A láng

Órákig tudunk ücsörögni és merengeni a lángokat nézve. Fényes, meleg, romantikus, de ami a legfontosabb: sprirituális. (Azt mondjuk nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy milyen módon spirituális, de spirituális.) Egy sárga kis fény a szélén pirossal és csillogó fehérrel díszítve, az alja pedig kék, mintha csak bepiszkította volna a materiális kanóc. De mindaddig nem láthattuk ezeket a színeket, amíg meg nem számoltuk őket. A láng magában egy tökéletes, teljes egész, ami nyugalmat sugároz. S ekkor elgondolkodunk, hogyan is sugározhat egy ilyen nyugtalan, táncoló valami, mint a láng, ekkora békességet. Hisz a láng nem más, mint erők harca, melyek ellentétes irányba húznak. Ha közelről megnézzük, láthatjuk, hogyan próbál fölfele törni, hogyan próbál elszakadni az őt visszatartó kanóctól, ami a gyertyához köti. Láthatjuk, ahogy próbálja magához vonzani a földre is sugárzó, mennyet övező energiákat. S ha még figyelmesebben megnézzük, észrevehetjük, mennyire függ a fonott pamut hosszától, ami a szívét jelenti, életet ad neki és életben is tartja. Táncol föl-le, előre és hátra, A lét és nemlét között vacillál, a megmaradás és a pusztulás között táncol.

- o -

A Példabeszédek Könyve szerint az ember lelke Isten egy gyertyája. Éppen azért, mert a lélek is különböző erők harca. Vágyunk arra, hogy elszakadjunk “kanócunktól”, mivel a testünk a fizikai valósághoz láncol minket annak minden igényével együtt. Vágyunk arra, hogy eggyé váljunk az Egyetemessel és magunk mögött hagyhassuk a fizikai létet. S ugyanakkor szükségünk is van testünkre, hogy produktívan tudjuk szolgálni Istent.

Ez egy örök harc, ingadozás saját tudatosságunk és aközött, hogy egy magasabb szintű lélekkel akarunk eggyé válni. Ezt hívjuk életnek. Ez az örök feszültség aközött a két vágyunk között, hogy el akarunk szakadni a fizikai valóságtól, s mégis be akarjuk népesíteni a Földet, fejleszteni életünket, megszentelni azt, hogy spiriuálissá válhassunk.

Azért tudjuk órákon át merengve nézni a lángot, mert magunkat látjuk benne.