felnőtteknek szólt. Idén szeretnék többet írni és egy kicsit részletekbe is menni. Kezdeném ezt azzal, hogy egy kis írományt fordítok a Chabad honlapjáról, ami gyerekeknek szólóan meséli el, miről is szól ez az ünnep.




Tegyétek el azokat a csákókat! Az új év kezdete nagyon is komoly dolog!

Számunkra, zsidók számára az újév köszöntése nem az önfeledt mulatásé, hanem az elmélyült imádkozásé. Ez az Emlékezés Napja, amikor Teremtőnk megemlékezik minden egyes teremtményéről a földön, s cselekedeteik szerint megítéli őket. S bár ez a nap nagyon komoly és mély tiszteletet parancsoló, mégis tudjuk, hogy a Világ Királya kegyes és kegyelemteljes. Nem büntetni akar minket, csak azt szeretné, ha követnénk utasításait. Értünk hozta létre szabályrendszerét ugyanis.

Rosh Hasana nem ér minket felkészületlenül, hiszen Elul hónapban már készültünk rá, A Shabbatokat kivéve minden nap megfújtuk a sófárt. Elul hónapjában egy zsidó különösen nagy figyelmet fordít minden parancsolat betartására, többet imádkozik, többet adakozik, kedvesebb, szeretetreméltóbb, mint eddig bármikor, igyekszik mindenkit jobban megszeretni, hogy minden rossz tulajdonságát kiölje magából.

S csodálatos érzés árad szét abban, aki őszintén megbánja bűneit. Mintha csak egy varázsütés minden rá nehezedő súlytól megszabadította volna. Az az érzés, amikor tudjuk, képesek vagyunk megújítani életünket, mintha csak most születtünk volna. Tiszta lappal indulhatunk. Ilyen az az érzés, amivel eltelve egy zsidó belép a zsinagógába Rosh Hasana első estéjén. Közel érzi magát Istenhez, miközben szíve legmélyéről szólnak imái.



Sófár

A Tóraolvasás után a legméltóságteljesebb pillanat következik: megfújják a sófárt. A fehér ruhába öltözött sófár-fújó már készülődik. A zsúfolt zsinagógában csend támad, míg mindenki magával van elfoglalva, hisz ez a legjobb alkalom egy utolsó önvizsgálatra. Sok gondolat kavarog ilyenkor a sófár jelentőségéről fejünkben. Persze ez is csak egy parancsolat a sok közül a Tórából, de rengeteg fontos üzenetet hordoz. Először is olyan, mint a katonákat ébresztő harsonaszó. Hív a sófár, hogy ébredjünk, hisz dolgunk van. Eddig el voltunk foglalva földi gondjainkkal, míg spirituális igényeinket elhanyagoltuk. Adjunk hát még egy esélyt lelkünknek.

A sófár felhívja figyelmünket arra, hogy ez az Ítélkezés Napja.

A shevarim (három közepes hosszúságú sófárhang) és teruah (egy rövid sófárhang) hangjai, mint visszatartott sóhajok, tépik szívünket. Tépik, hisz bánjuk múltbéli hibáinkat.

Az utolsó, hosszú sófárhang, a tekiah gedolah, már más jelentést hordoz, ez már sokkal vidámabb, mert ez azt juttatja eszünkbe, hogy majd egyszer az összes száműzetésben élő zsidó összegyűlik a Szent Földön annak a nagy sófárnak a hangjára, amit az eljövendő Messiás fog megfújni.

Kalandozzunk el egy kicsit a sófár hangjától és nézzük meg magát a sófárt. A sófár egy kosnak a szarva. Arra a kosra emlékeztet minket, amit Izsák helyett kellett Ábrahámnak feláldoznia. Ezt a történetet Rosh Hasana második napján meséljük el. S mikor erre emlékezünk, büszkeséggel tölt el, hogy Ábrahám és Izsák leszármazottai vagyunk. S arra is büszkék vagyunk, hogy örököltünk tőlük egy kicsit abból a hűségből és odaadásból, mellyel Istent szolgálták. Isten nem haragudhat igazán Ábrahám, Izsák és Jákob gyermekeire, akik a maguk idejében elsőként kezdték hirdetni az Ő nevét. S minél többet gondolunk őseinkre, annál jobban isnpirálnak minket tetteik.

Tudatosul bennünk, hogy a Tóra és Isten iránti igaz elkötelezettség azt jelenti, hogy készek vagyunk áldozatokat hozni és mások érdekeit a sajátunk elé helyezni. Tudjuk, hogy őseink milliói néztek bátran szembe a halállal, azzal a tudattal, hogy Isten szent céljaiért teszik ez. Mint Ábrahám és Izsák. Mi vajon milyen messzire mennénk el?



Taslich

Szabaduljunk meg a rossztól! Itt az ideje, hogy minden hibánkat a folyóba szórjuk.

A reggeli Istentisztelet után hazamegyünk reggelizni. Rosh Hasanakor azonban nem szunyókálunk utána, mint oly sokszor szoktunk Shabbatkor a sólet elfogyasztása után. Rosh Hasanakor túl értékes az idő, nem pazarolhatjuk alvásra. Amint befejeztük a reggelit, irány ismét a zsinagóga. Rosh Hasana első napján a délutáni Istentisztelet korábban kezdődik a Taslich miatt, s amúgy is annyi Zsoltárt akarunk mondani, amennyit csak lehetséges. Versenyezhetünk is egymással, hogy kinek sikerült többet mondania.

Az emberek ima után elsétálnak a legközelebbi parkba, ahol van egy kis tavacska vagy patak, hogy a tashlich ceremóniáját elvégezhessék. S mindig marad annyi felnőtt zsidó férfi a templomban is és a tó mellett is, hogy a minyen meglegyen. Viszünk magunkkal egy imakönyvet is a tóhoz. Az imák elmondása után megfogjuk ruhánk sarkát, s úgy teszünk, mintha morzsákat söpörnénk a vízbe, ezzel szimbolikusan megszabadulva bűneinktől. (Micah próféta szavai szerint: "hajítsd a tenger mélyére bűneiket") A mozdulat persze nem mossa el bűneinket, de emlékeztet arra, hogy mélyen szívünkbe kell néznünk és gondosan ki kell takarítanunk minden gonoszt belőle. S ez egy hihetetlenül jó érzés, ami segít véghezvinni újévi fogadalmainkat.

Rosh Hasana

Azaz Újév. Ilyenor szokta minden nem zsidó ismerősöm megkérdezni, hogy biztosan jól érzem-e magam, amikor boldog újévet kívánok :) Két napból áll, s a héber Tisri hónap első napján köszönt be. A Gergely naptár szerint általában szeptember közepe-vége táján szokott lenni, idén szeptember 29-re esik az első napja. Ez az első napja a zsidó újévnek. A neve “Rosh Hasana”, azt jelenti, az év feje. Ez az évfordulója Ádám és Éva megteremtésének, s az első lépéseiknek, melynek során kezdték kitapasztalni, hogy mi is a szerepe az embernek az Isten alkotta világban.





A fő parancsolat, amit ilyenor be kell tartani, az a sófár fújása. Nem kis erőfeszítést igényel a megszólaltatása. A sófár nem más, mint egy kosnak a szarva. Ennek a megfújása olyan, mint egy ünneplő harsonaszó egy király koronázásakor. Ezen túl a sófár hangja egyben felhívás is bűnbánatra, mert Rosh Hasana az eredendő bűn évfordulója is, s így az első bűnbánatnak is. Ez a nap az első a 10 bűnbánó nap közül, az utolsó nap pedig Yom Kippur, az Engesztelés napja. Erről a napról majd külön bejegyzést írok.

A sófár fújásának egy másik jeletősége, hogy emlékeztessen arra, ami Izsákkal történt, szintén Rosh Hasanakor. Ekkor történt ugyanis, hogy Ábrahámnak fel kellett volna áldoznia Izsákot, de Isten egy kossal váltotta ki Ábrahám emberáldozatát. Ekkor imádkozunk egy újabb évnyi életért, egészségért, jómódért. Összesen százszor kerül megfújásra a sófár a Rosh Hasanai ünnepség alatt.




Szokás még ilyenkor megenni egy szelet mézbe mártott almát, hogy ezáltal fejezzük ki vágyunkat egy édes év után. Ezen túl szokás a következőt kívánni a másiknak: Leshanah tovah tikateic veteichateim, ami magyarul annyit tesz, hogy “Kívánom, hogy a jók könyvébe kerülj”

Szokásos ezen kívül egy speciális imát is elmondani egy nagyobb kiterjedésű víz mellett (folyó, tó, tenger stb.), amit Tashlich-nak hívunk. Ilyenkor azt mondjuk “Hajítsd a tenger mélyére az ő bűneiket”

S mint minden nagyobb zsidó ünnep esetében, most is gyertyát gyújtunk s barcheszt eszünk a nap végén.





Az ilyenkor szokásos barchesz kerek, s édesebb, mint általában. Egy fél cup cukorral kell többet beletenni, mint általában. Van, aki még mazsolát is teszt bele, hogy még édesebb legyen, de sem én nem szeretem a mazsolát, sem családom más tagjai, így szárított körte fog idén belekerülni. Az is édes, és ráadásul még finom is. Meg lehet szórni még a tetejét fahéjas cukorral, amikor már a tojást rákentük a tésztára, valami isteni illat lesz tőle a konyhában. Akármelyik tésztát fel lehet használni hozzá.

A kerek barchesz fonásához itt a link, nagyjából követhető, hogy hogyan is kell a szálakat egymás mellé tenni:

Kerek barchesz