A pásztor, akiből király lett

Dávid király Shavuotkor halt meg a zsidó időszámítás szerint 2924-ben.

Júdeában, Betlehemben élt egyszer egy nemes, mindenki által tiszelt zsidó, aki Jisáj-nak (Yishai) hívtak. Nyolc okos, tehetséges fia volt, Dávid a legfiatalabb. Erényes ifjú volt, ő őrizte apja nyáját. Szívében Isten és népe iránt érzett szeretet lángolt, líráján játszva több zsoltárt is szerzett. S szerette a bárányait is, s minden élő teremtményt. Amikor a nyáját kihajtotta a legelőkre, a legfiatalabbakat oda terelte, ahol a legzsengébb volt a fű, mert a kis bárányoknak még nem volt foguk. Miután a kis bárányok lelegelték a puha tetejét a fűnek, a legidősebb bárányokat hajtotta a mezőre, akiknek foga már öreg volt és gyenge. A fű közepét még épp meg tudták rágni vele. S csak eztán hajtotta ki az összes többi bárányt, mert nekik elég erős volt a foguk a fű gyökeréhez legközelebb eső részéhez. Jó fizikuma volt, s nem félt a vadállatoktól. Tulajdonképpen Istenfélelmen kívül semmi más félelem nem lakozott benne. S ha bármikor oroszlán vagy medve támadta meg a nyáját, Dávid elűzte az állatot.

Isten ezért azt mondta “Arra, aki ilyen figyelmes az állataival, hogy minden egyedi igényüket figyelembe veszi, nyugodtan rábízhatom a saját nyájamat, a népemet.”

- o -


Sámuel próféta csalódott Saul királyban, amikor az nem vezette győzelemre az Amalek elleni háborút, s ennek következtében Saul érdemtelennek bizonyult a trónra. Isten azonban azt mondta Sámuelnek, ne keseredjen el, hanem menjen el Betlehembe, s Jis (Yishai) egyik fiát válassza királlyá. A héber királyság ugyanis fenn tud maradni általuk, mert ők tökéletesek erre a feladatra. Sámuel próféta elment hát Betlehembe és elmondta Jisáj-nak, hogy miért jöt, Jisáj pedig egyesével bemutatta neki fiait. Sámuel a legidősebbet akarta választani, aki jóképű is, okos is, nemes is volt. De Isten azt mondta neki, hogy nem ő az. A másodikat akarta eztán, de a királlyá felkenéshez szükséges olaj eltűnt a tartályból, így Sámuel megértette, hogy őt sem erre a feladatra szánta Isten. S minden egyes fiúnál ez történt. Sámuel megértette, hogy Isten bünteti őt azért, amiért egyszer felkiáltott “Próféta vagyok”, s ezért nem látja, ki lesz a király. Megkérdezte hát Jisáj-t, van-e még egy fia. Jisáj igennel válaszolt. Elmondta, hogy Dávid az, de ő csak a bárányaira vigyáz a réten. Sámuel ragaszkodott hozzá, hogy azonnal vezessék elé Dávidot, s amint Dávid belépett a szobába, az olajszint megemelkedett a tartályban. Sámuel pedig hallotta Isten hangját “Ő az, akit választottam”. S ezzel a próféta felkente Dávidot királlyá és hazatért.

Dávidra azonban semmilyen különösebb hatással nem volt, hogy királlyá kenték. Nem lett büszkébb, nem öltözött királyi kelmékbe, csak visszament a bárányaihoz. Viszont ettől kezdve körüllengte őt egy “mennyei lélek”. Imái, zsoltárjai, zenéje mind megteltek ezzel az Isteni lélekkel, s bejárták egész Júdeát. Aki hallotta, mind úgy érezte, mintha egy új lélek kelt volna életre benne. A szomorúak elteltek örömmel, a hitüket vesztettek ismét hinni kezdtek, s mind élvezték Dávid énekét.

Amikor Saul király kétségbeesett, elmondták neki, hogy van egy ifjú, aki úgy játszik a hárfán, hogy bárkiből elűzi a gonoszt, aki csak hallgatja. S innentől kezdve Dávid énekelt és hárfázott Saulnak, hogy megnyugtassa és vígasztalja őt.

S Dávid még azután is mindig maga mellett tartotta hárfáját, hogy trónra lépett. Pontosan éjfélkor egy lágy szellő szokta megrezegtetni a hárfa húrjait, s Dávid király erre fel szokott ébredni, s újabb és újabb Istent dicsőítő zsoltárokat szerzett.

Dávid király hire eljutott a szomszéd nemzetekig. Annak szentelte életét, hogy békét kössön szomszédaival, s a szomszédai is békében akartak élni vele. Izraeltől Északnyugatra feküdt Tyre királysága (mai Libanon), ami mesterembereiről volt híres és uralkodója Hiram volt. Hiram király legjobb építészeit és művészeit küldte, hogy emeljenek egy lenyűgöző palotát Dávid királynak, s hogy Jeruzsálemben, Dávid király új fővárosában, szép házakat építsenek. Dávid királynak elégedettnek, boldognak kellett volna hát lennie, de mégsem hagyta nyugodni a gondolat, hogy míg palotája és a lakóházak hatalmas pompával épülnek, addig Isten szent Oltára még mindig egy sátorban volt, pusztán függönyökkel körülvéve. Dávid tudta, hogy Jeruzsálem lesz a központja a zsidóságnak, az egyistenhitnek, a Tórának, így hát eltökélte, hogy Szentélyt (Beit Hamikdash) építtet. Isten azonban Náthán prófétát küldte Dávidhoz, aki a következőket mondta neki: “Jószándékod tiszta szívből való. Ám Isten úgy döntött, nem a te feladatod lesz Szentélyt építeni. A Szentély a béke épülete kell, hogy legyen, s te már rengeteg csatát vívtál. Kezedhez vér tapad. Igaz, hogy gonosz emberek vére, de akkor is emberi vér. Ezért nem építheted meg Isten békének szentelt Szentélyét. Ez a feladat fiadra, Salamonra fog hárulni, akinek uralkodása alatt béke lesz. Ő fogja a gyakorlatba átültetni a te jó szándékodat.”

Dávid királynak természetesen el kellett fogadnia a próféciát, de nagyon bántotta, hogy soha nem látjatja majd a Szentélyt teljes pompájában. Az viszont vígasztalta, hogy fia érdemes lesz majd ennek a Szentélynek a megépítésére. S bár tudta, hogy ő nem vehet részt ennek a Szentélynek a megépítésében, elkezdett anyagokat és pénzt gyűjteni hozzá. Uralkodása alatt összegyűjtött összes kincsét, minden aranyat és ezüstöt, rezet, drágakövet és fát Shabuel-re bízott, aki Mózes egyenes ági leszármazottja volt, s ő lett Dávid király kincstárnoka.

S Dávid nem csak az anyagokat készítette elő, hanem a Sanhedrin (rabbinikus bíróság) segítségével megszervezte, hogy a Kohenek és Leviták miként szolgáljanak majd a szentélyben. Salamonnak így teljes terv állt rendelkezésére az építőanyagokon felül arra nézve, hogy milyen is legyen a Szentély és hogyan vezessenek Istentiszteletet benne. Dávid király 40 évig (zsidó időszámítás szerint 2884-2924) uralkodott, aminek első hét évét Hebronban töltötte, s a fennmaradó 37 évben Jeruzsálemből vezette egész Izraelt.

Királyok Anyja

Ruth könyvét Sámuel próféta jegyezte le. Illik ezt a könyvet Shavuotkor felolvasni. Ennek két oka is van. Az egyik az hogy Shavuot az aratófesztivál is és Ruth könyvében nagyon jól le van írva, hogyan is zajlik az aratás és hogy milyen szeretettel és megértéssel vették körül a szegényeket ebben az időszakban. A másik oka az, hogy Shavuot Dávid király halálának is évfordulója, aki dédunokája volt Ruthnak és Boaznak.

De a legfőbb oka talán az, hogy hű képet kapunk egy igaz betértről (ger tzedek). Shavuot a Tóraadás ideje, s mikor megkaptuk, mi is betérteknek számítottunk és a 613 parancsolat szerint akartunk élni.

A zsidók mindig is büszkék voltak arra, hogy mindenféle hezitálás nélkül rögtön elfogadták a Tórát és annak tanításait. Minden parancsolat, tiltás és felelősség ellenére egy zsidó büszke arra, hogy a Tóra szerint élhet és ennek a népnek a tagja lehet.

A zsidó nem térítő vallás, tehát nem igyekszik senkit megtéríteni. A Tórában le van írva, hogy ha valaki be szeretne térni a zsidó vallásba, akkor a mi feladatunk felhívni a figyelmét minden nehézségre, ami ezzel jár, s a felelősségre, ami a Tóra előírásaival jár. Meg kell mutatnunk, hogy nehéz utat választ, egy olyan életformát, ami nem túlzottan népszerű mások szemében.

Ha mindezeket alaposan megfontolta a betérni vágyó, s még mindig zsidóvá szeretne válni, akkor büszkén fogadjuk őt be, mert akkor elkötelezett, igaz zsidó lesz belőle. Onkelos, aki a Bibliát arámi nyelvre fordította, s Ruth is ilyen zsidó volt.

Ruth egy moabita hercegnő volt, akinek magasztos ideáljai voltak. Nem elégítette ki saját népének bálványimádata, s amikor lehetősége adódott rá, boldogan feladta királyi életét és elfogadta a szegénységet, hogy azon emberek közt élhessen, akiket csodált.

Ez abban az időben történt, amikor a bírák uralták Izraelt. Izrael gyermekei elhanyagolták a Tórát és ezzel kivívták Isten haragját. Egy borzalmas éhínség söpört végig Izraelen. De volt egy Elimelech nevű ember Júdeában, aki egy gazdag kereskedő volt, s nem szokott hozzá sem az éhséghez, sem a szegénységhez. Így tehát elhatározta, hogy máshová költözik, s feleségével, Naomival, s két fiával Moábba költözött. Ruth rögtön megbarátkozott velük és elkezdte összehasonlítani az ő életvitelüket a sajátjával. Ahogy egyre jobban csodálta a zsidó hagyományokat és szokásokat, úgy vált egyre elégedetlenebbé saját népének értelmetlen bálványimádatával. Amikor Naomi egyik fia megkérte a kezét, ő boldogan igent mondott. Egyáltalán nem bánta, hogy fel kellett adnia ezért mindazt a luxust, ami addig körülvette, le kellett mondania nemesi címéről és a rá váró hatalmas gazdagságról. Ő csak azt látta, hogy saját népe önző és kegyetlen volt, míg az általa csodált zsidók, akikhez immár tartozott, mennyire mások.

Az idő múlásával Elimelech is és a két fiú is meghalt, s Naomi szegény özvegy lett. Nem tudta, kihez fordulhatna segítségért, így Ruth-hoz és másik menyéhez, a szintén moábita Orpah-hoz fordult. Azt mondta nekik: “Lányaim, el kell mennem. Úgy döntöttem, hazamegyek Betlehembe. Szegény nő vagyok, aki nem tud támogatni titeket. Nincs értelme annak, hogy ti is szenvedjetek. Fogadjátok meg a tanácsomat, s menjetek vissza a szülői házba. A férjeitek eltávoztak, s ha a saját országotokban maradtok, biztos találtok új férjet magatoknak. Én már örökre elvesztettem a fiaimat, de ti még fiatalok vagytok, találhattok új férjet magatoknak.”

Orpah bánatosan megcsókolta anyósát és elbúcsúzott tőle. Ruth azonban könnyek közt kérlelte Naomit, hadd menjen vele. A következőket mondta neki:

“Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tõled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tõled.”

Ruth nagyon is jól tudta, mit csinál. Naomi figyelmeztette őt a negézségekre, amikkel a zsidóknak mindig is meg kellett küzdeniük, de Ruth elhatározása megmásíthatatlan maradt. Anyósával akart menni és új hite szerint akart élni, ami oly kedvessé vált számára.

A jövő Ruht-t igazolta, elnyerte jutalmát azért, amiért nehéz időkben is kitartott hite mellett.

Naomi és Ruth épp aratásra értek Júdeába. Mindketten fáradtak voltak, s bár Naomi nem akart lepihenni, Ruth megkérte rá, s Naomi pihent, míg Ruth bejárta Betlehemet élelem után kutatva.

Eljutott egy mezőre, ahol férfiak arattak, báláztak s vitték el a gabonát. Bár voltak kételyei, de éhes volt és az járt a fejében, hogy anyósának is kell valami ennivalót szereznie. Leült hát a mezőn, hogy kicsit pihenjen és remélte, hogy egy kis szerncsével gabonát is szerezhet. Egyszercsak valaki ráköszönt: “Isten hozott, idegen”. Ruth viszonozta a köszönést. Boldog volt, amikor az illető folytatta mondandóját: “Nyugodtan szedj magadnak egy kis gabonát, hogy csillapítsd éhséged”. Ez a férfi Boaz volt, a mező tulajdonosa, s a zsidók bírája akkoriban.

Ruth megköszönte, és szedett némi gabonát. Amikor távozóban volt, Boaz marasztalta még, hogy szedjen a peah-ból. Mikor Ruth megkérdezte, mi az a peah, Boaz elmagyarázta, hogy a Tóra előírja, hogy minden aratáskor a mező sarkában lévő gabonát meg kell hagyni a rászorulóknak, hogy leszedhessék, ha szükségük van rá, s ez a peah. Ruth csodálatosnak tartotta ezt a szokást, s Boaz segített neki levágni a gabonát. Mikor végeztek, Ruth ismét el akart menni, de Boaz tovább marasztalta. “Miért nem gyűjtöd össze a leket-et?” “Mi az a leket?”- kérdezte Ruth. “A leket az a gabona, amit elfelejtették learatni. A Tóra szerint ezt is meg kell hagyni a rászorulóknak” – magyarázta türelmesen Boaz.

Ruth nem szólt semmit, de örömmel látta hasznát annak a Tórának, ami szívének oly kedves volt. Amikor egy teljes kosárnyi gabonát összegyűjtött, megköszönte Boaznak a kedvességét, s indult is volna anyósához. Boaz azonban azt mondta neki: “Ne menj még. A shikchah-t még összegyűjtheted.”

Ruth azt válaszolta: “A Tóra kétségtelenül határtalanul gondoskodik a kevésbé szerencsésekről. Kérlek mondd el, mi az a shikchah.”

“Amikor a mező tulajdonosa a tárolóba szállítja a gabonát, előfordulhat, hogy elhullajt néhány köteget. Ezekért a kötegekért a Tóra szerint nem mehet vissza, hanem meg kell hagynia a rászorulóknak.”

Ruth örült, hogy ekkora szerencséje van. Majdhogynem több gabonát gyűjtött össze, mint amennyit elbírt. Naomi és ő most már biztosan jól tudnak lakni. Még egyszer megköszönte Boaznak nagylelkűségét, s Boaz megígértette vele, hogy még ellátogat hozzá.

Ruth izgatottan ment vissza anyósához, és elmondott neki mindent, ami Boaz mezőin történt. Naomi nagyon boldog volt, hogy Ruth sikerrel járt és Boaz megkedvelte. Elmondta Ruthnak azt is, hogy Boaz Elimelech rokona.

Boaz mindeközben pedig elkezdett kérdezősködni az ismeretlen nő után, aki szerénységével és jámborságával rabul ejtette szívét. Meg is tudta, hogy Naomi megözvegyült menye az. Amikor Boaz megkérte Ruth kezét, Naomi bátorította, hogy menjen hozzá.

S Ruth íly módon gazdagságra és boldogságra lelt. Ruth és Boaz fiát Oved-nek hívták, aki Jisáj (Yishai) apja lett. Jisáj legfiatalabb fia Dávid volt, aki hatalmas zsidó király lett.

Yom Tov

A Yom Tov abban az értelemben, ahogy most akarok írni róla, a következő ünnepeket jelöli: Rosh Hasana,
Szukkot
első két napja, Shemini Atzeret és Szimchat Tóra,
Pészach
első két és utolsó két napja és Shavuot mindkét napja.

Yom Tov elsődleges parancsolata, hogy örvendezzünk. Shabbatkor csak annyi a kívánalom, hogy tiszteletben tartsuk és élvezetes dolgokban vegyünk részt, de a kifejezett örömünneplés Yom Tov sajátja.

Yom Tov-i szokások

Két ünnepi “lakomát” fogyasztunk el naponta Yom Tov-kor. Egyet este, egyet nappal. S szokás bort inni ezeknél az étkezéseknél, a kiddus-bor nem elegendő.

Yom Tov-kor szokás többféle ételt felkínálni, mint Shabbatkor, s szokás elegánsabb ruhákba is öltözni, mint Shabbatkor.

A férfiaknak új ruhával vagy ékszerrel kell megajándékozniuk feleségüket Yom Tov tiszteletére, s a gyerekeknek édességet vagy új játékot kell adni.

Parancsolat az is, hogy Yom Tov-kor megvendégeljük az arra rászorulókat: özvegyeket, árvákat stb…

Mit szabad és mit nem Yom Tov-kor?

Majdnem minden tilos, ami Shabbatkor is tiltott. Nem szabad elektromos szerkezeteket használni, nem szabad munkába menni, nem szabad pénzt fogni, írni. A lényeges különbség a kettő között a sütés, főzés, tűzgyújtás és cipelés tekintetében van. Ezek ugyanis Yom Tov-kor megengedettek.

Lássuk tehát részleteiben.

Ami az ételek elkészítéséhez szükséges, az megengedett Yom Tov-kor, nem úgy, mind Shabbatkor. Yom Tov-kor szabad dagasztani, sütni és főzni. Elektromos gépeket használni azonban ekkor is tilos. Tüzet azonban nem csak már meglévő tűzről szabad gyújtani, s cipelni is lehet.

Mindezt azonban csak céllal szabad tenni. Ha a cipelésnek semmi látható célja nincsen, akkor tilos. Mondjuk ha valaki el akar menni sétálni a gyerekkel, s babakocsiban akaraja őt tolni, akkor meg kell bizonyosodnia, hogy a babakocsiban semmi fölösleges tárgy nincs.

Ami a főzést illeti, csak aznapra szabad készülni, a következő napra vagy még későbbre nem. Vigyázni kell, hogy naplemente előtt ne kezdjünk el készülni a vacsorára, mert ugye a zsidó naptár szerint a napok napnyugtától napnyugtáig tartanak. Nagyobb adagot azonban szabad készíteni, hogy a maradékát másnap megehessük, de csak akkor, ha ugyanabban a lábosban főzzük, egyszerre a többivel, s nem külön. Hasolnóképpen a cipelés is csak akkor megengedett, ha valamilyen formában az adott nap ünnepléséhez kapcsolódik. Tehát az továbbra is tiltott, hogy a lakáskulcsot magunkkal vigyük a zsinagógába csak azért, hogy később haza tudjunk menni.

Olyan munkát is tilos Yom Tov-kor végezni, amit meg lehetett volna csinálni Yom Tov előtt. Ilyen például sajt vagy vaj készítése, tüzifa felvágása, állat levágása, horgászás vagy liszt szitálása. Tűz gyújtása ebből a célból tilos, tehát gyufával nem lehet tüzet gyújtani, csak egy már meglévő lángról, mivel ezeket el lehet végezni Yom Tov előtt. Ebből a szempontból a cipelés nem tilos, tehát azt is arrébb lehet tenni, amit még Yom Tov előtt is arrébb lehetett volna.

S bár ételt elő- és el lehet készíteni Yom Tov-kor, eszközöket ehhez nem lehet előkészíteni, tehát kést nem lehet például élezni. Ez csakis akkor megengedett, ha bármi okból kifolyólag nem volt rá lehetőség Yom Tov előtt.

Tűz eloltása

Tüzet kioltani tilos. Ebből fakadóan a főzés során a lángot felcsavarni szabad, kisebbre venni nem. Elektromos tűzhely esetében is ez az irányadó.

Muktzeh

Azokat a tárgyakat, amiket Shabbatkor nem használhatunk, muktzeh-nek hívjuk. Sem érinteni, sem mozdítani nem szabad ezeket. A legközismertebb példák erre a toll, a pénztárca, a gyertya és a gyufa. Ez a szabály Yom Tov-kor is érvényes, a már felsorolt kivételekkel természetesen.

Áram

Áramot tilos használni, legyen szó villany felkapcsolásáról vagy egy elektromos szerkezet be- vagy kikapcsolásáról.

Melegvíz

A víz melegítése a főzésnek egy formája. A melgvizes csapot tilos Shabbatkor használni, mert a hideg vizet felmelegíti és így az a víz “főtt” lesz. Yom Tov-kor szabad a melegvizes csapot használni mosogatáshoz, kézmosáshoz, vagy a testünk bármely részének megmosásához, de fürödni vagy zuhanyozni továbbra is tiltott.

Gyümölcsfacsarás

Gyümölcsöt tilos facsarni Yom Tovkor, csakúgy, mint Shabbatkor.

Shavuot-i kisokos




Mi is az a Tóra?

A Tóra két részből áll, az írott és a beszélt törvényből. Az írott Tóra Mózes öt könyvéből áll. Az írott Tórával együtt azonban Mózes az ún. beszélt Tórát is megkapta, ami elmagyarázza az írottat és értelmet ad neki. Ez a beszélt Tóra generációról generációra hagyományozódott és fokozatosan leírásra került a Misnában, Talmudban és Midrásban.

Maga a szó, Tóra, azt jelenti, utasítás vagy útmutatás. A Tóra irányítja minden lépésünket a 613 benne található mitvah által. A mitzvah szó parancsolatot és kapcsolatot is jelent. A Tóra tanulmányozása és a mitzvák végrehajtása által kapcsolódunk mi is és környezetünk is Istenhez. Shavuotkor a teljes zsidó nép hallotta a tíz parancsolatot Istentől. A következő napon Mózes felment a Sínai hegyre, ahol Isten elmondta neki a Tóra többi részét, amit Mózes aztán tovább adott népének.




A gyerekek szerepe

Amikor Shavuotkor felolvassák a Tórát, akkor újra átéljük azt, amit régen a Sínai Hegy lábánál. S mint ahogy ott is minden zsidó ember jelen volt, most is igyekezni kell, hogy mindenki elmenjen a zsinagógába idén május 29-én pénteken, hogy meghallgassa a tíz parancsolatot.

Annak pedig külön jelentősége van, hogy miért kell még a legkisebbeket is elvinni, hogy hallhasság a tíz parancsolatot.

Mielőtt Isten a zsidóknak adta a Tórát, kezeseket követelt. A zsidók meghányták-vetették a kérdést, s végül úgy döntöttek, hogy gyermekeik lesznek a garancia arra, hogy tiszteletben tartják a Tórát és követik azt. Isten pedig ezt azonnal elfogadta, s nekünk adta a Tórát. Ezért fontos, hogy még a legkisebbek is jelen legyenek.




Shavuot egyéb megnevezései

Shavuotkor az aratást és az első érett gyümölcsöket is ünnepeljük, ezért a Biblia két másik névvel is illeti ezt az ünnepet. Az egyik a Yom Habikurim, vagyis “az első gyümölcsök napja”, a másik pedig a Chag HaKatzir, az “arató fesztivál”.

A Talmudban Atzeret-nek is hívják Shavuotot, ami megállást jelent. Ez utal a munka tilalmára az ünnep alatt.




Előkészületek

Sziván hónap elsején, a kivonulást követő harmadik hónap első napján, Izrael gyermekei elérték a Sínaj sivatagot és a hegye mellett vertek tábort. Azalatt a pár hét alatt, amíg vándoroltak a zsidók a sivatagban, a csodák (manna, víz fakasztása a sziklából stb.) hatására az emberek egyre jobban kezdtek hinni Istenben. Nap mint nap egyre nagyobb kezdett lenni az Istenbe vetett hit, mígnem az emberek elértek egy olyan egységet, szolidaritást és szentséget, amilyet sem azelőtt, sem azután egy népnek sem sikerült elérnie.

Mózes felment a hegyre, s Isten a következőket mondta neki:

“Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izráel fiainak. Ti láttátok, a mit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.”

S mikor Mózes visszatért a hegyről, összehívta az időseket, s mindezt elmondta nekik. S ők egy emberként felelték “Naaseh Venishma”. Azaz: Mindent, amit Isten mond, megteszünk és megértünk. S elfogadták a Tórát anélkül, hogy előbb részleteiben meg akarták volna ismerni azt.

Amikor Izrael úgy döntött, hogy szeretné megkapni a Tórát, Isten ismét beszélt Mózessel és a következőket mondta neki:

“Menj a néphez és szenteld meg őket ma és holnap, és mossák meg ruháikat. Legyenek készen a harmadik napra, mert a harmadik napon leszáll az Örökkévaló az egész nép szeme láttára a Szináj hegyére. Te pedig vonj határt a népnek, mondván: Őrizkedjetek, fogy fel ne menjetek a hegyre és hogy ne érintsétek annak szélét. Bárki érinti a hegyet, ölessék meg.”




A Sínaj hegyi kinyilatkoztatás

A harmadik nap hajnalán dörgés és villámlás töltötte be a levegőt. Sűrű felhők gyülekeztek a hegy fölött, s a Sófár egyre hangosabban szóló hangja félelemmel töltötte el az embereket. Mózes kivezette Izrael gyermekeit a táborhelyről a Sínaj hegy lábához, amit akkor már füst borított és rengett, mivel Isten leereszkedett tűz formájában. A Sófár még hangosabban kezdett szólni, majd hirtelen minden elhallgatott, s teljes csend állt be. S ekkor Isten elmondta a tíz parancsolatot:






1. Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából.

2. Ne legyenek neked más isteneid az én színem előtt. Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn és ami a földön van, alant és ami a vízben van, a föld alatt. Ne borulj le előttük és ne szolgáld azokat; mert én az Örökkévaló, a te Istened, buzgó Isten vagyok, ki megbüntetem az atyák vétkét a gyermekekben, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek; de szeretetet gyakorlok ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és megőrzik parancsolataimat.

3. Ne ejtsd ki az Örökkévaló, a te Istened nevét hiába, mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki kiejti az ő nevét hiába.

4. Emlékezzél meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át dolgozzál és végezd minden munkádat; de a hetedik nap szombatja az Örökkévalónak, a te Istenednek; ne végezz semmi munkát se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se barmod, se idegened, ki kapuidban van. Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van és megnyugodott a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.

5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad.

6. Ne ölj!

7. Ne törj házasságot!

8. Ne lopj!

9. Ne vallj felebarátod ellen, mint hamis tanú.

10. Ne kívánd meg felebarátod házát! Ne kívánd meg felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, semmit se, ami felebarátodé!





Mózes megkapja a Tórát

Mindenki hallotta Isten szavait, s megrémültek. Könyörögtek Mózesnek, hogy közvetítsen Isten és köztük, mert ha Isten maga mondaná el nekik a teljes Tórát, akkor biztosan meghalnának. Mózes azt mondta erre, hogy nem kell félniük, hisz Isten azért mutatta meg magát, hogy higgyenek benne, s ne vétkezzenek.

Ezt követően Isten mekérte Mózest, menjen fel a hegyre, mert ő volt az egyetlen, aki el tudta viselni Isten jelenlétét. Fent a hegyen Mózes megkapta a tíz parancsolatot kőtáblába vésve és a teljes Tórát, hogy megtanítsa Izrael gyermekeinek. S Mózes negyven napot és negyven éjjelt töltött a hegyen, s ezalatt nem evett és nem aludt, mert olyanná vált, mint egy angyal. Ez alatt Isten mindent elmondott neki a Tóráról, a betartandó parancsolatokról és minden magyarázatot is megadott, ami ehhez kapcsolódott. A legvégén pedig Isten átadta a tíz parancsolatot tartalmazó két kőtáblát, amit saját maga írt.




Végigtanulni Shavuot éjszakáját

Shavuot első éjszakáján (ami idén május 28-ra esik) a zsidók világszerte Tórát tanulnak már évszázadok óta, hogy felkészüljenek a Tóra megkapására a következő reggel. Abban gyökeredzik a szokás, hogy azon a napon, amikor Isten átadta a Tórát, a zsidók nem keltek korán, s Istennek kellett őket fölébresztenie. Hogy jóvátegyék, a zsidók felvették azt a szokást, hogy ennek a napnak az évfordulóján ébren maradnak.




Ruth Könyve

Nagyon sok zsinagógában Shavuot második napján felolvassák Ruth Könyvét. Több oka is van ennek a szokásnak.

Először is Shavuot a születésnapja és Yahrtzeit-ja (halálának évfordulója) Dávid királynak, s ez a könyv az ő felmenőiről szól. Ruth és férje, Boaz, ugyanis dédszülei voltak Dávid királynak.

Másodsorban az aratás nagyon jól és érzékletesen van leírva Ruth könyvében, s erről illendő olvasni az aratófesztiválon (lsd. feljebb).

Harmadsorban pedig Ruth nem zsidónak született, de betért és teljes szívével magába fogadta a zsidóságot. Shavuotkor minden zsidó betért volt, hisz ekkor fogadták be a Tórát és annak minden parancsolatát.




Tejtermékek

Shavuot első napján szokásos sok tejes ételt enni. Nagyon sok oka van ennek, íme néhány közülük:

Shavuot ünnepén két vekni kenyérből álló áldozatot mutattak be a Szentélyben. Ennek emlékére először egy olyan étkezést ülünk végig, ahol tejeset eszünk, majd ezt követően hagyományos, húsos ünnepi ételeket eszünk a megfelelő idő elteltével.

A Tóra átvételével a zsidóknak kóseren kellett étkezniük. Mivel a Tórát Shabbatkor adta át Isten, nem volt lehetőség levágni egy állatot, s az evőeszközöket sem lehetett kikóserolni, úgyhogy azon a napon őseink tejeset ettek.

A Tóra olyan, mint a tápláló tej.

A tej héberül chalav. Minden héber betűnek van számértéke. Ha a chalav betűinek számértékét összeadjuk, 40-et kapunk, ami pont annyi, ahány napot Mózes töltött a hegyen, amikor megkapta a Tórát.



Díszítés zöldekkel és virágokkal

Mivel Shavuot-ot “aratófesztiválnak” is hívják, ezért szokás az otthonokat és zsinagógákat gyümölcsökkel, virágokkal és zöldekkel feldíszíteni. Sőt, hagyományaink úgy tartják, hogy ugyan a sivatagban kaptuk a Tórát, de amikor Isten átadta nekünk előírásait, akkor a Sínaj hegy kivirágzott.

Shavuot-i naptár 2009

2009. május 28. Csütörtök (5769. Sziván 5.)

A zsinagógákat és otthonokat virágokkal és faágakkal kell feldíszíteni. Naplementekor kezdődik az ünnep. Készítsünk Eruv Tavshilint mielőtt elkezdődik az ünnep.

Asszonyok és lányok gyertyát gyújtanak, hogy köszöntsék az ünnepet.

Az esti imát egy ünnepi étkezés követi, amit kísér egy kiddus is.

Ezen az estén szokás ébren maradni és hajnalig Tórát tanulni.

2009. május 29. Péntek (5769. Sziván 6.)

Shavuot első napján mindenki, a legkisebbek ugyanúgy, mint a legidősebbek, a zsinagógába vonul, hogy meghallgassa a tíz parancsolatot.

A rabbi megáldja a gyülekezetet a Musaf ima alatt.

Kiddus hangzik el, amit ünnepi étkezés követ. Hagyomány ilyenkor tejes ételeket enni.

Naplemente előtt gyertyát kell gyújtani, majd az ünnepi vacsorát ünnepi kiddussal élvezi mindenki.

2009. május 30. (5769. Sziván 7.)

A Yizkor megemlékezésre ezen a napon kerül sor. Adományokat is gyűjtenek az elhunytak lelkéért.

A rabbi papi áldással megáldja a gyülekezetet a Musaf ima alatt.

Az Istentiszteletet kiddus majd ünnepi ebéd követi.

Sok közösségben szokás illyenkor Ruth könyvét felolvasni.

Ezen a napon, az alkonyattal ér véget Shavuot ünnepe.

Shavuot

Idén május 28-ra esik Sziván hónap 5-e. Ekkor ünnepeljük Shavuotot, a Tóraadást-kapást (attól függ, kinek a szemszögéből nézzük :) ), ami a Sínáj Hegyen történt. Ez a második a három nagy fesztivál közül. (Az első Pészach, a harmadik pedig Szukkot) Shavuot ünneplése pontosan az ötvenedik napon kezdődik Pészach második napjától számítva. Ezen a Bibliai ünnepen speciális imádságokat mondunk, ünnepi gyertyát gyújtunk és kiddust mondunk. Az ünnep alatt nem dolgozunk, nem vezetünk, nem írunk s nem kapcsolunk se be, se ki semmilyen elektromos eszközt. Főzni és az ételt kivinni a szabadba azonban megengedett.

A szó, Shavuot, azt jelenti, hetek. Ez jelöli a Pészach és Shavuot közötti 7 hét végét. Ez alatt a hét hét alatt a zsidók megtisztították lelküket az egyiptomi rabszolgaság által ejtett spirituális sebektől és szent néppé váltak, készen arra, hogy szövetséget kössenek Istennel a Tóra elfogadása által.

Ezen a napon olyan ajándékot kaptunk Fentről, amit egyedül, saját korlátaink közé szorítva nem tudtunk volna elérni. Azt a képességet kaptuk ajándékba, hogy elérhetjük és megérinthetjük az Istenit, hogy a természet által szabott korlátok fölé tudjunk emelkedni.

A Tóraadás előtt család és közösség voltunk. A Sínájnál minket ért élmények azonban néppé formáltak minket. Ez a nap olyan, mint az esküvő. Hüpe alatt, ami ebben az esetben Sínáj Hegye, Isten szövetségre lépett velünk. Örök elkötelezettséget esküdött nekünk, s mi örök hűséget cserébe.

Minden évben Shavuotkor újra átéljük ezt az élményt. Isten újra nekünk adja a Tórát és mi újra elfogadjuk, megerősétve hitünket.

Eruv Tavshilin

Ha Pészach, Szukkot vagy Shavuot Shabbatkor is tart, Eruv Tavshilin-t kell félretenni az ünnep beköszönte előtt. Ez teszi lehetővé, hogy az ünnep alatt készülhessünk a Shabbatra.

Pészach esetében egy egész maceszt, Szukkot vagy Shavuot esetében pedig egy egész barcheszt, mindhárom esetében pedig egy főtt halat, húst vagy kemény tojást félre kell tenni és Shabbatkor elfogyasztani. S ez az Eruv Tavshilin teszi lehetővé, hogy az ünnep alatti pénteken főzhessünk Szombatra.

Vissza a gyökerekhez

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Minden egyes zsidó nő ősanyáink, Sára, Rebeka, Ráhel és Lea leszármazottja. Fontos, hogy minden zsidó nő emlékezzen gyökereire. Ha természetből vett analógiával élünk, egy növénynek is a gyökér a legfontosabb része. A gyökér táplálja az életet. A magot is, a fiatal növényt is, és a már kifejlett növényt is táplálja, felveszi a fontos tápanyagokat, a vizet a földből, hogy egészséges lehessen a növény. S míg a gyökérnek saját magáról is gondoskodnia kell, elsődleges feladata mégis a növény táplálása, fejlődésének biztosítása. S annak biztosítása, hogy a növény gyümölcsöt hozzon, s később minden évben újabb gyümölcs teremjen. S ugyanakkor a gyökér biztos alapot ad a növénynek, hogy erős szelek és más behatások ne sodorhassák el.

Fontos megértenünk ezt az alapfunkcióját egy fizikai gyökérnek ahhoz, hogy spirituális gyökereinket értelmezni tudjuk. Elsődleges gyökereink apai ágon ősapáink, Ábrahám, Izsák és Jákob. Anyai ágon pedig ősanyáink, Sára, Rebeka, Ráhel és Lea. Ők építették meg Izrael házát és mindannyian olyan értékekkel járultak hozzá, amiket egyesítve megkaptuk az egyedi karakterét népünknek.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Ábrahám volt az első zsidó, és ahogy a Biblia írja “Az Egyetlen”. Azért egyetlen, mert abban a korban, amiben élt, mindenki a politeizmust és bálványimádatot hirdette, s ő volt az egyetlen, aki mindezzel szembeszállva egyetlen Istent hirdetett. Gyermekei, a zsidók, még most is egyedien viszik tovább munkásságát – kis közösségként egy nagyon sok Istent hirdető világban. Tőle örököltük és belőle merítjük az erőt, hogy önfeláldozóak tudjunk lenni, s hogy minden áron továbbadhassuk hagyományainkat gyermekeinknek. Hiszen Ábrahám legnagyobb erénye az volt, hogy elkötelezettsége és odaadása révén követni akarta és tudta Istent.

Azzal, hogy ősapáinkra úgy tekintünk, mint gyökereinkre, hagyományaink egy másik fontos feladatát is leírják a gyökereknek, ami túlmutat a szülői szerepkörön. A gyerekek ugyanis nem függenek olyan módon szüleiktől, mint a gyümölcs. A gyerekek elmehetnek szüleik közeléből, elköltözhetnek a szülői házból és azután is biztosított a túlélésük, hogy szüleik elhaláloznak. A növény esetében pedig mint tudjuk ez nem igaz. A növénynek szüksége van a gyökerére ahhoz, hogy túléljen, mert a gyökér biztosítja az élethez szükséges feltételeket. Ugyanígy ősapáink és ősanyáink szilárd elveinek táplálnia kell spirituális gyökereinket nap mint nap.

Minden egyes zsidónak tudatában kell lennie, hogy szerves részét képezi annak a “gyökérrendszernek”, ami ősapáinkkal és ősanyáinkkal kezdődött és él még a mai napig is.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Sajnos azonban vannak zsidók, akik valami miatt nincsenek ennek tudatában és gyökereik annyira elgyengültek, hogy a legkisebb szellő is kitépheti. Épp ezért az egészséges gyökerek feladata, hogy keményebben dolgozzanak és újraélesszék és erősítsék a többieket, segítsenek megtalálni identitásukat és segítsenek visszahelyezni őket a rendszerbe.

Ebben az életmentő munkában a zsidó nőnek van a legnagyobb szerepe, mivel ő az otthon lelke, aki meghatározza az otthon atmoszféráját és a gyerekek jövőjét.

S ugyanebből kifolyólag nincs nagyobb megtiszteltetés egy zsidó lány számára, mint felkészülni erre a szerepre, hogy ősanyáinkhoz méltó háztartást vezethessen majdan. Ez egy kettős folyamat. Egyfelől a saját épülését kell szem előtt tartania, másfelől pedig zsidóságunk fennmaradását. Ez utóbbit legjobban a már említett kóserság, gyertyagyújtás és a család tisztaságára vonatkozó törvények által tudja elérni.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



S végül, hogy kiteljesítsük a gyökér-analógiát, mint ahogy a gyökér esetében is a feladata a fontos, nem a kinézete, úgy a zsidó anyák és lányok áldozatos munkája is sokkal fontosabb annál, mint ennek külső megjelenései. Egy olyan világban, ahol szinte mindent a divat irányít, anyáink és lányaink nem törődnek azzal, hogy mit szólnak a szomszédaik a Tóra irányelvei szerint kialakított lakásukhoz vagy a szintén ezen elvek által kiválasztott ruhákhoz. Ha ódivatúnak is számít mindez, büszkeséggel tölti el őket a tudat, hogy egy erős gyökerű nemzet identitását őrzik ezáltal.

S végül egy nagyon szép gondolatot szeretnék idézni a zsidó gazdagságról.






Sem az ingatlan, sem a pénz nem jelent igazi zsidó gazdagságot. Az igazi, örökké tartó gazdagság az a Tóra törvényeinek maradéktalan betartása, s micvák teljesítése, s olyan gyerekek világra hozatala, akik gyermekeiket ugyanebben a szellemben nevelik majd.

A nők szerepe a zsidó vallásban

Egy zsidó házban a feleséget és anyát héberül akeret habayit-nak hívják. Ez szó szerint azt jelenti, “az otthon lelke”. Ő az ugyanis, aki meghatározza az otthon jellegét és atmoszféráját.

Isten megköveteli, hogy minden zsidó otthonnak zsidó jellege legyen. Nem csak Shabbatkor és ünnepnapokon, hanem a hétköznapokon is és a mindennapi életben is. Minden tekintetben zsidó jellegűnek kell lennie.

A zsidó otthont az különbözteti meg a nem zsidó otthontól, hogy a Tóra útmutatásai alapján kerül kialakításra. S ekkor az otthon sugározza Isten jelenlétét, s az isteniség otthonává válik.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Egy zsidó otthonban minden egyes nap érezni Isten jelenlétét, nem csak imádkozás és Tóra tanulás alatt, hanem az olyan hétköznapi tevékenységek alatt is, mint az evés vagy az ivás.

Egy zsidó otthonban az étkezés nem csak arról szól, hogy jóllakjunk, hanem egy Istennek szentelt cselekedetté válik, amit a kézmosás előz meg, majd az ételre az áldás, s az étkezést hálaadás követi, s természetesen minden étel és ital szigorúan csak kóser lehet.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Egy zsidó otthonban a férj és feleség betartják a család spirituális tisztaságára vantkozó törvényeket, a feleség eljár a Mikvába. Eleget tesz a férj és a feleség a szaporodjatok és sokasodjatok parancsának, s gyermeknemzés közben sem feledkezik meg Istenről. Ez garantálja, hogy a születendő gyermek tisztán és szenten jön a világra, tiszta szívvel és ésszel, ami lehetővé teszi számukra, hogy ellenálljanak a környezet rossz hatásainak, mialatt felnőnek.

Egy zsidó otthonban a szülők tudják, hogy gyermekeikbe a legelső perctől kezdve bele kell nevelniük Isten szeretetét, Istenfélelmet és át kell itatniuk gyermekeik személyiségét a micvák teljesítésének örömével. S annak ellenére, hogy a szülők természetesen a legjobb dolgokat akarják megadni gyermekeiknek az életben, a zsidó szülőknek tudniuk kell, hogy a legnagyobb dolog, amit adhatnak, az egyetlen valóban örök érték, amit hátrahagyhatnak gyermekeik számára, az az, hogy mindennapi életük útmutatójává teszik a Tórát, a micvákat és a zsidó hagyományokat.

Ezek megteremtésében legnagyobb szerepe a zsidó feleségnek és anyának van. A legtöbb esetben egyedül az ő kiváltsága, hogy igazi zsidó jelleget adjon otthonának.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Az ő feladata a kóser étrend biztosítása. Az ő kiváltsága a Shabbat első köszöntése minden pénteken napnyugta előtt a gyertyák meggyújtásával. S ezzel a gyertyagyújtással szimbolikusan betölti otthonát békével és harmóniával, s megvilágítja azt a Tóra és micva fényével. Leginkább az ő érdeme, ha Isten megajándékozza családját igaz boldogsággal.

A gyertyagyújtás, a challah elégetése (barchesz-sütéskor a tészta egytizedét el kell égetni áldozatként, ez a tizedrész a challah) s egyéb feladatok mellett, amit a Tóra még a nők hatáskörébe utalt, vannak még olyan dolgok, amik a nők feladatai közé tartoznak. Ilyen pl. a család tisztaságára vonatkozó törvények betartása. Persze ebben a férjnek is van felelőssége, de leginkább az asszonyé a feladat.

Image Hosted by ImageShack.us


Ez Istentől kapott küldetése a zsidó nőknek. Ügyelni a család tisztaságára, s más egyéb törvényekre, amiket a család számára előír a Tóra. A zsidó család szentségét fenntartani, a gyermekeket testileg és lelkileg táplálni, gyarapítani.

Isten minden egyes zsidó nőt megajándékozott azzal az erővel és kitartással, ami ennek kivitelezéséhez szükséges, máskülönben ezt a sok feladatot nem mind a nők kapták volna. Isten csak olyat követel, amiről tudja, hogy végrehajtható.

S az egyik legfontosabb megemlítendő tény az az, hogy egy gyermek csak akkor zsidó, ha az anyja zsidó. Ha valakinek csak az apja zsidó, az nem minősül zsidónak. S ez a tény a legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a nők elsődleges szerepe a zsidóság megőrzése.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egy zsidó nőnek csakis otthon a helye, s ne építhetne karriert. Sokkal inkább arról van szó, hogy a zsidó nőnek meg kell tudnia teremteni a zsidó otthont, mivel a zsidóság legfontosabb alapegysége a család.

A modern pszichológia is egyre inkább megerősíti azt, amit a Tóra mindig is tanított, nevezetesen, hogy a társadalom alapja egy olyan család, melyet a biztonság, a szeretet, stabil morális és erkölcsi alapok tartanak össze.

A stabil család megteremtésének rovására karriert építeni elhibázott döntés, de lehet úgy is karriert építeni, hogy mindez ne menjen a családi élet rovására.

Szerelem

S ennyi szomorú téma után itt az ideje, hogy igazán szívet melengető dolgokról is írjak. S mi lehet szívet melengetőbb a szerelemnél?

Egy kiváló cikk következik Simon Jacobson tollából.






Mi húzódik meg a nemek kölcsönös vonzódása mögött? A szexualitás olyan téma, amiről senki nem tud semlegesen nyilatkozni. A szexualitás mindenkinek a természetében benne van, mindenkinek van igénye a szexualitásra és azt, hogy milyen is ez az igény, a neveltetés, iskoláztatás, élettapasztalat és más egyéb behatások formálják.

A misztikusság, a románc, a zene, a holdfény mind csak a természet játéka lenne, hogy a férfiakat és nőket szaporodni kényszerítse? Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk szexualitásunkat, meg kell vizsgálnunk, honnan is ered. Kétféle megközelítésből szeretném megvizsgálni e kérdést. Az egyik a tudományos, széleskörűen elfogadott megközelítés. A másik pedig a Tóra felőli megközelítés, különös tekintettel a Kabbala-szerinti értelmezésére.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Természetesen rengetegféle tudományos elmélet látott már napvilágot a szexualitásról. A legköztudottabb az evolúciós elmélet, ami azon alapul, hogy a legerősebb, legdominánsabb egyedek azok, akik életben maradnak és továbbadják génjeiket. A biológia tudománya felépíti az élőlényeket a legkisebb sejtből kiindulva, s a fejlődést az evolúciós láncon keresztül levezeti a ma élő állatokig és emberekig. Ebből a szemszögből nézve a szexualitás nem más, mint fajfenntartára irányuló ösztön. A hím megkeresi a legtermékenyebb nőstényt, aki a legegészségesebb utódokat hozza majd a világra. A nőstény pedig azután a hím után kutat, akiknek a legegészségesebb spermiuma van, s aki a legerősebb, hogy meg tudja majd védeni családját. Ez az elmélet sokmindent megmagyaráz a szexualitásról. Megmagyarázza, hogy férfiak és nők miért keresik egymás társaságát. Azt is megmagyarázza, hogy bizonyos vonások miért is olyan vonzók az ellenkező nem számára. Ennek az elméletnek a lényege az, hogy a misztikum, a szépség és a románc mögött az az egyetlen cél húzódik meg, hogy fajunk fennmaradjon. Mivel az ember egy bizonyos fokú kifinomultsággal rendelkező állat, ezért a szexualitás is kifinomultabb emberek esetében. Mivel a modern emberek nem úgy tekintenek magukra, mint “szaporodógépekre”, az evolúció és a biológia szövetkeztek, hogy egyesülésre csábítsák a férfit és a nőt. A szexualitást ugyanis nem csak élvezettel fűszerezték meg, hanem egy bizonyos fokú misztikummal is, ami előrehajt minket romantikus felfedezőutunkon. Az embert azt hinné, hogy felsőbb szintre emelkedett, mint pusztán az “erősebb marad életben” létezés, amikor vágyakozva belenéz szerelme szemébe egy gyertyafényes vacsoránál. Ám az igazság az, hogy egy a “felemelkedés” csak a természet egy játéka, hogy elrejtse a lényeget. Az udvarlás pontosan olyan, mint amikor két méh udvarol egymásnak. Az egyik méh egy bizonyos módon zümmög vagy egy meghatározott illatot bocsát ki, aminek a lényege, hogy egyesüljenek ezután s utódokat hozzanak létre. Emberekre vonatkoztatva a romantika, a virágok, a zene, a holdfény, mind-mind csak a természet játéka arra, hogy két embert összehozzon. A természet kegyetlen. A természtenek mindent kontroll alatt kell tartania. A természet szerint a nőt és férfit kizárólag szaporodás céljából kell összehozni. Nagyjából ez a tudományos megközelítése az emberi szexualitásnak.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Nézzük meg mindezt a Tóra tükrében.

A Tóra koncepciója az emberi szexualitásról már a Teremtés könyvének első fejezeteiben megfogalmazódik. Azt tartja, hogy a szexuális vonzalom emerek között arról szól, hogy férfiak és nők igyekeznek a saját isteni másukat megtalálni, hogy kiteljesedhessenek.

A Tóra azt mondja, hogy a férfit eredetileg “kétoldalúnak” teremtette Isten. “Megteremtette a férfit és a nőt és férfinak hívta őket.” Később kettéválasztotta a férfit és a nőt és azóta az elválasztott felek egymást keresik, hogy egyesülhessenek, ahogy Isten megteremtette őket. Azonban nem csak fél-személyek. Sem a férfi, sem a nő. Mindkettőjüknek van saját személyisége. De ha nem találnak egymásra, akkor a transzcendens személyiségük bizonyos részei sosem teljesednek ki. Valami hiányozni fog belőlük, hiszen egyszer egy nagyobb egész részei voltak. Még misztikusabban szólva: a férfi és a nő eggyé akarnak válni Istennel, amikor egymást keresik.

Az emberi faj tulajdonképpen egy entitás, egy férfi-női rendkívüli egység. Amikor a férfi és a nő egyesülnek a házasságban, akkor újraalkotják az isteni képet, amiben eredetileg megalkotta őket a Teremtő.

Kétféle energia egy-egy része van bennünk, s vágyakozás sóvárgás párosul hozzá, hogy ismét egy egész lehessünk. A Kabbala tanításai még ennél is tovább mennek, mert a férfit és nőt nem pusztán két külön nemnek tekintik egy fajon belül. A Kabbala szerint a férfi és a nő nem más, mint két különféle energia az elképzelhető legabsztraktabb formában, s úgy beszél róluk, mint belső energia és külső energia. A női és fés férfi energia egyaránt megtalálható a férfiben és a nőben is, s a természet minden részében.

Még az isteniséget is néha nőiként, néha férfiként írják le. A széleskörben elterjedt feltételezés ellenére, miszerint Isten férfi, a Bibliában nagyon sok nőies tulajdonság olvasható Istenről.

Az emberi fajt Isten saját képére teremtette, de az emberek fele férfi, fele nő, s kettejük egyesüléséből jön létre egy nagyobb egész, az az isteni kép, ami Istennel akar eggyé válni és egy magasabb szintű valóságot keres. Ez a lelke a szexuális vonzódásnak. S ez a vonzódás, ami oly sokféleképp nyilvánul meg a felgyorsult szívveréstől kezdve egészen a vonzódásig, mind csak azért van, hogy férfi és nő újra egy isteni egészet alkothassanak. Nem mintha teljesen el lettek volna választva egymástól, de az emberek magukban nagyon nárcisztikusak, önzők tudnak lenni. De van mindenkiben egy hang, ami azt súgja, hogy valami hiányzik, valami nagyobbra vágyom. S amikor két ember vonzódik egymáshoz, az lehet, hogy szimplán egy biológiai folyamatnak tűnik, de a zsidó nézőpontból, a Tóra megközelítése szerint ez csak a fizikai megnyilvánulása egy sokkal mélyebb, spirituális vonzódásnak.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy a Tóra meglátása a szexualitásról alapvetően nem fonódik össze egy új élet létrehozásával. Természetesen összefonódik. De nem csakis és kizárólag ez a lényege. Sokkal inkább a fordítottja igaz, az újraegyesülés az isteni formában ad nekünk erőt ahhoz, hogy új életet hozzunk a világra.

Már magában az egyesülésben is van valami isteni eredetű. Ezt a Halacha (Tórai törvény) is kimondja, mi a házasság szentségét kiterjeszti olyan esetekre is, amikor utódok nemzése nem lehetséges (pl. olyan férfi és nő esetében, akik már túl vannak azon a koron, hogy gyereket vállalhassanak). Ha a szexualitás pusztán a gyereknemzésre irányulna, könnyen mondhatnánk, hogy “Hé, ha nem tartjuk fenn a fajt, akkor mi az értelme a házzasságnak és a szexualitásnak? Csak önző élvhajhászat? Hát hol ebben a szentség?” De a szexualitás szent. A férfi és nő egyesülése isteni cselekedet és isteni élmény.

Válni zsidó módra

Bibliai törvény szerint egy házaspár csak akkor tekinthető a házasság kötelékéből elbocsáttatottnak, ha van róla írás. Arameus nyelven “Get”-nek hívják ezt a dokumentumot. S ez nem csak arra az esetre való, ha valaki újra szeretne házasodni, hanem ez választja szét az egyesült lelket.

Isten, aki előírta, hogyan kell egyesíteni két lelket, megírta azt is, miként lehet ezt az egyesült lelket szétválasztani. Míg a zsidó törvények előírják, hogy a lakhely törvényei szerint is el kell válni, a polgári válás nem helyettesítheti az egyházit. Get hiányában lényegtelen, mióta nem élnek együtt, nem számít, mennyi dokumentumot írtak alá a felek, a zsidó törvények értelmében házasoknak számítanak. A házasság ugyanis nem pusztán papírmunka, amit a felek közös megegyezése hoz létre, hanem a lelkek egyesülése. S ezt egy civil papír sem tudja szétválasztani.

A get egy dátummal ellátott, tanúkkal aláíratott dokumentum, ahol a férj kifejezi azon szándékát, hogy el akar válni feleségétől és meg akar szakítani minden köteléket vele. Minden egyes get-et személyre szabottan ír egy ebben jártas ember, aki a férj ügynökeként jár el. S bár gyakorlatilag bármely nyelven íródhat, a zsidó előírások szerint arámiul kell írni, 12 sorban. (Minden héber betűnek van egy számértéke, s a get betűinek számértékét ha összeadjuk, 12 jön ki.) A tanúnak a tizenkettedik sor mellett kell aláírnia.

A válás egy rabbinikus bíróság előtt zajlik. Technikailag elég lenne a férj, a feleség és két tanú jelenléte, de a folyamat összetettebb annál, semhogy hozzáértő emberek nélkül tökéletesen lehetne kivitelezni. Ezért minden olyan get érvénytelen, ami nem rabbinikus bíróság előtt készült.

Miután a get elkészül, a férj átadja azt feleségének kóser tanúk előtt. Ettől a pillanattól kezdve a válás érvényes, s mindkét fél kap egy írást arról, hogy elváltak. Ha valami miatt a férj és a feleség nem tudnak együtt megjelenni a válásnál, küldhetnek maguk helyett egy képviselőt, de hogy ki lehet képviselő, az nagyon összetett.

A get-folyamat során a legfontosabb, hogy közös megegyezésen alapuljon. Eredetileg a feleség beleegyezése nem kellett a váláshoz. Ez úgy 1000 éve változott, amikor egy német rabbi, Rabbi Gershom, a “diaszpóra fénye”, megtiltotta, hogy a feleség beleegyezése nélkül a férj elválhasson. A közös megegyezés pedig csak akkor érvényes, ha mindketten tudatuknál vannak és józanok a megegyezés pillanatában.

A válás után tanácsos a lehető legkevesebbet érintkezni a volt házastárssal. Hagyományaink ezt azért tartják fontosnak, mert ez a két ember valaha nagyon közel állt egymáshoz, s emiatt egymás jelenlétében nem biztos, hogy tudnak úgy viselkedni egymással, ahogy egy nem házas párnak illik. Sőt, hagyományaink azt is előírják, hogy nem lakhatnak a volt házastársak ugyanabban az épületben.

Újraházasodni azzal, akitől egyszer már elváltunk, nem tilos, sőt, speciális mitzváhnak minősül.

A válás érzelmi háttere

Még most, hogy a szomorú témáknál tartok, szeretném megírni a válással kapcsolatos zsidó nézeteket és előírásokat. A válás egy tragédia, de néha sajnos az egyetlen jó megoldás.

Amikor egy pár összeházasodik zsidó szertartás szerint, lelkük eggyé válik. Ez egy olyan spirituális mozzanat, melynek során két külön lény egyesül egy új egésszé. A zsidó válás ennek a visszafordítása. Egy spirituális “amputáció”, melynek során egy egész lelket két külön lénnyé szedünk szét. S a válás, csakúgy, mint egy amputáció, tragikus, de előfordul, hogy az egyetlen jó megoldás. A válás sok más módon is hasonlít egy apmutációra.

Először is fájdalmas. Amikor egy végtag annyira elfertőződik, hogy már a test többi részét is veszélyezteti, akkor két borzalmas választási lehetőség adott. Vagy amputáltatni kell, vagy meg kell kockáztatni a sokkal nagyobb szenvedést, s hagyni mindent, ahogy van. Ha a jövő kockázatai túlsúlyban vannak a jelen fájdalmához képest, akkor az amputáció az egyetlen megoldás. Hasonlóképp a válás minden érintettnek fájdalmas, de jobb megoldás, mint egy olyan beteg kapcsolatban maradni, ami csak még több kárt, szenvedést és fájdalmat okoz.

Másodsorban ez csak a végső megoldás. Minden lehetőt megteszünk, hogy el tudjuk kerülni az amputációt. Ha a legkisebb esély is van arra, hogy a végtag menthető, még akkor is, ha ez nagy energiát és sok pénzt követel, akkor érdemes megpróbálni. Csak miután végképp kimerítettünk minden más lehetőséget, döntünk az amputálás mellett. Ugyanígy csak akkor kerül válásra a sor, ha már mindenféle tanácsadás és minden egyes egyéb kísérlet csődöt mondott.

Harmadrészt ez nem szimplán csak egy “alternatív” terv. Az amputáció komoly dolog. Nem opció arra az esetre, ha valami nem úgy jönne össze, ahogy elterveztük. Senki nem kezd el felelőtlenül kísérletezgetni a saját testével azzal a felkiáltással, hogy “Ó, hát ha nem jól sül el, akkor még mindig amputáltathatom a végtagjaimat”. Ugyanígy egy házasságot sem kezdhetünk el arra az alapra építeni, hogy “ha nem sikerül, még mindig elválhatunk”. A válásnak nem szabad tényezőnek lennie, amikor a házasság felől döntünk. A házasság örökre szól. Nincs másik terv.

Örök igazság, hogy a megelőzés eredményesebb, mint a gyógyítás. Az amputáltak teljes és boldog életet élhetnek. Még az is előfordulhat, hogy sokkal jobb lesz nekik az operáció után, mint előtte volt. De ha újraélhetnék az életüket, akkor nem választanák azt az utat, ami az amputációhoz vezetett. A válás is vezethet néha boldogsághoz, s az igaz szerelem is megtalálhat minket a válás után, de természetesen ha ezt az igaz szerelmet megtalálhatnánk a válás fájdalma nélkül is, az sokkal jobb lenne.

Sokszor nem az a kérdés egy válás során, hogy miért váltak el, sokkal inkább az, hogy egyáltalán miért is házasodtak össze? Nagyon sok esetben az emberek a jó okokból döntenek a válás mellett, de a rossz okokból az esküvő mellett. A tény, hogy manapság nagyon sok a válás, nem arra kellene, hogy sarkalljon minket, hogy akkor ne is házasodjunk, hanem sokkal inkább arra, hogy vegyük a házasságot a lehető legkomolyabban, s legyünk biztosak, hogy a megfelelő okok miatt választjuk házastársunkat. Ám az, hogy mik a megfelelő okok, már egy másik kérdés…

Yizkor (Mázkír)

A Yizkor a megemlékezés imája, évente négyszer hangzik el eltávozott szülőkért. Ez a négy alkalom Yom Kippur, Shemini Atzeret (Szukkot nyolcadik napja), Pészach utolsó napja és Shavuot második napja. Ez magában foglal adománygyűjtést is, amit a lelkekért gyűjtenek.

Ez egy bensőséges ima, csak azok maradnak a zsinagógában ennek elhangzása alatt, akiknek vagy egyik vagy mindkét szülőjük eltávozott már az élők sorából. Ez lehetőséget ad a gyermekeknek, hogy szüleik emlékével eltelhessenek.

Legyen Isten szent neve dicsőítve és áldva az egész világon, melyet akarata szerint teremtett. Jöjjön el királysága, míg élünk, s napjainkban, s Izrael teljes népének életében

Amikor kimegyünk a temetőbe

Temetőbe elhalálozásuk évfordulója táján és a fő ünnepek környékén (Rosh Hasana, Szukkot stb.) szokás elmenni halottainkhoz. Először is azért, mert a lélek egy kis része mindig ott van, ahol teste el van temetve. S így szerettünkkel kapcsolatot tudunk teremteni, ami inspirálólag hat a sírkő előtt elmondott imákra. A lélek, aki tud arról, hogy miket teszünk érte, látja, hogy továbbra is tiszteljük és szeretjük őt. Ez megerősíti őt Isten előtt, és csatlakozik hozzánk imáinkban, elősegítve egy Isteni választ.

S mivel a temető szent hely, tiszteletet követel. Tiszteletteljesen kell viselkedni, míg a temetőben tartózkodunk és tilos hétköznapi dolgokról beszélgetni. A legjobb, ha a teljes temetőben töltött időt imáinkba merülve töltjük.

Yahrtzeit

Ez az elhalálozás évfordulója. A zsidó naptár szerint számítandó persze. Ezen a napon emlékezünk az elhunytra, méltatjuk cselekedeteit és külön jótetteket hajtunk végre lelkéért.

A zsidó naptár szerint egy nap napnyugtától napnyugtáig tart. Ez alatt a 24 óra alatt az elhunyt gyermekei háromszor mondanak Kaddish-t (az esti, a reggeli és a délutáni Istentisztelet keretében), de bárki más is mondhat, aki Yahrtzaeitkor gyertyát gyújt az elhunytért.

A Tórát ezen a napon az elhunyt lelkéért kell tanulmányozni, s az elhunyt lelkéért extra adományokat kell adni.

Szokás a Yahrtzeit-ot megelőző Shabbatkor a zsinagógában kiddust tartani az elhunytért, s egy kisebb uzsonnát szervezni a Yahrtzeit napján. A L’Chaim áldás (“Az életre”) elmondása ilyenkor és a Tóra idézése sokat segítenek a léleknek tovább emelkedni.

Szokás ilyenkor még meglátogatni az elhunyt sírját.

Ide kattintva pedig meg lehet tudni, hogy mikorra is esik Yahrtzeitja szerettünknek, de angolul kell hozzá tudni.

A sír

A sírkő emelésének hagyománya bibliai időkbe nyúlik vissza. A Teremtés Könyvében (35:20) olvashatjuk, hogy Jákob volt az első, aki sírkövet emelt elhunyt felesége, Ráhel nyughelyének megjelölésére.

Manapság a sírt megjelölni rögtön a temetés után kell, a sírkövet rátenni pedig bármikor a Süve-ülést követően, de minél előbb, annál jobb. S hogy minek is kell szerepelnie a sírkövön? Az elhunyt héber nevét és apjának nevét mindenképpen fel kell tüntetni, s elhalálozásának dátumát is a héber naptár szerint. Ezen felül lehet az elhunyt jótetteit, érdemeit is felsorolni. Sírkőavatáskor pedig összegyűlnek a családtagok, s egy kisebb megemlékezés keretében Zsoltárokat is mondanak és a Kaddish-t is elimádkozzák.

A mi közösségünkben szokás egy kavicsot a sírra helyezni minden alklalommal, amior ellátogatunk halottunkhoz.

Kaddish és megemlékezés – Avagy hogyan segítsük a lélek felemelkedését

Mit adhatunk elhunyt szerettünknek, aki már nincs közöttünk, csak a lelke él? Korlátozott, spirituálisan vak lényünk mit adhat egy olyan léleknek, aki már a túlvilág transzcendens magaslataiban szárnyal? Erre a kérdésre nagy horderejű a válasz: életet adhatunk neki. Mert mi is az élet valójában? Csak az az időtartam, amit arra kapott a lélek, hogy végrehajtsa Istentől kapott feladatát? Abszolút értelemben az élet az a lélek evilágon, e testben töltött időszaka, ami során arra kell törekednie, hogy minden egyes momentumot átitasson Isten szolgálatával. Ezt sikerül elérnünk minden alkalommal, amikor mitzvát teszünk, ami nem más, mint egy Isteni jótett. S amikor jótetteinket egy olyan ember élete inspirálja, aki egy magasabb spirituális szintre távozott, s a jótett végrehajtását az motiválja, hogy ezt a tettet elhunyt szerettünk emlékére tegyük, akkor életet adunk az eltávozott léleknek, s növekedni tud általunk. Tetteink által az eltávozott lelkek olyasmit tudnak elérni, amit maguktól nem lennének képesek. Élhetnek, abban az értelemben, hogy továbbra is hatással vannak e világra, s továbbra is segítik Isten jelenlétének éreztetését e világban.

Ez a lényege a Kaddishnak, az eltávozott lélek emlékére mondott gyászimának. S bár a Kaddish úgy él a köztudatban, mint gyászima, ez az ima nem csak a halálról és gyászolókról szól, hanem Isten jóságának kinylatkoztatásáról is. Azzal, hogy kirángatjuk magunkat a gyász mélységeiből azért, hogy Istent dicsőíthessük, a halált átformáljuk egy, az életben végrehajtott cselekedetté.

A Kaddish-mondásnál még fontosabb viszont a Tóra tanulmányozása, az Isteni jótétemények (mitzvah-k), az adakozás, az egyéb jótettek, amiket azért hajtunk végre, hogy segítsük a lelket felemelkedni. Ha az a vágy, hogy segítsük a lelket, arra sarkall minket, hogy tanuljunk valamit, amit amúgy nem tanultunk volna, hogy olyan mitzvah-t tegyünk, amit különben nem tettünk volna, hogy olyan magaslatokba emelkedjünk, amilyenekbe amúgy nem emelkedtünk volna, akkor az eltávozott lelke bennünk él. A kezünk, lábunk, eszünk, szívünk, szánk mind az eltávozott lélek kezeivé, lábaivá, eszévé, szívévé, szájává válik.

Kaddish

Az egyik legszentebb hagyomány ennek az imának az elmondása az eltávozott szülőkért. Legelőször a temetőben hangzik el közvetlen a halott sírba helyezését követően. Majd 11 hónapon keresztül napi háromszor citálják a meghatározott helyeken. Yahrtzeit-kor (ez az elhalálozás évfordulója, később írok róla bővebben) szintén elmondjuk ezt az imát. Kaddish-t elsősorban az elhunyt gyermekeinek kell mondania. Ha valaki gyerek nélkül halt meg, akkor bármely rokon mondhatja, ha egyik rokon sem alkalmas a feladatra, akkor a közösség kijelölhet valakit erre, vagy a család megbízhat egy alkalmas egyént rá. Ezt az imát csak minyen (legalább 10 felnőtt zsidó férfi) jelenlétében lehet elmondani. S ha valaki alkalmas levezetni az imát, s ezt meg is teszi, az nagyon nagy mitzvah az eltávozott lélekért.

Héberül:






Yis'ga'dal v'yis'kadash sh'may ra'bbo, b'olmo dee'vro chir'usay v'yamlich malchu'say, b'chayaychon uv'yomay'chon uv'chayay d'chol bais Yisroel, ba'agolo u'viz'man koriv; v'imru Omein.
Y'hay shmay rabbo m'vorach l'olam ul'olmay olmayo.
Yisborach v'yishtabach v'yispoar v'yisromam v'yismasay, v'yishador v'yis'aleh v'yisalal, shmay d'kudsho, brich hu, l'aylo min kl birchoso v'sheeroso, tush'bechoso v'nechemoso, da,ameeran b'olmo; vimru Omein.
Y'hay shlomo rabbo min sh'mayo, v'chayim alaynu v'al kol Yisroel; v'imru Omein.
Oseh sholom bimromov, hu ya'aseh sholom olaynu, v'al kol yisroel; vimru Omein.


Magyarul:






Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, ámen, az Általa teremtett világban, s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen az Ő neve áldott mindörökké.
Legyen áldott, tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra méltó.
Áldott Ő!
Minden valaha elmondott áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen

A gyászolás fázisai

1. Aninut
2-3. Süve ülés
4. Shloshim
5. Az első év

Mielőtt az egyes fázisok részleteit leírnám, azt kell tisztáznunk, hogy ki az, aki gyászol. A legközelebbi rokonok azok, akikre a gyászolás törvényei vonatkoznak. Ezek a gyerekek, testvérek, szülők és a házastárs. A többiek, akiknek szintén fáj az elhunyt elvesztése, vígasztalják, segítik az elsődleges gyászolókat.

Aninut

Ez a legelső, legintenzívebb szakasza a gyásznak. Ez a halál és a temetés között eltelt időszak. Ekkor hat a legbénítóbban az érzés, s ekkor hisszük azt, hogy a fájdalom soha nem fog enyhülni. Ez alatt az időszak alatt szaggatjuk meg ruhánkat fájdalmunk kifejezéseként. S ebben az időszakban nem szabad vígasztalni a gyászolókat, mert a szerettük elvesztése miatt érzett fájdalom még olyan hatalmas, hogy minden kísérlet hiábavaló lenne. Ez az időszak a csendé, ilyenkor nincs szükség szavakra. A legtöbb, amit ilyenkor egy kívülálló tehet, az az, hogy segít a temetés megszervezésében s egyéb praktikus dolgokban.

A Süve ülés

A Süve időszaka a temetést követően veszi kezdetét és hét napon át tart. A célja ennek az időszaknak az, hogy a gyászoló el tudjon szakadni egy időre a mindennapoktól, s tudjon az elhunyt emlékére koncentrálni. Ebben az időszakban látogatja meg a gyászolókat a bővebb család, a barátok és a közösség többi tagja, hogy próbálják vígasztalni őket.

A következőképpen épül fel ez az időszak:

A temetőből hazaérve szokásos egy kisebb étkezést biztosítani, ami hagyományosan bagelből és főtt tojásból áll, mert ezek kerek formája az élet ciklusát szimbolizálja.

Ez alatt a hét alatt a gyászolók nem hagyják el a házat, a többiek jönnek hozzájuk vígaszt nyújtani, imádkozni, Tórát tanulmányozni, adakozni és minden egyéb olyat tenni, ami az elhunyt lelkéért szól. Imádkozás alatt a Kaddish imát is elmondják.

Célszerű az elhunyt lakásában Süvét ülni, hogy a lelkéért tett cselekedetek “otthon” legyenek.

Dolgozni természetesen tilos ebben az időszakban.

Nagy jótettnek számít a gyászolót vígasztalni. Ez abból áll, hogy Süve időszaka alatt meglátogatják a gyászolókat, az elhunyt jótetteiről beszélget, vagy csak szimplán jelen van, hogy segíteni tudja a gyászolót, ha szükség van rá.

A minyennek (legalább 10 felnőtt zsidó férfi) minden nap háromszor össze kell gyűlnie, hogy együtt imádkozzanak és Kaddish-t mondjanak. Egy Tóratekercset is kölcsön kell kérni erre az időszakra.

Az elhunyt emlékére gyertyát kell gyújtani a gyászoló házban. Akkor kell meggyújtani, amikor visszaérnek a házba a gyászolók a temetés után, és hét napon át égnie kell. A Kabbala szerint 5 gyertyát kell gyújtani, ami a lélek öt szintjét jelképezi.

A tükröket le kell takarni, csakúgy mint a képeket a gyászoló házban. A halál beálltával kell ezt megtenni, s a Süve-ülés végén lehet eltávolítani a takarókat. Ennek a szokásnak bizonytalan az eredete, de leginkább azért van, hogy a gyászolók ne a saját külsejükkel legyenek elfoglalva ezen időszak alatt, hanem az elhunyttal.

S hogy miért Süve ülés? Azért, mert ősi zsidó szokás szerint a gyászolók ebben az időszakban nem ülnek rendes székeken, hanem csak alacsony sámlikon.

Bőrcipőt sem hordunk ez alatt az időszak alatt, mert a bőr viselése az saját magunk kényeztetésének számít, s ilyenkor nem a világi dolgokra kell koncentrálni, hanem az életre, annak mélyebb értelmére, s a halálra.

A gyászoló nem borotválkozhat, nem vághatja le a haját, nem fürödhet vagy zuhanyozhat pusztán élvezetből a Süve alatt. Mosni vagy frissen mosott ruhát hordani sem szabad, új ruhát venni sem. Csak akkor lehet egy ruhadarabot kimosni, ha az földes. Azt a ruhadarabot kell viselni, amit korábban a temetéskor megszaggatott a gyászoló.

Szexuálisan tilos érintkezni ezidő alatt.

Zenét hallgatni vagy más módon szórakozni is tilos.

Tórát csak abból a célból szabad tanulmányozni ilyenkor, hogy a gyász alatti viselkedést minél jobban megértsük, egyebekben tilos.

Shabbat alatt a gyászt fel kell függeszteni. A gyászolók megmosdanak, ünnepi ruhába öltöznek, elhagyhatják a házat, hogy részt vegyenek az Istentiszteleten, s ennek keretében Kaddish-t mondjanak.

A Süve időszaka a temetést követő hetedik nap reggelén ér véget a reggeli imádság után. Az első nap a temetés napja. A jelenlévők ismét részvétüket fejezik ki, a gyászolók pedig visszatérnek a mindennapi életvitelhez.

A Sheloshim és az első év

A Süve-ülést követően ugyan visszatér a gyászoló a rendes kerékvágásba, de bizonyos gyász alatti magatartásoknak továbbra is eleget kell tenni. Nem vehet vagy hordhat új ruhát, nem vágathat hajat, nem hallgathat zenét vagy járhat el szórakozni s nem vehet részt örömteli eseményeken, mint mondjuk egy esküvő. Ezek a tiltások a temetést követő harmincadik napig élnek, a temetést számítva első napként.

Abban az esetben, ha valaki a szülőjét gyászolja, ez az időszak egy teljes évig tart. A hajvágást illetően azonban a hagyományaink azt mondják, hogy ha a családunk vagy barátaink vagy a közösség bármely tagja kritikával illeti zabolázhatatlan hajunkat, akkor le lehet vágatni.

Összességében a zsidó vallás ad egy keretet a gyász kezelésére és levezetésére. Irányelveit az egyes periódusokban fontos betartani, de az is fontos, hogy ne tartson egyik szakasz sem hosszabban, mint az előírt. Előfordulhat, hogy a gyászoló nem érez olyan jellegű fájdalmat, mint amilyenről az előírások szólnak, az is lehetséges, hogy nem érzi úgy, hogy tovább tud lépni a következő szakaszba. Mégis a Tóra bölcsessége jónak bizonyult az évezredeken keresztül.

A legfontosabb viszont az, hogy ezek a fázisok nem csak rólunk szólnak, s nem csak arról, hogyan birkózunk meg gyászunkkal. Elsősorban az elhunytról szólnak. Ezek a gyászpraktikák leginkább azért vannak, hogy segítsük a lelket a másvilágba való felemelkedése során.

Gyász

A zsidó hagyományok bátorítják, támogatják a halott tisztes meggyászolását, s előírják, hogy a halált követő időszakban miket és hogyan kell tenni ahhoz, hogy a bánatunkat s gyászunkat a lehető legjobban fel tudjuk dolgozni. Ugyanakkor a gyász intenzitásától függően teszi sorrendbe a teendőket. Gyászunk közvetlen a halált követőeen a legintenzívebb, a temetést követi a 7 napos Süve ülés, ezt a 30 napos Shloshim időszak s végül a gyászév.

A gyász az elhunyt iránt érzett tisztelet kimutatásának egy formája, s annak, hogy milyen helyet foglalt el az eltávozott az életünkben. Másszóval kötelességünk gyászolni, de csak bizonyos keretek között. Nem elfogadható, ha valaki egyáltalán nem gyászol, de az sem, ha valaki a depresszió legmélyebb bugyraiba süllyed gyászától. Mindkettő káros az elhunyt lelkére nézve is és az élő gyászolóra is. A gyász az elhunyt elvesztése iránt érzett fájdalmat is hivatott gyógyítani. De azt mindvégig szem előtt kell tartani, hogy az elhunyt lelkének nincs szüksége arra, hogy az evilágon maradottak a gyász és bánat fogságában maradjanak. Épp ellenkezőleg, a lélek abból profitál a legtöbbet, ha családtagjai boldogok, mert ez arra sarkallja az ittmaradottakat, hogy az eltávozott lelkét jótéteményekkel tiszteljék meg, s ezáltal a lélek hatása sokáig köztünk marad.

A gyász öt fázisa kapcsolódik a lélek felemelkedésének öt fázisához. Ezen öt fázis során a lélek fokozatosan eltávolodik ettől a világtól, s fokozatosan egyre kevésbé nyilvánvalóan lesz jelen életünkben, de persze továbbra is hatással lesz ránk.

A temetés

A test előkészítése

A zsidó törvények szerint a testet teljes egészében vissza kell szolgáltatni a földnek, melyből vétetett, méghozzá olyan formában, hogy a természetes lebomlási folyamatot követni tudja. A Tóra előírja, hogy a halál és temetés közti időszakban is a legnagyobb tisztelet illeti meg a testet, ezért tilos bebalzsamozni (ezáltal a belső szerveket eltávolítják és “újrakészítik” a külsőt), tilos a holttestet közszemlére tenni (ez súlyosan sérti az elhunyt méltóságát), s tilos elhamvasztani (mert ez elpusztítja a testet, s emiatt nem teszi lehetővé a természetes lebomlást). A boncolás is tilos, mert nemcsak, hogy az elhunyt méltóságát sérti, de szinte biztos, hogy lesznek olyan szervei, amik boncolás után nem lesznek rendesen eltemethetőek. Eztrém esetekben szabad csak boncolást végezni, a legjobb rabbival konzultálni ezekről az esetekről.

A Chevra Kadisha

Minden zsidó közösségben működik Chevra Kadisha. Szó szerint “Szent Egyletet” jelent. Azok egylete, akik elkötelezettek az iránt, hogy minden egyes zsidó ember, aki elhalálozik, méltó temetésben részesüljön. A test előkészítését legjobb a Chevra Kadishára bízni. Ők megtisztítják a testet, felöltöztetik a tachrichim-be (zseb nélküli, fehér halotti ruha) és biztosítják, hogy minden a zsidó szokásoknak megfelelően bonyolódjon le.

A test felöltöztetése

A zsidó hagyományok szerint minden ember egyenlő halálában. Ez az oka annak, hogy minden egyes személyt ugyanolyan ruhában temetnek el. Az, hogy gazdag vagy szegény volt-e életében, nem számít, Isten előtt mindenki egyenlő. S a mennyben kapott jutalmat Isten nem anyagi helyzet szerint osztogatja, hanem véghezvitt tettek szerint. A viselt ruhának megfelelőnek kell lennie egy olyasvalaki számára, aki Isten ítélőszéke elé kerül nemsokára egy rövid időre. Egyszerűnek, kézzel készítettnek, makulátlanul tisztának és fehérnek kell lennie. Ezek a tulajdonságok jelképezik a tisztaságot, egyszerűséget, méltóságot. Nem szabad zsebet varrni rá, hogy ne tudjon a halott evilági javakat vinni magával a másvilágra. Nem a javak számítanak a másvilágon, hanem az elhunyt lelke. Ez a ruha beszerezhető a Chevra Kadishától.

Az elhunytra eztán fel kell adni a taleszát, tekintet nélkül arra, hogy mennyire volt drága, vagy mennyire volt új. Az egyik rojtot azonban el kell vágni rajta. Az, aki nem volt vallásos és nem viselt életében rendszeresen taleszt, azt egy speciálisan erre a célra vásárolt taleszben is el lehet temetni, ha a család úgy kívánja.

A koporsó

A koporsónak fából kell készülnie. Fém fogantyúk lehetnek rajta, de csak fából készült szögekkel lehet a koporsóra erősíteni. A belsejét nem szabad kibélelni, ez idegen a zsidó szokásoktól. Szokás azonban egy kis üvegcse Szent Földről származó földet a halottal eltemetni.

A temetés

Egy zsidó embert más zsidók által körülvéve kell eltemetni, zsidó temetőben. Hagyományaink nagy fontosságot tulajdonítanak annak is, hogy csak zsidók gondoskodjanak a testről, cipeljék a koporsót, helyezzék a sírba a koporsót és fedjék be földdel a sírt. Mindent meg kell tenni ami lehetséges azért, hogy ez így legyen.

A ruhák megszaggatása (Keriah)

A közvetlen hozzátartozóknak (gyerekek, testvérek, házastársak, szülők) gyászuk jeleként meg kell szaggatniuk ruhájukat a szívük fölött. Ezt általában a temetés kezdetén végzik el. Vannak olyan közösségek is azonban, ahol az a szokás, hogy közvetlen a halált követően szaggatják meg a ruhát, s olyan is, ahol közvetlen a koporsó sírba helyezése után.

A gyászbeszéd (Hesped)

Ebben meg kell emlékezni az elhunyt minden jó tulajdonságáról és tettéről, s el kell mondani benne azt is, hogy az elhunyt életéből mit tanulhattunk és tudunk alkalmazni mindennapi életünkben. Ezt a beszédet mondhatja a rabbi is, vagy bárki, aki ismerte az elhunytat.

A halott kísérése (Lavayah)

Hagyományosan a koporsót vállon vitték a temetőig, a család és a közösség pedig követték a koporsót, hogy megtiszteljék és vígasztalják az elhunytat. Manapság a nagy távolság általában nem teszi ezt lehetővé, de még most is nagyon fontos, hogy a gyászolók kövessék a koporsót, ahogy a ravataltól a sírhoz viszik.

A temetés maga (Kevurah)

Visszaszolgáltatjuk a testet a földnek, melyből vétetett. Ez a legutolsó cselekedetünk, melyben ki tudjuk nyilvánítani, mennyire törődünk/törődtünk az elhunyttal, s nagy jótéteménynek számít, ha részt vehetünk a koporó elásásában. Ideális esetben az egész sírt a zsidó közösség tölti fel. Ekkor hangzik el a Tzidduk Hadin is, ami egy olyan hálabeszéd-szerűség, amiben Isten igazságosságát méltatjuk, aki még gyász idején is vígasztal minket. Eztán el kell mondani a Kaddish-t és az El Malei Rachamim imát.

A gyászolók vígasztalása

A koporsó földbe helyezését követően veszi kezdetét a gyászidőszak, s a közösség ekkor kezdi el részvétét kifejezni és vígasztalni a családot. Azok, akik részt vettek a temetésen, két párhuzamos sort formálnak és a gyászolók, akik mostanra már levették bőrcipőiket, elhaladnak közöttük, a közösség ölelésében. Azok, akik a sorban állnak, a vígasztalás hagyományos szavait mondják “Vígasztaljon a mindenható téged Cion és Jeruzsálem minden gyászolója közt leginkább” S eztán mindenki oda megy, ahol a hétnapos süve-ülést tartják.

A temetés napját megelőző este

Az elhunytat nem szabad egyedül hagyni a temetésig. Valakinek őriznie kell őt, imádkozni érte és zsoltárokat olvasni lelkéért. A legjobb, ha ezt egy olyan rokon teszi, aki vallásos zsidó életet él.

A “virrasztás” azonban teljesen idegen a zsidó hagyományoktól, s annak szelemmisége sérti a zsidó hagyományokat és érzékenységet. Az a szokás, hogy a temetést megelőző este a barátok meglátogatják a családot és vígasztalják őket, valamint megnézzék az elhunyt földi maradványait, kifejezetten keresztény szokás. A zsidó hagyományok azonban csak a saját évezredes rituálék betartásához ragaszkodnak. Az elhunyt iránti tiszteletet nem azáltal rójuk le, hogy földi maradványait nézegetjük, mert ez nagyon sértő magatartás. S hiábavaló próbálkozás a gyászolókat vígasztalni, mikor halottjuk még ott fekszik előttük a ravatalon. A részvétet leróni legjobban a gyászolók otthonában lehet a süve ülés időszaka alatt. S a “virrasztás” gyakran fordul semmitmondó partiba, jelentéktelen beszélgetésekbe, s a gyászolóknak nincs módjuk feldolgozni szerettük elvesztése miatt érzett fájdalmukat. Ezért a “virrasztás” zsidó temetések előtt kifejezetten ellenjavalt.