Az Istenkáromlás büntetése

Az izraeliek között élt egy ember, akinek egyiptomi apja és zsidó anyja volt. Egyszer vitába keveredett, s mivel nem tisztelte Istent, káromolta nevét. Ő is Mózes elé került, s Mózes őt is elzárta, ugyanúgy, mint Zelopheadot, aki a Shabbatot szentségtelenítette meg. Isten őt is arra ítélte, hogy a táboron kívül halálra kövezzék. Figyelmeztetésül mindenkinek, aki az Istenkáromlás bűnét akarná elkövetni.

Büntetés a Shabbat megszentségtelenítéséért

A sivatagi vándorlás során egy Zelophehad nevű férfi nyilvánosan megszentségtelenítette a Shabbatot. Mindenki szeme láttára fát gyűjtött ezen a napon. Mózes elé vitték, aki elzárta őt addig, amíg Isten a büntetéséről döntött.

Isten pedig úgy döntött, ohgy Zelophehadot a táboron kívül halálra kell kövezni. S bár Zelophehad a bűnösök halálát halta, felhívta a többiek figyelmét arra, hogy a Shabbat az szent, és megszentségtelenítésének ilyen következményei vannak.

A felderítők és gonosz jelentésük

Mózes felderítőket küld Kánaánba

Míg Izrael gyermekei a Kadesh-Barnea melletti sivatagban, Kánaántól nem messze táboroztak, azt követelték Mózestől, hogy küldjön felderítőket az Ígéret földjére, hogy megtudhassák, milyen is az, mik az erősségei, mik a hátrányai.

Isten azt mondta Mózesnek, hogy engedjen a követeléseknek, így ő ki is választott 12 prominens férfit, a törzsek vezetőit a feladatra. Köztük volt Joshua az Efrájim törzsből, s Kaleb is, Miriam férje a Júda törzsből. Mózes a következő szavakkal bocsátotta útjára a felderítőket:

“Menjetek fel erre dél felől, és hágjatok fel a hegyre. És nézzétek meg a földet, hogy milyen az; és a népet, a mely lakozik azon: erős-é az vagy erőtlen, kevés-é az vagy sok? És milyen a föld, a melyben lakozik az: jó-é az vagy hitvány; és milyenek a városok, a melyekben lakozik: táborokban vagy erősségekben lakozik-é? És milyen a föld: kövér-é az, vagy sovány; van-é abban élőfa vagy nincs? És legyetek bátorságosok, és szakaszszatok a földnek gyümölcséből.”

(Számok Könyve 13:18-21)

Ezzel a 12 férfi elindult felderíteni Kánaán földjét. Átvágtak az ország teljes déli részén, mire elérték Hebront, az óriások városát. A Hebronban töltött idő alatt Kaleb elment a Macpelah barlanghoz, hogy imádkozzon Istenhez.

A felderítőket annyira letaglózta az itt élők hatalmas mérete és ereje, hogy bevehetetlennek minősítették a földet. Csak Joshua és Kaleb nem veszítette el Istenbe vetett hitét, s tudták, hogy a Teremtő meg fogja tartani a szavát. A felderítők a legszebb, legfinomabb gyümölcsökkel tértek vissza a táborba, fügével, gránátalmával, és egy olyan hatalmas szőlőfürttel, amit 8 embernek kellett cipelnie.

A felderítők visszatérése

40 napos távollét után visszatért a 12 felderítő a Kodesh melletti táborba, s náluk voltak a lenyűgöző gyümölcsök. Viszont az elbeszélésük nem volt túlságosan felvidító. Azt mondták, gyönyörű hely Kánaán, tejjel-mézzel folyó, de erős városait félelmetes emberek lakják, többek között Anak harcias fiai, az óriások.

Az emberek szívére hatalmas kő nehezedett, úgy érezték, hogy nem tudnak megküzdeni ilyen erős népekkel. Kaleb bátorítani próbálta az embereket, de gyáva társai elkezdték eltúlozni a rájuk leselkedő veszélyeket.

Fellázadtak Mózes és Áron ellen, s elvakult gyűlöletükben választani akartak maguknak egy vezetőt, aki visszaviszi őket Egyiptomba. Ezen az estén (Tisha B’Av estéje volt ez) az emberek a sátraikban szomorkodtak, s keresűséggel telt hangon szidalmazták Mózest és Áront, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozták őket. Elakadtak a sivatagban, kiszolgáltatottan az éhségnek, szomjúságnak és vadállatoknak. Úgy gondolták, sokkal jobban járnának, ha visszatérnének Egyiptomba a rabszolgaságba, mintha itt halnának meg. Hiába próbálta Joshua és Kaleb lelkesíteni őket, hogy Isten nekik tett ígérete többet ér holmi haditervnél és túlerőnél. Ha Isten nem mentette volna meg őket az imasátor felett megjelenő dicsfelhővel, akkor halálra kövezték volna őket.

A lázadásért járó büntetés

Isten közölte Mózessel, hogy hitetlenségük büntetéseként mindenki pestisben fog meghalni, és kizárólag Mózes leszármazottai lesznek majd nevének hirdetői a világban. Mózes könyörgött Istennek, hogy ne tegye, hogy bocsásson meg a népnek. Erre Isten a következőt felelte:

“Megkegyelmeztem a te beszéded szerint. De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet. Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsőségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak: Nem látják meg azt a földet, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem. De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, a melyre bement vala, és örökségül bírja azt az ő magva… E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, a kik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, a kik zúgolódtatok ellenem.”

S így folytatta:

“A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában. A napok száma szerint, a melyeken megkémleltétek a földet, (tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat. Csak Józsué, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, maradának életben ama férfiak közül, a kik mentek vala a földet megkémlelni.”

Tehát az ígéret földjére csak Kaleb, Joshua és az ő leszármazottai léphettek, mert csak ők nem vesztették el Istenbe vetett hitüket.

A lázadók második engedetlensége

Joshuát és Kalebet kivéve az összes felderítő hirtelen halált halt. Mózes pedig közvetítette a nép felé Isten szavait. Izrael gyermekei mély gyászba süllyedtek, és kétségbeesésükben úgy próbálták jóvá tenni bűnüket, hogy azonnali támadást indítottak. Hiába kérte őket Mózes, hogy Isten parancsolata nélkül semmit ne cselekedjenek. Hiába mondta nekik, hogy biztos a vereség Isten segítsége nélkül. Ők kimasíroztak a táborból és támadást indítottak. S ahogy Mózes jövendölte, vereséget is szenvedtek az amalekitáktól és kánaánitáktól. Azok, akik túlélték a csatát, elbátortalanodva és bűnbánóan tértek vissza a táborba.

Megpróbáltatások a sivatagban

Indulás a Sínai hegytől

Izrael gyermekei majdnem egy teljes évet táboroztak a Sínai hegynél, amikor a felhő először felemelkedett a sátor felől. Azon mód tovább is idultak az Isten által előírt úton, amíg el nem érték Paran sivatagát.

A nép friss húst kér

A kimerültség jelei egyre inkább kezdtek megmutatkozni a zsidókon. A kivonuláskor hozzájuk csapódott egyiptomiak pedig ismét elvetették az elégedetlenkedés magvát. Hamarosan az emberek elkezdtek vágyakozni az “elveszett egyiptomi paradicsom” után, ahol mindenük megvolt, ahol annyi halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, fokhagymát és húst ehettek ingyen, amennyit csak akartak. És most pedig nincs semmi más, csak manna.

Mózes szomorúan, gyásszal telve hallgatta a sirámokat, és imádkozott Istenhez, hogy segítsen neki. Isten meghallgatta Mózes imáját, és utasította, hogy válasszon ki 70 időst, hogy velük oszthassa meg a nép vezetésének terhét. És Isten azt is megígérte, hogy meg fogják kapni a vágyott friss húst, de büntetésként. Hogy mást sem ehetnek egy teljes hónapig, mint húst. Azért, mert az érezhető Isteni jelenlét ellenére visszavágytak Egyiptomba.

Mózes nem tudta, honnan kerítsen ennyi húst, de Isten arra küldött egy hatalmas csapat fürjet, amik beborították a földet. A zsidók csak úgy habzsolták a húst. Viszont egy csapás is lesujtott rájuk, ami többek halálát is okozta a táborban. Emiatt elnevezték a helyet Kivroth hattaavah-nak, ami annyit jelent, a kapzsiság sírja.

A 70 idős ember

Mózes kiválasztotta a 70 időst, hogy segítsenek neki vezetni a népet. S ekkor történt valami, ami megmutatja Mózes valóját a maga tisztaságában. Két idős a táborban maradt, mert Isten csak 70 idős emberből álló tanácsot akart, viszont a törzsenkénti 2 jelölt 72 főt tett ki. Eldad és Medad ezért próféciákat kezdtek mondani a táborban maradtaknak, miszerint Mózes meg fog halni, mielőtt bevezethetné őket a Szent Földre, s majd tanítványa, Joshua fogja a népet Kánaánba vezetni. Joshua ezt meghallván panaszkodott erről Mózesnek. Mózes pedig csak annyit mondott neki, hogy bár mindenki próféta lehetne, mert az azt jelenti, hogy megszállta őket az Isteni lélek.

Miriam bűne

Az idő előrehaladtával Miriam és Áron (Mózes mellett Izrael két legnagyobb vezetője és prófétája) valahogy kevesebbnek érezte magát Mózes kivételezett helyzete miatt. S elkezdtek rosszindulatúan beszélni Mózesről a háta mögött. Isten viszont meghallotta szavaikat, és a következőket mondta:

“Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal.

Nem így az én szolgámmal, Mózessel, a ki az én egész házamban hív.

Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?”

(Számok 12:6-8)

A következő pillanatban Miriam leprás lett, bőre hófehér lett. Áron könyörgött Mózesnek, hogy bocsásson meg és kérte, hogy imádkozzon Istenhez, hogy gyógyítsa meg nővérüket. Mózes késlekedés nélkül meg is tette ezt. Isten pedig azt mondta neki, hogy Miriamnek ki kell mennie a tábor területén kívülre, mint minden más tisztátalan embernek, s csak 7 nap múlva térhet vissza, tisztán és gyógyultan. Így hát Miriam elhagyta a tábor területét és a zsidók vártak a visszatértére, mielőtt folytatták volna útjukat.

Az imasátor

Az imahely

Egy nappal azután, hogy vissztért a kőtáblákkal a hegyről, Mózes összehívta a teljes kongregácót és elmondta, hogy Isten azt parancsolta, hogy építsenek egy imahelyet, ami Isten jelenlétének látható jele Izrael népe közt. Ehhez pedig szükség volt, aranyra, ezüstre, rézre, drágakövekre, gyapjúra és selyemre.

A jó hír hallatára elkezdtek özönleni a felajánlások. A nők még szőttek is szép anyagokat, hogy az is díszítse az imasátrat. Mások olajat és ritka fűszereket adtak. Addig érkeztek ezek az adományok, amíg végül túl sok is lett, és Mózesnek végét kellett vetnie az adakozásnak.

Az építők

Két férfit, Bezalelt és Oholiavot bízták meg a tervezéssel és építéssel, mert mindketten Isteni bölcsesség és kreatív tudás birtokában voltak. Csatlakozott hozzájuk minden olyan ember, aki valamit is értett a szépséghez és művészethez, és annak a tervrajznak az alapján, amit Isten nyújtott át Mózesnek, kivitelezték az imahelyet.

A templom

A templom egy összecsukható sátroból állt. Egy szépen szőtt függöny (Porochet) kisangyalokkal hímezve volt kifeszítve 4 arannyal borított faoszlopra, s ez választotta ketté a sátor belsejét. A külső rész volt a Szent Hely, a belső rész pedig a Szentek Szentje.

Az imasátor falai fa lapokból készültek, amiket ezüst foglalat tartott helyükön. Vékony aranyréteg borította ezeket a lapokat. A tetőt és a külső falakat drága szőnyegek és állatbőrök borították. A bejárat előtt egy művészien szőtt függöny lógott. S az egész egy oszlopokkal és függönyökkel körülhatárolt részen állt.

A Szent Oldalhajók

Az udvar déli részén, a bejárattal szemben állt az égő-áldozat bemutatására szolgáló oltár, ami ún. Shittim-ből készült (rézzel borított fa). Az oltár mögött a sátor bejárata előtt állt a bronzból készült mosdótál, ahol a papoknak meg kellett mosakodniuk a sátorba lépés előtt.

A sátor északi falánál állt a színarannyal borított faasztal, amit egy aranykorona vett körül. Ezen az asztalon feküdt 12 vekni keletlen kenyér, amit minden Shabbatkor frissre cserlétek. A déli falnál állt a gyertyatartó, ami szintén aranyból készült, és gazdagon díszítették virágbimbó, virágszirom és kinyílt virág faragásokkal. Hét gyertyája megvilágított minden estét.

Középen volt a tömjén oltár ami arannyal borított fából készült. A legfinomabb fűszereket áldozták Istennek rajta minden nap reggel és este.

A két kőtábla, amit Mózes hozott le Sínai hegyéről, egy kívülről és belülről arannyal bélelt és bevont fadobozban volt, s a Szentek Szentjében tárolták ezt a dobozt. A teteje színaranyból készült, és két angyalt faragtak ebből az aranyból a tetejére, amik egymásra néztek, s szárnyuk nyitva volt. A sarkaihoz pedig aranygyűrűket erősítettek, hogy amikor a tábor vándorolt, akkor egyszerűen lehessen oszlopokon vinni.

A papok

Isten Áront és négy fiát, Nadabot, Abihut, Elazart és Itamárt jelölte ki papoknak. Az elsőszülöttek, akiket eredetileg erre a posztra szánt a Teremtő, bűnösnek találtattak az aranyborjú bűnében. A leviták közül azonban senki nem volt bűnös a bálvány létrehozásában. Ezért hát úgy döntött Isten, hogy a levitákat szenteli fel papi szolgálatra. Viseletük fehér selyemtunika, nadrág, csípőszorító és fehér turbán volt.

A főpap ezen felül extrákat is viselt, hogy látni lehessen, ő szentebb. Egy színarany pántot viselt a szemöldökén és homlokán, amit egy kék fonal tartott a helyén. Ebbe a pántba az volt vésve: “Isten Szensége”. Viselője teljes életét Isten szolgálatának áldozta.

A főpap tunikája felett viselt egy ún. Ephod-ot, ami nem csak a legfinomabb kék és karmazsin szálakból készült, hanem arannyal is átszőtték. Aranyba foglalt ónix kövekkel csiptették a főpap vállára. Ezekbe a kövekbe pedig Izrael 12 törzsének a neve volt gravírozva, 6 az egyikre, 6 a másikra életkoruk szerint. És a főpap viselte a “megemlékezés köveit” Izrael gyermekeiért, amikor Isten előtt állt.

Az Ephodhoz két aranylánccal volt egy mellvéd erősítve, a Döntés Mellvédje. 12 drágakő csillogott rajta egyenletes sorokba rendezve, s mindegyik kőbe Izrael egyik törzsének a neve volt vésve. Ide helyezte a főpap az Urimot és Tummimot, amik segítettek neki a népet érintő kérdésekben döntést hozni. Ilyenkor kigyulladtak a kövek és szavakat formáltak, amik megválaszolták a kérdést.

Végül pedig az Ephod és a tunika között viselt a főpap egy finom kék gyapjúból készült köpenyt, aminek szegélyét kék, vörös és karmazsin gyöngyök díszítették, és ezen gyöngyök közé apró aranycsengettyűket varrtak. Ez azt a célt szolgálta, hogy lenyűgözze az Izraeliket, amikor Áron a Szentélybe sétált.

Bármennyire pompásak is voltak azonban a papok, a főpap és az imasátor, mindenkinek mezítláb kellett a temploma lépnie, hogy ez állandóan emlékeztesse őket a szerénységre és alázatra.

Áronnak és fiainak kellett az Istennek bemutatandó áldozatokat kezelnie, és megáldaniuk Izrael népét a következő szavakkal:

“Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet
Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad
Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.”
(Számok 6:23-25)

Az Imasátor felszentelése

Az imasátorban ellátandó munka többi részét a Levita törzs többi családja végezte.

Miután elkészült az imasátor minden eleme, Mózes összeillesztette őket pontosan Isten utasításainak megfelelően. Ezt követően pedig egy 7-napos periódus alatt felszentelte a templomot is és a papokat is.

Az Exodust követő második évben, Nisszán hónap első napján elkészült az imasátor. Amikor Áron az oltárra helyezte az első áldozatot, Isten küldött egy lángot, ami elnyelte a bemutatott húst. A teljes nép csodálattal figyelte Isten jelenlétének ilyetén megnyilvánulását az imasátorban, és örvendezve imádták Őt, leborulva Isteni Fensége előtt.

Nadab és Abihu halála

Ugyanezen a napon a 12 törzs elkezdte hordani a maguk áldozatát Áronnak. A boldogságot azonban beárnyékolta egy szomorú esemény. Nadab és Abihu annyira megrészegültek az örömtől, hogy papok lehetnek, hogy többet akartak tenni annál, mint amit Isten parancsolt nekik. Fűszeráldozatot mutattak be az oltáron, de nem felszentelt tűzön. Két láng csapott ki ekkor az oltárból, és megölte mind a két fiút. Áron megtört a gyásztól, de nem szólt egy szót sem, mert tudta, hogy ez Isten büntetése volt. Az imasátor szentsége innentől kezdve még nyilvánvalóbbá vált.

Felhő és tűzoszlop

Nappal felhőoszlop lebegett az imasátor felett, éjjel pedig tűzoszlop. Amíg felhő takarta az imasátrat, addig az Izraeliek egy helyben maradtak, amikor pedig felszállt a felhő, akkor útra keltek. Így az Isten diktálta tempóban haladtak.

Annak érdekében, hogy a hatalmas számú nép figyelmét felkeltse, Mózesnek azt parancsolta Isten, hogy használjon két ezüst trombitát. Ezeknek hangos és jelentős hangja összehívja majd az embereket. Az eseménytől függően mindig más volt a trombitaszó. Istentisztelethez, ünnepekhez, harckészültséghez, minden egyébhez megvolt a megfelelő kürtszó.

Könyvek népe

A Tóra tanulása

A következő módon tanította Mózes a Tórát: Miután megkapta Istentől, megtanította Áronnak. Majd Áron jelenlétében Áron fiainak. Majd Áronnak és fiainak jelenlétében a 70 idősnek. S végül mindezen tanítványok jelenlétében a teljes népnek.

Ezt követően megismételték a ciklust. Ezúttal Áron volt a tanító. Aztán később a fiai, még később pedig az idősek. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy mindenki négyszer hallotta a Tórát gyors egymásutánban, s ezért fejükbe vésődött tartalma.

A 40 éves sivatagi vándorlás végén, halála előtt 5 héttel Mózes még egyszer, utoljára elismételte a Tórát Izrael gyermekeinek, s még egyszer alaposan elmagyarázta. Mózes 5 könyvben írta le, ahogy Isten diktálta neki.

13 példányban írták le a Tórát, Izrael mind a 12 törzse kapott egyet, egy pedig a Tóraszekrényben kapott helyet az imaházban.

613 parancsolat

A Tóra 613 parancsolatot tartalmaz. 248 utasítást és 365 tiltást. Ezek a parancsolatok adják a zsidó életforma alapját, egyfajta útmutatót a mindennapi élethez. Segít egy őszinte, tiszta, egészséges életet élni, úgy testileg, mint lelkileg.

Ezeket a parancsolatokat két csoportra szokták osztani: az egyik csoport azt tartalmazza, hogyan kell viselkednünk embertársainkkal, a másik csoport pedig az, hogyan kell viselkednünk Istennel.

Az emberekre vonatkozó parancsolatok tartalmazzák az őszinteeség, igazságosság, kedvesség, adakozókészség erényét, amit mindig alkalmaznia kell egy zsidónak.

Teremtőkkel való kapcsolatunk szabályozása pedig kiterjed az Istentiszteletek leírására, az ünnepek taglalására, az étkezés mikéntjére (kóser), s minden egyébre, ami hozzásegíti minket spiritualitásunk kiteljesedéséhez.

A héber naptár

A Tóra 6 munkanapot és egy pihenőnapot, a Shabbatot állapít meg. Minden munka tiltott Shabbatkor, ezt a napot a spirituális életnek, Tóra tanulásnak és imádkozásnak kell szentelni.

A hónapok 29 vagy 30 naposak és holdhónapok, ellentétben a legtöbb nem-zsidó naptárral, amik a nap ciklusát követik. Az első hónap a Nisszán, a tavasz első hónapja, amikor a zsidók felszabadultak a rabszolgaság alól. A zsidó újév viszont Tisri hónapban kezdődik, a hetedik hónapban, mert a zsidó hagyományok szerint ekkor teremtette Isten a világot.

Ünnepek

A két legfontosabb ünnep Rosh Hasana (újév), amit Tisri hónap első és második napján ülünk, és Yom Kippur, a bűnbánat napja, ami Tisri hónap 10-én van. Hasonlóan jelentős ünnep még Pészach, Shavuot és Szukkot. Ez utóbbi 3 ünnep állít emléket a legfontosabb eseményeknek a zsidó történelemben. A felszabadulásnak (Pészach), a Tóraadásnak (Shavuot) és a zsidók 40 éves vándorlásának a sivatagban (Szukkot).

Később még több ünnep került a zsidó naptárba. Purim és Hanuka, és 4 böjt, ami az egykoron Jeruzsálemben állott Szentély pusztulásához és a szétszórattatáshoz kötődik.

Szent nemzet

32 évszázaddal, avagy 26 generációval ezelőtt, amikor a Tórát kaptuk, és azt követően is sok évszázadig az emberek egyfajta anarchiában éltek. Erőszak és erkölcstelenség uralkodott. Sínai hegyénél Izraelt jelölte ki Isten arra, hogy “papok királysága és szent nemzet” legyen, hogy megtanítsa a világnak az igazat a Teremtőről és azt a szabályrendszert, melyet a Teremtő hozott létre, s mely szerint élnie kell mindenkinek az életét.

A Sínai hegyénél a zsidó nép megfogadta, hogy minden körülmények között a Tóra szerint fog élni, hogy jó példával járjon elöl. Az Istennel kötött szövetség értelmében, amely többször is megerősítésre kerül a Tórában, a zsidó nép sorsát az határozza meg, hogy mennyire hisznek Teremtőjükben, hogy mennyire hűek hozzá.

S a messiás eljöveteléig a zsidóságnak kell Isten fényével bevilágítania a világot.

Az Aranyborjú

Zendülés

Mózes azt mondta Izrael gyermekeinek, hogy 40 nap múlva tér majd vissza. Így amikor elérkezett a negyvenedik nap, és Mózes még mindig nem tért vissza, idegessé váltak. Elterjedt a pletyka, hogy Mózes nem fog soha visszatérni, ezért más vezetőt kell választaniuk, hogy közvetítsen Isten és köztük. Nem jutott el a tudatukig, hogy Mózes 40 teljes napot mondott. Ezért amikor Tammuz hónap 16-a elérkezett, a megnyilatkozást követő negyvenedik nap, és Mózes nem volt sehol, a nép Áron és Hur (Miriam fia) ellen fordult, akik ideiglenesen átvették a tábor vezetését. Azt követelték, hogy építsenek egy bálványt, hogy Mózes helyébe lépjen.

Hur hiába próbálta ezt megakadályozni. A bálványépítés kitartó ellenzése miatt a nép feldühödött és megölte őt.

Áron látta, hogy nincs túl sok esély a nép megfékezésére, és ha megpróbálná, hasonló sorsra jutna, mint Hur. S a nép elkövetné azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy megölik a főpapjukat.

Áron próbál időt nyerni

Áron tudta, hogy Mózes másnap reggel vissza fog térni. Ezért megpróbált időt nyerni. Megkért mindenkit, hogy juttassa el hozzá a birtokában lévő összes aranyat és ékszert, hogy legyen miből bálványt önteni. Azt hitte, hogy az emberek nem akrnak majd megválni az ékszereiktől, és ezzel el tudja az időt húzni Mózes visszatértéig. Ám az emberek meglepő lelkesedéssel váltak meg ékszereiktől, bár a nők vonakodtak kissé. Áronnak így nem maradt más választása, mint összegyűjteni az aranyat és végignézni, amint bálvánnyá olvasztják. A tömegben elvegyült egyiptomi összeesküvők minden varázserejüket latba vetve borjú formát varázsoltak az olvadt aranyból.

Amikor ezt látták Izrael gyermekei, akkor elhitték, hogy ez lesz az új közvetítőjük isten és köztük és áldozatot akartak bemutatni neki. Áron ismét megpróbálta késleltetni a bálványimádást és azt mondta, hogy másnap fel fog építeni egy oltárt és kijelöl egy külön napot az imádatra.

Ezalatt Isten tudatta Mózessel Izrael gyermekeinek hitehagyását és az ezért járó súlyos büntetésről is informálta. Mindegyikük meg fog halni, és egy másik nép, Mózes leszármazottai fogják helyettük az Isteni törvény ragyogó fáklyáját vinni a népek között.

Mózest felzaklatta ez a hír. Szívhezszólóan imádkozott, könyörgött Istennek, hogy kegyelmezzen a zsidóknak. Emlékeztette Őt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségére, és miattuk könyörgött megbocsátásért. Végül Isten megkönyörült a zsidókon, és megígérte, hogy nem fogja elpusztítani Izrael gyermekeit.

Mózes visszatér

Miután Isten biztosította őt arról, hogy megbocsát, Mózes lejött Sínai hegyéről. Pontosan 40 nap telt el azóta, hogy felment és kezében vitte a 10 parancsolatot tartalmazó 2 kőtáblát, amire Isten maga véste a parancsolatokat. A hegy lábánál tanítványa, Joshua várta, és együtt mentek vissza a táborba.

Amikor hallótávolságra értek, örömkiáltásokat hallottak. Mózes hamarosan meg is látta, mi zajlik. Csalódottságában és dühében földhöz vágta a kőtáblákat, s azok darabokra törtek. Úgy gondolta, hogy egy olyan nép, amelyik képes bálványt imádni ilyen hamar azután, hogy magától Istentől hallották, hogy tilos bálványt imádni, nem érdemli meg ezt a kincset. Megfogta a bálványt, porrá zúzta és a vízbe szórta a port, hogy megmutassa, semmit nem ér bálványuk, és hogy mennyire bután viselkedtek.

A bűnösök büntetése

Mózes megállt a tábor bejáratánál és azt mondta, hogy csatlakozzon hozzá mindenki, aki Istennel van. A teljes Levita törzs csatlakozott hozzá. Nekik megparancsolta, hogy öljenek meg mindenkit, aki elkövette a bálványimádás bűnét, tekintet nélkül a hozzájuk fűződő kapcsolatra. Izrael 3000 gyermeke vesztette ekkor életét.

Bűnbánat

Másnap Mózes ismét elmondta a népnek, hogy halálos bűnt követtek el Isten ellen, és hogy mindenki megbocsátásért fog imádkozni. Mózes újra felment a hegyre, és imádkozott 40 nap és 40 éjjel. Népe pedig gyászolta halottait és bűnbánatot gyakorolt.

A második pár kőtábla

Miután Mózes lejött Sínai hegyéről, Isten azt mondta neki, hogy faragjon egy, az elsőhöz hasonló pár kőtáblát és menjen vele vissza a hegyre, ahol Ő majd újra belevési a 10 parancsolatot.

Mózes felment hát harmadjára is a hegyre, és ismét eltöltött ott 40 napot és 40 éjszakát, étel és alvás nélkül. Isten belevéste a táblákba a parancsolatokat és elmondta Mózesnek, hogy megbocsátott Izrael gyermekeinek.

Isten megbocsát

Mózes a Sínai hegyén állt az új kőtáblákkal a kezében, és Isten megtanította neki, hogyan vezekelhet Izrael népe az elle elkövetett bűnökért ima és megbánás által. A bűnbánat napjain ezt kell mondaniuk:

“Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.” (Exodus 34:6-7)

Majd a következő párbeszéd hangzott el Isten és Mózes között:

“Uram, ha előtted kedvet találtam, kérlek járjon az Úr velünk; mert keménynyakú nép ez! Kegyelmezz a mi vétkeinknek és gonoszságunknak, és fogadj minket örökségeddé. Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled.”

Tisri hónap tizedik napján, Yom Kippurkor tért vissza Mózes a két új kőtáblával a táborba. Arca olyan Isteni fénytől sugárzott, ami megrémítette Áront és Izrael gyermekeit. Félve húzódtak vissza tőle, amikor közelített feléjük. Amint Mózes ezt megtudta, fátyollal takarta el arcát, s késedelem nélkül elkezdte megtanítani Izrael gyermekeinek a Tórát.