Miért is hívjuk meg Élijahu prófétát Széder estére?


A Széder esti vacsorát követő hálaadó ima után szokásos egy pohár bort tölteni Élijahu prófétának. Ezt a kupát Élijáhu poharának is hívjuk. A bor kitöltése után pedig szokásos kinyitni résnyire a bejárati ajtót, és elmondani néhány ide vonatkozó zsoltárt.

Hagyomány szerint ekkor Élijahu próféta megtiszteli jelenlétével az otthonunkat. Több oka és magyarázata is van ennek a tradíciónak, nézzük meg, mik is ezek.

Az ajtó kinyitása

1.

A Tóra úgy írja le a Széder estét, mint “az őrzés éjszakáját”. Ez az az este, amikor Isten megóvta a zsidókat a legultolsó, tizedik csapástól, ami az egyiptomi elsőszülöttek halálával járt. Az ajtó kinyitása kifejezi Isten felettünk való őrködésébe vetett hitünket.

2.

Amikor kinyitjuk az ajtót, akkor ragadjuk meg a lehetőséget arra, hogy meghívjuk Élijahu prófétát. Élijahu az, aki minden zsidó fiú körülmetélésénél jelen van, és tanúskodik arról, hogy a zsidók lelkiismeretesen végrehajtják a körülmetélés parancsolatát.

A férfiak csak akkor mutathattak be pészachi áldozatot a kivonulást megelőzően, ha körül voltak metélve. Tehát Élijahu eljön a Széder estére, hogy tanusítsa, hogy az ott megjelent férfiak mind körül vannak metélve. Ráadásul a kivonulást megelőző éjjelen minden zsidó férfi, aki addig nem tette meg, körülmetéltette magát, hogy ehessen a bemutatott pészachi áldozatból.

Ez közvetlen kapcsolatot jelent Élijahu próféta, a körülmetélés és a Széder este között.

Élijahu pohara

1.

Ezidáig megválaszolatlan kérdés a Talmudban, hogy négy vagy öt pohár bort kell-e meginnunk a Széder este folyamán. Mivel sosem sikerült megoldani ezt a problémát, ezért kiöntünk egy ötödik pohár bort, de nem isszuk meg.

A Messiás eljövetelekor pedig az lesz Élijahu próféta egyik feladata, hogy megválaszolja az addig megválaszolatlan halahikus kérdéseket. Tehát azért is hívjuk Élijahu poharának, mert a kérdéses ötödik pohár rejtélyét valószínűleg ő fogja majd megoldani.

2.

A négy pohár bor szimbolizálja a megváltás négy különböző kifejezését (ki foglak vezetni téged Egyiptomból, megszabadítalak kötelékeidtől, megváltalak majd kinyújtott kézzel, választott népemmé teszlek) a Tórában. Az ötödik-féle kifejezés azonban már a messiási érára vonatkozik (el foglak vezetni Arra a földre). A messiás eljövetelét azonban Élijahu fogja bejelenteni majd. Ezért sem isszuk meg az ötödik poharat, mert még nem tapasztaltuk meg ezt a fajta megváltást.

Az ötödik pohár kitöltésének időpontja is szignifikáns. Az előtt töltjük ki Élijahu poharát, hogy a Hallel azon részét kezdenénk olvasni, ami a jövőbeni megváltással foglalkozik. Miután megemlékeztünk a zsidó nép első megváltásáról (Egyiptomból), azután kifejezzük reményünket és szilárd hitünket, hogy el fog jönni a messiás, és vele együtt a végső megváltás, nagyon-nagyon hamar.

Nincsenek megjegyzések: