A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sára. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sára. Összes bejegyzés megjelenítése

Ábrahám feleséget keres Izsáknak



Sára sátra 3 évig üresen állt. Ború és magány lengte be az egykor oly életvidám lakot.

Ábrahám pedig eltökélte, hogy olyan karakterű feleséget talál Izsáknak, mint amilyen Sára is volt. Apjához hasonlóan Izsák is belemerült Isten szolgálatába, írások tanulmányozásába, és Ábrahám számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem fog feleséget találni neki a kánaánita szomszédjaik között. Az ottaniak neveltetése gyökeresen más volt, mint Ábrahámé és Izsáké, egyikük sem léphetett Sára nyomdokaiba. Ezért aztán Ábrahám elhatározta, hogy öccse, Nákhor gyerekei között keres feleséget fiának. Szolgáját, Eliezert bízta meg a feladattal. Eliezer azóta igazgatta Ábrahám háztartását, mióta elhagyták Nimród udvarát.

10, kincsekkel megrakott tevével indult útnak Eliezer Nahorhoz Mezopotámiába, hogy feleséget találjon Izsáknak.

Meg is érkezett Mezopotámiába, s megállt a városhatárban lévő kútnál, ahonnét az ottani nők a vizet szokták meríteni. Miután elhelyezkedett, imádkozni kezdett:

„Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém még ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt. Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijőnek vizet meríteni. Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.”

Épphogy befejezte imáját Eliézer, amikor meglátta Rebekát, Ábrahám unokaöccsének, Bethuélnek a lányát. Gyönyörű és kecses leány volt, s egy korsót cipelt a vállán. A kúthoz lépett és megtöltötte azt. Mikor elindult visszafelé, Eliézer odalépett hozzá, s megkérdezte, ihat-e egy kicsit a vízből. Rebeka adott inni neki, s addig merte a vizet, amíg a tevék is eleget nem ittak. Eliézer biztos volt benne, hogy ez a nő az, akit Isten Izsák feleségének szánt. S még mielőtt megkérdezte volna Rebekától, hogy ki ő, adott neki egy aranygyűrűt és két karperecet. Csak az ajándékok átadása után kérdezte meg a lánytól, hogy ki is ő. Rebeka pedig azt felelte, hogy ő Ábrahám testvérének, Nákhornak az unokája. Ezt hallván Eliézer megköszönte Istennek, hogy segített neki megtalálni azt, aki majd Izsák felesége lesz.

Rebeka hazasietett, hogy elmesélje családjának Eliézerrel történt találkozását. Bátyja, Lábán pedig Eliézer elé sietett és köszöntötte őt. Ezt követően Eliézer elmondta a ház urának, Bethuélnek, hogy mi járatban van. Hogy Ábrahám küldte őt azzal a megbízatással, hogy találjon arra érdemes feleséget fiának, Izsáknak, s hogy Isten segített neki megtalálni Rebekát. Lábán és Bethuél pedig azt felelték, hogy mivel Isten maga kívánta ezt a házasságot, ezért nem állnak a frigy útjába.

Másnap reggel Eliézer engedélyt kért, hogy visszaindulhasson Ábrahám házához Rebekával, de családja nem akarta ilyen hamar elengedni a lányt. Azt javasolták, hogy maradjanak még legalább egy évet, hogy illő módon elő tudjanak készülni az esküvőre. Végül azonban Rebekára bízták, hogy eldöntse, mikor akar indulni. Ő örömmel beleegyezett az azonnali indulásba. Sosem szerette igazán a környezetét, és boldog volt, hogy Ábrahám házának a tagjává válhat. Ábrahám messzeföldön híres volt ugyanis.

Egy este Izsák kiment a mezőbe imádkozni. Imája közben érkezett meg Eliézer karavánja. A hű szolga elmesélte Ábrahámnak és Izsáknak, hogy hogyan talált rá Rebekára, s ők mindketten hálásak voltak ezért Istennek. Azon nyomban meg is tartották az esküvőt és Rebeka elfoglalta a sátrat, melyben egykor Sára lakott. Általa visszatért a boldogság és öröm Ábrahám házába. Rebeka érdemes volt arra, hogy Sára nyomdokaiba lépjen.

20 évvel a ceremónia után a pár még mindig gyermektelen volt, de Izsák kitartóan imádkozott gyermekáldásért. Végül imái meghallgatásra találtak, és Rebeka ikreknek adott életet. Az elsőszülött fiút, akinek egész testét felnőttekéhez hasonló szőrzet borította születésekor, Ézsaunak nevezték el. (Ez a név a héber „osso” szóból ered, melynek jelentése „befejezni valamit”.) A második fiú bátyja sarkát fogva jött a világra. Őt Izsák Jákobnak nevezte el. (Nevének jelentése: sarkot fogó)

Izsák (majdnem) feláldozása és Sára halála

Amíg tart a lendületem, gyorsan befejezem Ábrahám életének bemutatását. Elég régen kezdtem el a történetét, itt olvashatjátok az első részt, itt a másodikat, harmadikat, negyediket, ötödiket, hatodikat és végül a hetediket. Innen folytatom ebben a bejegyzésben és még lesz kettő ezen kívül.



Ishmael és anyjának távozása után helyreállt a béke Ábrahám háztartásában. Ám ez nem tartott sokáig, mert Isten újabb próbára akarta tenni Ábrahám hitét. Azt parancsolta neki, hogy áldozza fel neki szeretett fiát, Izsákot égő áldozatként egy hegy tetején, Mória földjén.

Ábrahám nem kezdett vitatkozni. Nem könyörgött, hogy Isten hagyja meg fia életét. Nem tett fel olyan kérdéseket, hogy hogyan lesz majd fia egy nagy nép ősapja, mint ahogy az ígérve volt, ha egyszer fel kell őt áldoznia. Ábrahám egyszerűen csak engedelmeskedett az Isteni parancsnak.

Korán reggel kelt, felnyergelte a szamarát, előkészítette a fát a tűzhöz és elindult Izsákkal és két szolgájával Móriába. Izsák ekkor már 37 éves felnőtt férfi volt, hamar rájött, hogy miért kell neki Móriába mennie az apjával.

Mindkettejüknek erős volt a hite az Örökkévalóban, s végre akarták hajtani a parancsát. Sok akadály gördült az útjukba, de végül harmadik nap elérték Mória hegyét. Itt Isten megmutatta Ábrahámnak, hol építse meg az oltárt és hogyan kötözze rá Izsákot. S ezzel apa és fia felmentek a hegyre.

Miután elkészítette az oltárt és rákötözte Izsákot, Ábrahám felemelte kését, hogy lesújtson vele. Ekkor azonban megjelent egy angyal, és megállította Ábrahám kezét. Elmondta, hogy Isten csak próbára akarta tenni a hitét. Ábrahám ekkor megkönnyebbülten körbenézett, és látott egy kost, ami szarvánál fogva beleakadt egy bokorba. Ezt a kost áldozta fel Ábrahám Istennek Izsák helyett.

Ekkor Isten angyala így szólt Ábrahámhoz:

„És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”

Boldogsággal telve mentek le a hegyről, melynek aljában csatlakoztak szolgáikhoz. Amilyen gyorsan csak tudtak, siettek vissza Sárához. Ábrahám attól félt, hogy Sára valahogy megtudta, hogy mi célból ment el Izsákkal Móriához, és meg akarta nyugtatni őt, hogy Izsák életben maradt.

Izsák csodálatos megmenekülésének híre megelőzte hazatértét. Sára aggódó anyai szíve szinte sokkot kapott, annyira megörült a hírnek. És ez a szív sajnos nem tudta kezelni ezt a sokkot, Sára belehalt az örömébe és megkönnyebbülésébe. 127 éves volt ekkor.

Ábrahám mélyen meggyászolta felesége elvesztését, s egész népe vele gyászolt. Megvette Makpelá barlangját Hebron mellett, ami Ádám és Éva temetkezési helye is, s itt helyezte Sárát örök nyugalomra.

(a bibliai idézetek a biblia.hu weboldalról származnak)

Ishmael és Hágár története



Ábrahám úgy döntött, hogy délnek veszi az irányt, és 25 év után elhagyta Hebront, hogy Gerarba költözzön. Ahogy évekkel korábban Egyiptomban egyszer már megtette, most ismét letagadta, hogy Sára a felesége. Attól tartott, hogy a filiszteusok lekaszabolnák őt érte. Azt hívén, hogy Sára Ábrahám nővére, Abimelech, a filiszteusok királya, a palotájába vitette őt. Ott azonban Isten megbetegítette azokat, akik hozzá akartak érni Sárához. Amikor aztán Abimelech megtudta, hogy miért éri háza népét büntetés, bocsánatot kért Ábrahámtól, aki eközben azért imádkozott Istenhez, hogy az gyógyítsa meg őket. S mikor Abimelech látta, hogy Ábrahám szent ember, arra kérte, maradjon Gerarban, s Ábrahám ott is maradt háza népével 26 évig.

Isten Ábrahámnak tett ígérete is itt teljesedett be: amikor ő 100 éves lett, Sára pedig 90, akkor Sára szült egy fiút, akit Izsáknak neveztek el. A nyolcadik napon pedig körülmetélte őt Ábrahám, hogy ő is felvételt nyerjen az Istennel kötött szövetségbe.

Mint tudjuk, nem Izsák volt Ábrahám elsőszülöttje. Ishmael azonban, akit Hágár szült neki, rossz útra tévedt. Még bálványokhoz is imádkozott, amikor azt hitte, apja nem látja. Sára attól félt, hogy Ishmael rossz hatással lesz Izsákra, ezért megkérte Ábrahámot, hogy küldje el őt a táborukból.

Ábrahám értette, hogy miért kéri ezt Sára, de félt olyan helyre küldeni a fiát, ahol csak még gonoszabbá válna. Isten viszont azt mondta Ábrahámnak, hogy cselekedjen úgy, ahogy Sára kérte tőle, és küldje el Hágárt és Ishmaelt. Ábrahám így is tett, és biztosított számukra vizet és élelmet az úthoz.

Hágár és Ishmael azonban eltévedtek Beer Sheba vadonjában, és hamar elfogyott a vizük is. Hágár ekkor egy bokor árnyékába ültette a fiát, míg ő maga arrébb ment egy kicsit és elkezdett sírni. Ekkor egy angyal leszállt hozzá, és azt mondta neki, hogy Isten látta a fia szenvedését, s hogy gondoskodni fog róla. Egy nagy és erős nemzet apjává fogja tenni. S ezzel együtt megjelent egy kűt is a közelben.

Hágár és Ishmael megmenekültek a haláltól és folytatták útjukat. Isten megáldotta Ishmaelt, mert Ábrahám fia volt. Erős férfivá érett az évek folyamán és a sivatag szélén élt. Fantasztikus íjász lett belőle. Megházasodott és rengeteg gyermeke született. A gyermekei is szépen sokasodtak, és ők lettek az ishmaeliták, más néven arabok, a sivatag  vándorai.