A hét kövér tehén


Avagy egy álom margójára.

Egy fontos részletét szinte senki nem emlegeti a fáraó álmának. Mégpedig azt, hogy egymás mellett állt a hét kövér és a hét sovány tehén a Nílus partján, tehát ebben az álomban együtt létezett a hét kövér tehén a hét sovány tehénnel. Ellenben a valóságban a 7 év bőség elmúltával jött csak a 7 év éhség.

Emiatt nem tudtak a fáraó bölcsei mit kezdeni az álommal, és találtak ki vadabbnál vadabb interpretációkat. Egy a sok közül az volt, hogy 7 lánya fog születni a fáraónak, 7 lánya pedig meg fog halni. Ezek az emberek nem látták a fától az erdőt, nem vették észre azt, ami annyira nyilvánvaló volt. Mert mikor kövérek a tehenek? Amikor jó a termés. És mikor soványak? Amikor éhínség van. Ugyanez vonatkozik a kukoricára is. Ennél nyivánvalóbb már nehezen lehetett volna.

De ugye az volt a probléma, hogy a fáraó álmában a 14 tehén egyszerre szerepelt, márpedig nem lehet egyszerre éhínség és bőség is. Emiatt is gondolták a fáraó emberei, hogy ezeknek az álmoknak valami más, metaforikus jelentőségük van.

József zsenialitása abban rejlett, hogy megértette, hogy az álom nem csak a jövőt jósolta meg, hanem azt is megmondta, hogy miként kell felkészülni a nehezebb időszakra. Ugyanis az álmok megmondták a fáraónak, hogy a bőség igenis együtt tud létezni az éhínséggel, amennyiben a többlet termést elkraktározzák. Hiszen ezesetben marad annyi élelem, hogy a 7 bő esztendő ne múljon el nyomtalanul a 7 szűk esztendő beköszöntével, azaz a 7 kövér tehén akkor sem áll arrébb, amikor a 7 sovány tehén kiemelkedik a Nílusból. Kvázi a kövér tehén tudja táplálni a sovány tehenet.

József tehát nem kéretlen tanácsot adott, amikor azt mondta, hogy el kell raktározni az élelmet a bőség ideje alatt, hanem az álom jelentésének része volt ez is.

Nincsenek megjegyzések: