Upsherin

Vagyis a zsidó kisfiúk első hajvágása.

Ez a szokás arra a Tórai írásra vezethető vissza, melyben az újszölött gyereket egy fához hasonlíják. Mint ahogy a fa is egy kis magból kel ki, nő nagyra és hoz gyümölcsöt, úgy a kisgyerek is egy kis embrióból lesz és gondos neveléssel a tudás gyümölcse megérik. S mint ahogy a fák esetében azt mondja a Tóra, hogy Istennek bemutatott áldozatként tilos az első 3 évben leszedni a fa gyümölcsét, úgy a kisfiúk haját sem vágjuk le az első három évben.

A hároméves kor egyébként mérföldkő egy zsidó gyermek életében. Ekkor kezdi meg zsidó tanulmányait.

Ez a hajvágás épp ezért speciális. Egy szentebb helyen kell tartani, a zsinagóga tökéletes hely erre. S a legjobb, ha egy rabbi vágja le az első tincset. Azt a tincset vágja le először a rabbi, ahol később a kisfiú majd a Tfilinjét fogja viselni. A Tfilinről majd később írok. A hajvágást legjobb viszont, ha egy fodrász fejezi be. S mivel a tanulmányainak megkezdése is ez az alkalom, szokás a gyerek ujját mézbe martini és azt héber betűkre helyezni, hogy a tanulás édes legyen.

Vannak, akik megtatják emlékül az első tincset. Mások odaadományozzák a hajat parókakészítőknek, hogy aki rászorul, mert mondjuk kemoterápia miatt elvesztette a haját, az tudjon parókát hordani.

Nincsenek megjegyzések: