A noahita törvények

A Talmud bölcsei szerint az emberiség nagy családját 70 különböző „alcsalád” alkotja 70 külön úttal.

Az emberiség történelmének hajnalán Isten 7 szabály követését parancsolta meg az emberiségnek, hogy a világát fenn lehessen tartani. Legalábbis ezt írja a Teremtés könyve a Talmud értelmezése szerint. Bölcseink azt mondták, hogy Noé gyermekei egy szép napon majd készen fognak állni arra, hogy visszatérjenek erre az útra, és amikor ez az idő eljön, akkor egy új világ fog kezdődni, ahol bölcsesség és béke uralkodik majd.

Ennek az „univerzális erkölcsi kalauznak” az a lényege, hogy az erkölcs, sőt maga a civilizáció is csak úgy létezhet, ha létezik Istenbe vetett hit. Ha nem hiszünk egy felsőbb hatalomban, akinek felelőséggel tartozunk és aki megfigyeli és ismeri cselekedeteinket, akkor nem leszünk képesek felülemelkedni az önzésen és intellektusunk relatív voltán. Ha a jót és a rosszat az ember maga határozza meg, akkor a jó mindig az lesz, amit ő maga akar, tekintet nélkül arra, hogy ez miként érinti embertársait.

Sínaj hegyénél Isten a zsidóságot bízta meg azzal, hogy igéjét hirdessék, hogy tudassák az emberiséggel, hogy egy Isten létezik és törvényeinek engedelmeskedni kell.

A zsidóság történelmének során azonban alig akadt olyan alkalom, amikor közvetlenül hirdethettük Isten létét. Leginkább indirekt módon volt csak alkalmunk rá.

A noahita törvényekben az a szép, hogy bárkire érvényesek az Afrika eldugott kis falvaiban élőktől kezdve indiai maharadzsákon át egészen egy átlag amerikai kisvárosban élőkig. Olyan, mint egy jó tanár útmutatásai: határozott, megbízható és érthető, de csak alapként szolgál, amire bárki építkezhet.

A 7 noahita törvény Noé minden gyermekének szent öröksége, amit minden ember a földön spirituális, morális és gyakorlati életében iránytűként használhat. Ha mindenki ezen törvények szerint élne, nagyot változhatna a világ.

S akkor most lássuk a törvényeket:

1. Ismerd el, hogy egyetlen Isten van, aki Mindenható és mindenek felett áll. Ne helyettesítsd ezt a Felsőbb Erőt véges bálványokkal, akár magad, akár más lényeket bálványoznál. Ehhez a parancsolathoz tartozik az ima, a tanulás és a meditáció.
2. Tiszteld a Teremtőt. Légy bármilyen frusztrált és ideges, soha ne átkozd Teremtődet.
3. Tiszteld az emberi életet. Minden emberi lény egy külön világ. Egy élet megmentése egy világ megmentése. Egy élet elpusztítása egy világ elpusztítása. Ennek a törvénynek egyenes folyománya a mások életének segítése.
4. Tiszteld a házasság intézményét. A házasság a legszentebb intézmény. Egy férfi és egy nő házassága Isten egységét jelképezi itt a földön. A hűtlenség támadás ez ellen az egység ellen.
5. Tiszteld mások jogait és tulajdonát. Légy őszinte az üzleti életben. Ha Istenre hagyatkozunk az üzleti életben ahelyett, hogy tisztességtelenül üzletelnénk, azzal azt fejezzük ki, hogy bízunk Istenben, mint az élet fenntartójában.
6. Tiszteld Isten teremtményeit. Először az embernek tilos volt húst ennie. Az özönvíz után azonban ez megengedetté vált, de csak azzal a feltétellel, hogy nem szabad felesleges szenvedést okozni egyetlen teremtmények sem.
7. Légy igazságos. Az igazságosztás Isten dolga, de az embert bízta meg a szükséges gyakorlati törvények megalkotásával és betartatásával. Amikor kijavítjuk a társadalom hibáit, akkor a teremtés fenntarthatóságát biztosítjuk.

Zsidó volt-e Ábrahám?

Mindenki Ábrahámot tartja számon az első zsidóként. Node ő is és az összes ősapánk is jóval az Exodus előtt éltek és azelőtt, hogy Mózes átvette volna a Tórát Sínai hegyén. Márpedig ez a két esemény határozza meg a zsidóság történelmében azt, hogy ki/mi a zsidó. Tényleg lehetett Ábrahám zsidó még azelőtt, hogy létezett volna a „zsidó nép”? Mikor keletkezett a zsidó nép? És mit jelent zsidónak lenni?

Ezen kérdések megválaszolásához nézzük előszöris Ábrahám élettörténetét.

Ábrahám a teremtéstől számított 1948-ik évben született (i.e. 1813.), Nimród uralkodásának idejében. Nimród majdnem a teljes akkori civilizációt uralta. Ábrahám apja, Terah nemes ember volt Nimród udvarában. Ábrahám olyan társadalomban nőtt fel, ahol mindenki, őt is beleértve, a bálványimádásnak hódolt.

Ábrahám már 3 évesen is azon gondolkodott, hogy milyen erők mozgatják vajon a világot, s egyáltalán hogyan jött létre a világ, melyben élt. A válaszokat folyamatosan kereste míg felnőtt és fokozatosan elhagyta a bálványimádást, hogy az egyistenhit fele orientálódjon.

25 éves korában elvette feleségül Sárát. Nimród ekkortájt kezdte el építeni Bábel tornyát. A torony megépítése hatalmas feladat volt és majdnem a teljes emberiség nagyon sok éven át részt vett a létrehozásában. A Midrás szerint amikor a torony a legmagasabb volt, akkor egy teljes év kellett ahhoz, hogy felérjen valaki a tetejére. Ezen a ponton a tégla többet ért az építők szemében, mint egy emberélet. Ha valaki lezuhant építés közben, senki még csak tudomást sem vett róla. Ám ha egy tégla esett le, akkor zokogtak, mert egy év kellett ahhoz, hogy helyettesítsék.

Némelyek szerint Ábrahám is segédkezett eleinte a torony építésénél, de később ellenezni kezdte azt. Feladatának tekintette, hogy lehordjon mindenkit, aki segített az építkezésben.

A Midrás úgy meséli a történetet, hogy amikor Ábrahám 48 éves volt, Isten lenézett a toronyra amit még mindig építettek és a trónját körülvevő 70 angyalhoz fordult. Azt mondta nekik, hogy „Ezek az emberek mind ugyanahhoz a néphez tartoznak és ugyanazt a nyelvet beszélik. Menjetek le és zavarjátok össze a nyelvüket, hogy 70 különböző nemzetté váljanak 70 külön nyelvvel.”

A Midrás úgy folytatja, hogy az angyalok és Isten sorsolással döntötték el, hogy melyik angyal melyik nyelvvel és nemzettel lesz megbízva. Amikor Isten Ábrahámot húzta, így szólt: „Kedves nép jutott nekem, még a sorsolás is nekem akar kedvezni”. Ez volt a legelső alkalom, amikor Ábrahám kiválasztott lett valamilyen szempontból. (Egyesek szerint ebben az évben kötött Isten szövetséget Ábrahámmal)

Később azt olvashatjuk, hogy Ábrahám visszatért apja házába és összetörte az ott található bálványokat, ami miatt eretnekségért letartóztatták. Még a halál árnyékában is szilárdan tartotta magát hitéhez, amikor máglyára vetették. Isten pedig csodát tett és Ábrahám túlélte a máglyát.

Eddig a pontig csak a Talmudban és a Midrásban olvashatunk Ábrahám életéről. Csak ezen a ponton kerül először említésre Ábrahám élete a Bibliában. Isten ekkor parancsolja neki, hogy hagyja el hazáját és apjának a házát, hogy arra a földre menjen, amit kijelölt neki.

Sok további próbatétel után Isten szövetséget köt Ábrahámmal és kijelenti, hogy neki és leszármazottainak adja a Nílustól az Eufráteszig terjedő területet.

Amikor Ábrahám 99 éves lett, Isten megparancsolta neki, hogy metélje körül magát és leszármazottait. Ekkor parancsolta meg Isten, hogy innentől kezdve Ábrahám minden férfi leszármazottja legyen körülmetélve, hogy ez legyen a jele a közöttük lévő szövetségnek a földön.

Mindebből két dolog világosan kitűnik. Előszöris az, hogy Ábrahámot Isten választotta ki, másodsorban pedig az, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal.

Ráadásul bölcseink szerint ősapáink nem csak megtanulták a Tórát, hanem követték utasításait is, holott ezen a ponton még nem adta át Isten „hivatalosan” a Tórát. Erre a következő Bibliai idézetből lehet következtetni: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.”*

Tehát minden jel arra mutat, hogy az eredeti kérdésre az a válasz, hogy igen, Ábrahám Isten kiválasztottja volt, csakúgy, mint a teljes zsidó nép a Sínai hegynél, s ebből következően ő volt az első zsidó.

Ám ez a következtetés elhamarkodott. A Sínai hegynél a zsidók Isten kiválasztott népe lettek, de ezzel együtt elfogadták, hogy kötelezően be kell tartaniuk a Tóra mind a 613 parancsolatát. A nem-zsidóknak elég a 7 noahita törvényt betartani. Ha Ábrahám valóban zsidó volt, akkor nem csak saját választása alapján kellett a Tóra szerint élnie, hanem kötelezően. És nem úgy tűnik, hogy Ábrahámot bármi kötelezte volna erre.

Több elmélet is létezik Ábrahám státuszáról a kötelezően betartandó parancsolatok viszonylatában. Vannak, akik szerint logikus, hogy Ábrahám eredendően egy nem-zsidó noahita státuszában volt, ámde amint Isten megparancsolta neki, hogy metélje körül magát és ő ezt meg is tette, abban a pillanatban teljes értékű zsidónak számított.

Sokan nem értenek egyet azonban ezzel az elmélettel. Igaz ugyan, hogy ősapáink nem csak tanulták, hanem be is tartották a Tóra törvényeit (annak ellenére is, hogy a történelemnek azon a pontján Isten még nem adta át azt „hivatalosan”), de soha nem volt nekik parancsba adva, hogy így tegyenek. A Tóra betartása önkéntes volt, ezzel is ki akarták mutatni azt, hogy életüket Isten szolgálatának szentelték. Nem kötelezte őket semmi a parancsolatok betartására olyan értelemben, ahogy a Sínaj-hegyi események után a leszármazottaikat.

Ennek megfelelően igazat állítunk, amikor Ábrahámot az első zsidónak vagy áttért zsidónak hívjuk. Amikor Isten megparancsolta neki, hogy hagyja el apja földjét, akkor ez a küldetés megkülönböztette őt minden más akkor élt embertől. Amikor visszanézünk a történelemre, akkor láthatjuk, hogy Ábrahám testesítette meg Isten legelső elgondolását arról, hogy milyen is legyen egy zsidó. Viszont ez nem azt jelenti, hogy Ábrahám olyan értelemben volt zsidó, mint mi manapság, mert minket kötelez a Tóra a parancsolatok betartására. Ábrahámnak a gyakorlatban noahita státusza volt, mint mindenki másnak akkoriban. Még akkor is, ha kapott egyedi parancsokat Istentől, ami megkülönböztette őt a többiektől, mint pl. a körülmetélés. És erre kötelezte őt Isten, ez nem volt szabadon választható. Viszont addig, amíg leszármazottai nem álltak Sínáj hegyénél, ahol Isten kinyilatkoztatta, hogy „Ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim... és lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép”*, addig nem létezett zsidó nép.

A gyakorlatban is van jelentősége annak, hogy önkéntes vagy kötelező-e betartani a Tórát. Egy noahitának a 7 noahitára vonatkozó parancsolatot kellett betartania és nem a Tórát. Ha a kettő ütközött egymással, akkor a noahita törvény volt az irányadó, mert a Tóra akkor még nem volt kötelezően betartandó. Többek közt ezért is vehetett feleségül Jákob két testvért.

Ez viszont felveti a kérdést: mi olyan különleges a Sínáj hegynél kötött szövetségben, hogy csak onnantól kezdve számítunk zsidó népnek? Mi az, amit Ábrahám idejében még nem értünk el, de Mózesében igen? Nem Isten maga választotta Ábrahámot? Ábrahám nem tanulta meg a Tórát, tartotta be a parancsolatait és kötött szövetséget Istennel? Miben áll hát a különbség?

Ennek megválaszolásához először alaposabban meg kell vizsgálnunk annak a kérdését, hogy mit is jelent az, hogy a zsidó nép kiválasztott.

Saját mindennapjainkban is állandóan jelen van a választás kényszere. Mit vegyünk fel reggel, mit együnk vacsorára stb. stb. Leginkább úgy jutunk döntésre, hogy mérlegeljük az előnyöket és hátrányokat és igényeinket az adott helyzetben. Amikor kiválasztjuk reggel, hogy melyik ruhát vegyük fel, akkor általában az alapján döntünk, hogy munkába vagy bevásárolni megyünk-e, esetleg állásinterjúra. Vacsoránkat aszerint választjuk ki, hogy milyen az ízlésünk ill. az egészségünk. Ám ezek egyikét sem hívhatjuk igazából szabad választásnak. Azért, mert valamelyik lehetőséget mindenképpen választanunk kell és amit végül választunk, az valamilyen tulajdonsága miatt sokkal jobban kell nekünk, mint az, amit nem választunk. Igazán szabad választásról akkor beszélünk, ha két, látszólag teljesen egyforma dolog közül választjuk ki valamelyiket.

Ábrahámhoz visszatérve, ő már 3 évesen elkezdte keresni az egy igaz Istent. Az egész életét ennek szentelte és annak, hogy egy pogány világban az Ő igéjét hirdesse. Magányos feladat volt ez, minden energiáját ebbe kellett fektetnie sokszor még az önfeláldozáson felül is. De semmi nem rettentette el őt ettől a feladattól, kitartóan tette, amit tennie kellett.

Ennek fényében egyáltalán nem meglepő Isten Ábrahámnak tett ígérete: „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.”*

Tehát bizonyos értelemben Isten nem választotta Ábrahámot. Ábrahám eredendő felsőbbrendűségével és azzal, hogy kész volt mindent feláldozni Istenért, érdemelte ki, hogy ő legyen a kiválasztott.

Valójában a zsidóságot, mint népet, csak a Tóra átadásakor választotta Isten. Nem azért, mert bármely tekintetben felsőbbrendűek lettek volna. Épp ellenkezőleg. Pont annak ellenére választotta Isten a zsidóságot, hogy legyenek „nékem papok birodalma és szent nép”*, hogy oly sok mindenben hasonlítottak a világ többi népéhez.

Másszóval tehát Ábrahámot és leszármazottait a Tóraadást megelőzően azért választotta Isten, mert az akkori „kínálatból” csak Ábrahám volt megfelelő a feladatra. A Sínai hegynél viszont a sok különböző, ránézésre ugyanolyan megfelelőnek tűnő nép közül választotta a zsidóságot Isten.

A Mishna szerint ha valamit/valakit csak bizonyos feltétellel szeretünk, akkor a feltétel megszűntével a szeretet is elmúlik. Viszont a feltétel nélküli szeretet soha nem múlik el.

Isten a zsidóságot választotta, hogy „lámpás” legyen a többi nép számára, hogy nevét és igéjét hirdesse a világban. De nem azért, mert bármiféle különleges tulajdonsággal rendelkezne a zsidóság, amivel senki más nem. Épp annak ellenére választotta Isten a zsidóságot, hogy nem volt bennük semmi különleges. Tehát Isten feltétel nélkül szereti a zsidóságot, és épp ez teszi a zsidóság küldetését alázatossá és inspirálóvá. Alázatossá, mert nincsenek egyedülálló kvalitásaink és inspirálóvá, mert ezzel együtt jár egy örökké tartó kötelék.

*A bibliai idézetek a biblia.hu weboldalról származnak

Ábrahám halála

Bár Ézsau és Jákob ikertestvérek voltak és együtt nőttek fel, természetük alapjaiban különbözött egymásétól. Jákob minden idejét otthon töltötte és tanult apjával és nagyapjával. Ézsau azonban inkább megannyi kifogást ötlött ki, hogy ne kelljen tanulnia, és minden idejét a vadászatnak szentelte. Sokszor napokig nem ment haza.

Ábrahám 175 éves korában halt meg, büszkén és boldogan. Fiai, Izsák és Ishmael Makpelá barlangjába temették őt.

Ábrahám halálának napján Ézsau ugyanúgy vadászott, mint máskor. Ám eltévedt. Amikor a hazautat kereste, véletlenül Nimród királyra és két szolgájára bukkant. Ézsau elbújt egy szikla mögé és amikor Nimród egyedül maradt, megölte őt, a segítségére siető szolgákat pedig alaposan helyben hagyta. Ézsau elmenekült a tett helyszínéről és vitte magával Nimród ruháit is.

Ezek a ruhák eredetileg Ádám ruhái voltak, amit később Noé örökölt. Noétól fia, Ham, aki Nimród nagyapja volt. Végül Nimród kapta a ruhákat. Ezek az Isteni ruhák Nimródot erős és gyakorlott vadásszá tették sőt, hatalmas uralkodóvá is. Megölésével Ézsauhoz került a legértékesebb, legnagyobb becsben tartott kincs, amire egy vadász vágyhat.