2016. október 2. vasárnap (5776. Elul 29.)
A reggeli Istentiszteletet megelőzően speciális
Selichot imára kerül sor. Az Istentisztelet után pedig a nem teljesített ígéretek megsemmisítése következik.
A nők gyertyát gyújtanak az este (gyertyagyújtási rendet lásd a következő bejegyzésben).
Az esti Istentisztelet után ismét Shana Továt kívánunk.
A
kiddus után mézbe mártott kerek barcheszt eszünk, majd mézbe mártott
almát. Szokás még halfejet, kost (vagy egyéb kóser állat húsát) és
gránátalmát enni.
Mivel a kimenő év
Shabbat-i év,
ezért a Hatarat Nedarim után készítsünk ún. pruzbul-t. Shabbat-i évben
ugyanis tilos begyűjteni bármiféle adósságot, illetve az addig
felhalmozódott adósság lenullázódik. Ez csak a magánemberek közti
kölcsönökre vonatkozik azonban, egyéb jellegű tartozásokat ebben az
évben is be lehet gyűjteni és az le sem nullázódik.
Hillel
2000 évvel ezelőtt azonban észrevette, hogy a Shabbat-i év közeledtével
az emberek vonakodtak egymásnak hitelt adni, mert attól féltek, hogy
akkor majd nem kapják soha vissza a pénzüket. Hogy bátorítsa a kölcsönök
adását, Hillel bevezette a pruzbul intézményét, ami a magánkölcsönöket
"közkölcsönné" változtatja, így behajtható marad. Ezt meg lehet tenni
szóban 3 felnőtt zsidó férfi előtt. Ekkor ez a 3 férfi "bírósággá" válik
és rájuk száll át a kölcsönadói jogkör, így az, aki a kölcsönt adta,
rajtuk keresztül behajthatja azt az adóstól. Ha nincs erre mód, akkor
online is meg lehet tenni
ezen a linken.
(Angolul van, úgyhogy aki nem érti, annak szívesen segítek a
fordításban. Csak kérlek benneteket, hogy a hagyomanyaink kukac yahoo
pont com email címre írjatok segítségért, ne pedig a bejegyzés alá
kommenteljetek. Az emailemet minden nap megnézem ugyanis, de a
kommenteket csak úgy átlag 6-7 havonta.)
2016. október 3. hétfő (5777. Tisri 1.)
Rosh Hasana első napja
A reggeli Istentisztelet során a rabbi megáldja a gyülekezetet.
Az ünnepi ebédet megelőzően mézbe mártott barcheszt eszünk.
Este
a nők gyertyát gyújtanak. Gyertyagyújtáskor egy új gyümölcsnek is az
asztalon kell lennie, amit ebben a szezonban még nem ettünk, s erre a
gyümölcsre kell gondolniuk a nőknek gyertyagyújtás alatt. A kiddush és a
Shehecheyanu áldás után megesszük ezt a gyümölcsöt. Ezt követően pedig
kezet mosunk és mézbe mártott barcheszt eszünk.
2016. október 4. kedd (5777. Tisri 2.)
Rosh Hasana második napja
Elmegyünk a zsinagógába meghallgatni a
sófár-fújást. Az Istentisztelet alatt a rabbi megáldja a gyülekezetet.
Az ünnepi ebéd előtt mézbe mártott barcheszt eszünk.
Délután sor kerül a
Tashlich-ra, este pedig
Havdala ceremóniára. Annyi különbség azonban van Shabbathoz képest, hogy nem használunk havdala-gyertyát és illatos fűszereket.
2016. október 5. (5777. Tisri 3.)
Gedalia böjtje
Minden férfi és nő, aki már elmúlt
bar/bat mitzvah-korú, pirkadattól napnyugtáig böjtöl a Gedalia elleni merénylet emlékére.
Gedalia-t
Nabukkodonozor nevezte ki Júdea kormányzójává, miután száműzte a
legtöbb zsidót Izraelből. Részleges autonómiáját megőrizve virágzott a
zsidó állam kormányzása alatt. Miután politikai ellenfelei merényletet
követtek el ellene, a zsidó állam teljesen elveszítette autonómiáját.