Személyes böjtök/bűnbánat

Elmúlt korokban széleskörben elfogadott szokás volt személyes böjtöket tartani. Vagy azért tartották, hogy Isten kedvében járjanak vele, vagy pedig bűnbánatot akartak gyakorolni valamely elkövetett hiba/bűn miatt. A Talmud azt mondja, hogy egy bűn elkövetését követő áldozat bemutatását helyettesíti egy személyes böjt tartása. Persze az áldozat bemutatása csak addig bírt jelentőséggel, amíg állt a Szentély.

Ezeken a böjtnapokon napkeltétől napnyugtáig nem esznek és isznak azok, akik tartanak ilyet. A böjtöt megelőző napon pedig a délutáni ima során be szokták jelenteni, hogy másnap böjtöt tartanak. A böjtnapon pedig van egy speciális, ilyen napokon elmondandó imádság is.

Manapság azonban ezek a böjtnapok nem olyan divatosak, mint egykor voltak. A 6 főböjt kivételével ugyanis tilos az egészség vagy erőnlét rovására böjtölni. Ha legyengülünk, s emiatt nem tudjuk Istent aznap úgy szolgálni, mint ahogy tudtuk volna, ha ettünk volna, az kifejezetten bűnnek számít a Talmud szerint. S manapság, amikor a társadalom döntő többsége napi három teljes étkezéshez szokott, szinte nincs is olyan, akire ne hatna fizikailag egy böjt. Amúgyis a szándék számít, amivel elhatározzuk, hogy böjtölni akarunk. Személyes böjt helyett inkább adakozzunk bőkezűen és viselkedjünk együttérzőn, megértően a rászorulókkal, mint ahogy azt már Dániel is tanácsolta Nabuccodonozornak. Például adjunk egy napi ételpénzünknek megfelelő összeget valamely segélyszervezetnek.