Későre hagytam idén ennek a naptárnak a megosztását, de remélem azért még van, akinek hasznára lehet most is. Gondolom mostanra nagyjából mindenki végzett már a
takarítással, hogy minden készen álljon az első
Széder estére, ami idén, 2017-ben, április 10-re esik.
Lássuk
hát az idei Pészachi “menetrendet”.
Amit a gyertyagyújtási időpontokhoz
tudnia kell annak, aki nem beszél angolul: A
“please enter a location to get started”
rubrikába azt kell írni, hogy
Budapest,
Hungary. (Vagy amelyik országban éppen vagyunk, város-ország formátumban
az angol nevén, szótárt lsd. lejjebb.) Az ezt követően megjelenő
képernyőn pedig a “
light holiday candles at”
jelenti azt, hogy pontosan mikor kell meggyújtani a gyertyát, a “
light
holiday candles after” jelenti azt, hogy az után az időpont után
bármikor kell meggyújtani az ünnepi gyertyát, a “
holiday ends” pedig azt
az időpontot jelenti, amikor kimegy az ünnep. Az AM az a
reggelt/délelőttöt
jelenti, a PM pedig a délutánt/estét. A fejlécnél a város neve mellett
jobbra látható egy "
date" felirat, ez jelenti a dátumot. Emellett van
egy pici naptár ikon egy naracssárga téglalappal a közepén. Erre az
ikonra kattintva tudunk másik dátumot kiválasztani. Az USA-ban a
hónap-nap-év formátumot használják, a Chabad honlapja is az USA-ban
készül. Akinek pedig nem egyértelmű a hónapok angol neve, az egy online
szótár (
pl. Sztaki) segítségével könnyen kikeresheti a hónapok magyar nevét.
A megjelenő táblázatban pedig a következők találhatók:
Alot Hashachar (dawn) "Firstborn" Fast Begins
Hajnal, az elsőszülöttek böjtje megkezdődik
Earliest Tallit and Tefillin
A talesz és tfilin legkorábbi felöltésének időpontja
Netz Hachamah (sunrise)
Napkelte
Latest Shema
A legutolsó Shema
Zman Tefillah
Finish Eating Chametz before
Ezt az időpontot megelőzően kell befejezni a chametz (kovászos) fogyasztását
Sell and Burn Chametz before
Ezt az időpontot megelőzően kell eladni és elégetni a chametzot (kovászosat)
Chatzot (midday)
Dél
Minchah Gedolah (earliest Minchah)
A legkorábbi mincha
Minchah Ketanah
Plag Haminchah
Candle Lighting
Gyertyagyújtás
Shkiah (sunset)
Napnyugta
Tzeit Hakochovim (nightfall)
Sötétedés
Bedikat Chametz (Search for Chametz)
Chametz (kovász) keresés
Chatzot (midnight)
Éjfél
Sha'ah Zemanit (proportional hour)
Arányos óra
ÉS AKKOR ENNYI BEVEZETŐ UTÁN LÁSSUK A NAPTÁRT :)
2017. április 9. vasárnap (5777. Nisszán 13.)
Ez az első Széder estét megelőző nap. Győződjünk meg arról, hogy eladtuk az összes kovászos ételünket és italunkat.
Sötétedés után
homecoljunk.
A kovászkeresés előtt mondjuk el az áldást, utána pedig nyilvánítsuk
semmissé az esetleg véletlenül megmaradt kovászt (Kol Chamira). A pontos
időpontok
itt találhatók.
2017. április 10. hétfő (5777. Nisszán 14.)
Ez a Pészachot megelőző nap, s az első Széder este napja.
Ekkor
van az elsőszülöttek böjtje. Ahhoz, hogy egy elsőszülöttnek ne kelljen
böjtölnie, részt kell vennie egy olyan étkezésen, ami egy parancsolat
teljesítéséhez kapcsolódik, mint amilyen mondjuk a reggeli imádságot
követő étkezés ezen a napon a zsinagógában.
Ezen a
reggelen van az utolsó lehetőség eladni és megsemmisíteni a
tulajdonunkban lévő kovászos ételeket/italokat. S ne felejtsük el időben
abbahagyni a kovászos ételek fogyasztását. A pontos időpontért
kattintsunk
ide.
Égessük el a még meglévő, el nem adott kovászosat. A pontos időpontért kattintsunk
ide.
A délutáni Mincha imáknál szokás elmondani a Pészachi Áldozat bemutatására kötelező parancsolatot is.
Ezen az estén kell elmondani a Pészachi gyertyákra az áldásokat, melyek a következők:
BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket
törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor. |
BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM SHE-HECHE-YA-NU VE-KI-YE-MA-NU VE-HIGI-A-NU LIZ-MAN HA-ZEH. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket,
tápláltál minket és megengedted, hogy megérjük ezt a napot. |
A gyertyagyújtás időpontjai
itt találhatók.
Ezen az estén van az első Széder, amiről összefoglalót
itt olvashat róla az érdeklődő, bővebben pedig
ezen a linken
tájékozódhat róla. Az első Széder estét egyébként úgy is szokták
emlegetni az Exodus alapján, mint az “Őrködés éjjelét” (Leil Shimurim).
2017. április 11. kedd (5777. Nisszán 15.)
A
reggeli imádság keretében kivesznek két Tórát is a Tóraszekrényből, s
felolvassák belőle az Exodus és a Számok egyes részeit, s a Haftorából
is az ide vonatkozó részeket.
Elimádkozzuk az imát a harmatért és esőért, s ezt egész Szukkotot követő napig megtesszük.
A rabbi megáldja a gyülekezetet majd egy ünnepi ebéd következik.
Ez az Omer számlálás kezdő napja, azaz Omer első napja. Az Omer időszaka 49 nap, az ötvenedik nap
Shavuot,
a Tóraadás ünnepe. Omer az az időszak amikor lelkünket “fejlesztjük” és
saját “belső” Egyiptomunkból eljutunk a Sínai hegyig, s készek leszünk a
Tóra bölcsességének befogadására.
Sötétedés után veszi
kezdetét a második Széder este. Egy, még az ünnep előtt meggyújtott
láng segítségével gyújtsunk gyertyát, s mondjuk el a következő két
áldást:
BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket
törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor. |
BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM SHE-HECHE-YA-NU VE-KI-YE-MA-NU VE-HIGI-A-NU LIZ-MAN HA-ZEH. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket,
tápláltál minket és megengedted, hogy megérjük ezt a napot. |
A gyertyagyújtás időpontjai
itt találhatók.
A második Széder este szokásai ugyanazok, mint az elsőé, összefoglalót
itt olvashat róla az érdeklődő, bővebben pedig
ezen a linken tájékozódhat róla.
2017. április 12. szerda (5777. Nisszán 16.)
Ez Pészach második napja. A nap a zsinagógában indul a megfelelő imádságokkal az Istentisztelet keretein belül.
A rabbi megáldja a gyülekezetet, s az áldást egy ünnepi ebéd követi.
Sötétedés után végezzük el a
Havdalah ceremóniát, de hagyjuk ki belőle a gyertyára és a fűszerekre mondott áldást. A gyertyagyújtás pontos időpontjáért kattintsunk
ide.
Pészach
közbenső napjait ünnepeljük ezután. Ezt a napot követően egészen az
ünnep utolsó előtti napjáig dolgozhatunk (bár nem minden munkát
végezhetünk el) és csak Pészachi kóser ételeket fogyaszthatunk. Az ünnep
tiszteletére minden nap elfogyasztunk egy pohár bort.
2017. április 13. csütörtök (5777. Nisszán 17.)
Pészach
harmadik napja, Chol Hamoed első napja. A kifejezés, Chol Hamoed, szó
szerint azt jelenti, hogy hétköznap az ünnep alatt. Ezek azok a
fél-ünnepi jellegű napok, amik Pészachkor és Szukkotkor vannak az ünnep
kezdete és vége között.
Ezeken a közbenső napokon sok közösségben nem viselnek tfilint az Istentiszteleteken.
Ez Omer harmadik napja.
2017. április 14. péntek (5777. Nisszán 18.)
Pészach negyedik, Chol Hamoed második, Omer negyedik napja.
Sok közösségben szokás, hogy a reggeli imádságokkor nem viselnek a férfiak Tfillint ilyenkor.
A munkát illetően a szokásos hétköznapi életet élhetjük némi korlátozással.
Napnyugta előtt gyújtsuk meg a Shabbati gyertyákat egy már égő lángról és mondjuk el a következő áldást:
BA-RUCH
A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU
BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL SHA-BBAT KO-DESH. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket,
tápláltál minket és megparancsoltad a szombati gyertyák meggyújtását. |
A gyertyagyújtás pontos időpontjáért kattintsunk
ide.
A
péntek esti Istentisztelet a Mizmor leDaviddel kezdődik a Lechu
Nerannena helyett. Az Amidah után pedig Omer negyedik napját számoljuk.
Élvezzük a nyugodt Shabbati vacsorát Istentisztelet után és természetesen barchesz helyett használjunk maceszt.
2017. április 15. szombat (5777. Nisszán 19.)
Pészach ötödik, Chol Hamoed harmadik, Omer ötödik napja.
A reggeli Istentisztelet a rendes menetrend szerint zajlik, csak az Amidahba szúrjuk be a Yaaleh Veyavo-t.
Az Istentiszteletet ünnepi ebéd követi.
Az esti Amidaht az Atah Chonantanu-val egészítjük ki. Az Amidaht követően Omer ötödik napját számoljuk.
Sötétedés után végedzzük el a
Havdalah ceremóniát.
2017. április 16. vasárnap (5777. Nisszán 20.)
Pészach hatodik, Chol Hamoed negyedik, Omer hatodik napja.
A
reggeli imádság alatt továbbra sem viselnek a férfiak Tfillint, hisz
még mindig tart Pészach. A Tórát is előveszik a Tóraszekrényből
Istentisztelet alatt és olvasnak belőle.
Este pedig gyertyát kell gyújtani Pészach hetedik napjának tiszteletére a következő áldás kíséretében:
BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket
törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor. |
Ide kattintva megtalálhatjuk a pontos időpontot a gyertyagyújtáshoz.
Az esti Istentisztelet során az Amidaht követően Omer hatodik napját számoljuk. Ezt egy ünnepi vacsora követi kiddussal együtt.
Sok
közösségben szokás ilyenkor fennmaradni egész éjjel és a Tórát
tanulmányozni, ezzel is tisztelegve a Vörös Tenger kettényitásának
csodája előtt. Ugyanis Isten Pészach hetedik napján választotta szét a
tengert, amikor őseink kivonultak Egyiptomból.
2017. április 17. hétfő (5777. Nisszán 21.)
Pészach hetedik, Omer hetedik napja.
Ezt
a napot Shevi’i Shel-nek is nevezik. Ennek a napnak az estéjén nyílt
szét a Vörös tenger a zsidók előtt és csaptak össze a hullámok az
egyiptomi üldözők feje felett.
A reggeli imádságot követően a rabbi megáldja a gyülekezetet, majd egy ünnepi ebédre kerül sor.
Este gyertyát gyújtunk Pészach nyolcadik napjának tiszteletére egy már meglévő láng segítségével, s a következő áldást mondjuk:
BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV. |
azaz
Áldott
légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket
törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor. |
Ide kattintva megtalálhatjuk a pontos időpontot a gyertyagyújtáshoz.
Este ünnepi vacsorát eszünk, amit Kiddush előz meg.
2017. április 18. kedd (5777. Nisszán 22.)
Pészach utolsó, Omer nyolcadik napja. Más néven Acharon Shel Pészach.
A
reggeli Tóraolvasást követően Yizkor-ra kerül sor. Ez az az ima, amit
meghalt szüleink lelkéért szoktak mondani bizonyos ünnepekkor, s
ilyenkor azok nem tartózkodhatnak a teremben, akiknek mind a két szülője
él. (Szerencsére nekem ki kell jönnöm ekkor.)
A rabbi ezt követően megáldja a gyülekezetet, s az áldást ünnepi ebéd követi.
Ezen
az utolsó napon igyekszünk elérni a szabadság legmagasabb fokát, s a
végső megváltásra fókuszálunk. Pészachot egy hatalmas ünnepi vacsorával
zárjuk, amit a “Messiás Lakomájának” is hívunk. Ez a vacsora napnyugta
előtt kezdődik, sötétedés után végződik és megünnepeljük a messiás
majdani biztos eljövetelét. A vacsora alatt pedig megiszunk négy pohár
bort és természetesen maceszt is eszünk.
A vacsorát követően pedig sort kerítünk a
Havdalára, csak kihagyjuk belőle a fűszerekre és a gyertyára mondandó áldást.
Az esti Amidah után Omer nyolcadik napját számoljuk.
A sötétedés beállta a hivatalos vége Pészach ünnepének. Pontos időpontért kattintsunk
ide.
Eztán pedig visszavásárolhatunk mindent, ami kovászos.
2017. április 19. szerda (5777. Nisszán 23.)
Ez a nap követi Pészachot. Mint ahogy minden fesztivált követő napot, ezt is Isru Chag-nak hívjuk. Ezen a napon tilos böjtölni.