A konyha és a konyhai eszközök kóserolása pészachra

Maga a kóserolás az a folyamat, ami alatt egy nem kóser tárgyból kóser lesz. Pészach viszonylatában a kóserolás azt jelenti, hogy megszabadítjuk a kovászos tárgyakat a kovásztól. Azok az eszközök, melyeket egész évben használunk, csak akkor használhatók Pészachkor is, ha megfelelően kóserolva lettek, hiszen egész évben szívták magukba a kovászosat.

Alább olvashattok egy összefogó leírást a pészachi kóserolás menetéről, egy régebbi bejegyzésemből emeltem ki. Részletekért kérjetek tanácsot a rabbitoktól.

A konyha az a helyiség, ahol az év többi részében minden kovászosat előállítunk, ebből következik, hogy ezt a legnehezebb megfelelően kitakarítani Pészachra. S ez a legfontosabb helyiség is egyben, hisz minden Pészachi ételt itt fogunk elkészíteni. Hihetetlenül alaposan kell kitakarítanunk tehát a konyhát. Fiókról fiókra kell mindent kitisztítanunk. Tegyünk a fiókok, szekrények, a spejz polcai aljára egy kartont, alufóliát vagy papírt. A konyhapultot és asztalokat is takarjuk le. Kívánatos, hogy külön tányérjaink, poharaink, evőeszközeink stb. legyenek Pészachra, amiben soha nem járt kovászos étel. Sokaknak (főleg az Egyesült Államokban) van külön sütőjük, mikrosütőjük stb. is Pészachra. Aki ezt nem tudja megoldani, az konzultáljon a rabbijával, hogy miket és hogyan lehet Pészachra kóserolni a konyhában.

Vannak olyan konyhai eszközök, amiket egyáltalán nem lehet kóserolni. Ilyen a porcelán, agyagedények vagy zománcozott edények. Olyan dolgokat sem, amiket teljesen soha nem lehet kitisztítani, mint a sziták, szűrők, reszelők, kávéőrlők, húsdarálók, bicskák stb. Azokat a dolgokat sem lehet kóserolni, amik megsérülhetnek a hevítés következtében, mint mondjuk egy olyan kés, melynek nyele ragasztóval van rögzítve a pengéhez.

A Pészachi kóserolás azon az elven alapszik, hogy oly módon szabadul meg a kovászostól az adott konyhai eszköz, mint amilyen módon magába szívta azt, így tehát ettől függ a kóserolás módja is. Vegyünk példának egy fazekat, amiben kovászos szokott főni (leves, tészta stb). Ebben a fazékban forrni szokott általában a kovászos étel, így tehát kóserolni is úgy kell, hogy a fazekat forró vízbe merítjük. Ugyanígy az ezekhez használt evőeszközöket is. Ha viszont a víz közvetítése nélkül, közvetlen a tűzön készült el az étel, mint mondjuk egy serpenyő vagy a grill, akkor ezeket nyílt tűz felett lehet kikóserolni Pészachra. Addig kell hevíteni, amig szinte izzik a tűz fölött a konyhai eszköz.

Egy átlagos sütőt Pészachra úgy lehet kikóserolni, hogy először is nem használjuk 24 órán át. Ezt követően pedig alaposan ki kell pucolni, majd a legmagasabb hőfokon járatni pár órán át. Ez magában foglal minden tálcát, ami a sütőben szokott lenni. Ezeknek addig kell hevülniük, míg izzani nem kezdenek. Vannak, akik egy speciális fémbetétet is használnak, hogy biztosan kóser legyen Pészachra a sütő. Ez persze csak általános leírás, mivel minden sütő másmilyen, konzultáljunk a rabbinkkal, hogy a mienket hogyan kell kóserolni.

Forró vízzel a következőképpen lehet kóserolni:

Előszöris tisztítsuk meg az eszközöket és ne használjuk 24 órán át. Aztán forraljunk vizet egy lábosban. Ez lehet olyan lábos, ami még kovászos, de csak akkor, ha nem zománcozott vagy agyagedény. Az edénynek azonban teljesen tisztának kell lennie és nem érhetett hozzá kovászos a kóserolást megelőző 24 órában. Tehát vizet kell forralni a lábosban és egy forró követ vagy fémdarabot bele kell dobni, hogy a víz túlcsorduljon. Eztán ki kell önteni a vizet és hideg vízben átöblíteni. Ezt követően ismét vizet kell forralni a lábosban, s a forró vízben meg kell meríteni az evőeszközöket. Csak akkor szabad beletenni őket a vízbe, amikor már forr és speciális edényfogóval kell kivenni őket onnét. Ha abbahagyja a víz a forrást, várjuk meg, míg újraforr, mielőtt kivennénk az evőeszközöket. Elég nagy lábost használjunk ahhoz, hogy minden evőeszközt teljesen el tudjon lepni a víz, úgy, hogy közben egyetlen evőeszköz se érjen a lábos falához. Ha az evőeszközökben vagy edényekben lukak vannak, akkor először ki kell égetni a kovászosat belőle, s csak aztán lehet kóserolni. Miután kivettük a forró vízből az evőeszközöket, öblítsük el hideg vízben.

Amikor íly módon kóserolunk, ne tegyünk egyszerre túl sok evőeszközt a lábosba, hogy a forró víz kényelmesen el tudja lepni mindet.

Nincsenek megjegyzések: