Rosh Hasanah 2009. (5770.)

Közel egy év telt el azóta, hogy elindítottam a blogom. Ahogy a zászlókból, térképekből látom, egyre többen találjátok meg az oldalam, aminek nagyon örülök :) Azt jelenti, érdemes csinálnom :) Az első bejegyzéseim egyike volt a Rosh Hasanáról szóló, akkor egy összefoglalót írtam, ami leginkább felnőtteknek szólt. Idén szeretnék többet írni és egy kicsit részletekbe is menni. Kezdeném ezt azzal, hogy egy kis írományt fordítok a Chabad honlapjáról, ami gyerekeknek szólóan meséli el, miről is szól ez az ünnep.




Tegyétek el azokat a csákókat! Az új év kezdete nagyon is komoly dolog!

Számunkra, zsidók számára az újév köszöntése nem az önfeledt mulatásé, hanem az elmélyült imádkozásé. Ez az Emlékezés Napja, amikor Teremtőnk megemlékezik minden egyes teremtményéről a földön, s cselekedeteik szerint megítéli őket. S bár ez a nap nagyon komoly és mély tiszteletet parancsoló, mégis tudjuk, hogy a Világ Királya kegyes és kegyelemteljes. Nem büntetni akar minket, csak azt szeretné, ha követnénk utasításait. Értünk hozta létre szabályrendszerét ugyanis.

Rosh Hasana nem ér minket felkészületlenül, hiszen Elul hónapban már készültünk rá, A Shabbatokat kivéve minden nap megfújtuk a sófárt. Elul hónapjában egy zsidó különösen nagy figyelmet fordít minden parancsolat betartására, többet imádkozik, többet adakozik, kedvesebb, szeretetreméltóbb, mint eddig bármikor, igyekszik mindenkit jobban megszeretni, hogy minden rossz tulajdonságát kiölje magából.

S csodálatos érzés árad szét abban, aki őszintén megbánja bűneit. Mintha csak egy varázsütés minden rá nehezedő súlytól megszabadította volna. Az az érzés, amikor tudjuk, képesek vagyunk megújítani életünket, mintha csak most születtünk volna. Tiszta lappal indulhatunk. Ilyen az az érzés, amivel eltelve egy zsidó belép a zsinagógába Rosh Hasana első estéjén. Közel érzi magát Istenhez, miközben szíve legmélyéről szólnak imái.



Sófár

A Tóraolvasás után a legméltóságteljesebb pillanat következik: megfújják a sófárt. A fehér ruhába öltözött sófár-fújó már készülődik. A zsúfolt zsinagógában csend támad, míg mindenki magával van elfoglalva, hisz ez a legjobb alkalom egy utolsó önvizsgálatra. Sok gondolat kavarog ilyenkor a sófár jelentőségéről fejünkben. Persze ez is csak egy parancsolat a sok közül a Tórából, de rengeteg fontos üzenetet hordoz. Először is olyan, mint a katonákat ébresztő harsonaszó. Hív a sófár, hogy ébredjünk, hisz dolgunk van. Eddig el voltunk foglalva földi gondjainkkal, míg spirituális igényeinket elhanyagoltuk. Adjunk hát még egy esélyt lelkünknek.

A sófár felhívja figyelmünket arra, hogy ez az Ítélkezés Napja.

A shevarim (három közepes hosszúságú sófárhang) és teruah (egy rövid sófárhang) hangjai, mint visszatartott sóhajok, tépik szívünket. Tépik, hisz bánjuk múltbéli hibáinkat.

Az utolsó, hosszú sófárhang, a tekiah gedolah, már más jelentést hordoz, ez már sokkal vidámabb, mert ez azt juttatja eszünkbe, hogy majd egyszer az összes száműzetésben élő zsidó összegyűlik a Szent Földön annak a nagy sófárnak a hangjára, amit az eljövendő Messiás fog megfújni.

Kalandozzunk el egy kicsit a sófár hangjától és nézzük meg magát a sófárt. A sófár egy kosnak a szarva. Arra a kosra emlékeztet minket, amit Izsák helyett kellett Ábrahámnak feláldoznia. Ezt a történetet Rosh Hasana második napján meséljük el. S mikor erre emlékezünk, büszkeséggel tölt el, hogy Ábrahám és Izsák leszármazottai vagyunk. S arra is büszkék vagyunk, hogy örököltünk tőlük egy kicsit abból a hűségből és odaadásból, mellyel Istent szolgálták. Isten nem haragudhat igazán Ábrahám, Izsák és Jákob gyermekeire, akik a maguk idejében elsőként kezdték hirdetni az Ő nevét. S minél többet gondolunk őseinkre, annál jobban isnpirálnak minket tetteik.

Tudatosul bennünk, hogy a Tóra és Isten iránti igaz elkötelezettség azt jelenti, hogy készek vagyunk áldozatokat hozni és mások érdekeit a sajátunk elé helyezni. Tudjuk, hogy őseink milliói néztek bátran szembe a halállal, azzal a tudattal, hogy Isten szent céljaiért teszik ez. Mint Ábrahám és Izsák. Mi vajon milyen messzire mennénk el?



Taslich

Szabaduljunk meg a rossztól! Itt az ideje, hogy minden hibánkat a folyóba szórjuk.

A reggeli Istentisztelet után hazamegyünk reggelizni. Rosh Hasanakor azonban nem szunyókálunk utána, mint oly sokszor szoktunk Shabbatkor a sólet elfogyasztása után. Rosh Hasanakor túl értékes az idő, nem pazarolhatjuk alvásra. Amint befejeztük a reggelit, irány ismét a zsinagóga. Rosh Hasana első napján a délutáni Istentisztelet korábban kezdődik a Taslich miatt, s amúgy is annyi Zsoltárt akarunk mondani, amennyit csak lehetséges. Versenyezhetünk is egymással, hogy kinek sikerült többet mondania.

Az emberek ima után elsétálnak a legközelebbi parkba, ahol van egy kis tavacska vagy patak, hogy a tashlich ceremóniáját elvégezhessék. S mindig marad annyi felnőtt zsidó férfi a templomban is és a tó mellett is, hogy a minyen meglegyen. Viszünk magunkkal egy imakönyvet is a tóhoz. Az imák elmondása után megfogjuk ruhánk sarkát, s úgy teszünk, mintha morzsákat söpörnénk a vízbe, ezzel szimbolikusan megszabadulva bűneinktől. (Micah próféta szavai szerint: "hajítsd a tenger mélyére bűneiket") A mozdulat persze nem mossa el bűneinket, de emlékeztet arra, hogy mélyen szívünkbe kell néznünk és gondosan ki kell takarítanunk minden gonoszt belőle. S ez egy hihetetlenül jó érzés, ami segít véghezvinni újévi fogadalmainkat.