A tudatosság faktora

Rabbi Schneur Zalman szerint a magyarázat a Tórában megtalálható apa-gyermek metafórában keresendő. Mózes is azt mondja, hogy “Örökkévaló Uratoknak, Isteneteknek gyermekei vagytok”. Míg a zsidó nép Egyiptomban volt, Isten úgy beszélt róluk, mint “Elszőszülött gyermekem, Izrael.”

De mégis milyen értelemben atyánk Isten? Előszöris ott vannak a nyilvánvaló hasonlóságok: akárcsak egy apa, Isten megteremt minket és táplál bennünket étellel és szellemi táplálékkal. Határtalanul szeret minket, a mindent megbocsájtó apa szeretetével. Rabbi Schneur Zalman egész hosszasan elemzi ennek az apa-gyerek modellnek a különféle aspektusait, s ezen keresztül próbálja megvílágítani egymással és Mennybéli Atyánkkal való kapcsolatunk mibenlétét.

Egy mikroszkopikus kis anyag, amit az apa hordoz, új életet teremt. Az anya méhében egy kis sejt aggyá, szívvé, szemmé, füllé, karokká, lábakká, körmökké fejlődik, majd gondolkodó, érző, küzdő emberként világra jön.

Fizikailag nézve, ami valaha az apa testének és lelkének a részét képezte, az fokozatosan egy önálló, független emberré fejlődik. Mélységeiben megvizsgálva azonban azt találjuk, hogy a gyerek elválaszthatatlanná válik attól, aki “megalkotta” őt. A Talmud szerint a fiú az apjának karja. A gyerek tudatosságának legmélyén egy örök igazság rejtőzik: ő az apja gyermeke, lényének meghosszabbítása, személyiségének tükre. Testileg ugyan két külön emberről beszélünk, de lényegükben ugyanazok.

Persze lehet azt mondani, hogy rendben, talán a gyerek gondolataiban, az önmagáról alkotott képében, identitásának kialakulásában az apa és gyermek egysége tovább él. Agyának adott részében érzékelni lehet az apát, egy másik szekciójában pedig az egységüket, de a gyerek nem csak agyból áll, vannak más testrészei is, ami igenis elválik az apától, és teljesen külön entitást képez.

Nyilvánvalóan nem ez a helyzet azonban. Csak annyira, amennyire az igaz, hogy a szem magától lát és a száj magától beszél. Az ember testének részei egy egészként működnek, s maga az ember az, aki lát, aki beszél, aki tudatos. A gyerek kislábujjának körme is összeköttetésben áll az agyával, s épp ezért nem kevésbé egy az apával, mint az agy maga. Az agy az, ami összefogja és megtestesíti ezt az egységet.

De mi történik, ha a köröm, vagy egy végtag elszakad az agytól? Ez elvágná életének és tudatosságának központjától, s ennek folyományaként az apától. Másszóval a gyerek végtagjainak és szerveinek egysége az apa lényegével teljes egészében attól függ, hogy ápolják-e a kapcsolatot saját lelkükkel, amely átitatja őket ennek az egységnek a tudatával.