A tíz csapás

1. Vér

Amikor a fáraó nem akarta felszabadítani Izrael gyermekeit, akkor Mózes és Áron figyelmeztették, hogy Isten meg fogja büntetni őt is és népét is. Először Egyiptom földjének vizei fognak vérré válni.

Mózes és Áron elmentek a Nílus partjára, ahol Áron megsuhintotta vesszőjét és vérré változtatta a folyóvizet. Az összes egyiptomi, még a fáraó is tanúja volt ennek a csodának. Látták, ahogy sorra pusztulnak el a halak a partra áramló vérben, és undorodva fordítottak hátat a bűzt árasztó szent folyónak. A kiváló ízű vizéről messzeföldön híres Nílusból nem tudtak inni az egyiptomiak, így hát megpróbáltak kutakat ásni. Balszerencséjükre azonban nem csak a Nílus vize vált vérré, hanem minden ivóvíz, amihez az egyiptomiak hozzá akartak férni. A halak elpusztultak a folyókban és tavakban, és egy teljes hétig szenvedtek elviselhetetlen szomjúságtól az egyiptomiak és háziállataik. Ennek ellenére azonban a fáraó nem akarta elengedni a zsidókat.



2. Békák

Miután időben figyelmeztették a fáraót, jött a második Egyiptomra mért csapás. Áron megsuhintotta vesszőjét a Nílus felett, és békák kezdtek özönleni belőle. Minden kis négyzetcentiméterét elárasztották a földnek. Ellepték az egyiptomiak házait, hálószobáit, bármerre néztek, bármihez nyúltak, mindenhol a békák nyálkás testeit látták és brekegésüket hallották. A fáraó megrémült, és kérte Mózest és Áront, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy elmúljon a csapás, s ha elmúlik, akkor rögtön szabadon engedi a zsidókat. De amint eltűntek a békák, nem tartotta meg a szavát, és nem engedte el a zsidókat.



3. tetvek

Isten utasította Áront, hogy suhintson vesszőjével a földre, s amint vesszeje hozzáért a földhöz, mindenhonnan tetvek kezdtek előmászni Egyiptomszerte. Emberek és állatok egyaránt szenvedtek ettől a csapástól. A fáraót figyelmeztették segédjei, hogy ez Isten büntetése, a fáraó azonban megkeményítette a szívét és nem engedte el a zsidókat.



4. Vadállatok

A negyedik csapás, ami az egyiptomiak bosszantására volt hivatott, abból állt, hogy vadállatok dúlták fel az országot, s mindent elpusztítottak, ami csak az útjukba került. Csak Goshen provincia menekült meg ettől a csapástól (és az összes többitől is), ahol a zsidók éltek. A fáraó ismét ígéretet tett, hogy elengedi a zsidókat, mehetnek a sivatagba, ha akarnak, csak ne túl messzire. És ismételten nem állta a szavát a csapás elmúltával.



5. Dögvész

Ekkor Isten dögvészt küldött Egyiptomra, ami a legtöbb háziállatot elpusztította. Elképzelhetetlen a gyász, amit éreztek akkor, amikor látták méltóságteljes lovaikat, Egyiptom büszkeségeit elsorvadni, amikor barmaik a mezőkön szenvedtek Mózes egyetlen szavától, amikor istenként dicsőített állataik elhulltak. S ezen felül láthatták azt is, hogy az izraelitákat egyáltalán nem érinti a csapás. A fáraó azonban ismét megkeményítette a szívét és nem engedte el Izrael népét.



6. Fekély

Következett a hatodik csapás, ami szörnyen fájdalmas volt. Isten arra utasította Mózest, hogy vegyen a kályhákból némi kormot és szórja az ég felé. Mózes így is cselekedett, és Egyiptomszerte mindenki fekélyes lett.



7. Jégeső

Mózes bejelentette, hogy olyan jégeső fog végigsöpörni Egyiptomon, ami soha nem látott pusztítást visz majd végbe. Se élő, se fa, se virág nem fogja sérülésmentesen megúszni. Az emberek csak saját otthonukban lesznek biztonságban, tehát akik hisznek és félnek, azok otthon maradhatnak és menedékhelyre terelhetik állataikat.

Néhány egyiptomi megfogadta a tanácsot, de a nemtörődömök és a makacsok a mezőn hagyták barmaikat és szolgáikat. Amikor Mózes megsuhintotta vesszőjét, jég kezdett szakadni az égből, fülsüketítő dörgések rázták meg Egyiptomot és villámok szaggatták az eget, amik tűzként csapódtak a földbe. A jégeső megtette a hatását, aki nem volt biztos helyen, ember és állat egyaránt, mind életét vesztette, a növényeket megtépázta a szél, a fák kicsavarva hevertek a földeken. Csak Goshen földjét nem érintette a vihar. De a fáraó a csapás elmúltával megintcsak nem engedte el Mózes népét.



8. Sáskajárás

Amikor Mózes és Áron ismét a fáraónál járt, a fáraó engedékenyebbnek látszott. Megkérdezte, kik vennének részt Izrael Istenének ünneplésén a sivatagban. Ám amikor azt a választ kapta, hogy minden zsidó, idős és fiatal, férfi, nő és gyermek, sőt még az állatok is, akkor már kevésbé tűnt engedékenynek. Azt ajánlotta, hogy elengedi a férfiakat, de a nők, gyerekek és állatok maradjanak. Ezt az ajánlatot azonban nem fogadta el Mózes és Áron, s a fáraó annak ellenére ragaszkodott a zsidók maradásához, hogy Mózes újabb csapásra figyelmeztette őt. Annak ellenére is, hogy összes asztrológusa és tanácsadója azt tanácsolta, hogy engedje el a zsidókat.

Amikor kilépett a palotából, Mózes az ég felé emelte karját és a keleti szél sáskákat hozott Egyiptomba. Eltakarták a napot, felfaltak minden maroknyi zöldet, amit a jégeső és a korábbi csapások meghagytak. Az emberiség történetében soha nem volt még ehhez foghatóan pusztító sáskajárás. Romba döntötte Egyiptomot, ami már amúgyis romokban hevert a korábbi katasztrófák miatt. A fáraó ismét kérte Mózest és Áront, hogy imádkozzanak Istenükhöz, hogy elmúljon a csapás. Isten pedig erős nyugati szelet küldött, ami a tengerbe fújta a sáskákat.

Ám amikor elmúlt a csapás, a fáraó ismételten megtagadta a zsidók felszabadítását.



9. sötétség

Ekkor a kilencedik csapás következett. Több napon át áthatolhatatlan sötétség lepte be Egyiptomot, ami minden meggyújtott fényforrást kioltott. Az egyiptomiakat megbénította a félelem és nem mozdultak egy tapodtat sem onnét, ahol érte őket a sötétség. Csak Goshenben volt világos, ahol a zsidók éltek. Ám nem minden zsidót kímélt meg ez a csapás. Voltak páran, akik egyiptomiak akartak lenni minden tekintetben, s nem akartak a héberekhez tartozni. Ő úgy viselkedtek, mint az egyiptomiak, ugyanazokat a szokásokat követték, mint az egyiptomiak, ugyanúgy étkeztek, mint az egyiptomiak. Ezen zsidók nem akarták elhagyni Egyiptomot. Ők életüket vesztették a sötétség napjai alatt.

A fáraó ismét megpróbált egyezkedni Mózessel és Áronnal. Azt ajánlotta, menjen minden ember, de az állataikat hagyják Egyiptomban. Azonban Mózes és Áron azt a választ adta, hogy minden férfit, nőt, gyermeket, állatot és összes ingóságukat vinni akarják, és nem érik be kevesebbel. Erre a fáraó éktelen haragra gerjedt. Kiparancsolta őket a palotából, és közölte, vissza ne merjenek térni. Megfenyegette őket, hogy ha még egyszer visszamennek a palotába, akkor megöleti őket.

Mózes azt mondta, hogy nincs szükség arra, hogy mégegyszer meglátogassák őt, mert Isten még egy csapást fog küldeni Egyiptomra, ami után a fáraó feltétel nélkül el fogja engedni a zsidókat. Pontosan éjfélkor ugyanis Isten át fog vonulni Egyiptom felett és lesújt minde egyiptomi elsőszülöttre, emberre és állatra egyaránt. Izrael gyermekei közül azonban nem fog senki meghalni. Keserű fájdalom fog végigsöpörni Egyiptomon, s minden egyiptomit meg fog bénítani a félelem. S maga a fáraó fog könyörögni az izraeliták vezetőinek, hogy hagyják el Egyiptomot késedelem nélkül.

S ezekkel a szavakkal Mózes és Áron magára hagyta a dühöngő fáraót.



A pészachi áldozat

Nisszán hónap első napján, két héttel a kivonulást megelőzően, Isten azt mondta Mózesnek és Áronnak: “Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyűlekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt… És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig… És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az. … És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét. És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret; még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból… Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta.” (Exodus 12:2-31)

Mózes elmondta mindezt Izrael gyermekeinek. Nagy bátorság kellett ennek a parancsnak a teljesítéséhez, mert a bárány szent állat volt az akkori Egyiptomban. Izrael gyermekei azonban nagyon bátran és elszántan teljesítették Isten minden parancsát.

10. Az elsőszülöttek halála

Eljött a Nisszán hónap 14-éről 15-ére forduló éjfél. És Isten lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban, a fáraó elsőszülöttjétől kezdve a fogva tartott rabok elsőszülöttjéig, s minden állat elsőszülöttje is elhunyt. Pontosan úgy, ahogy Mózes mondta a fáraónak. Hangos és keserű jajgatást lehetett hallani minden házban, amit érintett a csapás. S ezen a napon a következőket mondta a fáraó Mózesnek és Áronnak: “Keljetek fel, menjetek ki az én népem közűl, mind ti, mind Izráel fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, a mint mondátok. Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, a mint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is.” Végre megtört a makacs uralkodó büszkesége.

Az izraeliták pedig készülődni kezdtek távozásukra. Gyorsan dobogó szívvel csoportokra oszlottak, hogy még éjfél előtt megehessék az áldozati bárányt, úgy előkészítve, ahogy parancsolva volt. A nők pedig kivették sütőikből a keletlen kenyereket, hogy azt egyék a báránnyal. Miután mindennel elkészültek, parancsszóra Izrael teljes nemzetsége elindult a hűs, csendes keleti reggelben. Viszont még a sietség és veszedelem közepette sem feledték el őseik Józsefnek tett ígéretét, s magukkal vitték József tetemét, hogy az Ígéret Földjén temessék majd el.