Mózes eltűnik

A Tóra öt könyvből áll, s ez az öt könyv összesen 54 heti szakaszra van osztva. Mózes öt könyveként szokták leginkább emlegetni.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy hibás az elnevezés. Mert bár tényleg Mózes írta le a történeteket, és leginkább róla szól a narráció, de nem inkább Istené az a Tóra? A Talmud Malakiás próféta szavait idézi: “Emlékezz meg szolgám, Mózes Tórájáról”. Akkor tehát mégis Mózesé lenne a Tóra? A Talmud szerint igen, mert egész életét ennek megírására szentelte.

Az első könyvben, a Genesis-ben (Teremtés könyve) nem szerepel Mózes. Ez teljesen logikus, hisz akkor Mózes még nem élt. S az utolsó, ötödik könyvben, a Deuteronómiumban is csak kevésszer kerül Mózes neve említésre. Ez is érthető, hiszen ez a könyv teljes egészében azt a 37-napos beszédet tartalmazza, amit Mózes a halála előtt intézett népéhez. A Deuternonómium 11 heti szakaszában végig egyesszám első személyben beszél Mózes – “Akkor, amikor Isten azt mondta nekem…” “És aztán tovább vándoroltunk…” (ellentétben a Tóra többi könyvével, ami egyesszám harmadik személyben íródott – “Isten így szólt Mózeshez…” “És Mózes leereszkedett a hegyről…” stb)

A Tóra többi könyvében Mózes neve minden egyes hetiszakaszban többször is szerepel. Gyakran több tucatszor is egyetlen oldalon. Egyetlen hetiszakasz, a Tecáve (Exodus 27:20-30:10) kivételével, ahol egyszer sem hangzik el Mózes neve. A Tóra Baal HaTurim-kommentárja ezt azzal magyarázza, amit Mózes mondott Istennek az Aranyborjú bűnének elkövetésekor. Mózes kérlelte Istent, hogy bocsássa meg népe bűnét, majd így szólt: “De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.” (Exodus 32:32) Tehát ezen magyarázat szerint emiatt nem szerepel a Tecáve heti szakaszban Mózes neve.

Viszont pár kérdés még válaszra vár:

A végén Isten persze nem pusztította el Izrael népét, és nem törölte ki Mózes nevét a Tórából. De akkor miért pont a Tecáve szakaszból távolította el? Büntetés lenne csupán, vagy mélyebb jelentősége van ennek?

Mit próbált meg Mózes elérni? Fenyegette volna Istent, hogy így bírja jobb belátásra? Menthető lett volna Izrel népe, ha Mózes neve eltűnik a Tórából?

Az 54 heti szakasz közül miért pont a Tecáve az egyetlen, ahol nem említik Mózest? Annál is inkább, hogy ez a beszélgetés az eggyel későbbi hetiszakaszban, a Ki Tisában zajlik le.

- o -

A Zohar úgy beszél Istenről, a Tóráról és Izrael népéről, mint egymáshoz szorosan kapcsolódó 3 láncszemről, melynek minden szeme két szintű, egy rejtett és egy felfedett szintet takar. Milyen rejtett és felfedett szintről beszél hát a Zohar? A haszid tanítók úgy magyarázzák, hogy két szinten áll összeköttetésben Isten, Izrael és a Tóra. A “felfedett’ szinten a Tóra a kapocs Isten és Izrael között. Isten mindenható és megismerhetetlen, mi pedig halandóak vagyunk. Viszont megkaptuk Istentől a Tórát, hogy ez testesítse meg az ő bölcsességét és akaratát, s mikor tanulmányozzuk, akkor kapcsolatot teremtünk Istennel.

Mélyebb szinten azonban pont fordítva van az összeköttetés. Izrael lelke az, ami a Tórát Istenhez köti. Ezen a szinten a lélek az Isteni lényeg egy szikrája, a Tóra pedig ennek az egységnek a terméke. Isten mindenek felett áll, bölcsességre és akaratra csak azért van szüksége, hogy eszközként használhassa a velünk való kommunikációra.

Más szóval tehát a “felfedett” szinten az a zsidó, aki ne-adj-Isten megtagadja a Tórát, elveszti kapcsolatát Istennel. “Rejtett” szinten pedig a Tórának van szüksége ránk, hogy csatlakozni tudjon Istenhez.

(Némely Tóraszakasz és a Midrások úgy írják le a zsidóságot, mint Isten gyermekeit. A gyermek-szülő kapcsolat alapját pedig az adja, hogy a gyermek az a szülő lelkének kiterjesztése. Máshol pedig láthatjuk, hogy a Tóra az alapja Istenhez való kötődésünknek, mint pl. a Midrásban, ami úgy írja le a Tórát, mint Isten lányát, Izrael népét pedig a Király vejeként.)

- o -

Most már érthetjük, mit is ért el Mózes azzal, hogy ragaszkodott hozzá, hogy “töröljék nevét” a Tórából.

Egy ember “neve” az, ami képviseli őt a világ felé, ami mögött egy mélyebb személyiség áll, ami felülemelkedik minden néven és általános leíráson. Épp ezért bölcseink azt mondják, hogy a Tóra nem más, mint Isten nevei. Pl. ahogyan tudatja velünk, hogy létezik.

Amikor Isten azt mondta Mózesnek, hogy a Tóra megtagadása tönkretette a vele való kapcsolatot, akkor Mózes megértette, hogy ez azt jelenti, hogy Isten most már csak a “név” szintjén kapcsolódik hozzájuk, kapcsolatuk “felfedett” dimenzióján, ahol a Tóra a kapocs Isten és Izrael közt. Tudta, hogy ahhoz, hogy népét megmenthesse, emlékeztetnie kell Istent a “rejtett” kapcsolatára népével, a legbelső, lényegi kapocsra, amit semmiféle bűn nem pusztíthat el. És ezért mondta, Istennek, hogy törölje ki nevét a Tórából.

Mózes a következőkett mondta: “A Tóra az életem. Sőt mi több, a Tóra tartalmazza kapcsolatom lényegét azzal a néppel, amit szeretek. Én vagyok a tanítójuk, tudásod közvetítője. De az abszolút kapcsolatunk még ennél is mélyebbre nyúlik. Annyira, hogy ki szeretném töröltetni a nevem a Tórából. Ugyanis amíg nem tudom megértetni velük, hogy én közvetítem feléjük a Tórát, addig a Tóra elutasítása részükről azt jelenti, hogy többé már nem állok kapcsolatban velük.”

Az igaz emberek cselekedeteinek érdekes hatása van Istenre. Arra késztetik, hogy ugyanúgy cselekedjen. Mózes szavai arra késztették tehát, hogy ő is vegye fel a “rejtett” és “névtelen” kapcsolatát népével. A kapcsolatot, ami meghaldja a Tórát, ami valójában a Tóra forrása. (Tehát Mózes nem csak a népét mentette meg ezzel, hanem a Tórát is.)

- o -

A Tecáve heti szakasz dicső emléket állít Mózes fantasztikus tettének, és annak, amit ezzel elért. Mivel amíg a neve nem kerül említésre ebben a szakaszban, addig névtelen lényege áthatja azt. Ezt láthatjuk a szakasz legelső mondatában is, ahol Isten szólt Mózeshez: “Te pedig parancsold meg Izrael fiainak” A szakasz legelső szavában --v’atah, “Te pedig” -- jelen van Mózes. Nem a neve, hanem az azon felül emelkedő “Te”.

Miért pont a Tecáve? Ádár hónap 7-e (Mózes születésnapja és halálozásának napja) mindig arra a hétre, vagy közel hozzá esik, amikor ez a hetiszakasz. S épp emiatt ez a szakasz a legalkalmasabb arra, hogy bemutassa Mózes lényegét.

Izrael teste

Izrael is sok szervből és végtagból áll.

Minden generációnak megvannak a maga kiemelkedő bölcsei, akik egész életüket annak szentelik, hogy a Tóra Isteni lényegével eggyé váljanak. Az ő életüket átszövi az Isteni igazság tudata. Ők Izrael népének az agya. Szívét azok az emberek alkotják, akik példamutatóan vallásos életet élnek. Karját a sikeres építészek és egyéb sikereket elérő emberek alkotják. Minden egyes zsidó, az adott generáció Mózesétől kezve egészen a kétkezi munkásig, Izrael testének elválaszthatatlan részét képezi. S mindenki ugyanúgy az “Apa végtagja”.

De ugyanúgy, mint ahogy egy apa-gyerek kapcsolatban, itt is elsősorban a gyerek gondolkodásmódja hozza létre a kapcsolatot az apával. S amíg az összes szerve és végtagja egy egységet képez testének egészével, addig testének minden része ugyanúgy az apja gyermeke. Ebből kifolyólag tehát az agy nem közvetítő szerepet játszik, a gyermek minden egyes testrésze, még lábujjának körme is tartalmazza azt az öntudatot, ami az apa és gyermek látszólag két külön testét egy egésszé formálja. De csak az elméjükkel való kapcsolatnak köszönhetően található meg ez a tudás a gyerek minden egyes testrészében.

Ugyanez vonatkozik Izrael népének testére. Bölcseinkhez való kötődésünk által válik népünk egy egésszé, s általuk tudunk kapcsolatot teremteni Teremtőnkkel. És bár igaz, hogy egy zsidó csak annyira tudja magától elszakítani az őt Istenhez fűző kötelékét, amennyire egy lábujjköröm le tudja vágni saját magát és ezáltal elszakítani magát atyjától, az is igaz, hogy ugyanez a zsidó meg tudja választani, hogy a mindennapjaiban miként jelenjen meg az őt Teremtőjéhez fűző kapcsolat. És – Isten ments- választhatjuk azt is, hogy elválunk vallási vezetőinktől és tudatalattinkból is száműzzük Istent. Választhatjuk azonban azt is, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat Izrael “agyával” és ezáltal a Mindenhatóval való kapcsolatunk egy igazi, élettel teli valósággá válhat mindennapjainkban.

A tudatosság faktora

Rabbi Schneur Zalman szerint a magyarázat a Tórában megtalálható apa-gyermek metafórában keresendő. Mózes is azt mondja, hogy “Örökkévaló Uratoknak, Isteneteknek gyermekei vagytok”. Míg a zsidó nép Egyiptomban volt, Isten úgy beszélt róluk, mint “Elszőszülött gyermekem, Izrael.”

De mégis milyen értelemben atyánk Isten? Előszöris ott vannak a nyilvánvaló hasonlóságok: akárcsak egy apa, Isten megteremt minket és táplál bennünket étellel és szellemi táplálékkal. Határtalanul szeret minket, a mindent megbocsájtó apa szeretetével. Rabbi Schneur Zalman egész hosszasan elemzi ennek az apa-gyerek modellnek a különféle aspektusait, s ezen keresztül próbálja megvílágítani egymással és Mennybéli Atyánkkal való kapcsolatunk mibenlétét.

Egy mikroszkopikus kis anyag, amit az apa hordoz, új életet teremt. Az anya méhében egy kis sejt aggyá, szívvé, szemmé, füllé, karokká, lábakká, körmökké fejlődik, majd gondolkodó, érző, küzdő emberként világra jön.

Fizikailag nézve, ami valaha az apa testének és lelkének a részét képezte, az fokozatosan egy önálló, független emberré fejlődik. Mélységeiben megvizsgálva azonban azt találjuk, hogy a gyerek elválaszthatatlanná válik attól, aki “megalkotta” őt. A Talmud szerint a fiú az apjának karja. A gyerek tudatosságának legmélyén egy örök igazság rejtőzik: ő az apja gyermeke, lényének meghosszabbítása, személyiségének tükre. Testileg ugyan két külön emberről beszélünk, de lényegükben ugyanazok.

Persze lehet azt mondani, hogy rendben, talán a gyerek gondolataiban, az önmagáról alkotott képében, identitásának kialakulásában az apa és gyermek egysége tovább él. Agyának adott részében érzékelni lehet az apát, egy másik szekciójában pedig az egységüket, de a gyerek nem csak agyból áll, vannak más testrészei is, ami igenis elválik az apától, és teljesen külön entitást képez.

Nyilvánvalóan nem ez a helyzet azonban. Csak annyira, amennyire az igaz, hogy a szem magától lát és a száj magától beszél. Az ember testének részei egy egészként működnek, s maga az ember az, aki lát, aki beszél, aki tudatos. A gyerek kislábujjának körme is összeköttetésben áll az agyával, s épp ezért nem kevésbé egy az apával, mint az agy maga. Az agy az, ami összefogja és megtestesíti ezt az egységet.

De mi történik, ha a köröm, vagy egy végtag elszakad az agytól? Ez elvágná életének és tudatosságának központjától, s ennek folyományaként az apától. Másszóval a gyerek végtagjainak és szerveinek egysége az apa lényegével teljes egészében attól függ, hogy ápolják-e a kapcsolatot saját lelkükkel, amely átitatja őket ennek az egységnek a tudatával.

Pészach 2011 (5771)

Idén is igyekszem átláthatóbbá tenni ezt a sokrétű ünnepet. Akit érdekel egy témakör, csak kattintson a linkjére.

Takarítás Pészach előtt

Bevásárlás Pészachra

Egy-két szó arról, mit is ünneplünk, és a Széder este dióhéjban

A 2011-es (5771-es) Pészachi naptár

A Széder tál

A Széder este menete

Receptek Pészachra (nem saját receptek)

Yom Tov

Az abszolút áldozat

Sok év felkészülés után Mózes végre kész vezetővé válni. Zsidó csecsemő volt, akit a Nílusra bocsájtottak, Jocheved szoptatta, egyiptomi herceg lett, majd népének bátor védelmezője, s ugyanilyen bátorsággal kampányolt a zsidó egységért. Mint egy pásztor a vadonban. S ekkor Isten megjelent előtte égő csipkebokorként, hogy elmondja Mózesnek, hogy látta népének szenvedését, hallotta sirámaikat, ismeri bánatukat. S hogy őt, Mózest küldi, hogy megváltsa őket, kivezesse népét Egyiptomból, s elvigye őket a Sínai hegyig, hogy ott “hivatalosan” is kiválasztott népévé tegye őket.

Mózes azonban nem akar menni. Nem csak szimplán nemet mond, hanem 7 nap és 7 éjjel vitatkozik Istennel, s minden lehetséges érvet felsorakoztat küldetése ellen. S Isten éktelen haragra gerjedt.

Mózes először a szerénységét hozta fel ellenérvnek. “Ki bagyok én, hogy odaállhatnék a fáraó elé és követelhetném Izrael szabadon bocsájtását?” Minden ehhez hasonló érvre azt válaszolja Isten, hogy vele lesz majd. Végülis még a világ legszerényebb embere sem jelentheti ki magáról ezek után, hogy nem érdemes a feladatra.

Mózes a következő érvet hozza fel hát: “De hisz nem is ismerem lényeged. Hogyan képviselhetnék valakit, akinek nem tudom elmagyarázni a lényegét?” Isten tehát elmondja neki, ki is ő valójában. Erre Mózes csak annyit mondott, hogy nem fognak hinni neki, ha azt mondja, Isten küldte őt.

Ezt követően Isten megszidja őt amiatt, hogy megrágalmazta népét. Elmondja Mózesnek, hogy igenis hinni fognak neki, mert mondhat bármit, a zsidók mélyen hívők. Arra az esetre azonban, ha nem lenne eléggé meggyőződve népe hitéről, Isten ad neki néhány tippet, hogy hogyan bizonyosodhat meg hitükről.

Amikor minden egyéb kifogása elfogy, Mózes azt hozza fel, hogy beszédhibás, s egy vezetőnek beszédeket kell mondania. S Isten válasza annyira egyszerű erre, hogy nemigen kell ismételgetni. S végül Mózes csak szépen kéri Istent, hogy ne őt küldje. “Küldd azt, aki a világnak végén majd megváltja a zsidóságot”.

Miért viselkedik Mózes ilyen furcsán? Testvérei a rabszolgahajcsárok korbácsa alatt sínylődnek, a fáraó kezéhez pedig sok zsidó gyermek vére tapad. A pillanat, amiért a zsidók már négy emberöltő óta imádkoztak, végre eljött, Isten megjelent égő csipkebokor formájában, és közölte Mózessel, hogy őt küldi népe megváltására. Miért utasítja hát vissza Mózes ezt a küldetést? Szerénységből? Vagy azért, mert nem jó szónok? Bölcseink úgy értelmezik, hogy Mózes azt szeretné, ha a messiást küldené Isten a zsidók megváltására. Tudta ugyanis, hogy nem vezetheti majd be a zsidókat az ígéret földjére, s így nem tudja majd teljesen megváltani őket. Tudta, hogy Izrael népe diaszpórában fog majd ismét élni, s újra fizikai és spirituális fájdalmakat kell majd átélniük a száműzetés miatt. (Ha Mózes vezette volna be a zsidó népet az Ígéret földjére és építette volna fel a Szentélyt, akkor a zsidóságnak soha többet nem kellett volna száműzetésben élnie és a Szentélyt sem rombolták volna soha le, mert minden, amit Mózet tett, örök.) Tehát Mózes nem akar menni. Azt mondja, hogy ha elérkezett a megváltás ideje, akkor küldje azt, aki teljesen és örökre meg fogja váltani a népét. Hét nap és hét éjjel vitatkozott Mózes Istennel azon, hogy Isten hogyan akarja alakítani a történelmet, vállalva, hogy Izrael népének érdekében magára haragítja Istent. (Ez a fajta önfeláldozás, hogy népe érdekében hajlandó veszélyeztetni Istennel való kapcsolatát, végigkísérte Mózes vezetői stílusát élete végéig. Amikor a zsidók az aranyborjút imádták, akkor is azt mondta Mózes Istennek, hogy inkább őt hagyja ki a Tórából, csak a népének bocsásson meg.)

Mózes soha nem fogadta el a száműzetés perspektíváját. S miután az Isteni parancs erejének engedelmeskedve elfogadta küldetését, egész életében azon fáradozott, hogy ez legyen a végső megváltás. Életének legutolsó napjáig könyörgött Mózes Istennek, hogy engedje, hogy ő vezesse be a zsidókat a Szentföldre. Életének legutolsó napjáig vállalta, hogy magára haragítja Istent, csak hogy megóvja népét minden további száműzetéstől.

A hűséges pásztor

Izrael vezetőjének lenni összetett feladat. A vezérnek védelmeznie és megváltania kell a népét, ki kell nyilatkoztatnia, kormányoznia kell, s táplálni a népét testileg épp úgy, mint lelkileg. Mózes, mint a nép vezetője, nem csak az emberek tanítója és törvényhozó volt, hanem raaya meheimna is, azaz hűséges pásztor vagy a hit pásztora. Vagyis népének táplálója testileg és lelkileg. Testüket mannával, lelküket a hittel táplálta.

Így tehát Mózes Egyiptomból a messzi Midianba került, hogy Jethro bárányainak pásztora legyen. A Midrás itt megjegyzi, hogy a zsidó nép egy másik nagy vezére, Dávid is akkor tanulta meg, hogyan kell jó vezetőnek lenni, amikor apja nyáját őrizte. Először a legfiatalabb bárányokat engedte a mezőre, hogy lelegeljék a fű zsenge hajtásait. Aztán az idősebb bárányokat és kecskéket engedte a mezőre, hogy a fű közepét lelegeljék. S csak legvégül engedte oda az erejük teljében lévő, fiatal kosokat, hogy a kemény gyökereket megegyék. Nem elég, ha egy vezér szimplán utat mutat, vagy ha egy tanár egyszerűen csak tanít. Atyáskodnia kell “bárányai” felett, vagyis személyre szabott módon átadni nekik a tudást, hogy az tényleg rögződni tudjon.

Egyszer egy kisbárány megszökött a csordától. Mikor Mózes megtalálta, a kisbárány ivott. Miközben karjában rigatva visszavitte a csordához, elmondta neki, hogy nem tudta, hogy szomjas.

A történet tanulsága az, hogy nem gonoszságból vagy rosszaságból szökött meg a kisbárány, hanem szimplán csak szomjas volt. S ugyanígy, ha egy zsidó eltávolodik a zsidóságtól, akkor azt azért teszi, mert hiába keresi az élet értelmét, a Tóra “vize” nem oltja szomját, s így másfele keresgél.

Csak akkor válhatott Mózes Izrael vezetőjévé, amikor ezt megértette. Csak egy olyan pásztor képes felemelni és hazavezérelni az elkóborolt bárányt, aki nem ítéli őt el, aki átérzi ennek a báránynak a problémáit, megérti indokait.

Izrael Védelmezője

Mózes első cselekedete, amit a Tóra jegyez, két központi elemből tevődik össze: megvédeni a népét a külső ellenségektől és megőrizni népének egységét. Azon a napon, amikor Mózes felnőtté vált, elment testvérei közé és látta szenvedésüket. A fáraónál töltött évek nem ölték ki belőle a népe iránt érzett kötődést. Amikor látta, hogy egy izraelitát halálra vert egy egyiptomi, rögtön úgy érezte, hogy cselekednie kell. Még akkor is, ha tudta, hogy ezzel feláldozza kivételezett helyzetét a palotában.

Rögtön az ezt követő napon Mózes ismét cselekszik. Ekkor két zsidó vitájába avatkozik bele. Amikor látta ugyanis, hogy saját népének két tagja konfliktusba került egymással, akkor megértette, hogy nem az egyiptomiak ereje miatt vannak rabszolgasorban, hanem saját széthúzásuk miatt. Mózes meglátása szerint megváltásuk kulcsa a kölcsönös egyetértés, bizalom és felelősségvállalás.

Ezen két cselekedetét követően azt várnánk, hogy Mózes azonmód népe vezetőjévé emelkedik, előbb azonban pásztorrá kellett válnia.