Habár kint sötét van és hideg, a Hanuka-gyertyák fénye a téli éj sötétjének mélyére hatol és átitatja azt melegségével. A sötétséget fényforrássá változtatja.
De mégis mitől van akkora erejük a hanukai gyertyáknak, hogy nemcsak elűzni képesek a sötétséget, hanem fénnyé tudják változtatni azt?
Héberben a “Chanukah” szó első két betűje kiadja a chen szót, ami egyike a szépségre használt 8 szinonímának. A chen szó szó szerint áldást vagy szívességet jelent, ami a szépség azon vetületét mutatja meg, ami a szimmetria gyönyörűsége által fejezi ki magát.
Most már kezdhetjük érteni, hogyan is járhat sikerrel a Hanukagyertya a sötétség fénnyé változtatásában. A tükrös szimmetria annak eredménye, hogy két ellentétes erő rejtetten bár, de egymást támogatja. Mint egymás tökéletes ellentétei, együtt tökéletesen szimmetrikus kötődést alkotnak, ami azt igazolja, hogy ugyanaz az erő táplálja mind a kettőt.
Ez a sötétséggel és fénnyel sincs másképp. A fény képes ragyogásával elvakítani valakit (tehát a sötétség benne foglaltatik a világosságban), s a sötétség pedig magában hordozza a megvilágosodás lehetőségét (a fekete szín ragyogásának ereje).
Valójában a sötétségben rejtőző eredendő fény sokkal szebb, mint a szemünk által is látható fény. Ez nyilvánvalóan kitűnik a Próféták Könyvéből származó idézetből is : “És látám, hogy hasznosb a bölcseség a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél.”
A sötétségben rejtőző eredendő fénynek szikrát kell kapnia, hogy életre kelhessen, ha az a célja, hogy a terermtés sötét valóságát ragyogó Isteni fénnyé változtassa. S ez a megváltás kulcsa. Kifejezésre jut a Kabbalában, mint azon Isteni fény szikráinak visszaadása, ami akkor szóródott szét az univerzumban, amikor a teremtés hajnalán létrejött fényforrások összetörtek és leereszkedtek alacsonyabb szintű realitásokba. S a fény ezen kozmikus visszaállításával párhuzamosan, itt, az alacsonyabb szintű realitásban Izrael elveszett lelkei azon fáradoznak, hogy visszakapják népük minden tagját, országukat és Istenüket.
Hanuka csodája azt a képességet testesíti meg, hogy a zsidók újra tudják éleszteni azt az Isteni szikrát, ami mindannyiuk lelkének mélyén ott lakozik, függetlenül attól, hogy akár ő, akár mások mennyire vannak tisztában ennek jelenlétével. Azt mondják, Yisrael ben Eliezer Rabbi (a hasszidizmus megalapítója, ismertebb nevén Baal Shem Tov) gyakran kísért el zsidó gyerekeket az iskolába. Az volt a szokása, hogy szívükre tette kezét és megáldotta őket, hogy legyenek “melegszívű zsidók”. Még a leghidegebb szívek sem voltak képesek ellenállni, s magukba szívták Isten és ember szeretetét, és a megváltás utáni égető vágyat, ami Baal Shem Tov érintéséből áradt.
A chen titka úgy kapcsolódik Hanukához, hogy bár úgy látszik, a zsidók teljes konfliktusban vannak egymással, igazából a hit legmélyebb pontján egyek. Ellentéteikben egymást tükrözik. Az ellentétes alaptermészet és életfelfogás azt a belső párbeszédet tükrözi, ami annyira jellemző a zsidóságra. S ebből a sokféleségből áll össze a zsidó lét gyönyörű falikárpitja, ami majd a világ végén képviseli majd a zsidóságot.
Klasszikus példája a chennel átitatott antagonizmusnak a Hillel-féle és a Shammai Talmudiskolák közötti folytonos vita. A leghíresebb vitájuk arról szól, hogy hogyan kell a Hanuka-gyertyákat meggyújtani. Hillel szerint az első este egyet, a másodikon kettőt és így tovább, míg nyolc nem lesz. Shammai szerint azonban az első este nyolcat kell, majd minden este eggyel kevesebbet, míg a végén csak egy marad. S ez a vita fejezi ki legjobban a chen szimmetriáját. Bár teljesen ellentétes a két nézet, mégis mind a kettőnek van létjogosultsága. S bár most a Hillel-i tanítást követjük, azt mondják, hogy a Messiási érában majd a Shammai-t fogjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése