Mózes halála

A sivatagi vándorlás vége

Amikor Izrael gyemekei a Jordánhoz értek, Jerikó falai alá, Isten utasította őket, hogy számolják meg, hányan vannak. A Levita törzs tagjain felül több, mint 600.000 húsz éven felüli ember volt. A felnőttek közül csakis Káleb és Joshua volt 20 évesnél idősebb az Exodus idején. Az idősebb generáció tagjai a 40 éves vándorlás során mind elhunytak a sivatagban, ahogy azt Isten büntetésül kiszabta lázadásuk miatt.

Joshua felszentelése

Ekkor Isten azt mondta Mózesnek, hogy menjen fel Abarim hegyére és nézze meg onnét az Ígéret Földjét. Akárcsak Áron, ő sem tehette be lábát a Kánaánba, mert Zin sivatagában nem engedelmeskedtek Istennek.

Mózes ekkor megkérte Istent, hogy jelölje ki utódját, aki majd bevezeti Izrael gyermekeit az Ígéret Földjére. Isten pedig Mózes tanítványát, Joshuát (Józsué) jelölte ki erre a feladatra.

Isten utasította Mózest, hogy tegye kezét Joshua fejére, és ruházza rá a teljes vezetői szerepét, s hogy mutassa be Elazarnak és a teljes közösségnek új vezérüket. Ezt követően Mózes békében tudott eltávozni az élők sorából, tudván, hogy szeretett nyája jó pásztor kezébe került.

Mózes búcsúja

Az Exodust követő negyvenedik év tizenegyedik hónapjának első napján Mózes elkezdte átvenni a Tórát népével. Ismét megszidta őket Isten ellen elkövetett bűneikért és arra buzdította őket, hogy tartsák be Isten minden parancsolatát örökkön örökké. A mennyet és földet hívta tanújául Mózes, hogy figyelmeztesse népét arra, mire számíthatnak, ha megszegik a Tóra parancsolatait. Ha megszegik, el fogják veszíteni országukat, otthonaikat, függetlenségüket, és egy gonosz világ fog vadászni rájuk és üldözni őket. De Isten soha nem hagyja majd teljesen magára a zsidóságot. Meg fogja menteni a népet a kipusztulástól, s nagyobb dicsőséget szerez majd nekik, mint azelőtt bármikor.

Mózes leírta a teljes öt könyvet, szóról szóra ugyanúgy, ahogy Isten diktálta neki anno. S ezt a Tóratekercset az Oltárszekrénybe helyezték a két kőtábla mellé.

Mózes meghal

Mózes még egyszer utoljára megáldotta népét, majd felment Nebo hegyére 2488. Ádár hónap 7-én. Lenézett a Szent Földre, ahová egész életében vágyott, de ahová Isten akarata szerint sosem léphetett be. S így távozott az élők sorából Mózes, Isten hűséges szolgája és Izrael hű pásztora, Moab földjén, a Szent Földre nézve, ahova 40 éven át vezette Izrael gyermekeit a sivatagon át. Mózes 120 éves korában hunyt el.

Ő volt a legnagyobb ember. Az ő próféciái magasabb rendűek voltak minden más próféciánál. Közelebb állt Istenhez, mint azelőtt bárki más. Isten maga vitte fel Mózes lelkét a mennybe, s temette el testét egy barlangban, rejtve minden emberi szem elől.

30 napig gyászolták Izrael gyermekei legnagyobb vezérük halálát. De nem estek kétségbe, mert méltó utódott hagyott maga után Mózes, elhivatott tanítványát, Joshuát (Józsuét).

Bálám és Balak

Balak Bálámért küldet

Moab és Midian királyai ősi ellenségek voltak. Viszont az amoriták és bashaniak veresége megrémítette őket, s egyesítették erejüket egy támadásra Izrael gyermekei ellen. Moab frissen választott királyát, Balakot jelölték ki a támadás vezetőjéül. Mikor Balak látta, hogy számottevő túlerő ellenében nyertek a zsidók, úgy gondolta, hogy ennek hátterében csakis varázslat állhat. S ebből arra következtetett, hogy csak egy, az övéknél erősebb varázslattal győzhetők le a zsidók.

Ezért hát Balak Bálámért küldetett, aki az akkori idők legnagyobb varázslója volt, s megkérte, hogy átkozza meg Izrael gyermekeit. Bálám azonban tudta, hogy nem tehet semmit Isten akarata ellen, s erről tájékoztatta is Balak küldötteit. Annak ellenére tette ezt, hogy maga is gyűlölte a zsidókat és szívesen mészárolta volna le őket.

Balak azonban megingathatatlan volt. Küldött egy hercegekből álló delegációt Bálámhoz, még több aranyat és ezüstöt ígérve. Bálám pedig rangjuknak megfelelően fogadta a küldötteket. S elmondta, hogy akkor sem tehetne semmit Isten akarata ellen, ha Balak egy teljes kastélynyi aranyat és ezüstöt ajánlana érte. Viszont arra kérte a delegációt, hogy maradjanak éjszakára, mert csak éjszaka szokott isteni sugallatot kapni.

Ezen az éjjelen pedig bálám azt a sugallatot kapta, hogy menjen el a küldöttekkel, de csak azok a szavak hagyhatják el száját, amit Isten ad szájába.

Bálám szamara

Bálám korán kelt reggel és felnyergelte szamarát, hogy elinduljon Moab hercegeivel. Isten viszont mérges volt Bálámra, amiért ilyen lelkesen akart ártani a zsidóknak, ezért küldött egy angyalt kivont karddal, hogy elállja útját. A szamár látta az angyalt, és ki akarta kerülni, ezért letért az útról. Bálám viszont, aki nem látta az angyalt, mérges lett a szamárra és a vesszőjével megverte a szamarat, hogy térjen vissza az útra. Egy kicsivel később egy szőlőskert kerítéssel szegélyezett szűk útján ismét elállta az angyal az utat. A szamár megpróbálta a falhoz húzódva kikerülni őt, s ezzel becsípte Bálám lábát a kerítés és a saját oldala közé. Bálám ismét megverte ezért. Harmadjára az angyal teljesen elállta az utat, a szamár pedig lefeküdt és nem volt hajlandó mozdulni. Bálám ezért harmadszorra is megverte. Ekkor Isten felruházta a szamarat a beszéd képességével, s a szamár meg is kérdezte, miért veri őt Bálám. Bálám ugyan elcsodálkozott, hogy a szamara beszél, de azt válaszolta, hogy meg is ölte volna őt, ha lenne kardja. Ebben a pillanatban Isten felnyitotta Bálám szemét, s ő meglátta az angyalt a kivont karddal. S az angyal elmondta, hogy ő állta el az útját, és Bálám igazságtalanul verte meg a szamarát. Bálám bocsántot kért, s mondta, hogy nem tudta, hogy Isten nem akarta, hogy menjen. Kész volt hazatérni, de az angyal azt mondta, hogy folytassa csak az útját, de tartsa észben, hogy csak azt mondhatja, amit Isten ad a szájába.

Bálám áldásai

Balak a Baalnak szentelt hegyre vezette Bálámot, s ott 7 oltárt építettek. Mind a 7 oltáron feláldoztak egy-egy ökröt és kost. Ezt követően Bálám egy félreeső helyre vonult, ahol várta az isteni sugallatot. S mikor megérkezett a sugallat, visszament Balakhoz, de átok helyett csak áldás jött ki a száján, és nem győzte dícsérni Izrael népét. Ez háromszor ismétlődött egymás után, s Balak nagyon mérges lett rá emiatt.

Bálám csak azt a tanácsot tudta adni, hogy csábítsák bűnre az izraelieket, mert Isten csak akkor sújt le saját népére, ha azok bűnt követnek el. Ennek értelmében Moab és Midian királya szervezett egy ünnepséget bálványaik imádásának, s meghívták a zsidókat, hogy csatlakozzanak mulatságukhoz. Nagyon sokan belesétáltak a csapdába, s Zimri, a Simeon dinasztia egyik hercege még csak nem is szégyellte, hanem büszkén vállalta tettét.

Pinehas, Isten Dicsőségének bajnoka

Elazar főpap fia, Pinehas, egyike volt azoknak, akik látták Zimri szégyenletes tettét. Buzgóságában, hogy megvédje a Tóra becsületét, dárdát ragadott, és Zimri sátrába lépett. Az alávaló herceget egy midiáni herceg lányának társaságában találta. Egyetlen dárdaszúrással végzett mindkettőjükkel.

Ezzel a bátor tettével Pinehas megállította a csapást, ami elkezdte ölni azokat, akik a midiániak csapdájába estek és bálványt imádtak.

Pinehast Isten megjutalmazta tettéért, örökké tartó papi tisztség lett jutalma és a béke Isteni szövetsége.

A midiániak aljas próbálkozását, hogy bűnre csábítsa az izraelieket, Isten háborúval büntette, melyben nem csak az összes midiáni uralkodó esett el, hanem Bálám is, aki elindította az egész folyamatot.

A Jordán keleti felének meghódítása

Népek megkerülése

Izrael gyermekei végre elérték Edom, Ammon és Moab határát. Ezek pont útba este az Ígéret földje felé. De ezek a népek nem engedték át a zsidókat, Isten pedig megtiltotta a velük való háborút, ezért meg kellett kerülniük ezen országokat, míg az Arnon folyóhoz nem értek.

Győzelem Sihon és Og felett

Innen mózes követet küldött az amoriták királyához, Sihonhoz, hogy engedélyét kérje, hogy Izrael gyermekei áthaladhassanak területén. Biztosította őt, hogy csak a főutat használnák és élelmüket és italukat a helyiektől vennék meg.

Sihon azonban visszautasította a kérést és teljes hadseregét Izrael gyermekei ellen küldte. Azonban vereséget szenvedtek és országa Izrael népéé lett.

Og, Bashan uralkodója volt a másik király, aki nem akarta átengedni Izrael gyermekeit a földjén. Ugyanarra a sorsra jutott, mint Sihon.

Transz-Jordánia megosztása

Ez a két terület tökéletes volt állattenyésztésre, és Ruben és Gad törzseinek sok állatuk volt. Megkérték hát Mózest, hogy adja nekik ezt a területet. Csatlakozott hozzájuk Manasseh törzséből is sok ember. Mózes csak azután egyezett bele ebbe, hogy mindannyian megígérték, küzdeni fognak az Szent Földért. Asszonyaik és gyermekeik elhelyezkedtek Transzjordániában, s a férfiak visszatértek ide az Ígéret Földjének meghódítása után.

A bronz kígyó

Miután Izrael gyermekei elhagyták Hor hegyét, körbe kellett járniuk Edom földjét. Ekkorra a zsidóknak már nagyon elegük volt a sok vándorlásból és menetelésből, s keserűen ismét Mózesre és Istenre támadtak. Isten büntetésül tüzes kígyókat küldött, amik sokakat martak meg.

Ekkor bűnbánatot gyakoroltak, s kérték Mózest, hogy imádkozzon bocsánatért. Isten elfogadta Mózes imáját, s utasította, hogy készítsen bronzból egy kígyót, s helyezze egy oszlop tetejére. S akik a megmartak közül felnéztek erre a kígyóra, annak jeléül, hogy hisznek és bíznak Istenben, azok mind meggyógyultak.

Áron halála

Kadeshből Hor hegyéhez vezetett a zsidók útja. Itt Isten közölte Mózessel, hogy Áronnak most meg kell halnia. Mózes felkísérte hát Áront és fiát, Elazart a hegyre. A csúcs közelében egy barlangban Mózes levette Áronról a főpapi ruhát és Elazarra adta. Eztán Áron lefeküdt, s Isten magával vitte lelkét a mennybe. Ekkor (2487. Av hónap első napján) Áron 123 éves volt. Halálát mélyen meggyászolták Izrael gyermekei.

Miriam halála

A vándorlás évei alatt egy kút kísérte Izrael gyermekeit, ami mindig ott nőtt ki a sziklából, ahol éppen táboroztak és ellátta a népet vízzel. Ezt a csodát Miriam, Mózes nővérének érdemei miatt adta Isten Izrael gyermekeinek. A vándorlás negyvenedik évében (2487), Nisszán hónap tizedik napján Izrael gyermekei elérték Kadesht Zin sivatagában. S itt távozott az élők sorából Miriam, a zsidó nép legnagyobb bánatára. Nem pusztán egy nagyszerű prófétanőt vesztettek személyével, hanem a kutat is, ami eddig inni adott nekik.

S emiatt a nép újból elkezdett zúgolódni Mózes ellen, mondván, hogy inkább haltak volna azonnali halált valamelyik csapás által, minthogy szomjan kelljen halniuk állataikkal együtt.

Ezt követően pedig Mózes és Áron követett el bűnt.

Isten azt parancsolta ugyanis, hogy Mózes vezesse a népet egy sziklához és parancsolja meg neki, hogy fakasszon vizet. Mózes azonban kétszer megütötte a sziklát a vesszőjével, mielőtt megparancsolta volna neki, hogy adjon vizet. A sziklából fakadt ugyan víz, de Isten ezt a tettet megbocsáthatatlannak tartotta. Meg akarta mutatni ugyanis Izrael gyermekeinek, hogy az Ő parancsának még egy szikla is engedelmeskedik, mindenféle mutatványok nélkül is.

Büntetése az lett ezért Mózesnek és Áronnak, hogy nem vezethették be Izrael gyermekeit az Ígéret Földjére.

Korah lázadása

Korah és társai

Mózes és Áron unokatestvére, Korah, aki a Leviták egyik gazdag vezetője volt, úgy érezte, hogy nem vették őt eléggé figyelembe, amikor a papi tisztségeket és vezetői szerepeket kiosztották. Irigyelte Mózest és Áront, és unokatestvérüket, Elzaphant is, aki a Leviták fő vezérének lett kinevezve, miután Áron és családja papi tisztségre (kohenita) emelkedett. Tudta, hogy minden befolyása és gazdagsága kevés ahhoz, hogy megrengesse az amberek Mózesbe és Áronba vetett bizodalmát és hitét, ezért szövetségeseket keresett az ellenük folytatott kampányhoz.

Korah felkereste hát a Ruben törzset, akik közvetlenük mellettük táboroztak. S mivel napi szinten tartotta a kapcsolatot ezzel a törzzsel, egyszerű volt meggyőznie őket arról, hogy álljanak mellé. A Ruben törzsben volt két férfi, Dathan és Abiram, akik már Egyiptomban is mindig a zendülések, lázadások vezetői voltak. Ők voltak az elsők, akik csatlakoztak Korah-hoz, és ők voltak a leglelkesebbek és legtapasztaltabbak is. Az ő összeesküvésekben szerzett tapasztalatuk megtámogatva Korah vagyonával és befolyásával mintegy 250 köztiszteletben álló vezetőt fordított Mózes és Áron ellen. Merészen és nyíltan beszéltek Mózes vezetői stílusa és képességei ellen. Az áhítatosság álarca mögé bújva Korah megvádolta Mózest és Áront azzal, hogy rájuk erőltetik a saját akaratukat, és kényszerítik az embereket az ő vezetésük elfogadására. “Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” (Számok 16:3)

Mózes figyelmezteti a lázadókat

Amikor Mózes meghallotta, mi történik, imádkozott Istenhez, hogy adjon neki iránymutatást újabb megpróbáltatásában. Ezt követően pedig elmondta Korah-nak és szövetségeseinek, hogy készüljenek fel a következő napra, mert Isten ki fogja választani, hogy ki méltó arra, hogy Őt papként szolgálja. Mindenkinek füstölőben kell majd tömjénáldozatot bemutatnia, és Isten megmutatja eztán, hogy kinek az áldozatát fogadja el. Mózes pedig figyelmeztette a sikeréhes Korah-t négyszemközt is: “keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt, és szolgáljatok néki?” (Számok 16:9) De figyelmeztetése süket fülekre talált.

Dathan és Abiram dühe

A Korahval folytatott sikertelen beszélgetés után Mózes Dahanért és Abiramért küldetett, akik a nem-Levita törzsek lázadásának vezetői voltak. Ám ők a megszokott arroganciájukkal válaszoltak. “Nem megyünk fel! Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?” (Számok 16:12-13) Mózes mélyen megbántva érezte magát, és imádkozott Istenhez, hogy mutassa meg ezen emberek gonoszságát Izrael egész gyülekezete előtt.

A lázadók büntetése

Másnap reggel Korah és szövetségesei megjelentek füstölőikkel az imasátor előtt. Velük tartott mindenki, akiket Korah tanúnak hívott. Ekkor Isten azt mondta Mózesnek, hogy utasítsa Izrael gyermekeit, hogy különüljenek el Korahtól és követőitől, és vigyenek mindent magukkal, ami a tulajdonukat képezi, nehogy bántódásuk essék és a lázadók sorsában kelljen osztozniuk. Mózes és az idősek ismét megpróbálták jobb belátásra téríteni Dathant és Abiramot, ám ők nem voltak hajlandók megbánni bűnüket és folytatták Mózes szidalmazását. Mózes ekkor távozásra szólította fel a sátraikban lévő többi embert, akik szó nélkül engedelmeskedtek.

Mózes síri hangon a következőket mondta ekkor:

“Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam: Ha úgy halnak meg ezek, a mint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat.”

(Számok 16:28-30)

Alig fejezte be Mózes a mondatát, a föld megnyílt, s elnyelte Korah-t és társait családjukkal és összes tulajdonukkal együtt. Élve lettek eltemetve, s olyan szörnyű halált haltak, ami a közelben állókat menekülésre késztette a helyszínről. S a következő pillanatban tűz zúdult le a mennyből és elnyelte a 250 embert, aki meg merte kérdőjelezni Áron jogát a főpapi tisztséghez.

A kirügyezett vessző

A következő nap Izrael néhány gyermeke panaszkodott, hogy Áron és Mózes okozta ilyen sok vezérük halálát, amire válaszul Isten újabb csapást küldött, ami még több lázadó halálát okozta.

Ezt követően nyíltan megkérdőjelezték Áron jogát a főpapi tisztséghez. Isten ekkor azt parancsolta, hogy minden törzs vezetője vésse egy vesszőbe a nevét, és adja a vesszőt Mózesnek. Mózes pedig bevitte a vesszőket az imasátorba. S Isten azt mondta, hogy akinek a vesszője másnapra kivirágzik, azt az embert részesíti előnyben.

S másnapra Áron vesszője kivirágzott, és mandulát termett. Mózes visszaadta a többieknek is a vesszőket, s innentől kezdve mindenki elfogadta Áront főpapként.