A történet másik fele

Egy cikk Asher Lowenstein tollából.

Mindannyian ismerjük Hanuka történetét és el tudjuk mondani, mi is történt akkor: az időszámításunk előtti II. Század elején a görögök és szírek elfoglalták Izraelt, népét pedig kényszerítették az ő törvényeik betartására. Megtiltották a legtöbb mitzvah teljesítését, s ezáltal igencsak megnehezítették a zsidók életét. Megelégelve az elnyomást, a zsidók csatlakoztak a makkabikhoz, legyőzték a görögöket, s visszaállították a Szentélyt eredeti pompájában. Nyilvánvaló, hogy a görögök el akarták nyomni a vallásunkat. De miért is? Néha annyira belefeledkezünk a történetbe – mind utálnak minket, mind el akarnak pusztítani minket, mindannyian csak simán antiszemiták -, hogy teljesen természetesnek vesszük, hogy mindenki csak ki akar irtani minket. De ha közelebbről megnézzük az akkori történelmi helyzetet, akkor láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem volt ennyire egyszerű. A kérdés nem az, hogy “miért a zsidókat”, hanem szimplán csak az, hogy “miért”. A görögök nem csak Izraelt foglalták el Antiókhusz vezetésével, hanem sok más területet is. Arra viszont nem találtunk bizonyítékot hogy ezeken a területeken elnyomták volna az ottani vallást. Pl Babilonban, amit ugyanakkor foglaltak el, mint Jeruzsálemet, kiépítették a görög infrastruktúrát színházakkal és stadionokkal együtt, hogy az elnyomók ugyanúgy tudjanak élni, mint otthon. S bár a kultúrát ráerőltették a babiloniakra, nem akarták elnyomni a babiloni vallást és hitet. Nem égették el a helyiek szent írásait vagy fosztották ki templomaikat. Épp ellenkezőleg, megőrizték azokat és később átírták őket tartósabb anyagra. Ebben nem volt semmi különleges, hisz a pogány társadalmak általában tisztelték egymás vallását. Még Izrael egyéb területein is, mint pl. Shechem-ben, ami a szamaritánusoknak volt az otthona, akik a zsidó egyistenhit egyfajta változatát gyakorolták, szabadon, következmények nélkül követhették az ottaniak a vallásukat. Amikor a rómaiak az i.sz. I. század végén elfoglalták a területet, restaurálták a legtöbb vallási szimbólumot. A történelem során nagyon sok mélyen hívő csoport volt intoleráns mások hitével szemben. Tán a spanyol inkvizíció a XV. század végén a legjobb példa arra, hogyan képesek emberek másokat üldözni és kínozni azért, mert eltérő a hitük. A későbbi vallásokkal ellentétben azonban, amik úgy gondolták, hogy övék a kizárólagos igazság és mindenkit meg akartak téríteni, az ősi pogányok nem akartak mindenkit megtéríteni. Mivel a többistenhitet követték, ami nevéből adódóan több felsőbbrendű hatalom létét ismeri el, toleránsak voltak a helyi szokásokkal, s nem tartották szükségesnek megzavarni a helyi hagyományokat. Ezen hozzáállásuk ellenére Jeruzsálemben a görögök sorra bocsájtották ki az elnyomásra irányuló rendelkezéseket. A körülmetélést, ami Isten parancsolatának testi megnyilvánulása, törvényen kívül helyezték. A Shabbat megtartása tilos volt. Azért, mert a zsidóságnak ez volt a béke és nyugalom szimbóluma, amit megérdemelten vártak hétről hétre, ami elválasztotta őket a többiektől. A hagyományos disznóhúsundort pedig nem vették figyelembe, rákényszerítették a zsidókat annak megszentelésére és fogyasztására. Azok, akik ezt megtagadták, máglyán végezték, s abba a Tórába bugyolálták őket égetés előtt, amit tanítani igyekeztek. A történészek azt írják, hogy Antiókhusz pályafutása során ez volt az egyetlen példa arra, hogy nem tartott tiszteletben egy másik vallást. Néhányan arra is rámutatnak, hogy ez példa nélküli az addigi történelem során, mert egy türannosz sem helyezte még magát azelőtt egy másik ember spirituális igényei fölé. Mit tapasztaltak vajon a görögök, ami meggyőzte őket arról, hogy el kell pusztítani a zsidó vallást? Mely zsidó szokások voltak ennyire riasztóak? A tudósok értetlenül állnak a kérdés előtt és máig keresik a választ. Az egyik magyarázat szerint az, hogy a különféle zsidó csoportok rivalizáltak egymással a városon belül. Sokan voltak, akik számára nagyon vonzó volt a görög életforma, s igyekeztek megszabadulni zsidóságuktól, hogy felvehessék az új szokásokat. Ők voltak a hellenisták, akik szerint a zsidóság impraktikus és maradi volt. A körülmetélés és az, hogy nem ehettek disznóhúst, csak még mélyebb szakadékot vájt a zsidók és nem zsidók közé, s ezt a szakadékot akarták betemetni a hellenisták. Nekik az volt a megoldásuk a problémára, hogy elfelejetették, hogy valaha is zsidók voltak, és görögökként éltek tovább. A másik végletet a makkabeusok jelentették, akiknek csak az volt a fontos, hogy megtartsák hagyományaikat. A hitüket hagyott zsidók jobban dühítették őket, mint a görögök. Ha a görögök nem akarják elfogadni a zsidó hagyományokat, az az ő bajuk – érveltek. Viszont ha a zsidók fordítanak hátat a saját vallásuknak és a zsidó értékrendnek, az nincs rendben. Emiatt aztán polgárháború tört ki. Az erőszakos összecsapások után a hellenisták Antiókhusz segítségét kérték. A király örömmel vette, hogy a hellenisták csatlakozni akartak a kultúrájához, ezért szívesen vezette be az addig példátlan intézkedéseket, amit javasoltak. Nem Antiókhusz volt a szellemi atyja ezen intézkedéseknek, hanem a hellenista zsidók. Sajnos ismerős a történet: sokszor a zsidó a zsidónak a legfőbb ellensége. Néhány tudós másféle megközelítésben látja az eseményeket. A különféle zsidó csoportok helyett az akkoriban dúló heves lázongásokra fókuszálnak. A görögöknek ugyanis egy frusztráló jelenséggel kellett szembenézniük: akármennyire is határozottan és erősen igyekeztek leverni az apróbb lázongásokat, az lázongók mindig újra kezdték lázongásaikat. Bár a görögök mindenhol ellenállásba ütköztek hódításaik során, előbb-utóbb minden terület kultúráját sikerült egybeolvasztani a sajátjukkal. Jeruzsálemben azonban nem sikerült megvilágosítaniuk az embereket. Valamiféle eredendő makacsság arra késztette lakóit, hogy maradéktalanul betartsák saját vallásuk előírásait és elutasítsák az idegen erőket. S miután felismerték, hogy a vallás a probléma, a görögök meg akarták semmisíteni azt. Tudósaink úgy vélik, hogy a hellenisztikus társadalom célja az volt, hogy mindenki a görög értékrend és morál szerint éljen. Ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenkinek fel kell ajánlani azt a szabadságot és élvezetet, ami nekik osztályrészül jutott. S bármi, ami ennek útjában állt, azt barbárnak és idejét múltnak minősítették. Márpedig semmi nem állt jobban ennek útjában, mint a hagyományőrző zsidók kényszeres ragaszkodása a saját hitükhöz. S mivel ehhez még csak hasnolóval sem találkoztak más népek leigázása során, s mivel irritálta őket, hogy nem tudták a barbárokat civilizálni, a görögök elkezdték üldözni a rugalmatlan vallást és makacs követőit. Mit tanultak hát a görögök abból, hogy ilyen kemény rendeleteket hoztak a zsidók ellen? Azt, hogy nem tudnak harcolni olyan népek ellen, akiket a hitük vezérel. Ezt a leckét az utókornak meg kellett volna tanulnia, de sajnos nem tette. Fegyvertől függetlenül csak az ellenség testét lehet megsemmisíteni, a belső hite ellenáll minden támadásnak. Épphogy a támadások teszik még elelszántabbá az ellenséget. A görögök azért léptették életbe ezeket a példátlan rendelkezéseket, mert elegük lett abból, hogy a zsidók nem voltak elég rugalmasak ahhoz, hogy átvegyék az ő szokásaikat. A görögökkel való harc során pedig láthattuk, hogy ugyanez a mély hit és elszántság képes visszaverni a legerősebb támadásokat is. Bebizonyították, hogy egy apró, ámde motivált csoport le tudja győzni a legerőteljesebb ellenséget is. S ez Hanuka üzenete. Semmiféle erőfitogtatás nem tudja legyőzni a remény szikráját és a szívek mélyén rejlő bátorságot. Tankok és hadihajók sem tudják megsemmisíteni senki hitét, meggyőződését. A brutalitás és agresszió sosem fogja legyőzni azt a szenvedélyt, amit valaki a hite iránt érez. Amikor terrorral és diszkriminációval kell szembenézni, akkor az emberiség leghősiesebb vonásai kerülnek felszínre, s ez lehetővé teszi, hogy egy maroknyi kis csoport ellenállása elűzze azokat, akik el akarják nyomni őket. 2000 évvel ezelőtt már megtörtént, s azóta is előfordult párszor, s a jövőben is létezni fog ez. Azért, mert a rugalmasság és hősiesség belső vésztartalékai sosem tűntek el.