Eladhatjuk-e a lelkünket az ördögnek?

A Tórában nem létezik ez a koncepció. Nem válunk az ördög rabszolgáivá azért, hogy különböző szívességeket tegyen nekünk. Vannak olyan esetek, amikor egyes emberek némiképp a gonosz “megszállottjai” lesznek, de ez bármikor visszafordítható.

A sátán egy héber ige, aminek az a jelentése, hogy provokálni / ellenezni, s igeként rengetegszer előfordul a Bibliában. Legelőször Bálám történetében, amikor Bálám úgy dönt, hogy elátkozza a zsidókat.

“De megharaguvék Isten, hogy elmegy vala ő. És megálla az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele [l’satan lo fordítása magyarra]; ő pedig üget vala az ő szamarán, és két szolgája vala vele.”

Más esetekben pedig főnévként jelenik meg, ekkor provokátort jelent. Általában határozott névelővel együtt szerepel – “a sátán” – ami azt jelenti, hogy ez nem egy név, csak munkaköri leírás. Pl. Jób könyvében a sátán ügyészként (vádlóként) jelenik meg Isten színe előtt.

“Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.” “És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.” “Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön. De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!” “Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől.”

Ebből láthatjuk, hogy Isten teremtett egy angyalt, akinek a provokátor szerepét szánta, s ez az angyal Isten hírnöke és alárendeltje. Nem pedig bukott angyal, akit a pokolba küldtek, ahol aztán elkezdett Isten ellen küzdeni. Egyszerűen csak sátánnak, azaz provokátornak lett teremtve. Nem pedig azért jött létre, hogy vasvillájával kezében szítsa a pokol tüzét. Az a küldetése, hogy kiprovokálja az emberekből, hogy Isten ellen forduljanak. Az a kettősség pedig, hogy Isten és ördög egymás ellen küzd az emberiség sorsát eldöntendő, teljességgel összeegyeztethetetlen a zsidó hittel. Nem létezik Istentől független gonosz erő, mert ez azt jelentené, hogy Isten nem mindenható.

Hogy Ézsaiás könyvéből idézzünk:

“Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kivül; én vagyok az Úr és több nincsen! Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, a ki mindezt cselekszem! Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyiljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!”

Nyilvánvalóan a sátán nem egy önálló, Istennel szembenálló erő, aki embereket toboroz a hadseregébe. Sokkal inkább egy spirituális lény, aki teljesen hűséges teremtőjéhez.

Itt van példának Rabbi Lévi írása a Talmudból, ami azt az esetet elemzi, amikor a sátán Istenkáromlásra akarta rávenni Jóbot. Azt írja, hogy a sátán azért tette mindezt, mert látta, hogy Isten túlságosan is Jóbra fókuszált, és nem akarta, hogy ennek következtében elfelejtse ősapánkat, Ábrahámot, és iránta érzett szeretetét.

A Zohár egy olyan prostituálthoz hasonlítja a sátánt, akit a király bérelt fel arra, hogy elcsábítsa a fiát, mert meg akart győződni annak erkölcsösségéről. Ebben az esetben a király is, és az őt hűen szolgáló prostituált is abban reménykedik, hogy a királyfi ellenáll a kísértésnek. Ugyanígy a sátán is csak egy a sok spirituális hírvivő (angyal) közül, akit azért küldött Isten, hogy elérje a célt, amiért az embereket megteremtette.

Ez azonban nem a teljes munkaköri leírása a sátánnak. A Talmud azt mindja, hogy a sátán, a gonoszságra sarkalló erő (Yetzer ha-ra) és a halál angyala egy és ugyanaz. Leereszkedik a földre és rossz útra visz minket, majd visszatérvén rossz hírünket kelti és a végén végrehajtja az ítéletet.

A Zohárból vett példába azonban beletartozik az is, hogy ha valaki enged a gonosz csábításának, akkor “energizálja a másik oldalt”. Magyarul tehát Isten akaratának teljesítésének megtagadása még több energiát fog adni a gonosznak, aki ezáltal még inkább el tudja rejteni előlünk Istent. Ez pedig még nagyobb kihívást jelent az egyén számára, hiszen egyre nehezebb lesz visszatalálnia Istenhez.

Egy extrém példa erre a fáraó, aki rabszolgaságba hajtotta a zsidókat Egyiptomban. Bár Isten megparancsolta Mózesnek, hogy járuljon a fáraó elé és követelje a zsidók szabadon bocsájtását, azt is közölte ezzel egyidejűleg, hogy meg fogja keményíteni a fáraó szívét, hogy igazándiból megbüntethesse az egyiptomiakat a tíz csapással.

A zsidó nép elnyomásának következményeként olyan nehézzé vált megszabadulnia fáraónak a gonosz beidegződéseitől, hogy úgy tűnt, elvesztette szabad akaratát, és nem képes megbánni bűneit. Viszont semmi nem állhat útjában annak, aki valójában vissza akar térni a jósághoz. Épp ezért a fáraó is képes maradt arra, hogy legyőzze a mentális blokkot és megbánja bűnét Istennek.

Ezért tehát még az is képes visszatalálni Istenhez, akit a sátán megszállotjának látunk (ez alatt azt kell érteni, hogy Isten büntetéseképp szállta meg őt a gonosz, nem pedig az ördöggel történő üzletelés következtében viselkedik gonoszan). Kontraproduktív lenne az, ha valakit teljesen és visszafodíthatatlanul megszállna a gonosz, és ez nem hajtaná végre Isten akaratát, tehát nem is létezhet.

Mindentől függetlenül a lélek képes legyőzni a gonoszt, és visszatalálni Isten őszinte, szenvedélyes szolgálatához. Igaz bűnbánatunk a legvastagabb falat is képes ledönteni, azokat is, amiket magunk hoztunk létre tetteinkkel. Azért, hogy visszatalálhassunk igazi önmagunkhoz.