Miként is kell erre sort keríteni?
Röviddel a hüpe alatti ceremónia előtt szokásos a házasulandóknak megvendégelni a násznépet. A menyasszony a nők számára készít fogadást egy teremben, míg a vőlegény a férfiak számára egy másikban. Tulajdonképpen csak könnyű frissítők, előételek kerülnek felszolgálásra, néhány L’Chaim kíséretében. A menyasszony fogadásán általában van egy hagyományos értelemben vett svédasztal.
A menyasszony fogadásán a menyasszony egy trón-szerű széken ül, míg a családja és a barátai mind elvonulnak előtte és jókívánságaikkal halmozzák el őt.
A vőlegény fogadásán a férfiak dalokat énekelnek és idézgetnek a Tórából.
A menyasszony fogadásán felolvassák a Tena’imot, a szerződést, melyet a szülők kötöttek a felmerülő költségekről, s ezt követően az örömanyák összetörnek egy porcelánt vagy egy üvegtányért.
A legtöbb esküvőn a ketuba (erről később még lesz szó) is ekkor kerül aláírásra.
S hogy miért kell külön fogadást tartani? A menyasszony és a vőlegény egy héttel az esküvő előttől egészen a menyasszony elfátyolozásáig az esküvő előtt nem láthatja egymást, s így szükségszerű a külön fogadás.
S hogy miért törnek az örömanyák tányért? A szerződés véglegesítésének szimbólumaként.
Elfátyolozás, avagy héberül badeken
A rövid fogadások után kerül sor rá. Egy kisebb küldöttség, élén a vőlegénnyel átvonul a menyasszonyhoz, s a vőlegény eltakarja menyasszonyának arcát egy fátyollal. A vőlegényt hagyományosan az örömapák kísérik a hüpe alá. Miután a vőlegény elfátyolozta aráját, az örömapák és “örömnagypapák” sorban megáldják őt. Ezután a küldöttség eltávozik, s mindenki folytatja a készülődést a hüpe alatti ceremóniára. A menyasszony arca végig lefátyolozva marad, hogy egy kis magánszférát biztosítson neki. A Kabbala tanítása szerint a fátyol azt szimbolizálja, hogy a vőlegény nem a külseje, hanem a lelke miatt veszi el választottját.
A hüpe
A hüpe nem más, mint egy fedél, ami alatt elfér a rabbi és a házasulandó pár. Általában négy rúdon áll, sok esetben kissé fel van díszítve. Az én saját esküvőmön egy talesz négy sarkát kötöttük négy rúdhoz és a férjem öccsei és az én öcsém tartották fölénk.
A násznépnek nem kell felállnia, amikor a pár a hüpe felé vonul. Ideális esetben a hüpe mellett megvan a minyen, a tíz felnőtt zsidó férfi.
Az elfátyolozás után a vőlegényt egy külön szobába vezetik, ahol felkészül a hüpére. Ha viselt eddig ékszert, azt most leveszi, a zsebeiből kipakol minden pénzt és egyéb értéket. Ugyanezt a menyasszony is megcselekszi. Mindketten kibogoznak minden csomót, ami a ruhájukon található, mint pl. a cipőfűző vagy nyakkendő. S mialatt a vőlegény felkészül, az örömapák és nagyapák megáldják őt. Illő alkalom ez erre.
A hüpe négy oldalról nyitott. Ez azt jelképezi, hogy a pár majdani otthona mindig nyitva fog állni a vendégek előtt, akárcsak Ábrahám és Sára sátra.
Csomók pedig azért nem lehetnek a ruházaton, hogy amikor a pár egymáshoz köti az életét, akkor semmi más kötelék ne legyen rajtuk.
A hüpe alatt
A menyasszonyt és a vőlegényt a kísérőik elkísérik a hüpe alá. Ezek a kísérők általában a szülők. Haszid esküvőkön a menyasszonyt az anyja és az anyósa kíséri, a vőlegényt pedig az apja és az apósa. Mindkettő esetében a saját szülő megy a jobb oldalon. A kísérők pedig belekarolnak a menyasszonyba ill. vőlegénybe. A szabad kezükben pedig gyertyát tartanak.
Először a vőlegényt vezetik a hüpe alá, majd aztán a menyasszonyt, aki megkerüli vőlegényét a közösség szokásaitól függően 3-7 alkalommal. A szefárdi zsidók körében viszont egyáltalán nem szokás megkerülni a vőlegényt.
Ha a pár tagjainak valamelyik szülője már nem él, szokásos elmondania a kántornak egy imát az emlékére. A megkerülés után a legalkalmasabb erre a pillanat.
Kísérők azért kellenek, hogy támogassák, bátorítsák az ifjú párt, akik életük leghatalmasabb eseménye előtt állnak. A gyertyát egyrészt azért tartják, hogy kifejezzék abbéli kívánságukat, hogy a házasság ilyen fényes és örömteli legyen, másfelől pedig ezzel szimbolizálják a tüzet, ami a Tóraadás alatt égett. Hisz a Tóraadás tulajdonképpen nem más, mint a Jóisten és Izrael népének házassága a Sinai hegy alatt.
Az eskü
A hüpe alatt a rabbi felügyel arra, hogy minden a zsidó módon történjen. A házasulandók isznak egy kis bort is, s a vőlegény a menyasszony mutatóujjára húzza a gyűrűt.
A Ketuba
A Ketuba nem más, mint házassági szerződés. A férfj kötelességeit sorolja fel a feleség iránt. Kifejezésre jut benne, hogy az esküvő nem csak egy testi-lelki egyesítése a párnak, hanem jogi és morális elkötelezettség is. Benne foglaltatik, hogy a férjnek el kell látnia feleségét élelemmel, ruhával, szeretettel s még rengeteg egyébbel. Ezt általában felolvassák az eskü után.
S az egész ceremónia végén a vőlegény rátapos egy pohárra, s a násznép felkiált: Mazel Tov.
Yichud Szoba
A hüpe után az ifjú párt a szülők elkísérik egy szobába, majd lassan kiosonnak onnét, kettesben hagyva őket. Eztán a pár kulcsra zárja az ajtót és legalább 8 percig kettesben maradnak. A tanúknak ekkor az a feladatuk, hogy biztosítsák, hogy csak a pár két tagja legyen a szobában és a szoba ajtaja zárva maradjon.
A szobában az ifjú pár eszik, hogy az egész napos kötelező böjtöt befejezzék, s ezt követően átadják egymásnak ajándékaikat. Ekkor a menyasszony áldja meg a vőlegényt. Ez az első kettesben töltött pillanatuk.
A lakodalom
Amíg az ifjú pár a szobában van, a vendégek átvonulnak oda, ahol a lakodalmat tartják, s elfogyasztják az előételt. A szobából kijőve az ifjú párhoz csatlakoznak a szülők és nagyszülők, s elvonulnak fényképezkedni. A fényképezés után csatlakoznak a násznéphez, akik zenével, énekkel és tánccal köszöntik őket. A vigasság gyakorlatilag az utolsó fogás után elmondott áldásig tart. Az első tánc után a pár elfoglalja helyét a fő asztalnál, ahol a szülők, nagyszülők és a rabbi is helyet foglalnak. A rabbi megáld egy hatalmas barcheszt, s szétosztja a násznép közt. A lakodalom tulajdonképpen 7 napig tart, az esküvőt követő napokban mindig más látja vendégül az ifjú párt. Ez alatt az idő alatt úgy kezelik őket, mint egy királyi párt. Kiváltságnak számít vendégül látni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése