Mindenki
Ábrahámot tartja számon az első zsidóként. Node ő is és az összes ősapánk is
jóval az Exodus előtt éltek és azelőtt, hogy Mózes átvette volna a Tórát Sínai
hegyén. Márpedig ez a két esemény határozza meg a zsidóság történelmében azt,
hogy ki/mi a zsidó. Tényleg lehetett Ábrahám zsidó még azelőtt, hogy létezett
volna a „zsidó nép”? Mikor keletkezett a zsidó nép? És mit jelent zsidónak
lenni?
Ezen kérdések megválaszolásához
nézzük előszöris Ábrahám élettörténetét.
Ábrahám a
teremtéstől számított 1948-ik évben született (i.e. 1813.), Nimród
uralkodásának idejében. Nimród majdnem a teljes akkori civilizációt uralta.
Ábrahám apja, Terah nemes ember volt Nimród udvarában. Ábrahám olyan
társadalomban nőtt fel, ahol mindenki, őt is beleértve, a bálványimádásnak
hódolt.
Ábrahám már 3
évesen is azon gondolkodott, hogy milyen erők mozgatják vajon a világot, s
egyáltalán hogyan jött létre a világ, melyben élt. A válaszokat folyamatosan
kereste míg felnőtt és fokozatosan elhagyta a bálványimádást, hogy az
egyistenhit fele orientálódjon.
25 éves korában
elvette feleségül Sárát. Nimród ekkortájt kezdte el építeni Bábel tornyát. A
torony megépítése hatalmas feladat volt és majdnem a teljes emberiség nagyon
sok éven át részt vett a létrehozásában. A Midrás szerint amikor a torony a
legmagasabb volt, akkor egy teljes év kellett ahhoz, hogy felérjen valaki a
tetejére. Ezen a ponton a tégla többet ért az építők szemében, mint egy
emberélet. Ha valaki lezuhant építés közben, senki még csak tudomást sem vett
róla. Ám ha egy tégla esett le, akkor zokogtak, mert egy év kellett ahhoz, hogy
helyettesítsék.
Némelyek szerint
Ábrahám is segédkezett eleinte a torony építésénél, de később ellenezni kezdte
azt. Feladatának tekintette, hogy lehordjon mindenkit, aki segített az
építkezésben.
A Midrás úgy
meséli a történetet, hogy amikor Ábrahám 48 éves volt, Isten lenézett a
toronyra amit még mindig építettek és a trónját körülvevő 70 angyalhoz fordult.
Azt mondta nekik, hogy „Ezek az emberek mind ugyanahhoz a néphez tartoznak és
ugyanazt a nyelvet beszélik. Menjetek le és zavarjátok össze a nyelvüket, hogy
70 különböző nemzetté váljanak 70 külön nyelvvel.”
A Midrás úgy
folytatja, hogy az angyalok és Isten sorsolással döntötték el, hogy melyik
angyal melyik nyelvvel és nemzettel lesz megbízva. Amikor Isten Ábrahámot
húzta, így szólt: „Kedves nép jutott nekem, még a sorsolás is nekem akar
kedvezni”. Ez volt a legelső alkalom, amikor Ábrahám kiválasztott lett
valamilyen szempontból. (Egyesek szerint ebben az évben kötött Isten
szövetséget Ábrahámmal)
Később azt
olvashatjuk, hogy Ábrahám visszatért apja házába és összetörte az ott található
bálványokat, ami miatt eretnekségért letartóztatták. Még a halál árnyékában is
szilárdan tartotta magát hitéhez, amikor máglyára vetették. Isten pedig csodát
tett és Ábrahám túlélte a máglyát.
Eddig a pontig
csak a Talmudban és a Midrásban olvashatunk Ábrahám életéről. Csak ezen a
ponton kerül először említésre Ábrahám élete a Bibliában. Isten ekkor
parancsolja neki, hogy hagyja el hazáját és apjának a házát, hogy arra a földre
menjen, amit kijelölt neki.
Sok további
próbatétel után Isten szövetséget köt Ábrahámmal és kijelenti, hogy neki és
leszármazottainak adja a Nílustól az Eufráteszig terjedő területet.
Amikor Ábrahám 99
éves lett, Isten megparancsolta neki, hogy metélje körül magát és
leszármazottait. Ekkor parancsolta meg Isten, hogy innentől kezdve Ábrahám
minden férfi leszármazottja legyen körülmetélve, hogy ez legyen a jele a
közöttük lévő szövetségnek a földön.
Mindebből két
dolog világosan kitűnik. Előszöris az, hogy Ábrahámot Isten választotta ki,
másodsorban pedig az, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal.
Ráadásul
bölcseink szerint ősapáink nem csak megtanulták a Tórát, hanem követték
utasításait is, holott ezen a ponton még nem adta át Isten „hivatalosan” a
Tórát. Erre a következő Bibliai idézetből lehet következtetni: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és
megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.”*
Tehát minden jel
arra mutat, hogy az eredeti kérdésre az a válasz, hogy igen, Ábrahám Isten
kiválasztottja volt, csakúgy, mint a teljes zsidó nép a Sínai hegynél, s ebből
következően ő volt az első zsidó.
Ám ez a
következtetés elhamarkodott. A Sínai hegynél a zsidók Isten kiválasztott népe
lettek, de ezzel együtt elfogadták, hogy kötelezően be kell tartaniuk a Tóra
mind a 613 parancsolatát. A nem-zsidóknak elég a 7 noahita törvényt betartani.
Ha Ábrahám valóban zsidó volt, akkor nem csak saját választása alapján kellett
a Tóra szerint élnie, hanem kötelezően. És nem úgy tűnik, hogy Ábrahámot bármi
kötelezte volna erre.
Több elmélet is
létezik Ábrahám státuszáról a kötelezően betartandó parancsolatok
viszonylatában. Vannak, akik szerint logikus, hogy Ábrahám eredendően egy
nem-zsidó noahita státuszában volt, ámde amint Isten megparancsolta neki, hogy
metélje körül magát és ő ezt meg is tette, abban a pillanatban teljes értékű
zsidónak számított.
Sokan nem értenek
egyet azonban ezzel az elmélettel. Igaz ugyan, hogy ősapáink nem csak tanulták,
hanem be is tartották a Tóra törvényeit (annak ellenére is, hogy a
történelemnek azon a pontján Isten még nem adta át azt „hivatalosan”), de soha
nem volt nekik parancsba adva, hogy így tegyenek. A Tóra betartása önkéntes
volt, ezzel is ki akarták mutatni azt, hogy életüket Isten szolgálatának
szentelték. Nem kötelezte őket semmi a parancsolatok betartására olyan
értelemben, ahogy a Sínaj-hegyi események után a leszármazottaikat.
Ennek megfelelően
igazat állítunk, amikor Ábrahámot az első zsidónak vagy áttért zsidónak hívjuk.
Amikor Isten megparancsolta neki, hogy hagyja el apja földjét, akkor ez a
küldetés megkülönböztette őt minden más akkor élt embertől. Amikor visszanézünk
a történelemre, akkor láthatjuk, hogy Ábrahám testesítette meg Isten legelső
elgondolását arról, hogy milyen is legyen egy zsidó. Viszont ez nem azt
jelenti, hogy Ábrahám olyan értelemben volt zsidó, mint mi manapság, mert
minket kötelez a Tóra a parancsolatok betartására. Ábrahámnak a gyakorlatban
noahita státusza volt, mint mindenki másnak akkoriban. Még akkor is, ha kapott
egyedi parancsokat Istentől, ami megkülönböztette őt a többiektől, mint pl. a
körülmetélés. És erre kötelezte őt Isten, ez nem volt szabadon választható. Viszont
addig, amíg leszármazottai nem álltak Sínáj hegyénél, ahol Isten
kinyilatkoztatta, hogy „Ti lesztek
nékem valamennyi nép közt az enyéim... és lesztek ti nékem papok birodalma és
szent nép”*, addig nem létezett zsidó nép.
A gyakorlatban is
van jelentősége annak, hogy önkéntes vagy kötelező-e betartani a Tórát. Egy
noahitának a 7 noahitára vonatkozó parancsolatot kellett betartania és nem a
Tórát. Ha a kettő ütközött egymással, akkor a noahita törvény volt az irányadó,
mert a Tóra akkor még nem volt kötelezően betartandó. Többek közt ezért is
vehetett feleségül Jákob két testvért.
Ez viszont
felveti a kérdést: mi olyan különleges a Sínáj hegynél kötött szövetségben,
hogy csak onnantól kezdve számítunk zsidó népnek? Mi az, amit Ábrahám idejében
még nem értünk el, de Mózesében igen? Nem Isten maga választotta Ábrahámot?
Ábrahám nem tanulta meg a Tórát, tartotta be a parancsolatait és kötött
szövetséget Istennel? Miben áll hát a különbség?
Ennek
megválaszolásához először alaposabban meg kell vizsgálnunk annak a kérdését,
hogy mit is jelent az, hogy a zsidó nép kiválasztott.
Saját
mindennapjainkban is állandóan jelen van a választás kényszere. Mit vegyünk fel
reggel, mit együnk vacsorára stb. stb. Leginkább úgy jutunk döntésre, hogy
mérlegeljük az előnyöket és hátrányokat és igényeinket az adott helyzetben.
Amikor kiválasztjuk reggel, hogy melyik ruhát vegyük fel, akkor általában az
alapján döntünk, hogy munkába vagy bevásárolni megyünk-e, esetleg
állásinterjúra. Vacsoránkat aszerint választjuk ki, hogy milyen az ízlésünk
ill. az egészségünk. Ám ezek egyikét sem hívhatjuk igazából szabad
választásnak. Azért, mert valamelyik lehetőséget mindenképpen választanunk kell
és amit végül választunk, az valamilyen tulajdonsága miatt sokkal jobban kell
nekünk, mint az, amit nem választunk. Igazán szabad választásról akkor
beszélünk, ha két, látszólag teljesen egyforma dolog közül választjuk ki
valamelyiket.
Ábrahámhoz
visszatérve, ő már 3 évesen elkezdte keresni az egy igaz Istent. Az egész
életét ennek szentelte és annak, hogy egy pogány világban az Ő igéjét hirdesse.
Magányos feladat volt ez, minden energiáját ebbe kellett fektetnie sokszor még
az önfeláldozáson felül is. De semmi nem rettentette el őt ettől a feladattól,
kitartóan tette, amit tennie kellett.
Ennek fényében
egyáltalán nem meglepő Isten Ábrahámnak tett ígérete: „És megállapítom az én
szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak
nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te
magodnak te utánad.”*
Tehát bizonyos
értelemben Isten nem választotta Ábrahámot. Ábrahám eredendő
felsőbbrendűségével és azzal, hogy kész volt mindent feláldozni Istenért,
érdemelte ki, hogy ő legyen a kiválasztott.
Valójában a
zsidóságot, mint népet, csak a Tóra átadásakor választotta Isten. Nem azért,
mert bármely tekintetben felsőbbrendűek lettek volna. Épp ellenkezőleg. Pont annak
ellenére választotta Isten a zsidóságot, hogy legyenek „nékem papok birodalma
és szent nép”*, hogy oly sok mindenben hasonlítottak a világ többi népéhez.
Másszóval tehát
Ábrahámot és leszármazottait a Tóraadást megelőzően azért választotta Isten,
mert az akkori „kínálatból” csak Ábrahám volt megfelelő a feladatra. A Sínai
hegynél viszont a sok különböző, ránézésre ugyanolyan megfelelőnek tűnő nép
közül választotta a zsidóságot Isten.
A Mishna szerint
ha valamit/valakit csak bizonyos feltétellel szeretünk, akkor a feltétel
megszűntével a szeretet is elmúlik. Viszont a feltétel nélküli szeretet soha
nem múlik el.
Isten a
zsidóságot választotta, hogy „lámpás” legyen a többi nép számára, hogy nevét és
igéjét hirdesse a világban. De nem azért, mert bármiféle különleges
tulajdonsággal rendelkezne a zsidóság, amivel senki más nem. Épp annak ellenére
választotta Isten a zsidóságot, hogy nem volt bennük semmi különleges. Tehát
Isten feltétel nélkül szereti a zsidóságot, és épp ez teszi a zsidóság
küldetését alázatossá és inspirálóvá. Alázatossá, mert nincsenek egyedülálló
kvalitásaink és inspirálóvá, mert ezzel együtt jár egy örökké tartó kötelék.
*A bibliai
idézetek a biblia.hu weboldalról származnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése