A halál és a temetés közti időszak

Az elhunyt minden közvetlen hozzátartozója (szülők, testvérek, gyerekek, házastársak) onen-nek számít attól kezdve, hogy értesültek a halálhírről egészen a temetésig. Az onen olyan személy, akit a halálhír kiszakít a hétköznapok megszokott menetéből és mélységes gyászba taszít. Dekoncentrálttá válik, cselekedetei szétesetté válnak, érzelmei pedig kontrollálhatatlanná. A sokk, melyet a halál okoz megbénítja tudatát, kizökkenti a normális gondolkodás kerékvágásából. “Az elhunyt ott fekszik előtte”, mondják hagyományaink, pszichológiailag újraéli a halált minden egyes pillanatban. S ilyen érzelmi állapotban kell sajnos a gyászolónak a temetésről gondoskodnia. Értesítenie kell a barátokat és családtagokat, konzultálnia kell a rabbival, a temetővel. Holott elsődlegesen a saját veszteségével van elfoglalva, s próbálna megbirkózni a hatalmas űrrel, amit az eltávozott hagyott maga után. Sokszor bűntudat marcangolja azok miatt a pillanatok miatt, amikor megbántotta az elhunytat. A gyász hirtelen szakad a nyakába, s ez a hirtelenség hitetlenkedést szül. Nem akarja, nem tudja felfogni a gyászoló, hogy az, aki percekkel korábban még élt, most már örökre eltávozott, s nem lesz köztünk soha többé.