Válasz
A Tóra kifejezetten tiltja a tetoválást, ennek ellenére azokat is el lehet temetni zsidó temetőben, akik életükben tetováltatták magukat. Viszont minden zsidó temetési társaságnak megvan a joga, hogy meghatározza, kit temet el. Ez az emberek azon vágyából (vagy jogából?) ered, hogy megválaszthassák, milyen emberek közelében szeretnének örök nyugalomban feküdni. Tehát technikailag semmi nem tiltja tetovált emberek zsidó temetőbe temetését, de vannak olyan szervezetek, amik nem hajlandók eltemetni a magukéi közé olyan embereket, akik életükben tudatosan tetováltatták magukat, mert ez a zsidó törvények megszegésének állandóan látható jele. De csak a társaságok elenyésző hányada utasítja vissza ezt. Viszont pont ennek a kevés számú társaságnak a gyakorlata terjesztette el azt a tévhitet, hogy tetovált embereket minden körülmények között tilos zsidó temetőbe temetni.
- Chani Benjaminson -
Kérdés Én mindig azt hittem, hogy a Mazel Tov kifejezés azt jelenti, “gartulálok”. Viszont nemrég azt hallottam, hogy azt jelenti, sok szerencsét. De ha jól tudom, a zsidók nem hisznek a szerencsében… Válasz Érthető a zavara. Úgy tűnik, hogy a Talmud (a zsidó bölcsesség ősi enciklopédiája) önellentmondásba keveredett ezt illetően. Egy helyen azt olvashatjuk, hogy “A születésnapunkon erős a mazel-ünk”, más helyen meg azt, hogy “A mazel nem befolyásolja a zsidókat”. A mazel szó szerint azt jelenti: “csepegtetés fentről”. Szövegkörnyezettől függően sokfélét jelenthet a mazel szó, de minden jelentése kapcsolatban áll az alapdefinícióval: valami szivárog fentről. A zodiákus jegyeit mazalot-nak hívják. A csillagjegyeket a zsidó hagyomány fentről jövőnek látja, ami irányítja az emberek és nemzetek életét itt lent. Ezért tehát a mazel a csillagokból folyó befolyást jelenti. (az évek során a mazel jelentése megváltozott, míg eredetileg sorsot/végzetet jelentett, addig manaspág már inkább szerencsét jelent) Amikor a Talmud azt mondja, hogy nem függünk a mazel-től, arra utal, hogy nem vagyunk behatárolva végzetünk által, hanem a saját tetteink határozzák meg jövőnket. Van a mazel-nek egy másik jelentése is, ami sokkal inkább kapcsolódik a Mazel Tov kifejezéshez. A zsidó misztikában a mazel-t használják a lélek gyökerének leírására. A misztikusok azt mondják, hogy lelkünknek csak egy sugara lakja testünket, fő része pedig, a mazel, fentről sugárzik le ránk. Tapasztalta már azt, hogy hirtelen támadt egy spontán érzése és összhangba került végre önmagával és a világgal? Vagy hogy hirtelen arra inspirálta valami, hogy teljesen más fényben lássa az életet? Időnként kapunk egy extra töltet energiát fent lakó lelkünktől. Ez bármikor bekövetkezhet, de ünnepléskor a legvalószínűbb. Pl. születésnapokon, születéskor, körülmetéléskor, bar/bat mitzvah-kor vagy esküvőkön. Áltatlában ilyen jeles eseményekkor vagyunk képesek túllépni a hétköznapokon, és átélni, mergérteni az élet mélyebb igazságait. Amikor valakinek azt mondjuk, hogy Mazel Tov, tulajdonképpen megáldjuk őket. “Kívánom, hogy ne merüljön feledésbe ez a csepp inspiráció lelked fent lakozó részétől, hanem legyen pozitív, tartós hatása, hogy ettől az eseménytől kezdve teljesebb, tudatosabb életet tudj élni.” Ismernünk kell az áldásokat, amiket életünkben kaptunk, és mindig késznek kell lennünk arra, hogy még többet befogadjunk. Más szóval tehár: Jó mazel-t! |
Ez a tiltás a Leviticus 19:28-ban gyökeredzik. “…se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek.” Ez vonatkozik mindenféle tetoválásra a gyógyászati célúakat kivéve, mint pl. azok a jelölések, amiket egy sebész ejt, hogy tudja, hol vágjon a szikével. S bár több kommentár is azt állítja, hogy ez egy olyan tilalom, aminek megértése meghaladja az emberi felfogóképességet, vannak olyan kommentátorok is, akik szolgálnak némi magyarázattal. 1. Az emberi test Isten teremténye, és éppen ezért nem helyénvaló megcsonkítani Isten alkotását. Isten választott népének pedig főleg. Hinnünk kell abban, hogy Isten a legkiválóbb művész, s az egyént a neki legmegfelelőbb formában alkotta meg. A test megváltoztatása éppen ezért határos Isten művének inzultálásával (orvosi indokok persze mindig kivételt képeznek). 2. Régmúlt időkben a bálványimádók szokása volt, hogy tetováltatták magukat, választott istenük iránti elkötelezettségük jeleként. Mint ahogy a szarvasmarhákat szokták megbillogozni. A Tóra pedig tilt mindent, ami a pogány szokásokra hasonlít. Azért, mert hagyományaik követése lenne az első lépés hitük teljes átvétele felé. 3. A körülmetélés egyedülálló jele Istennel kötött szövetségünkek testünkön. Más jelek épp ezért csökkentenék ennek jelentőségét testünkön. |
Kérdés 21 éves zsidó férfi vagyok és azon gondolkodom, hogy tetováltatom magam. A két legjobb barátomnak már van tetoválása, és én arra gondoltam, hogy egy Dávid-csillagot tetováltatok magamra. Viszont azt hallottam, hogy a zsidóság törvényeibe ütközik a tetoválás. Mit tegyek? Válasz Az, hogy Dávid-csillagot szeretne, azt jelenti, hogy ön egy büszke zsidó. A kérdés az, hogy Dávid király mennyire lenne büszke, ha a csillagát a saját bőrébe varratná. Számára a tetoválás a bálványimádók szokása volt, csakúgy, mint a gyerekáldozatok és az érvágás. Isten nem is lehetett volna egyértelműbb a Bibliában. A többi bálványimádó szokás leírása között szerepel a Leviticus 19:28-ban: “…se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.” Minden szokás, amit a bálványimádók valaha magukénak mondtak, spirituálisan tisztátalan (héberül tumah). Még akkor is, ha a tettnek nem a bálványimádás a célja. A Tóra tiltja a tetoválást, azért, hogy ne kerüljünk kapcsolatba semmi tisztátalannal, s hogy ne hordozzuk azt egész életünkön át. Ez a kellemetlen a tetoválásokban: örökké tartanak. Egy 2002-es online felmérés azt mutatta, hogy a tetováltak 19%-a később megbánta, hogy tetováltatta magát. Képzelje el, hogy későbbi élete során valamiért úgy dönt, hogy már nem akarja többé a tetoválását. Egy tetoválást nehéz eltávolítani, és szinte lehetetlen nyom nélkül eltávolítani. Tudom, hogy nagy a nyomás a barátok részéről. Némelyik tetoválás tényleg nagyon vagányan néz ki. De ön most már felnőtt. Gondolkodjon el alaposan arról, hogy mit tesz, mielőtt megteszi. Vannak egyéb módok is, amiken keresztül kapcsolódni tud zsidóságához. Pl. a fekete bőrszíjak és dobozok (Tfilin). Ezeket nyugodtan a karja és feje köré tekerheti. Rabbi Tzvi Freeman |