Áramszünet Rosh Hasanakor

Chani Benjaminson tollából. Az eredeti cikk itt olvasható.

2003. szeptember 28, 03:15 Róma, Olaszország

Totyogó kisfiam sírva ébred fel. Rosszul érzi magát súlyos megfázása miatt. Amikor álmosan felveszem és próbálom megnyugtatni, akkor elkezd esni az eső és nem sokkal később elalszik az összes lámpa. Nem hallottam kattanást, ami azt jelezte volna, hogy valahol rövidre zárt az áramkör a lakásunkban. Feltételezem hát, hogy az eső miatt ment el az áram (ez gyakran előfordul a ebben a városban), hisz az utcai lámpák fénye sem szűrődik be és a minket körülvevő épületek felől sem jön fény. Bármi is legyen az oka, koromsötét van és nem látok semmit. A karomban tartom a fiamat, de nem látom őt. Kezdem átérezni, mit érezhettek az egyiptomiak, amikor a sötétség csapásával súlytotta őket Isten.

A fiam kéri, hogy csináljak fényt, s a férjem a sötétség ellenére kimerészkedik a konyhába, hogy meggyújtson egy gyertyát a gáztűzhely lángjáról, amit azért tartottunk bekapcsolva, hogy az ünnep alatt is tudjunk főzni. Amikor férjem behozza gyertyát, az hirtelen bevilágítja az egész szobát, s az “És lőn világosság” bibliai idézet teljesen új értelmet nyer.

A fiam megnyugszik és szépen lassan elalszik. Ringatom őt a karomban és csak nézem-nézem a gyertyafényt. Csodálom a fényt, amit létrehoz, és azt, ahogy egy ilyen parányi kis láng is képes ekkora fényt létrehozni. Egy pár perce még a félelem érzése uralkodott, de a gyertya nyugalmat és békét hozott. Fülembe csengenek bölcseink szavai: “Egy kis fény is sok sötétséget űz el”. Bárcsak mindannyian fényt gyújtanánk, amikor jót teszünk. Akkor a világot beborító sötétség nagyrésze eltűnne.

Az utolsó gondolatom, mielőtt visszaaludnék, az, hogy milyen boldog vagyok, hogy az áram Rosh Hasanakor ment el. Úgy érzem, hogy visszatérek abba a korba, amikor létrejött a világ, s nagyon találónak tartom, hogy ez épp ma történt.

09:30

Az áram még mindig nem tért vissza, s elkezdek aggódni, hogy hogyan fogom elkészíteni a gondosan előkészített gefilte fisht. A biztonsági őr közben megérkezik, hogy őrizze a zsinagógát, ami az épületünkben van, s elmondja, hogy Olaszország-szerte nincs áram. Ezt meglepődve hallom, de nem igazán redít meg. Úgy érzem, mintha egy másik dimenzióban mozognék. Hosszú idő óta most először érzem át igazából Rosh Hasanah lényegét. Most, hogy nem számíthatunk a modern techinkára, és csak Isten természetes fénye világítja meg borongós napunkat, sokkal közelebb érzem magam Hozzá, mint ezelőtt bármikor.

Aggódom, hogy senki nem fog eljönni a zsinagógába, de szerencsére félelmem megalapozatlan. 11:30-ra több, mint 50 férfi, nő és gyermek gyűlik össze az élet minden területéről, hogy imádkozzon fiatal gyülekezetünkben Rosh Hasanakor. Érdekes, hogy senki nem beszél az áramszünetről. Senki nem beszél, mindenki a nap parancsaira, rendjére koncentrál. Úgy érzem, mindenki azt érzi, amit én, egy másik dimenzióban van és a nap világi dolgai leperegnek róluk.


11:55

Amikor épp készülünk megfújni a sófárt, visszajön az áram. A sófár-fújás többek közt Isten királyunkká koronázását is szimbolizálja. Rosh Hasanakor Isten újrateremti a világot és megújult életerőt ad neki. Ugyanakkor pedig mi emberek elfogadjuk azt, hogy Isten uralkodik felettünk és ezt a sófár megfújásával jelezzük.

Mikor felgyulladtak a lámpák, az agyam elkezdett járni. Milyen csodálatos, hogy nem egy hónappal ezelőtt volt áramszünet, amikor példátlan hőség súlytotta országunkat. Ha ez akkor történt volna, akkor elképzelhetetlenül nagy károkat okozott volna az emberekben, állatokban, élelmiszerekben… Ehelyett azonban Isten Rosh Hasanakor küldte nekünk az áramszünetet, egy hideg, esős vasárnapon, amikor a legtöbb bolt zárva volt, s így minimális kár mellett emlékeztetett minket arra, hogy mi az igazán fontos.

A Rosh Hasanai imákban kérjük istent, hogy legyünk egészségesek, gazdagok és boldogak, hogy ezek által jobban tudjuk Őt szolgálni. S mit adunk mi cserébe? Ez a Rosh Hasana megtanította nekem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk Neki –és magunknak is – az az a kis tett. Az a kis fény, ami elűzi a sok sötétséget.