Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még nem volt sem tűzoltóság sem tűzoltóautók, sem tűzjelzők, s a legtöbb ház fából épült, akkor egy tűz tényleg rémes dolog volt. Könnyen hamuvá porladt akár egy fél város is. Ezért hát amikor tűz keletkezett valahol, akkor mindenki félbehagyta a munkáját és rohant segíteni a tűzoltásban. Volt egy őrtorony is, ahol valaki mindig őrködött, s ha tüzet látott, akkor megkongatta a vészharangot. Ekkor pedig a város lakossága élő láncba állva adogatta egymásnak a vízzel telt vödröket a legközelebbi vízforrástól a tűzig, hogy hamar elolthassák azt.
Egyszer az történt, hogy egy nagyon kis faluból először tett látogatást a városban egy férfi. Egy kis fogadóban szállt meg, s egyszercsak figyelmes lett a vészharang hangjára. Megkérdezte hát a fogadóst, hogy mit is jelent ez a hang. A fogadós pedig azt válaszolta, hogy amikor tűz van, akkor megszólaltatják a harangot, s a tűz hamar kialszik. A falusi férfi lelkes volt ennek hallatán, s örült, hogy ilyen vívmány hírét viheti haza falujába.
Vett magának egy harangot, s hazatérvén elkezdte újságolni, hogy milyen hamar ki lehet oltani egy tüzet. Meggyújtott egy házat és elkezdte kongatni a harangot. Mindeközben pedig bíztatta a falubelieket, hogy csak figyeljék, milyen hamar ki fog aludni a tűz a harang kongatására. A tüzet azonban nem érdekelte a harang, csak egyre terjedt egyik házról a másikra, míg a végén a teljes falu leégett. A falubeliek elkezdték szidni a férfit. Kérdezték, hogy tényleg komolyan gondolta-e, hogy pusztán a harang kongatásától ki fog aludni a tűz. Elmagyarázták neki, hogy a harang csak figyelmeztetés, hogy aki alszik, az ébredjen, aki dolgozik, az hagyja abba a munkát és mindenki menjen segíteni a tűzoltásban.
Erre a történetre emlékeztet minket a sófár többszöri megfújása Rosh Hasanakor. Sokan úgy gondolkodnak, mint a történetben szereplő férfi, hogy pusztán a sófár hangja mindent elintéz helyettük. Hogy tovább “bóbiskolhatnak”, folytathatják munkájukat, anélkül, hogy változtatniuk kellene életvitelükön és mindennapjaikon. Azt hiszik, hogy a sófár hangja bőven elég ahhoz, hogy édes legyen az újévük és a jók könyvébe kerüljenek.
Ám csakúgy, mint a történetben szereplő harang, a sófár is csak jelzésnek van. Azt az üzenetet hordozza, hogy itt az ideje felébredni, átgondolni cselekedeteinket, visszatérni Istenhez, s “eloltani a tüzet”, ami fenyegeti a zsidó otthonokat. Menjünk a kúthoz, az élet vizének forrásához, a Tórához és a mitzvákhoz, mielőtt még túl késő lenne.
Ezért jelentjük ki minden évben közvetlen a sófár megfújása után, hogy “Boldogok, akik megértik a sófár hangjának jelentését, ők fényedben fürdenek, ó Istenünk”
