Néha Jákob, néha Izrael (gyermekei)

A zsidókat néha Jákob házaként, néha pedig Izrael gyermekeiként említi a Tóra. De mi a különbség?

Ősapánk, Jákob az Izrael nevet kapta Isten angyalától, amikor legyőzte őt egy küzdelemben az Ézsauval való összecsapást megelőző éjszakán. Ezt pedig később maga Isten is megerősítette, amikor megjelent neki a küzdelem után. Emiatt aztán a zsidókat mind a két néven szokták emlegetni.

Ez a két név azonban más és más aspektusaira vonatkozik a zsidóságnak. Röviden összefoglalva akkor használatos Jákob neve, amikor Isten szolgálata fizikai munkát, küzdelmet, áldozathozatalt kíván (szolga). Izrael neve pedig akkor, amikor Isten szolgálata természetes és élvezetes (gyermek).

Jákob nagyapja, Ábrahám is új nevet kapott Istentől. Ő körülmetélése után lett Ábrámból Ábrahám. Az ő nevének megváltoztatása végleges volt, a Talmud még azt is mondja, hogy aki Ábrámnak hívja Ábrahámot, az megszegi a Tóra egyik parancsolatát.

Jákob esetében is azt mondja a Tóra, hogy többé ne legyen Jákob a neve, de ennek ellenére a Tóra végig mind a két néven emlegeti őt (Izrael/Jákob). Sokszor még ugyanazon a történeten belül is. Így hát leszármazottait is mind a két néven szokás emlegetni.

A különbség Ábrahám és Jákob nevének megváltoztatásában másutt keresendő. Amikor Ábrahám Isten parancsára körülmetélte magát, akkor magasabb rangra lépett. Amíg Ábrám volt, addig a neve csak annyit jelentett, hogy „méltóságteljes apa”. A körülmetélését követően Ábrahám lett, ami már azt jelenti, hogy „népek sokaságának méltóságteljes apja”. Az Ábrahám név tartalmazza az Ábrám név összes betűjét és jelentését. A különbség egy új betűben áll, a hei-ben és a kibővült szerepkörben. Ezért tehát aki Ábrahámot Ábrámnak hívja, az elvesz jelentőségéből, mert a körülmetélését megelőző énjére utal.

Jákob és Izrael azonban két teljesen különböző név, különböző jelentésekkel. Míg Izrael ugyan valójában Jákob emelkedettebb állapotát jelenti (s Jákob személyiségének Izrael része többé már nem Jákob), addig Jákobnak vannak olyan erényei, amik Izraelben nincsenek jelen. Ezért hát Jákob neve továbbra is használatos maradt, akkor is, amikor magáról az ősapánkról beszélünk, és akkor is, amikor leszármazottairól. Lehet, hogy Izrael egy zsidó fejlődésének emelkedettebb állapotát jelenti, mint a Jákob, de a zsidó nép nagyszerűsége épp abban áll, hogy vannak „Jákob-zsidók” és „Izrael-zsidók” is, és minden egyes zsidóban van „Jákob-személyiség” és „Izrael-személyiség”.

A legjobban Bálám fogalmazza meg a különbséget, aki az a pogány próféta volt, akit a zsidó nép elátkozásával bíztak meg, és aki végül átok helyett a legszebb dicséretet zengte a zsidóságról.

Második átoknak indult beszédében, amiből szintén áldás lett, azt mondta Bálám: „Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben.”

Ez a kijelentés azt sugallja, hogy Jákob megtapasztalja a gonoszságot, de küzdelmei és nehézségei ellenére sem látja őt gonosznak Isten. Másfelől Izrael viszont teljes nyugalomban él, nem tapasztalja sem a hamisságot, sem a gonoszságot.

A Tóra a Jákob név 2 értelmezését is említi. Az egyik a „sarokfogó”, mert Ézsau sarkát fogvajött a világra. A másik a „ravasz”. Ez arra utal, amikor Jákob Ézsaunak álcázva magát elvette bátyjától a neki szánt áldást. S ekkor Ézsau azt mondta, „nem hiába hívják Jákobnak (ravasznak), hisz kétszer szedett rá engem. Először elvette az elsőszülöttségi jogom, most pedig a nekem járó áldást is”.

Jákob az a zsidó, aki még mindig az élet küzdelmeinek sűrűjében van, ahol gyakran a saját személyiségének legalantasabb aspektusaival kell szembenéznie. Olyan csata ez, melybe titkon kell vonulnia, érzelmeit elrejtve, hogy győzedelmeskedhessen ellenségei felett, akik tőrbe akarják csalni.

A Jákob-zsidót ellenséges világ veszi körül, életét saját személyiségének árnyoldalai is keserítik. Még fel kell emelkednie az abszolút értelemben vett emberiességbe. Az ember küzdelemre született, és élete legyőzendő akadályok sorozata, hogy megőrizhesse integritását.

Isten nem lát bűnt Jákobban, mert mindannak ellenére, amivel szembe kell néznie, megkapta a képességet arra, hogy legyőzze minden kritikusát. Még ha rövid időre belső vagy külső csatát is kell vívnia, eredendő jóságát és tisztaságát mindvégig megőrzi. Ezek a tulajdonságok pedig végül mindig győzedelmeskednek, akármennyi akadályt is gördít az élet Jákob elé. S bár nem bűnös, a nehéz munkát sosem tudja maga mögött hagyni. A bűntelen életet nehéz fenntartani ugyanis. S bármennyi csatát is nyert Jákob élete során, a háború örökké folytatódik, hogy bűntelen maradhasson.

Izrael viszont az a név, amit Jákob azután kapott, hogy legyőzte Isten angyalát és az ellene harcoló embereket is. Izrael az a zsidó, aki győzedelmeskedett saját emberiessége felett és teljesen magáévá tette lelkének legbelső tökéletességét, s aki ennek következtében immunissá vált minden kihívásra és kísértésre. Aki legyőzte azt az Isteni kinyilatkoztatást, miszerint az ember küzdeni született. Aki az élet minden viszontagságával dacolva kialakított magának egy nyugodt, békés életet.

Ezért hát a Jákob nevet akkor kell használnunk, amikor a zsidóságról Isten szolgáiként beszélünk. Az Izrael név pedig arra az esetre van fenntartva, amikor Isten úgy akar beszélni rólunk, mint gyermekeiről. A szolgát legjobban az ura felé teljesített szolgálata határozza meg. Ugyan a gyermek is szolgálja az apját, de a köztük lévő kapcsolat más természetű, a gyermek örömként éli meg, hogy szolgálhat, nem pedig kínként. Ami a szolga számára munka, aminek elvégzésére kényszeríteni kell őt, addig a gyermek számára ugyanez a saját lényének kiteljesedését jelenti, s apja lényének kiterjesztését.

Jákob életének első felét leginkább a bátyjával, Ézsauval való küzdelem határozta meg. Ez a harc már az anyaméhben elkezdődött, folytatódott az elsőszülöttségi jogért és áldásokért való küzdelemben, és akkor teljesedett ki, amikor Jákob egy teljes éjszakán át küzdött Ézsau őrangyalával, majd pedig ezt követően szemtől szemben találkozott Ézsauval. S közben még Lábánnál is szolgált éjt nappallá téve 20 hosszú évet. Amikor megkapta az Izrael nevet, akkor vált Isten szolgájából Isten gyermekévé. Lezárta küzdelmes korszakát és kialakította harmonikus kapcsolatát Istennel.

Ennek ellenére azonban Jákob is maradt azt követően is, hogy megkapta az Izrael nevet. A Tóra a későbbiekben egymás mellett használja a Jákob és Izrael neveket. Mert ezek után életében váltják egymást a küzdelmes (pl. a 22 év, amíg Józsefet gyászolta) és nyugodt (pl. a 17 év, amíg Egyiptomban élt) időszakok.

Izrael népének apjaként Jákob volt a mintája egy zsidó ember mind a két lelki állapotának: Isten nyugodt és kiegyensúlyozott gyermekének, aki fényével megvilágítja maga körül a világot és Isten küzdelmes szolgájáénak, aki próbálja megtalálni helyét a világban.